Petra, a férjezett, mismásol;

– a farkcsóválás a pázsitféléknek való.

Én meg nem tudok kilépni az engem bántó ideológiámból.

– Mit nevezel annak?

– A begyulladt szemölcsök megtanultak vízen járni. És szívószálak nógatják

a végkifejletet. Hogy lehetnék higgadt?

– És hogy állsz a galaktikus fénymásolóddal?

Petra, szorgos ujjaival papírbékát hajtogat.

– A terminál poénjai közé tartozik, hogy a taplók szúrnak és hogy szemmel verek.

Lám, boszorkányos tisztaságom görgeti egy verbális lavina.

Egyéni tartományom egyébként elromlott.

Immár az előtte heverő ceruzaelemekre téved a keze.

Voltak pólóim, amik egy halványszürke hárfát mintáztak…

Voltak esélyeim a megtérésre. Pongyolán fogalmazok, ha azt mondom: bitófáké a kelepce?

– Petra, a fekete humort hagyjuk most.

Inkább kanyarintsd azt a sálat a nyakadba, különben a vízióid kiapadnak.

– Hány pontot nyersz, ha folyton köhécselsz?…

Az ember nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzád.

Mármint, hogy csavargassa-e a potenciométeredet

vagy összetörje az üvegkorsóidat,

melyekbe apró gyöngyszemeidet gyűjtöd.

– Ellaposodva is látszom? A bikaviadalra tudtommal nem én fogadtam…

– Kérlek, ne bánts érte; ha van halam, az károgva menekül,

ha nincs, akkor a hadseregben eltántorodik egy tábornok.

– Ugye, nem kell a szádba rágnom, hogy tégla-halom zúdul

minden olyan alanyra, aki merő hősködésből nem hajlandó magára ölteni a vegyvédelmi ruhát?

Ez kötelező!

– Nem feltétlenül. – Petra az ablakhoz hátrál és az utcai

forgalmat figyeli árgus szemekkel.

– Hallottad már, hogy szintetizátorra kötötték a kétsoros tórát?

Ez hírlik, országszerte.

De nem számít.

Kockavetők halódása?

Így járnak a lúdtalpasok! – rikkantja el magát Petra negédesen és visszatér az elhagyott gombolyaghoz,

tekintetében kötőtűk tombolnak.

 

(Illusztráció: Tényi Bálint – Törött szárnyű angyal)