Bomlott, szelíd csillagok

roppant súlya-titka van a szívnek –
az igazi fény nem az ami elvakít
hanem az ami megmutatja mi lakozik
a sötétben

amikor

vakon hisznek
de meg nem tudják

milyen is a kétszer becsapott ember kinek
csönd üli meg torkát és
szemében sorra gyúlnak ki
bomlott szelíd csillagok

 

Meg kell tanulni

ha velünk szembe jönnek a hegyek
és követ törnek
mi pedig középen kegyvesztetten

erdők rengetnek fákat
recseg ropog a csontos héj
szálka didereg
a viharfelhők már Jákób lajtorjája fölött
elmossák az esőkönnyeket
félelem jön
bizonytalanság
ármány
hazugság
befognak szájat
táguló tudatot
halált árulnak mézédesen
bemocskolt kezekben piszkavas
kályha szén egyszerre didereg

ti élni hagyjátok a verset
ne kovácsoljatok belőlük hamis érdek-éneket

igaztalanul minket meg ne szavaljatok
miképpen a hamis isteneket

a világnak meg kell tanulni
arra hasonlítani akit szeret

 

(Illusztráció: Rebecca Vincent: Blazing Comet)