Így tűntünk el…

Az uralkodói jelvény
megszületett,
meg, meg, meg, meg, megszületett és téged sivárságon
kaptalak rajta.
Kaptalak rajta.
Nem segített a banán-horpasz, nem segített,
nem, nem, nem
és a korlát ledőlt, hogy összevesztek a szemeszterek.
Alvó tej fifikázott, a miniszoknyákat kisminkelve.
Nem volt köszönet a bolhairtásban,
nem, nem, nem, nem volt köszönet a bolhairtásban.
Az üvegházi lompos kétséget
turbinákkal mérted, turbinákkal, turbinákkal
mérted,
hívtál, de én már csoki-halmokat mozgattam,
mozgattam.
És vonakodtam a potrohoktól, a potrohoktól vonakodtam, ajánlott kiegészítők
voltak: a spirituálé, a koncentrikus kör, az alabástrom.
Nem akartam felnőtt lenni, nem, nem akartam felnőtt lenni.
A tájékozódás hiánya sújtott, igen, lesújtott a tájékozódás hiánya.
Töpörtyűm nézte a satut, a satut,
amint a cérnagombolyagot összelapította.
Nem voltam kiegyenesedve, így váratlanul ért, hogy a változókor eltaszított, eltaszított.
Meg kellett barátkoznom az altatógéppel, a felfüggesztett
hívsággal, hívsággal.
Fluxus erjesztett keszeget, s ó nimfomániások, ti tipródtatok ezerrel.
Hívtál, de engem a duettek elfásítottak, nyöszörögve bár, de elfásítottak,
elfásítottak.
Ki vonított itt?
A szökés erőpróbája volt a mellénybe döfött fűszernek?
A hóhércsuklyám alatt zöld komlóm vakolatot reteszelt?
A verbális lavinaveszély megkörnyékezett,
meg, meg, meg, meg, megkörnyékezett.

Szállásadóm a pint volt,
a kukoricacső iramodni látta durva elhajlásaimat, volt, akit lázálom gyötört és voltak tapintatlan mutánsok,
kik imádták a dér lehántotta testet,
hogy lehúztam a feszengő gyűrűt ujjadról.
Kukkoltam mosakodás közben a penész taréját, amint a vaskondérokat cipelő birizgálás szépreménnyel bálnaellést rúgott a számvevőszéknek,
hogy nem tudtam utolérni a fertőző gócot.
Nem, nem tudtam utolérni, mert habzott a szája.

 

Maradj még…

Hagyjuk a gyászszegélyt
a fürdőkádra;
mesék mindenünnen, a polikarbonát felíveléséig.
Gyújtsd fel a szegmensed;
lazacos dobok nyúlnak ki belőle, ami azt jelenti, hogy magadévá teheted
a korcsolyapálya albérlőit.

A gyámolító szusszanás nem vész el,
csak átalakul zsiráffá;
alaposan feltérképezted
őrangyalod,
miért is tárolja ampullákban kenyéradó gazdáját.
Kincs ez, mint mikor a kilincsek szapulnak.

Vesd ki a fülcimpaadót, vesd ki, vesd ki
a verselemzést;
hadd cirkuláljanak az ököljogok.
A perforált lemez kiszakadhat az együttérzésből, s a szirmát kifakító, az is köp
az egyezményekre.
Jogodban áll-e falazni a méreganyag disszidenseinek?

Porckorong bemenetét pumpolni aggállyal, meg nem történtté tenni a libidót,
a lepecsételt palackra áramütést mérni.
Muszáj, muszáj az énképeden
javítani;
menüett, ne félj, nincs korhatár,
ugyanis a turulpásztor golyósfüle érzéketlen…
Tedd ki ide is a hiányjelet!

Lényegbevágó, hogy a pajeszod mit parancsol;
ökörnyálat megbontani
villás farkúval
vagy bekebelezni a homárt.
Akarom mondani: a hóhért, aki nyiladoztatja a töltőszigetet. –
Vigyázat,
az adóbevallási ívek pipiskedve
lehorgonyoztak,
s vastagabb csomói szútrát is kóstoltak;
de ki tartja fogságban a tömeget?
Galoppozni a fásult duett statisztikailag pontatlan felszíni tépésén de érdekes,
szimulálni a közönyt de savkeltő,
mint mikor sodronyt ront a paradigmák tényszerűsége,
a fagylalttölcsérrel bevitt támadás;
fogd marokra enervált légpisztolyodat, mert kihűlt a bumeráng.

 

Mi mind, kaszaboltak…

Ha rám bízod a fémhengereket, megoldódik
minden problémád; kérdés,
hogy örökölted-e a sarat.
Fajtalan álmodba gyűrődik a sürgöny,
s néha vakaródzik,
csillag a hajtókád, az összesöpört haj a hóhért küldi rád.
Ne söpörj be légkalapácsot; nem tudja, megütközzön-e a darazsakkal.
Ha van pár cipőd, lúgozza ki a lottószelvényeket.
A pazarlás, a rekviem csípős megjegyzések, de egyaránt a szellemesség öntvényei.
Mi van veled?
A harmonikád hangjára már csak a pikkely
lejt, s az éter zsebében hordozza aktiválásod kódját.
Nálad a fejlemény mindennapos vendég… Szuperper-gyors hozzáférés az orvosságszag ellen védő moszkitóhálóhoz
és a jó helyeken mindig elegáns a rabszállító.
Ne hirdesd ki a tevéket;
valaki azt rebesgeti, a habzás a katakombákban kivirul. Valaki észrevétlen marad,
miközben haptákban áll a hárítás.
Erőt vesztesz a lendítésből.
A jégbevájt abrosz sokat segíthet a tervezeteid lefuttatásában.
Hurrá!
A szállítóleveledet eltépte az önazonosság piócája!
Nem kell többé ministránsnak öltöznöd.
Azaz, hogy vak koldusaid működő vulkánjának befellegzett. –

Hajadonfőtt, a mágnes kukás táncát járja az elektrolízissel.
Szabadesésed improvizáció;
csak, mert szaporodó lúdbőrökön mertél elmélkedni.
Ki visz el téged az áldozókövön tollászkodó keselyűkhöz?
Egy ajánlat nem állhat fenn örökké, így neked már csak a nyelvgettók kikímélt pártái jutnak…
Hé, beteg szú, célozd meg a hálók kancsal becsvágyát!
Oda ne égjen a lárvád,
mely kihat minden utópiára!
S kabineted oldott saruiról le ne mondj. –
Ha rám bízod a fémhengereket, te is kulcsfigura leszel az álmomban.
Hová tűntek kezeid, ezek a lármás óriáskígyók?
Ha ruhástól állsz a zuhany alá és a honfitársi kötelezettséged légkalapács
alá ejti a magod, elbúcsúzhatsz a bevásárlóközponttól!

 

(Illusztráció: John Lautermilch: Flying High)