Varga Borbála összes bejegyzése

1986, Kolozsvár. A Peloponnészoszon élek, és elérhető vagyok a www.patreon.com/vargaborbala oldalon.

ZHÉ SHI – JU FU: Zhé Shi receptje

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

Zhé Shi egy reggel arra ébredt.
Ju Fu szállt tőle egyre messzebb, távolodott, neki pedig úsznia kellett utána a tengeren át. Hm, micsoda teendő. Mindenki tudja, a levegő könnyebb, mégis Zhé Shi úszott és utol akarta érni a távolodó Ju Fut. Ju Fu aztán eltűnt egyetlen pontocskaként a Napban, mire Zhé Shi megállt a hullámok hátán és vállat vont: Sebaj, tudok úszni.
Ez Ju Fu nélkül is jó.
Zhé Shi most megfordult a padlón, ahová közben került, fejét kinyújtotta hátra, látni, hol a fal. Eddig úgy tűnt, fejtől van ablak felé, most pedig a lábait találta abban az irányban, ahol azt hitte, a feje van. Vajon van egy kapu a talpamon? A fejem minduntalan ki akar menni ezen a helyen. A testem megfordul és míg itt vagyok kinyújtva, közben a fejem a talpamban van és a talpam a fejemnél. Mondjuk úgy, mint egy cérnaszál egy üres üvegben. Megfordul. Aztán használatra visszafordul.
Feltápászkodott könyökre, ahogy eddig annyiszor.
– Nem tudok úszni.
Ebből az egészből annyit értek: jó lesz, ha megtanulok úszni.
Mi kell az úszáshoz?
Először is internet.

Megnézte, hányféle uszoda létezik, és ebből hány elérhető a víz-alatti városban. Megnézte címüket, órarendjüket, és áraikat, valamint elolvasta a hosszú hivatalos szöveget is arról, amit az uszodák mondanak az úszás feltételeiről. Hú. És kiderült, kell egy orvos is, aki igazolást ad, ami bizonyítja az egészséget. A harmadik dolog, ami az úszáshoz kellett, másfél nap volt. Egy délelőtt a házorvosnál. És egy egész nap, míg személyesen felkereste az uszodát, mert az, mikor indul a legközelebbi tanfolyam, nem volt a netre kiírva, csak a bejárati ajtón, illetve a portás néni tudta.
Előbb tehát az orvosnő. Féléve járt nála utoljára, amikor az összejött biztosításról hozta a papírokat. Ismét leereszkedett a hegyről a völgybe és próba-szerencse, a piac menti rendelősor felé vette útját. Valahova még a múltkor felírta, mikor rendel, ki tudja, még akkor-e. Az orvosnő órarendje hónapról hónapra változott. A páros számú hónapokban hétfőn és kedden volt délután, szerdán és csütörtökön délelőtt egyig és pénteken… péntekre valami olyan program volt beírva, amit Zhé Shi nem tudott értelmezni. Amikor nincs bent a rendelőben, akkor terepen. Ez a többi óra. A páratlan számú hónapokban mindez fordítva. Vagy a páros számúakban vannak hétfőn és szerdán délelőtt és a páratlanokban kedden és csütörtökön délelőtt? Zhé Shi ment és miközben az átjárónál jobbra meg balra nézett, magában a lehetőségeket latolgatta. Képzeletben pénztárcájában kutatott, van-e, jut-e, és elvágta ezzel: meglátjuk.

A hosszúkás tömbház-földszintet természetesen nyitva találta, mert legalább fél tucat háziorvos irodája működött itt. Tiszta tömbházföldszint az egész: kis garzonszobákkal, csak ezt nem főző és alvó lakók használják, hanem orvosok és segédeik. Neonfény, vaslábú préseltlemez-székek még a múlt rendszerből. Be, aztán balra a harmadik ajtón a folyosó bal oldalán. Zhé Shi megállt és a feliratokat bámulta. Itt látta a váltóorvos nevét, bizonyos Alfréd, aki a múltkor az ő orvosnője helyett állított ki egy igazoló papírt, természetesen a kijáró összeg ellenében. Ez a név most is itt van. Változatlan. Hanem az orvosnőé sehol.
Vajon jó ajtó előtt álltam meg?, töprengett, míg a falon egy LCD képernyőn megjelent egy hagyma a következő felirattal: A hagyma hatóanyagai küzdenek a szabad gyökökkel és gátolják a rákosodást. Táplálják fémmel a szervezetet, erősítik az immunrendszert, így a grippa, reuma és más meghűléses betegségek esetén is védelmet nyújtanak. Fogyasszon minden nap egy fél hagymát. Ez szinten tartja a koleszterolt és megvédi az ereket. Farma… patikológiai társaság. Ezután újabb reklám következett a kakaóról, a citromról és a sovány marhahúsról. Zhé Shi ezalatt körülnézett. Az ajtó mögül párbeszédet hallott, egy idős hang, tehát van bent valaki. Ezt leszámítva a székeken üres a pálya. Mégiscsak jó lenne megtudni, álljak-e itt, vagy közben az orvosnőm elköltöztette a rendelőjét máshová. S ha igen, azt úgyis csak itt kérdezhetem meg, tehát benyitott. Sovány, fekete hajú, barna arcú nő ült az íróasztal másik felén, két oldalán a két fehérbe öltözött asszisztensnő. Különben az orvosnő is viselt fehér köpenyt. A nevét Zhé Shi már leolvasta a másik tábla alól az ajtóról. Melániának hívják. Aki mosolygott és ennyit mondott: rögtön végzünk. Várna egy kicsit odakint? Úgy döntött, vár. Addig marad, amíg csak megtud valamit. Hátha még papírja is lesz. A többi ajtó előtt magukba roskadva ültek a betegek. Halkan beszélgettek a választásokról, amelyek vasárnap lesznek. Egy ősz kalapos megszólalt: Az mérnök, az tudja. Az asszony mondott rá valamit. Nem nagyon szidtak senkit.

Egy téglapiros arcú, magas, érdes-bütykös kezű munkás most lépett be a legközelebbi jobb oldali ajtón. Zúgnak a neonok, langyos a levegő és orvosságszag terjeng. A mélyben ott hátul üvölt egy gyerek, mert megszúrták. Hozza az anyja, üvölt egészen az ajtóig és azon is túl. Az asszisztensnők hiába próbálták megnyugtatni. Az előtérben megszólal az asszony:
– Mit csinálj?! Ez ilyen.
– Félnek.
– Én is félnék ha gyerek lennék.
Elhallgatnak megint egy időre.

 

„hallgatni akar továbbra is. ilyen helyen, ha kicsit is mozdulsz, megszólítanak”

 

Zhé Shi nem nagyon néz fel sehová, mert hallgatni akar továbbra is. Ilyen helyen, ha kicsit is mozdulsz, rögtön megszólítanak. Hogy hívják? Kinek a betege? Mióta vár? Mi a baja? Aztán újabb kérdések a válaszokból: diák? Hol? Honnan? Aztán nincs több kérdés, hanem a többiek elmondják a vakbélműtétet, a múlt heti influenzát, a feldagadt visszereket és a puffasztó májat, amit bizony mind-mind elviselni… Nyomatéknak megkínálják kimérős citromos nápolyiszelettel a káposzta mellől. Így hát várt, rezzenéstelen, és nem csak a körülülők miatt, hanem mert aznap sok futkároznivalója volt. Mi is? Ezeket leltározta és közben átfutotta a műhelygyakorlatokat (a hátralevő elvégzendőket) és néhány oldal francia szószedetét. Nyílt az ajtó, kilépett a fehér hajú bácsi. Még jó ráérősen elköszönt, aztán bentről kiszóltak és hívták Zhé Shit: tessék!
– Helga betege volt, ugye? Ki akar lépni?
– Nem, dehogy, csak azt nem tudom, mi lett Helga asszonnyal, azaz hol a rendelője?
Melánia égnek tárta kezeit.
– Elment. Elköltözött a határon túlra.
– Aha?!
– Vegyelek ki a nyilvántartásból?
– Nem! Azaz, nem tudom, ki akkor az én háziorvosom?

Melánia nagy kerek holddá alakult: Én.

– Jó! – kiáltott fel Zhé Shi. – Ezek szerint Ön átvett mindenkit?
Lassan megértette, nem változott semmi. Helga helyett Melánia van. Aki hirtelen a névjegykártyáját is kezébe nyomta: – Tessék. Hogy tudd, hogy hívják a háziorvosod és legyen telefonszámod is.

Zhé Shi megköszönte. Ezek után rátérhetett a lényegre. Kell egy igazolás úszni. Melánia bólintott. Az asszisztensnők már keresték is Zhé Shit a nyilvántartásban.
– Nincs.
– Hogyan? Én itt jártam májusban, mert kórházban voltam a sürgősségin és nem volt biztosításom. Ekkor derült ki, ezek után lett, és májusban jártam itt, amikor igazolást hoztam a befizetett összegről.
Az asszisztensnők is emlékeztek erre, bólogattak az orvosnőnek: Igen, így volt.

– Elküldhetem megint a papírt. Az orvosnő keresni kezdte a saját e-mail címét, amire küldje, Zhé Shi pedig a táskájában keresgélt, mert a nyugtát, ami fél vagyonába került az elmaradt idők büntető-kamatai miatt, magánál hordta, úgy emlékezett. Az asszisztensnők is kerestek a hátsó fiókokban. Ha nem találom meg, nincs meg és járhatok. Talált egy kimutatást a fizetett összegről felbontva hónapokra. Közben az asszisztensnő is talált, megtalálta a nyugta másolatát. Másolat, mert én is interneten kaptam, mert nem tudtam személyesen utána menni. Az orvosnő bólogatott és megkönnyebbülten sóhajtott. A segédek hozzátették, ez már többször előfordult, amikor a pénztárnak fizettek és onnan az illető neve nem került bele a nyilvántartásba, de most beírunk, itt helyben, mert mi is beírhatunk. Csak amikor a nyugtát hoztad, azt hittük, már szerepelsz.
Zhé Shi nagy megelégedésére ott helyben begépelték és az orvosnő ingyen adott igazolást. Ha nem jövök el, gondolta Zhé Shi, ki se tudódik és ki tudja, ha megint sürgősségre jutok, megint csak lógok a levegőben. Ami fő, még a papír is megvan. Mehetek megint az uszodáig.

 

„mi az ami a szíve fölött mozog és terjeszkedik mint egy felhő?”

 

Ezen felvidulva egy további kérdést tett fel az orvosnőnek. Mi az, ami a szíve fölött mozog és terjeszkedik, mint egy felhő? Hol?, kérdezte csodálkozva Melánia. Mármint hol pontosan. Nem tudná bejelölni, mondta Zhé Shi, olyan, mint egy felhő, egy nyíló virág és hol a bordákánál, hol a szív felett, hol majdnem középen a szegycsont körül. És szúr a kezeden?, kérdezte Melánia. Nem. Melánia hangsúlyából azt lehetett érteni, a tünet akkor lenne tökéletes, ha szúrna. Néha fáj és egy-egy izom enyhén becsípődik, tette hozzá Zhé Shi. „Megtapogattam magam, nem éreztem semmit.” Melánia arca derűs volt. Komoly dallammal mondta: Tudod mi ez? Én megmondom. Kevés a fém a szervezetedben. Az lehet, mondta hangosan Zhé Shi, aki már hét éve próbált több fémet összeszedni a szervezetébe, mióta, mióta! Bólogatott és az orvosnő folytatta: Nincs magnéziumod, vasad meg kálciumod. – Ne törődj! Tudod mit? Én most felírom neked és felírom a társvitaminokat is, mert több van, nem lehet mind fejben tartani. Elővett egy hosszú receptstócot és leszakított róla egy lapot, miután előbb a mondott fémeket ráírta. És el is mutogatta sorban: Ez, ebből kettőt és ebből hármat és ebből egyet. Tíz napig és tíz nap szünet, aztán tíz napig megint a következőt. B vitaminokat nem írok sokat, mert attól éhes leszel és nehéz lesz az ételtől visszatartanod magad. Ezeket felírom, mert úszni mész és fognak kelleni. Melyik uszodába?

Zhé Shi nézte, amint a papír fölé hajol. Arca rövidülésben, mint annyi festményen, Quentin de la Tour és Michelangelo. Egyik keze jól odanyomta a pixet[1] és sebesen írt, nagy lendülettel. Úgyis patikus kell kiolvassa, persze még Zhé Shinek is elmagyarázza. Másik tenyere egészen az íróasztalon nyugodott, szétnyílt ujjakkal, egészen könyökig a lapra támasztva. Az orvosnő arca ragyogott. Aztán átnyújtotta a cetlit és úgy nézett Zhé Shire, mintha már meg is gyógyította volna.

– Multivitaminok egy felhőre a szívem fölött… – nézett az égre Zhé Shi a cetlivel a zsebében, amint a rendelőből kilépett. – Mutasd csak, Ju Fu, te hol vagy?

 

 

[1] golyóstoll.

(Illusztráció: Varga Borbála)

Erdők Könyve – Merkab

 

♈︎
EXORCIZMUS
fekszem
……az elmúlt pillanat kimegy belőlem

 

♈︎
tavak őrzik az Ég képeit
arcunk egymást őrzi
a következő pillanatig

 

♈︎
repül egy szó
szétrobban a fal

 

 

♈︎
izzadt ing
hűsítő

 

♈︎
borda vitorlák
táguljatok hadd vigyen
messzire a szél

 

♈︎

ITT JÁRTAM

aláírás
egy hajszál

 

♈︎
ó ha lenne ember akinek dőlhetnék
ezért vagytok ti fák

 

♈︎
hangraj röpül át felettem az égen.
nézek utána. nem száll hozzám egy se.

 

♈︎
tavaszi szél
madarat fúj

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: bújócska; lábamat fölpolcolom)

 

Zhé Shi – Ju Fu: Zhé Shi lisztje

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

I
in szitu

A szakértők tudják. A szakértők mindent tudnak. Zhé Shi egy francia szakértőtől értesült[1]. Szerinte a krízis akkor kezdődött, amikor 2007-ben az amerikai bankok könnyelmű hitelcsomagokat osztogattak. Nem ez volt 1929-ben is, fekete pénteket megelőzőleg? kérdezte Zhé Shi tanulmány-emlékezetét. Mintha akkor is a VÁSÁROLJ! lett volna a jelszó és tobzódott volna a jólét. Nálunk jó tenyeres-talpas közmondások vannak gazdasági mutatóknak, mint az addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Vagyis nem ez történt, fordította le Zhé Shi a szakértő udvarias megfogalmazását, és most kilóg a lóláb. Most sül ki, hogy a hitelek, amelyeket adtak, fedezet nélküliek. Mert könnyen adták, ez azt jelenti, nem szabtak kritériumokat a felvevőknek, amellyel a bankok megszűrték volna őket, hogy csak a biztonságos anyagi háttérrel rendelkezők kapjanak. Hu. Micsoda egy bonyolult mondat. Lényeg a lényeg: a bizalom dicséretes, de nem a bankszakmában. Ott a józanság az első.

És most, most az van, mondja a szakértő, hogy a kis hitelezők átpasszolták ezeket a fedezetlen ügyleteket a nagyobb halaknak, még mielőtt a törlesztések durvább részeire sor került volna, és a nagyobb halak csak 2008 körül kezdték felfedezni, hogy 0 garanciás üzletet vásároltak. A papíron van 5000, ami valójában nincs. Az egész profit kamu.

Ebből van a krízis, mondja a szakértő, mert a tőzsdén minden láncszerű. Ha az egyik hitelét veszti, a többinek is befellegzett, mert egymásra alapoznak. Mondjuk a kakaórészvényesnek sem biztos, hogy van, amije van, ha x bank már nem tudja folyósítani neki.

Egyszerű, fordított Zhé Shi. A papír nem felelt meg a valóságnak. Csupán ennyi történt. Azért az nem biztos, mondta Zhé Shi agya, hogy a valóság totál rossz. Nem az, ami eddig a papírokon állt, de attól még lehet élhető. Habár a környezetvédők szerint rosszabb. Zhé Shi, mint rendesen, a saját bőrének hitt.

Idén júniusig ki se láttunk az esőből. Aztán ujjaimon megszámlálhatni, hányszor esett októberig. Négy hónap szárazság. Ez már nem papír-krízis, hanem a földben van. Azaz nincs. Nem nagyon van mit spekulálni, mikor ujjnyi repedések tátonganak. Egyelőre csend van. Ez igazi. Talán épp ezért.

 

II
fordítások

A népnek is tartottak egy értekezletet, mert már dőlőben volt a rendszer, és a főfő lejött személyesen beszélni. A főfő előtt a mellékfők is lejöttek és minden csatornán keresztül mindenki beszélt és magyarázott, hogy mi van.

A live-face értekezleten az összegyűltek megfogtak egy vékony, sápadtabb diák-alakot. Talán politológus volt, talán nem.
– Maga Ingelenge! maga intelligens, vagy hogy is mondják
– Intellektüel
– Intel, az az, aki benne van
– Maga érti
– Legyen szíves, fordítson mán nekünk is, értsük mi is
– Mit mond
vették körül mindenünnen. így hát fordított.

Jó emberek! kezdte a főfő. Sokmindenen keresztülmentünk együtt, de egy dolgot sosem fogok megbánni.

Zhé Shi a szomszédnál volt ekkor, akik tévén nézték az élő közvetítést. Felfigyelt: megbánni? ez egy ritka szó a főfők szájában. Vajon mi következik?

 

 

A főfő nagy szüneteket tartott, mintha közben minden szavát gyémántba vésnék. Ezért Zhé Shinek is jutott még ideje egy gondolatra. Talán megtudja, mi körül is folyik a cirkusz, mert mindezidáig, hiába hatvan csatorna, nem derült ki egyértelműen.

Soha (2 perc szünet), desoha (bis), nem fogom és nem is tudnám megbánni (főfő szünet),
hogy soha nem csaptalak be benneteket.

Zhé Shi gyorsan kiment a szobából. Úristen! hány perc telt el az életemből. Nekem dolgom van.

A további diskurzus ilyen paragrafusokkal adható vissza:
közöljük első részben a főfőt, másodikban amit az intellektüel fordított, végül harmadikban, amit gondolt.

 

Polgártársaim! Sorstársaim… különböző megszólítások.
ff: Az ország jelenlegi helyzetét komolyan fontolóra kell venni, amelyet legjobb képességeim szerint igyekszem betölteni a jelen körülményeket és a korlátozó mellékkörülményeket is figyelembe véve…

intelfordítás: Az aktuális helyzet… (több nincs, várjuk a mondat folytatását)

intel gondolja: eddig semmi.

 

ff: Én nem vagyok a nagy szónoklatok híve, nem szeretem szakszavakkal teletűzdelni a mondanivalómat, egyszerű leszek.

intelfordítás: Azt mondja, úgy akar beszélni, hogy önök is értsék.

intel gondolja: nem is lesz semmi.

ff: A világ krízisben van. Szembesülnünk kell egy többszintes, komplex krízissel, amelyet teljes mértékében igyekszünk felmérni és nem szeretném, ha efelől sematizált modelleket árulnának az olcsóság kedvéért, amelyek fölöslegesen aggodalmat terjeszthetnek az egyszerű munkásemberek körében, ugyanakkor kívánatos lenne az alábecsülések kényes kockázatának minél inkább kivitelezett elkerülése.

intelfordítás: Azt mondja, pontosan akarják felmérni a helyzetet.

intel gondolja: nem tudnak semmit.

ff: Ezért érthető módon a jelenlegi állapotban nem fogok demagóg kijelentéseket tenni és nagy konkrétumokba bocsátkozni a népszerűség kedvéért, mindaddig, amíg a pontosabb felmérések meg nem érkeznek az expertektől, és azt kell mondanom, ezek már folyamatban vannak. Lassacskán egyre átfogóbb képet nyerünk a problémák állásáról és már elkezdtük az orvoslásukat is, a rendelkezésünkre álló információk mértékében. Tekintve az anyagi helyzet pillanatnyi kibontakozását, a legteljesebb felelősséggel kell eljárnunk és nem szabad téves információk alapján a rendelkezésünkre álló forrásokat kockáztatnunk, amikor lehet, hogy ezzel egy nagyobb szükséget szenvedő másik szektor nélkülözne továbbra is. Mindenekelőtt a prioritások megállapítására van szükség, amelynek nagyrészét munkatársaink már elvégezték és ennek alapján már ismertették is a különböző csatornákon csúcsidőkben.

intelfordítás: Azt mondja, most mérik fel az árvizek és szárazság okozta hiányokat és ennek megfelelően fogják szétosztani a segélyeket.

intel gondolja: ezt már tudják az éves hagyományból. még nem csináltak semmit.

 

ff: Hogy egészen őszinte legyek…

intelfordítás: Kérem, figyeljenek.

intel gondolja: Most egy emeletes hazugság következik.

 

És így tovább. Nekünk is alkalmazkodnunk kell a jelenlegi helyzethez, haladni az időkkel, csatlakozni a nemzetközi összefogáshoz és kezdeményezésekhez erőnkhöz mérten…
és aztán kicsit hazaibb rész következett:

Nem lehet cirkuszt csinálni, mert nincs rá pénz. Ha felfordítjátok a rendet, fizetnetek kell érte, választást, új berenedezkedést, mindent. Most, amikor alig van több a bőrötöknél, ne ugráljatok, mert nincs hová.

Ezt nem így mondta a főfő, az intel sem így fordította, de ez volt az értelme. Az emberek pedig azt mondták: Mintsább még egy jöjjön, aki megint leeszi a tej fölét, maradjon, mert ő már leette, nem kell neki annyi. Az intel meg azt gondolta: mindegy, ha egyszer aszály volt, Nagy Sándor sem tudna répát húzni a földből. Mindegy, ki jönne, attól még marad a helyzet.

Hazamentek, szerencsére még van puliszka.

 

 

III
liszt

Zhé Shi is dolga után nézett, liszt után. Ha nincs gabona a földben, az lesz a legokosabb, ha beszerez némi tavalyról maradt készletet. Egy biztos: enni kell. Liszt kell. Méghozzá rozs és bio. Támogatni akarom a hazai ökogazdaságot.

Evégett elment a bioüzletbe, az egyetlenbe, ahol elérhető áron árultak bio-rozslisztet. Lehet rendelni? kérdezte, amikor a polcon egyet sem talált. Lehet, felelték és mindjárt felhívták a termelőt. Van a raktáron, jelentette be komoly képpel az eladólány. Nagy csend. Akkor, folytatta Zhé Shi, rendelni szeretnék. Felírták. Megint nagy csend. Zhé Shi zavarba jött.
– Ne haragudj, megmondanátok, mennyi az ára?
Ezt nem tudta a két eladó. De felhívják. Nem a termelőt, hanem a forgalmazót, azaz saját magukat, a főnököt, mert ő tudja. De ma nem lehet már elérni. Jöjjön holnap.

 

Másnap még nem volt ár. A lányt találta az üzletben, aki csodálkozva nézett rá, amikor belépett. Köszöntötte és megkérdezte: igen? azaz: mit óhajt?
Az árat, vágta ki döbbenten Zhé Shi.
Én nem tudok semmit, válaszolt a lány, nekem a kollégáim nem mondtak semmit.
Úgy maradtunk tegnap, hogy ma tudni fogják, mennyibe kerül a rendelés.

Nekem senki sem szólt semmit, folytatta a lány.
Felhívta a fiút, aki tegnap telefonált. Ő sem tudta. Még nem tudjuk.
– És nem tudnak telefonálni? kérdezte Zhé Shi.
– Ma már nem. Holnap itt lesz a kollégám és megmondja.

Másnap Zhé Shi megint ott volt, mert dolga volt a városban. Szinte minden nap elsétált az üzlet előtt, beugrott most is. A srác csodálkozva nézett rá, mint tegnap a lány. Mit szeretne? Zhé Shi a srác pólóján levő angol foszforeszkáló kicsillagozott káromkodást olvasta. A rendelés árát.
– Még nem sikerült megérdeklődni.

Negyednap délután a lány ismét nem tudott semmit, és felhívta a fiút:
– Itt van a klienta. Lécci kérdezd már meg, mert másodszorra jön vissza.
Erre a fiú adott egy telefonszámot, aztán a lány hívta, aztán visszahívták és megkérdezte, letette, aztán megkérdezte Zhé Shitől is, megfelel-e az ár, és mert megfelelt, visszahívta a főnököt és ezzel véglegsítődött a rendelés. Hu.
– És mikor érkezik meg?
– AZT NEM TUDOM. Nem kérdeztem.
Újabb telefonok. Egy hét múlva.

Nahát, jó, engedte ki Zhé Shi a levegőt, mikor kilépett az üzletből. Lesz liszt, ez a lényeg.
Kedve lett volna cirkuszolni, de nem, mert ő lisztet akart és nem a máját terhelni. Az incidenseket tőle telhető gyorsasággal kiszellőztette. Érkezzen meg, aztán kalap.

Egy hét múlva nem volt liszt. Előtte való nap még azon tanakodtak a lánnyal, milyen órában jöjjön érte. Mert nem akarták az üzletben tartani, ami akkora, mint egy közepes barokk szekrény. Jó, akkor milyen órában jöjjek? kérdezte Zhé Shi, aki kissé igazságtalannak tartotta, hogy ő több mint tíz napja vár a lisztre, de az üzletnek azonnali sürgős az átvétel. Nem tudom, mondta a lány, nem tudjuk, mikor érkezik. Végül megegyeztek, hogy emailt ír, ha megtudja. Zhé Shi tudta, nem lesz levél. Aztán kiderült, áru sincs, mert le se adták a rendelést. Mert a fiú azt hitte, a lány, és a lány, hogy a fiú adta le, és a lánynál derült ki, aki telefonált a fiúnak, aki holnap délután ott lesz és a telefonban megígérte, hogy leadja. Másnap délután meg azt mondta, elfelejtette, és Zhé Shi szemébe nézve vette a telefont és ott helyben intézkedett. Három nap.

Zhé Shi tíz nap múlva ment. Tordán van, valamiért tévedésből odavitték, a testvérüzletbe. Holnapután.

– ?
– Nincs – felelte a srác, aki fejét könyökére támasztva lógatta az orrát, amikor Zhé Shi belépett.  – A kolléganőm adta le a rendelést és tévedett. Teljesen más árut hoztak, nem rozslisztet. Visszaküldtem.
Csend. Zhé Shi továbbra is kérdőn nézett, jó, jó, – miközben a srác még vagy kétszer megismételte ugyanazt – engem nem érdekelnek a részletek, hogy miért nem, azt mondd meg kérlek, mikor lesz liszt?

Nincs a raktáron. És ők a termelők, és ők sem tudják, mikor lesz a raktáron.
De természetesen ha lesz, akkor lesz.

 

Zhé Shi arra gondolt, megkérdezhette volna ezt a srácot, miért nem csinál valamit, amit akar is. Nagyon fárasztó olyan emberekkel beszélni, akik nem akarják magukat.
Mehetnél valahová máshová…
de aztán hagyta. Krízis itt vagy ott, Zhé Shi ereje is vékonyka, kenyéren a vaj, jól megnézte, hová teszi. A srácot szavak nélkül hagyta, bár az volt az érzése, a mennyben egyszer számonkérik tőle az elmaradt üvöltéseket. Hátha felébresztenék.

 

KIADÓ ÜZLETHELYISÉG. Telefon….. ez meg ez, látta második nap az üzlet vitrinjében.

 

[1] Maya Beauvallet: Les stratégies absurdes, a zárszóban, séries Point, 2009.

(Illusztráció: Varga Borbála: primary colours; Halak. Mi következik?; pajtaműhely – kaja; Mindkettőt etetni.)

Erdők Könyve – Scheat

 

♈︎
csalántej
pitypang spagetti

 

♈︎
foga között egy mákszem
a madarak röptét nézve
próbálja kiszedni

 

♈︎
hajnalok templomában
tisztára mosva lábam

 

2009

 

♈︎
eszem az almát
nézem a csillagot
az alma húsa is
fehéren világít

 

♈︎
egy szúnyog
én voltam
az utolsó
vacsorája

 

♈︎
Előrenyújtom államat
Orrom hegyén reggeli nap

 

♈︎
esett az eső
fájdalmasan tiszta vagyok
hiányzik lábamról az erdő pora

 

♈︎
kamaszok élcelődnek olyan lelkesen
hogy hallgatok belé legyen bővebb
mert én is élvezem

 

♈︎
felkel a nap
elhallgatnak a tücskök
félsz kiáltani

 

♈︎
Új percek
mossák szemeink

 

2023

 

(Illusztráció: Varga Borbála)

Zhé Shi – Ju Fu: Könyvtárosok

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

Sau Lian Zhé Shinek

egy alak jött reputációja Jean Paul Belmondo
olyan aki sokat tud mondja ő magáról
aki sokat
élt

a sötétre és cigarettára azt mondta sikkes
az arcától a füléig hárfa
húrokon
lehetne játszani

na jól van ülj elém mondtam neki
miközben eszébe jutott egy rákos betegség
amit elmesélt
majdnem letasliztam miatta

micsoda egy csere analfabéta
aki a hárfát meg a rákot összekeveri

ui: legközelebb én is ha belőle
kedves szavak jönnének elő
magamból hányingert adok

(ki mit hoz ki?)

 

Könyvtárosok

Könyvtár = sóhajtások terme. És akik belejárnak: seggelő csoport. Zhé Shi immár háromhoz is tartozott és csodálkozott, hogyan lehetséges ez, amikor már rég túl volt a nyeldeklő olvasmányok korán.

Az első könyvtár egy külföldi kultúrintézethez tartozott. Ide azért iratkozott be, mert meg akarta taulni a nyelvet. Erre a legjobb mód, ha kezedbe veszel valami tűrhető szöveget, és – érted, nem érted – végigmész rajta. Ha nem Joyce-típusú szépirodalom, akkor minimális nyelvtudással a szavak egyharmadának jelentése a szövegből kiderül. Mire az utolsó lapig értél, ezek annyit ismétlődnek, hogy kívülről tudod. Sőt, azt is, amit egy szótár nem mond meg neked: hol és milyen helyen használhatók. Így tehát a szerzőtől tanulsz angolul, franciául, németül, görögül, mittudomén. Azért érdemes megnézni, kit választasz nyelvanyádnak meg nyelvapádnak. Még valamit ad a folytonos lektűr: a szerkezetet, úgy, élőben, működés közben, nyelvtant és rag- meg igehasználatot, szórendet és főleg, de főleg: ritmust. Amit hatszázmillió különválogatott, lebontott gramatikai taposómalomszerűen megoldott gyakorlatból sem szedhetsz össze. Mindezt természetesen felülmúlja egy utazás az illető országban, lehetőleg úgy, hogy csak minimálisan tudod a nyelvet. Ekkor ugyanis még van esélyed arra, hogy kézzel-lábbal kelljen mutogatnod és a szavak, amelyeket így kapsz el, igazibb ízűek, mint azok, amelyeket egy szótárból magoltál. Az uborka ugyanis más és más mindenütt. Még akkor is, ha import. És akkor, ott érted meg, hogy miért pont Gurken, concombre, vagy miért havuz, carpun, pepene, melon; és akkor azt a részt jegyzed meg, azt az utcasarkot, ahol a nyári forgalom közepén a kötényes férfi taligából árulja a fügét, inçır, a harmincfokos alkonyat tele van az illatával. Hm. Amikor nincs se füge, se harminc fok, mert a szélességi-hosszúsági adatok változnak, és te itthon vagy a Víz alatti városban, akkor, micsinálj–micsinálhatnál? Könyvtárba mész.

Szóval a nyelvtanulás vitte az elsőbe.
A másodikba az, hogy annak az udvarán volt egy kert. Magnólia és diófa, juttabokor, rigók, szőlő, a nagyváros közepén. Délidőben, ha erre járt, itt ette zacskóból a diót, vagy körtét majszolt, Jozefina a kedvence. Sok-sok levű, amely végigcsorog a csuklóján, és a márványlapokra csepeg – mert a kerti ösvény ezekkel van kirakva. Este holdat és csillagokat bámult itt, behallatszott a házak túlsó oldaláról a gitáros pengetése, vagy a harmonikásé, akik az utcán jártak. Az egyik passzióból, a másik szükségből. Mindig elcsodálkozott a malachitzöldre festett padokon, hogy ezek kibírtak változatlanul állni itt, miközben az évekből, amelyeket ő az egyetemen lefutott, nem maradt semmi látható. Itt feküdt egy nyáron az egyiken, mialatt várta élete legszebb színdarabjának kezdetét este nyolckor, utolsó vizsga után; úgy lebegett, ahogyan fölötte a felhők. Egy ősz, amikor Dimitrijről profilportrét készített… hogy megkomolyodott azóta minden! Minden? Néhány részlet legalábbis. Dimitrijről nem lehet csak úgy képet készíteni, sőt csak úgy összefutni sem. A parki műhelybe nem lehet belépni, tilos a látogatás. A kapus sajnálkozva vállát vonogatta, és fent a sarokban a kamerára mutatott: Őt kirúgják, ha nem. Benedettonak, Szergejnek, a grafikusnak mind programjuk van, ezért minden új elem, esemény csak előzetes bejelentéssel lehetséges, találni egy kis rést, ami még nem, ahol még nincs program. És oda beprogramálni magad. És akkor, innentől fogva te is program vagy. A nap frusztráló és muszáj része, ami felébredéstől lefekvésig tart. Hogy kikből áll, az mellékes, a lényeg, hogy muszáj, kötelező, előre tudott és előre véget is ér, 13:30-kor vagy 16:45-kor, mielőtt még meg sem történt volna. A találkozáshoz bejelentkezés kell, a bejelentkezéshez e-mail, telefonszám kell, az e-mailhez gép kell, vagy telefon, mindezekhez pedig készülék és szolgáltatás, amelyhez vásárlás és bérlet vagy… könyvtár.
Voilá.

Mint volt diáknak, darabig magától értetődő bejárása volt, és a másodmúltú gépeken, nem számít, milyen lassan, mégiscsak elküldhette leveleit. Aztán, mint ahogy annyi Magától Értetődőt, megszüntették ezt is, és helyébe kerültek a csináltak. Ha eddig nem volt belépő, most már lesz, és mindenkinek kötelező. Így lett Zhé Shinek a második könyvtár.

A harmadik pedig úgy, hogy volt Zhé Shinek egy kedvenc szelleme, alkotója, a Szeplőtelen, akinek írásait bárhol lelte is, azonnal felfalta és akiből egyetlen betűt sem akart elmulasztani. Feltett szándéka volt, hogy megint lehívja ide, a földre, jelenjen meg, „és igen, tessék itt dolgozni velem, mert még van min, az úgy nem üzlet, hogy Ön fent a boldog nixben lebeg, én meg értő agy nélkül bolyongjam idelenn.” De nem! neeem, Zhé Shi tudta, hogy ha valaki, akkor a Szeplőtelen nem vonja ki magát a nagy buliból. Itt van. Hát persze, hogy itt van. A könyvei arra kellenek, hogy felismerd és megtaláld. „Először elolvasom. Aztán megyek és megkeresem, ha a Föld túloldalán van is. Azt hiszem, nem kell majd ilyen messzire mennem, itt van a városban.” Egyelőre egy üzletben, egy könyvesboltban talált rá összes műveire. Mindjárt végigfutott egy háromoldalas karcolaton. „Gyönyörű. Ez az, igen, ez az, ami nekem szól.” – gondolta Zhé Shi, mikor az eladó közölte vele, hogy itt nem olvasunk. Csak vásárolunk. Zhé Shi visszaközölte, hogy egészen biztosan nincs pénze megvenni a műveket, viszont ettől még eladhatók maradnak. Az eladó a fejét rázta és intett Zhé Shinek, hogy hagyja el a boltot. Neki el kell adnia, nem lehet csak úgy levenni a polcról, főleg egy ilyen okos írót nem. Zhé Shi erre majdnem köpött, és a Szeplőtelen röhögött szomorúan a sorok között, hogy őt le-okosírózták. Így aztán Zhé Shi benyitott az egyetlen könyvtárba, amelyről feltételezte, hogy kedves szellemétől van benne néhány mű. Volt is, és épp csak néhány. Mindössze egy és fél, plusz egy befejezés, amit még nem ismert. Beiratkozott, csak ezért.

Zhé Shi – világjáró. Ismerve a fizionómiákat, a könyvtárosok arcaiban és alkatában mindenütt talált közöset.
„Előző életemben könyvtáros lehettem”, tűnődött, „ráadásul olyan, aki lehetőleg meglógott innen, mert most nagyon utálnak.”
Két véglettel szembesült. Kétféle könyvtáros szolgálta ki. Az egyiknek felfordult a gyomra, ha látta. Szigorú és merev képpel ült hatalmas pápaszeme mögött, szája lefele görbült, szögletében keserű árnyékkal, ahová lerakódott a polcok szürke pora. A másik felüdült és felüdítette, hellyel kínálta, vizet hozott, esetleg gyümölcsöt is, megkérdezte, miben segíthet, és aztán óvatosan békén hagyta, láthatóan nyugodt és boldog volt, hogy ott van. A gyomrosok rendszerint többen voltak, vagy csak úgy tűnt? Hiszen a nemkívánatos megjegyzésekből egy is sok.

A nagy nyitott albumra tette a füzetét. Megszólalt a gyomros hang:
– Zhé, ez egy 800 pénzt érő album. Most vettük, vadonatújan. Megkérem, semmit ne tegyen rá.

Kicsavarta  a termoszt, hogy vizet igyon. A hang már ott volt a pultnál.
– Zhé, ez nem kávéház, itt nem iszunk.

Atyám, gondolta Zhé Shi, te nem tudod, mit jelent vizet inni.

Szorosan álltak a székek, közel az asztalhoz. Egyikre tette a táskát, a másikra a kabátot, hogy ne kelljen a maga mellette levő széket kihúznia, mert ha kihúzza, nem marad hely az asztalok között átjárni.
– Zhé, megkérem, ne foglaljon egyszerre két helyet.
Amikor a széksor üresen állt!
„Másoknak is szükségük van rá.”

Új gépeket hoztak, leragadt billentyűzettel.
– Zhé, megkérem, ne verje olyan hangosan, mert zavarja a többieket.

Megkérdezte a vakációs helyen, ehet-e szilvát a gépelés szüneteiben, vagy közben. Hogyne, mondta az a könyvtáros, aki felvidult, ha látta, és még poharat is hozott a magoknak. Nála kimehetett a mosdóba, és így a könyvtár felüdítő élmény volt. De utána jött a gyomros élmény a gyomros könyvtárossal, akinél a mosdó kizárólag a személyzeté volt – és a gyomros után másnap reggel jött a könyvtárigazgató, aki azzal kereste meg – nem Zhé Shit, hanem a házigazdáját, merthogy kicsi a város és mindenki mindenkit ismer – hogy a lányoknak gondjuk van vele, és a könyvtárban mosakszik. Zhé Shi elképedt. Rohant és nyíltan, szemben feltette a kérdést: melyikük mondta ezt? A könyvtárosok a könyvtárban éppen akkor ették a szalonnás-paradicsomos reggelit, és a vállukat vonták, hogy ők nem tudnak semmiről. Egész nap a kötelességüket teljesítik. A könytárigazgató pedig utólag elnézést kérve hozzátette:
– Ne haragudjon, tudja, mindegy. Nekem együtt kell élnem velük.

Három gép volt, és csak egyen lehetett szerkeszteni. Ott ült egy francia, aki netezett. Zhé Shi megkérdezte, cserélhetnek-e, mert net mind a három gépen van. Csak ha nem gond, tette hozzá franciául. Az alak a fejét rázta, ó, dehogyis. A következő alkalommal a könyvtárosnő elemista kisfia ült ott. Számítógépes játékokat játszott. Zhé Shi épp kérdezni akarta, mikor kilépett a fülkéből a könytárosnő, és remegő szájjal azt mondta:
– A múltkor felállított egy franciát, és panaszkodott nekem. Itt minden gép egyforma. Használja a másikat.
Bennebb tolta a széket a fia alá, és megsimogatta a fejét.

Képmentés közben lefagyott a gép.
– Nem lehet nagy adatokat menteni.
Megnyitott egy asztrológiai oldalt, lefagyott a gép.
– Bizonyos oldalakra lefagy.
– Honnan tudhatom, melyekre? hogy ne ismétlődjön meg.
– Millió oldal van, hogy akarja, hogy tudjam? Be vannak kódolva a központnál, és ha rájuk megy, lefagy a gép. Próbálja óvatosabban használni.
– Mégis honnan tudhatnám, milyen oldalakat kerüljek? Mit jelent az ’óvatosabban’? – kérdezte a gyomros könyvtárost Zhé Shi. – Azt hiszem, érti, hogy nagyon kellemetlen, ha a derült égből egyszerre csak úgy, minden leáll.
– Be vannak kódolva, nem tudom.
– Rá tudna kérdezni esetleg, legközelebbre?
– Mire akar, hogy rákérdezzek? Hozzunk egy listát a millió címmel?
– Nem, de…
– Nem érti, hogy kód alapján működik?
– A témájukat, vagy körülbelül milyen tartalmú oldalakat tiltanak be? Ha nem tudom, bármilyen oldalra mehetek, és megállhat.
– Mi se tudjuk. Próbálja csak a levelező oldalakat használni.

És így tovább. Minden második vagy harmadik alkalommal. Tűnődött, mivel lóghat ki, mi az, ami szemet szúr ezeknek, akik a rendszeren kívül nem bírnak idegen elemet elviselni. Legjobb tudása szerint, minden lényegeset betartott, ami a könyvtár működéséhez kell. A köteteket úgy vette kézbe, mint hímestojást, nem nyikorogtak alatta a székek, csendben ült, elmélyedve, rendszerint az írásban, a kikért elemet idejében visszavitte. Kárt eddig még nem okozott, és másokat nem zavar – désolé, ha a srác igent mond és aztán panaszkodik, mondhatta volna a már ismert passzust excusez-moi, je ne comprends pas… A mosoly nem kötelező.
Akkor?

 

bomló idő
„…és álmodott, hirtelen, egy színt, árnyékkal, egy hatalmas kaleidoszkóp fordulatait.”

 

Zhé Shinek máshonnan jött a könyvtár. Az élet azzal kezdődött, hogy otthon a polcok padlótól a mennyezetig tele voltak. Folyóiratok, rajzok, leporellók és vastag, csakszöveg kötetek, unalmasak, majd érdekesek, majd unalmasak megint. Atomfizika, szerves kémia, traktormechanika, a nyuszi epertortája, millió népmese, román-francia-román nagyszótár, képes-album Máramarosból, bakelit lemezek, sci-fi, szolmizációs gyakorlat, Tännhäuser partitúra, Verdik, kalandregények, amelyektől az Andokba képzelte magát, idegen szavak szótára, Tolnai világtörténelem, XVI. századi metszetek fakszimile utánnyomatban, füveskönyvek, fabulák, trillió vers és művészettörténeti tanulmány.
Közben a konyhában sült a rántotta.
Kint porolták a szőnyeget.
A fürdőben csepegett a csap.
A küszöbön az egyik oldaltól lassan a másikig ért a fény.
A polcok félhomályában az árnyékban terjengett a halál. Látható, tapintható, észlelhető volt, amint bomlik, ez mind hulla itt, halott idő, soha vissza nem tér, csak por és hamu, üresen kongó héja valaminek, ami élet volt valamikor. Zhé Shinek meg volt kedve ebbe a héjba visszaképzelni az életet, és így elég sok világot teremtett vagy beutazott. Ez a rengeteg papír mind porlad itt, félig már felőrölten, bomló, rothadó anyag, és ez így van rendjén. Otthagyta, kiment a teraszra szívni a friss levegőből. Ha otthon támadt olvasni kedve, összeszedett vagy négy-öt kötetet, rendszerint a legkülönbözőbb témákban, és párhuzamosan olvasta, hogyan, azt még ma sem tudja. Don Quijote mellett a tranzisztorokat, a ruhafolttisztítás, a navajók törzsi szokásait és a vicceket a diákkönyvből. Recepteket utált olvasni, mert éhes lett tőlük, és utálta a nyálazást. A sajátját mindennél jobban. Hát csak akkor vette elő, ha főzött is. Ez egy régi szakácskönyv volt, amely még természetesnek vette, hogy csak úgy van 6-12 tojás a háznál, vanília rúd, pergelt cukor vagy méz és más hasonlók. 1960-as évek. Talált aztán egy század eleji kiadást, úri házaknak készült, ez meg aszpikokról és parfékról beszélt, sőt előfordult benne vadhús és 12-féle zöldség egy helyen, ami közt például articsóka. Végül anyja könyvespolcán talált egy ennél is régebbit. 200 éves receptekkel, szintén úri háznak. Arról szóltak, mihez kezdjen az ember a sok vadászzsákmánnyal. Hm. Zhé Shi végül is a muroknál maradt.

A köteteket kirakta az ablak elé az asztallapra, oda, ahová esett a fény, és melléjük tett egy citromot. Aztán rájött, hogy ki se akarja nyitni őket, hanem képzelni akar velük egy világot, egy másik ablakot, ahonnan szintén ez az erdő látszik, ami innen. Különben ez az ablak is jó. És képzelni, mi lehet a könyvekben a fedőlap mögött. Inkább képzelni, mint tudni. Az esély még mindig megvan, hogy elolvassam, de most lemegyek játszani. A padlóról hason fekve nézte, aztán néhány percig a karosszékbe ült. Aztán sétálni ment a forró utcákon. Mire visszatért, a fény elhaladt, a könyvek árnyékba kerültek, és nem volt érdekes az egész. Megfordult, az lett volna szép, ha a könyvek tudják, hogy a délutáni árnyékhoz feleslegesek és maguktól a helyükre mennek szépen.

„Én hiszem, hogy tudták. A könyvek tudnak. Nem ez.
Hanem, hogy tehetetlenek. Agyuk van, de lábuk nincs.” – mosolygott Ju Fu, amikor Zhé Shi neki elmesélte.

Legutóbb a képernyőt mozdította kissé féloldalt, így próbálva jobb irányt és több helyet kapni magának az íróasztalnál. Az árgus szemmel vigyázó rendszergazda azonnal megjelent a pultnál:
– Zhé, a gépeket úgy hagyjuk. Tegnap este nem tudták bekapcsolni a másik képernyőt. Többet nem tologassuk.

*

Így jártam, mesélte Zhé Shi Ju Funak.
– Nekedmennek…? – cirógatta Zhé Shi haját Ju Fu.
– Nekem – nézett vissza rá Zhé Shi, és a szemében sokkal több volt, mint a könyvek.
– Tudod, mi jut erről eszembe? – kérdezte Ju Fu.

Anyónak volt egy kakasa. Ahogy öreganyó bement a kapun és akárhányszor végigment a nagy udvaron, a kakas szökött neki, fel a fejére és elkezdte csócsálni. Az emberek már nem mertek anyóhoz járni. Próbálta rikoltással elijeszteni, próbálta seprűvel, a kakas szökött. Egyszer aztán megfogta a két lábánál és úgy földhöz vágta, hogy alig szedte fel magát a porból. Többet nem ment neki.

*

Zhé Shi, ha valóban olvasott, a könyvet vitte ki a világba. Ez benne a jó. Minél kisebb volt a könyv, annál jobban szerette. Egy vékonyka notesz-művel kisétált a kertbe, hagyta, hadd keveredjék el a fűszálak árnyéka a betűkkel, melyek csak még sötétebb árnyékai a szónak, az apró fekete bogarak útjait nézte a lapon, utánuk kitalálva és újra kitalálva a formákat, amelyeket befutottak, az értelem összekeveredett a föld nedves, beszívó illatával, amely egyszer csak tenyérré változott, és Zhé Shi néha pillanatokra aláhanyatlott a könyöklésből, és álmodott, hirtelen, egy színt, árnyékkal, egy hatalmas kaleidoszkóp fordulatait. Ezért csak saját könyvvel volt otthon, ahol a haja a lapokra behullhatott, és nem kellett tartania megjegyzésektől, ha ujjainak finom olajlenyomata a lapon marad. Az ujjbegy labirintusa a gyantás törzs után, a gyümölcs cseppenő méze, ezek mind tiszta dolgok, és csak megszépítik számára a könyvet.  Saját példányait úgy tekinti ma is és mindig, mint fogyó anyagot. A mű marad, a könyv egy használati tárgy, a fagylalt, az ing, vagy közte nem sok különbség van, csak kopó idő. Ne mondjátok, hogy metaforák. Nekem mindegyik az. Sőt! többek – mindjárt megértitek, miért.

Nagy utazásaira bölcsen legfeljebb egy példányt vitt. Az is kicsike, egy zsebben elfér. És az élet mindig jött, mikor a könyvek nem voltak jelen. Abban a pillanatban cselekedni akart. A szólamok elmaradtak. Ami addig volt, mind tudatlannak és impotensnek bizonyult a jelen előtt. Mi lesz most? Ezt egyik könyv sem tudta megmondani. Végül is Zhé Shi teremtette meg, az lett, annyi, amennyit ő hozott, amennyit ő pakolt be a táskába és a pillanatba, és amit lépett; és mire megtette az első lépést, a könyvek nem voltak sehol.

 

hatadban
„Mi lesz most? Ezt egyik könyv sem tudta megmondani.”

 

Hónapokig élt Ju Fuval a Víz alatti városban. Az egy szál görög költők antológiát alig-alig nyitotta ki. Közben Zhé Shi emlékezete és képcsarnoka észrevétlen megtisztult, és amikor Ju Fu bronzos bőre a hátához ért, a könyveket el is felejtette egészen. Abban a pillanatban kihullt a kenyér, a rántotta meg a szavak, örökre, mert jött helyette valami jobb, és egyszer ez is ki fog hullni, mert jön helyette valami ennél is jobb, a legeslegjobb pedig a befejezés lesz, a halál. Megígérte magának, hogy jó befejezés lesz.
A könyvek nem jönnek soha, soha többé vissza.

Nézzél hajnalt, február vége, egyre hamarabb jön, és már itt vannak a cinkék. Jegesedett a hó, ő pedig fekszik. Mi kell most ennél több?

Bosszús lenni a gyomrosokra, akik azonnal felszöknek, ha valami másképp történik? Neeem. A könyvtárt átrendezték patikának. Minden fehér. Kis bemélyedések, külön-külön mindenkinek, hogy még véletlenül se legyen ellenőrizetlen keveredés. Minden kódolva a gépen, ember, könyv egyaránt. Se képek, se növények. Csak papír, kartoték és kérőcetli. Három gép, amibe a kadmiumon kívül szokásosnál több sugárzóanyag került. Kábelek. Telefonok, laptopok, tabletek, fényképezőgépek. Mindez hangtalan, finom zúgással, időnként kiegészítve a gáz lobogásával a csempekályhából. A gyomros kinéz a pápaszeme mögül, és rögtön kiszúr:
– Kérem, halkabban beszéljenek, ez itt könyvtár.
– Ma már nem talál fénymásolót.
– Albumokat egyáltalán nem adunk ki. Itt olvashatja.
Miközben ugyanez a gyomros bent, a pult mögött nagy hangon híreket olvas, és családi ügyeket tárgyal.
– Ezek tiszta… idióták. (Mindenki idióta, aki nem úgy csinálja, ahogyan én.)
– Az szégyellje magát, akinek nincs pénze.
Kénytelen-kelletlen mindenki tudomást szerez róla, mert a gyomros hangja éles. Zhé Shi magában kérdezi:
– Hogy lehet valaki ennyire naiv, hogy azt képzeli, pénzt csak tisztességes úton lehet szerezni? A gyomros hiszékeny, mint az önkéntes nő, aki a városban felállított standnál diétás könyveket árult, és Zhé Shire is rá akart erőszakolni egyet. Zhé Shi intett, hogy nem, mire:
– Miért nem? Nagyon fontos, hogy olvasson.
– Persze.
Hiszékeny, mint Melánia, aki azt képzeli, hogy adatok ismerete = diagnózis, és diagnózis = gyógyulás, hármas tévedés, és azt képzeli, hogy az íróasztal túlsó feléről tehet valamit Zhé Shi egészségéért, mint háziorvosa. 15 perc alatt.

Zhé Shinek elege lett a gyomros megszólításokból, és kifele menet akaratlanul is jelzők merültek fel benne. Kedves, kultúra, kakofón, nagy K, mint Katalin, a kriminális tiszta, korrózió, amikor a szervetlen a szervesbe mar, karcok a padon, az a préselt fűrészpor asztal még a lúgosítás előttről, amikor volt zsongás a vizsgák körül. Zhé Shi emlékszik: az egyiknél ült egy lány, és egyszer csak elaludt. A könyvek mellette, a fejét karjára hajtva. A túlsó oldalon a másik szekcióból egy csoport diák anatómiát tárgyalt, az egyiknek megvoltak a rajzai, csak a feliratok hiányoztak. Többüknek azaz. Kikértek egy atlaszt, és elkezdték másolni. Ahogy írtak és rajzoltak, kezük alatt ütemesen ringott a pad, azaz az asztal kilazult vastámasza, és vele együtt a túlsó oldalon a lány, akinek mosoly jelent meg az arcán. Végül rájöttek. K, mint kiszolgálni, kávé az automatából odalent, kő, amiből a lépcső van,  mint kartoték és kirakás, kloroform és taKarítónő, kiszúrás, kiválasztás, kiemelés, kihangsúlyozás, köröm, kefe, suviKsz, kimosott, kisepert, fertőtlenített, kietlen, kopár, karantén, kodamin-illatú, kakaskukorékolós, kákán a bityikós, kekeckedő, k… k… könyvtár.

Vajon miért nő itt mindenki?
A nyáron Tranzitban, az egyik kisvárosban beugrott a leveleit megnézni. Már edzetten kérdezte, be kell-e iratkoznia, és akár igen, akár nem, mennyibe kerül az egész. A könyvtáros a hátizsákjára nézett, és legyintett:
– Ugyan már. Semmibe.
Fontos levele érkezett, minek következtében – következtében könyvtár – a fél napot postán töltötte. Ennek utána visszament levelet írni: „feltettem”.
A délutáni műszakban a gyomros könyvtárosnőt találta, aki szigorúan nézett.
– Levelezni? Csak könyvtártagok levelezhetnek.
– Beiratkozni? Csak helybeliek iratkozhatnak. Ez városi könyvtár. Végül a kollégák (kollégák, kollokvium, kollégium, kohézió, konviktus, konklúzió, konglomeráció) kiigazították (kiigazító, Kijavít-Könyvtár), hogy lehet akárkinek, csak ebben az esetben nem vehet ki könyveket. (Nem-ki-könyv könyvtár.) Viszont olvashat ott helyben, és természetesen levelezhet is. (Kerítés korlát könyvtár. Konfúz-antikonfúz könyvtár. Komoly, kongó, kóválygó, kerge könyvtár.)

A gép előtt, az n-edik megszólítás után Zhé Shi a kakasra gondolt. (Kompiláció-könyvtár. Kakas-udvar könyvtár.) Levetni. Levetni végre a fejemről. Aztán otthagyta. A lényeg nem ez. Megírhattam a leveleimet. Megkaptam, amit kerestem. (Keres-kap könyvtár.) Hát kell még nekik nagyobb, más szentencia, mint a bőr alatt felgyűlő doh? kitágult has, és a hideg tompor, meg csípők, fagyott és eres vékony kezek, és az a mérhetetlenül sovány arc, amely a napfény teljes hiányától szenved? Kell még más, mint az hogy KELL, mint az, hogy nekik egyéb sincs, minthogy kell és muszáj, és amit nem kell és nem muszáj, azt nem is szabad? Haragudni rájuk, akik egész nap egy széken ülnek, és számokat írnak, táblázatokat töltenek ki, bámulják azt a néhány sort a képernyőn. A hely, ahol nem történik semmi. (Kizárt könyvtár. Kárhozat könyvtár.) A hely, ahol minden, a legutolsó porszemig steril és biztos. Itt csak meghalni tud, ami odakint élet. (Katarzis könyvtár. Károgó könyvtár.)

Nem, gondolta Zhé Shi, egy percig sem gondolok vissza. Elegendő nekik, a gyomrosoknak, hogy számukra nincs más ezen kívül: klauzúra, hogy továbbra is itt kell ülniük. Nekem, ó nekem! kint nyílnak a fák, fakadnak a rügyek, nekem ó nekem enyém a szabadság. Azzal felkelt és kívülről becsukta maga mögött az ajtót.

 

két dinnyeszeletben a nyár
„…ha ujjainak finom olajlenyomata a lapon marad. Az ujjbegy labirintusa a gyantás törzs után, a gyümölcs cseppenő méze, ezek mind tiszta dolgok”

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Platiáná kedvessége; bomló idő; hátadban; két dinnyeszeletben a nyár)

Erdők Könyve – Alrisha

 

BÚCSÚVERSEK TALÁLKOZÁS ELŐTT

Változó arcod

volt egy arcod amiről mindig azt hihetném véletlenül láttam meg ha le nem hozza a felső ukáz postája hogy szándékos minden ami szervezetlen
akkor elneveztelek nyírnek és átmentünk huszonöt réteg félreértésen
más bőröd azóta sincs csak kicserélődött
ugyanaz a bőr kicserélődött
állsz a hó felett az arcod fehér sápadt és sajnálom hogy tudom
ahogy látom hogyan futnak benned a folyók a torkolatot

most már nem érdekel és szeretném nem tudni
de tudom tudom tudom
hogy
nincs

ez a te ajándékod az örökségem a pillanatból
arcod egyetlen vonása
eltűnésed

amikor újra és újra és újra bemutatkozunk

 

♈︎
kérdezem már nem beszél
fák közt járok ő a szél

 

♈︎
Alámerülve habok torkaiba
egyszercsak ringató
és már nem is ember vagyok
hanem hal.

 

♈︎
virágos rétet vártál
voltam hideg és hó
jó így is

 

 

♈︎
cinegék röpte
szalagot köt csokorba
havas fű felett

 

♈︎
Nagy ember
erdőn át
létrát visz
lelke a szél…

 

♈︎
első tavaszi este
újhold
sapka se muszáj

 

♈︎
mitől bírja ki a fű hogy összevissza hajlik letapossák
lerágják és eszébe se jut
hogy lehetne más is?

 

♈︎
megállok a fenyőfa alatt
számba csorog a madárének

 

♈︎
felkel a nap
régi ismerős

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: virágzó galagonya; védő szellem; Csík. nyeregben.)