Varga Borbála összes bejegyzése

1986, Kolozsvár. A Peloponnészoszon élek, és elérhető vagyok a www.patreon.com/vargaborbala oldalon.

ZHÉ SHI – JU FU: Honnan jössz

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

Beszélgetések Fehér Tükörrel: Zhé Shi az erdőszélen áll. Belső monológ. Vagy beszélgetés Istennel.

Borongósban állok itt a patak partján és körülöttem csak fekete árnyékok, a fenyőtönk elég széles és még langyos, kétoldalt patakok futnak az esővíztől, rádőlök és van, aki nézzen, a szemem felfele keresgél, meglátja árnyaitokat, fenyők, ahogyan magasodtok, igen, titeket el tudlak fogadni itt állni körülöttem, ti állhattok itt, csend van és a rezgések a fejemből lassan belétek szállnak, a tieitek pedig belém, cserélünk.

Ha leülök a mohára és kihull egy szál hajam, eldobhatom, fogadjátok. Ha ugyanezt egy szobában teszem, ottmarad. Veletek átalakul. Mire legközelebb jövök, csináltok valamit vele, nekem is érdekes, amit nálatok hagyok soha többé nem kapom vissza úgy, ahogy adtam. Amíg távol járok, gondoltok valamit rólam, a felhőkről és az esőről, és mire visszajövök, látható formában elmondjátok nekem. Itt állok a fénnyel szemben, a fekete fűrészfogak mögött készül eltűnni a nap és körülöttem minden hirtelen fekete. Arcomra esik az utolsó fénycsík, mert eléje álltam, hátam mögött a fakopáncs kiabál, vijjogó hangja van, hitted volna? Látod, most tudok beszélni veled és fáradt sem vagyok, sőt éhes sem, nem kell semmi. Egy szobában nem bírom. Halott a padló, a tárgyak, mind élet-éhes tárgyak, azaz nem ők, hanem a gondolat róluk, hogy valakinek állandóan suvickolni, mosni, taszigálni, felemelni és letenni… a tárgyak roppant fárasztóak, és a reklám szerint velük foglalkozni kell. Na és ha nem? semmi kedvem hozzá. Minek folyton emelgetni ami csak lehullni akar? és minek kivágni titeket, fenyők, akik nőni akartok??? fáj.

 

Ha leülök a mohára és kihull egy szál hajam, eldobhatom, fogadjátok.

 

Én, Zhé Shi, kinyúlok itt és kiáltok hozzád. Emberként minden időben egyetlen biztos, biztos-biztos tulajdonom hogy kiáltok hozzád és ennek gyökere a félelem, nehogy egyszer ne tudjak kiáltani, hát kiáltok, kiáltok, kiáltok!!! a fenyők kiáltanak, a kövek kiáltanak, az ég kiált és én kiáltok és ha kettészakadok is, akkor is, amíg van hangom; és amikor már nincs, akkor azzal, ami van. Itt megnyugszom, közöttetek, fenyők, nem kell akkorát kiáltani, mert ti már itt vagytok, megannyi minden irányba mutató kard, már kiáltotok értem és magatokért, ahogyan én is. Mivel osztozunk, nem kell akkorát. Csak önmagam vagyok itt és ez elég. Néha négy fal között kiáltok éjjeleken, néha tágas belső térben kényelemes pamlagok között a padlón, nem kell a kényelmük, csak a kiáltás, mert bordák találkozásánál kinyílik és egy kapun át ez eddigi élet kiszáll. Csak a válaszod kell. Évek és pillanatok törnek fel belőlem, rázkódik a csontból a test. Ez halál, de jó. Szállnak és szállnak kifelé, miközben valamennyivel kiáltok utánad. Aztán hallgatom a csöndet, aztán hallom, amint hangod a kiáltásomban van, és hallgatásomban, itt.

Kiáltok hogy minden vesszen, hadd vesszen még az is aminek a létezéséről eddig fogalmam sem volt, mert olyan közeli hozzám, csak ez a kiáltás maradjon meg, ha semmi sem marad belőlem, ez akkor is szóljon, ennek szólnia kell, itt vagy???!!! hát persze.

Zhé Shi testére kék és sárga árnyékok vetültek és táncoltak. A fenyők között felette fehér lepel és fekete háromszögek. Ez az a hely és ez az a fekvés, amelyben meg lehet halni. Semmi mást nem tudok egyelőre. Nekem csak így. Lehetne most?

– Nem.
Hallgatsz:
– Most még nem akarod. Te.
– De így?! így lesz.
– Igen. így lesz.
– Akkor jó.
– Egy perccel sem lesz hosszabb. Ahogy megvan, ahogy megélted, rögtön utána.
– Ezt akarom.
– Persze, ezt akarod.

Zhé Shi körül zöldek és égető nyár, Zhé Shi pedig koromfeketében ül, áll, lép, fekszik és fut. Végül beszalad öreg Anyóhoz, aki mosogat és akit életében nem látott sietni. Öreg Anyó sem elég. Most semmi sem elég. Piros almák érnek, szekér zörög az úton, reggel hajnalban keltem és nem elég. Semmi sem elég. Mi kell?

– Mi kell? – kérdezi öreg Anyó, közben mosogat és megkínálja Zhé Shit uborkával és túróval. Mi kell?

Zhé Shi vesz az ételből, segít mosogatni, leül az ágy szélére, hallgat, beszél, nem elég. Mi kell? Nem tudja. Sokat beszél, sokat hallgat, sokat eszik, sokat mosogat, sokat szalad, aztán fordítva, keveset beszél, keveset eszik, keveset hallgat, percig sem ül le, azonnal kifullad, lerakja a tányért.

– nem tudom mi van velem.
– szerelmes vagy?
– nem. igen. nem. nem vagyok. szerelmes vagyok, de ez nincs is, nem elég. ezen túl vagy innen, nem elég.
– mi?
– ha én azt tudnám.
– mi nem elég?
– ez. ez.
– mi kell? kérdezi anyó

és Zhé Shi egyre nyugtalanabb, anyó azt mondja

– ne aggódj, ne búsulj! és ismét tizenháromszor, hiába
– nem érzek semmit! nem tudom hol van!
– mi??
– látni akarom! érezni akarom! hol van??
– jól van, nyugtatja anyó és nem elég, simogatja és nem elég, ne aggódj ne búsulj nem elég, megint jól van, jól van, jól van nem elég
– hol van? hogy van jól? én nem tudom, hogy van jól? nem érzek semmit. hol van?
– veled van, mondja anyó, nem elég
– nem érzek semmit
– veled van
– hol? akkor miért nem érzem? miért nem tudom?
rázkódik, rázkódik, rázkódik

– veled van mondja anyó türelmesen, veled van, veled van,

és amikor nem elég, kiabálni kezd: veled van!!! aztán vállon ragadja és megrázza Zhé Shit, nem erősen, és azt mondja, hangosan és érthetően:

– értsd meg hogy veled van! értsd meg! és most menj haza.

Zhé Shi elmegy, már nincs tiltakozni ereje, továbbra is minden zöld koromból van, de hát, ez is az, velem van.

 

szükségem van a kezedre hogy tudjam milyen a bőröm
szükségem van a szavaidra hogy tudjam meddig terjedek
szükségem van a kövekre hogy megtudjak valamit magamról
szükségem van az álmodra hogy legyen nyugalmam
hallod?
válaszolj rám!

 

Zhé Shi egy vízszintes vonalon áll, amerre kiterjed, mindenütt föld, belőle köd, fehér tej párolog ki, nincs ég, nincs második dimenzió. Most itt kiabál, itt van előtte Fehér Tükör, szemtől szemben a válaszért.

 

„szemtől szemben a válaszért”
{két arc között}

 

– Nekem sincs válaszom tőled. Vagy van? – kérdezi Fehér Tükör. – Mit válaszolsz a fáimra? Mit válaszolsz a köveimre? És a betonra? és a rengeteg átkelőre a zebránál? amikor szmog van? és amikor jön a hajnal? alszol? mit válaszolsz rám?

Ha tudnád, hány évmilliók óta kiáltok, kiáltok, kiáltok érted. Válaszolj rám! válaszolj!

évmilliók, évmilliók óta várom, hogy válaszoljanak rám, jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj, hallod? minden részem jajgat! a föld, a hegyek, a levegő, szél, nyögnek, már nem bírják soká válasz nélkül. Valaki végre válaszoljon rám! És te, te itt állsz és azt mondod, nem hallasz engem. Aki a Válasz Vagyok. Folyton válaszollak, folyton minden sejtecskédet és te a nagy kiabálásodtól észre sem veszed. Mindig máshol vagy, nem látsz és nem hallasz semmit. Fáááááááááááj, hallod? válaszolj rám!

Eljön a reggel, állsz az ablak előtt a fényben és ahogy a fény, úgy önt el a gyönyör. Én vagyok az, aki folyok minden sejtedben és kielégítelek téged, magam magadtól. Itt a csontjaidban és a véredben, az inaidban, itt a térded mögött, érzed? itt, ahol a gerinced kezdődik és itt, ahol a könyököddel támaszkodsz az ablaknak, érzed, ahogyan kering? Itt lakik a gyönyör, itt lakom, közelebb mindennél és nem kell félned mert sosem megyek máshová. De te itt vagy? te hol vagy? futsz és azt kiáltod, nincs válasz. Hát itt vagyok.

Zhé Shinek eszébe jutott Anyó, akit hat hétig cementen tartottak, kórházakba és börtönökbe szállítottak, megpofoztak és józanul ideggyógyintézetbe zártak a dühöngők közé és utólag az egészet elhallgatták, a levéltár pedig leégett. Nincs dokumentum. De Anyó megmaradt mindezek után, soha nem sietett – mert ezek után minek? és hová? és mindig hagyott egy tojást a tyúk alatt porozmagnak, Zhé Shit megölelte és azt mondta: Úgy szeretlek! Veled van.

 

„Úgy szeretlek! Veled van.”
[Hány Hold?]

 

– Tudod, hogy nem bírok embert öt percnél tovább elviselni. Nekem csak a válasz kell. Mindegy, kitől és milyen formában, csak válaszoljon rám. Akkor leadódik belőlem egy rész és észrevétlenül egyenletesen szétszórom magam a válaszokba, amikor minden sejtemre, minden mozdulatomra megtaláltam a választ, akkor én sem leszek többé. Mióta várom már ezt az ünnepet.

– Van, amikor nem találom. A kád szélén ma reggel, nem találtam. Vagy amikor készülődtem a városba, elfelejtettem. Esténként, a választ a mai napra. Nem egy ember kell. Válasz kell. És nem is akarok becsapni senkit és nem fogom mondani, hogy őt szeretem, mert csak magamat szeretem, csak a választ akarom magamra, csak ennyit. Nem adhatja ezt egyetlen ember és minden pillanatban, nem is hiszem, nem is kérem, megelégszem a magától adódóval, amikor nem is tudja, hogy az, amit tesz, válasz rám, és nem tudja, miért mosolygok vissza, hiszen nem csinált nekem semmit. Verni sok-sok kilométerre van tőlem, ő is egyedül és csendben, aztán egy fél évben egyszer találkozunk és hallgatunk együtt egy félórát. Ez válaszol rám és nem is akarok mást Vernitől. Kell valaki, aki a többi részt is eszembe juttassa, a többi választ rám, amikor nem találom meg egyedül.

Fehér Tükör hallgatott.

– Jó. Eljövök. De csak tíz évre. Mert igazából nem bírnál tovább embert elviselni. Mindig jövök, csak akkor, amikor egyedül nem találod. És aztán visszamegyek, és egyedül is fogod tudni
– egyedül is fogom tudni
– a választ rád
– a választ rám
– mindenütt
– mindenütt.
– Csak a válaszért jövök, nem azért, hogy én csináljam, hanem hogy meglásd, hogy már van.
– Meglátom, hogy már van, egyedül is, ismételte Zhé Shi
– hogy itt van benned, te vagy az
– meglátom bennem
– és nem lesz szükséged valakire, aki megmutassa
– nem lesz szükségem
– aztán visszajössz te is belém
– hát persze. így akarom.
– így akarod. egészen ez, amit te akarsz.
– jó!
– jó.

Zhé Shi ott állt a köddel szemben. Messziről csak a zöld kabátja látszott, egyetlen folt. Egy nagy barna kiterjedés, fölötte semmi és középen egy zöld pont. Megfordult. Ju Fu volt az. Guggolt a földön.

– Megyünk haza?
– Megyünk.
– Akarsz még maradni?
– Elmondtam, ami a legfontosabb.

 

„Itt lakik a gyönyör, itt lakom, közelebb mindennél és nem kell félned mert sosem megyek máshová.”

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Zöld Hegyen; Mohás meleg, Olümposz; Két arc között, 2013; Hány Hold?; Kék és zöld, áthaladsz közöttünk)

Erdők Könyve – Mirzam*

 


morze

beszélsz egy nyelven amit nem tudok
legfeljebb hangokat sejtek belőle
ezért most szavakat képzelek
hátha eltalálom

végigtapogatlak morze jeleimmel
frekvenciákat küldök előre
hátha valamelyik bőrödig ér

az ízek mind mellélőtt nyilak
cselekvés helyett tévvágányon kerestek valamit

miről írhatni ha egész nap ülsz
és csak ültetnek minden állatot?
ha lehetne leültetnék
……………………………..a madarat is

 


Soul factory – Elméletgyárosok

besétáltam egy üzletbe és a
számtalan polcról találomra
kinyitottam egy könyvet benne
írva van hogy semmi vész
ha az anyag el is fogyna
a Földön újabb keletkezik
amire szükségünk lenne
pusztán a jóindulat elég –
……ha a kiadójának eszébe
……sem jutott nálam kész a hitel:
ne írjon papírra akkor
nyomtassa ki jóindulatból
s a szerzői díjat is képzelje el.

 

Cévennes esők után, 2016 április

 


Mindig valami elméletbe
tört bele az összes bicska
hogyha ezt meg azt feláldoz-
akkor öt perccel tovább élsz
………..pedig az egyetlen lényeges
………..hogy meghalni tudni kell
s ha ettől nem lenne félelem
akkor nem épülnének gyárak
nem írnák meg az újságokat
mit számítana milyen tégla
milyen tartósra épít házat
és nem lenne több műanyag

 

Fehér nyír, Csíksomlyó 2019

 

* Mirzam: az üzenetet hozó.

(Illusztráció: Varga Borbála: Cévennes esők után, 2016 április; Fehér nyír, Csíksomlyó 2019)

ZHÉ SHI – JU FU: Teraszon

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

beszélgetések Fehér Tükörrel

vonateltolódás
ma nem tudok jelen
lenni, ma nem

gyere vissza velem

válaszolj ahol még nem válaszoltam
gyászold el amit nem gyászoltam
mondd ki velem ahol nem szóltam

állj fel velem ahol botoltam

kacagd ki velem amit nem kacagtam
pihenj velem ahol fáradtam
hallgasd velem amit nem mondtál
hiányozz onnan ahol nem jöttél

egy kettő három négy évesen
amikor még nem volt nevem
kérdezd amit még nem kérdeztél

erdőre ahol még nem jártam
táncra amire nem kértek fel
vitákba amikbe nem szálltam
gyere vissza, gyere velem

visszafelé visszafelé
lépj velem
míg megérkeze

 

Napfa. „és ő válaszol nekem a bőrön keresztül”

 

teraszon

A teraszon ültünk, a lombok között most jöttek át az alkonyati fényfoltok, néhányuk a falra vetült, mások a poharakra. Hallottam egy rigó énekét, zörgést az avarban a tuja alatt. A tető még vörösebb, egyébként bordó színe most válaszol az égre. Egy rész fölöttünk még mélykék, lehetetlen.

– Mit tennél most, ha azt tennéd, amit valójában akarsz? – kérdezel.
– Biztos vagy benne?
Csend. Kérdően nézel rám. Aztán a hunyorgó foltok forrása felém fordulsz, de nem egészen. Még a poharat sem veszed kezedbe. A torkomban gombóc, aztán, ej, hagyjuk
– Van egy testem. Egy kiegészítő, fehér, sápadt, férfi. Nem is férfi, inkább kamasz, felnőtt, velem egyidős. Változó. Most magam előtt látom csupasz mellel, és párbeszédet folytatok vele.  Nagyon fontos, hol: a válla alatt, a hónalj fölött , a vállcsont és a mellbimbó között félúton, a fejem ráborul, az arcom éri. Ez a párbeszéd és ő válaszol nekem a bőrön keresztül. Pontosan engem válaszol, pontosan a lenyomatát a számnak. Nem érintem végig, csak szaggatottan, néhány milliméterrel fölötte, siklok a hónalj alatt, itt felnézek a karnak arra a részére, amely a legsápadtabb, ahol kékes a bőr és még a mosott testnek is fanyar, hűvös, árnyékos és némileg szúró illata van. Itt, ahol a fekete fonalak alatt kezdődnek a bordák, ez a rész különösen drága nekem. Itt közeledem, nekem van egy rezgőtestem, egy amőbához hasonló, rezgésekből álló plazma, és most a bordák mögé megy, mert engeded. Engedi – ugyanis ez a képzelt test nekem mindig – te. Orromat és ujjaim végighúzom a bordákon és a bordák között, úgy, hogy a kulccsontnál érzed. Aztán hátrasiklom a lapockákhoz, a hajammal, a fejem, most háttal vagyunk, érted?
Miközben itt ülök, ez az amit valójában teszek.
Elgondolkozol. Babrálsz a pohárral.
– És ha tényleg megtennéd?
– Már tényleg megtettem. Ha most ismét tenném, már nem lenne ugyanaz.
– Kicsit szomorú. Ez a pillanat sohasem lesz itt?
– De már itt volt. Tényleg van benne szomorú. Tudod miért? Mert ha fordítva lenne, és ez a kiegészítő te-m kérdezné, amit te, akkor azt mondanám neki, hogy itt akarok ülni veled a teraszon.

 

Motorozó. „– Ez a pillanat sohasem lesz itt? – De már itt volt.”

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Napfa, Motorozó)

Erdők Könyve – Atair

♈︎
második tavasz.

harmattól a fű
magától nő, egyre zöldebb.
és egyre hűvösebb
éjszakánként a levegő.
jöhetnél velem –
sóhajtanak fel a földek.

♈︎
semmit se

amíg a szívből
fel nem jön
…………– és mikor feljön
nem lesz gondolkozás

♈︎
először elmész máshoz

fizetsz
mikor nem sikerül
utána eljössz hozzám
…………– lesz-e még akkor mivel?!

 

Isten üzletei

♈︎
hajnali négy
a hold alatt mindent látok
nyirok lepi be a kabátot
véget nem érő
pókháló fonál

♈︎
a szívben nincs semmi
csak fehér fény.

nincsenek emlékek, nincsenek emberek
csak fehér fény.

innen jön a fény a szembe,
innen jön a fény az észbe.

nincsenek szavak előre kigondoltak,
csak szavak amelyekről nem is tudtam.

 

 

♈︎
szeizmográf
az érzés azt jelzi
hogy valami ismétlődik
főleg a nyugtalanság
egy felhő a szív fölött:

nem kell odamenni

az érzés azt jelzi
hogy már voltál itt egyszer
és az elme ha nem is
te emlékszel
hogyan végződött:

lecsapódott ebben az érzésben
ez volt
a vége
ahogy most érzed magad

és ez amit most csinálsz
kezdete annak a végnek
ha most ráállsz
csak kiszélesedik

ideje hinned a remegésnek
ha tudod előre merre halad
ezt az irányt már százszor megélted
fordulj másfelé
……………………..siess szaladj

♈︎
felhők a házak fölött laposan

gomolygók –
olyan csend van.
egy másik időm csendje –
és ide is eljövök hogy magamat átöleljem
és vele legyek amikor én
ezek alatt a felhők alatt ittvoltam.

 


Üdvözlőlap éjjel

Kisétálok az erdő alá
szőlőtőkék a kopasz dombon
hajnak fű
……………..néhány fa
sziluettnek a horizonton

olyan kerek és sötét az ég
amilyen otthon sincs sosem
mért hoztál ide? tudod tiéd
hallgatózom……..kérdezem

kalibák vityillók lennebb oldalt
fújtat egy őz aztán semmi nesz
a táj képeskönyv gyerekkoromból
egyedül vagyok…….ölébe vesz

♈︎

 

Ég, víz krónikái

ha váltogatnád színeit
én megéltem! nálam létezik
amiért hosszan vándorolsz
a pillanat ahová alig érsz el

mint fönt az égen csillagok
pillanatból mondatok

amit magadnak letagadtál
az is amit még ezerszer félsz el
nem földből valók hanem időből
nézz az égre
az űrbe mélyre
ragyognak, ezernyi ékszer

ide kell érte visszajönnöd
várnod újbóli kilélegzésem
süvít a levegő kering a vérem
ahogyan rezdül úgy ígérem
….formák nélkül is célba jut
….a víz amerre szertefut
egyetlen ízinkje cseppje sem vész el

 

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Aranyerdő (olaj fa, részlet); Fekete fenyők, Peloponnészosz)

ZHÉ SHI – JU FU: Tehetetlenség törvénye

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van.
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

Amikor Ju Fu hazaérkezett, a csempét felsúrolva találta. A kagylón mákszemnyi folt se, a fémcsap ragyogott a neonfény alatt, kiszellőztetve és síri csend. Őszintén megrémült. Kinyitotta a hűtőt, az ételek benne voltak, úgy, ahogy reggel hagyták, csak éppen itt is eltűntek a brokkoli morzsái és az olajról maradt ujjnyomok. Zhé Shi papucsa az ajtóban. Ju Funak nem volt kedve semmihez, bár megpróbálta, bement a szobájába és előszedett néhány vázlatot. Nem ment. Akkor vette a bakancsát és épp az utolsó cipőfűzős kötéseket végezte, amikor megjelent a belső szobából Zhé Shi zokniban.
– Te itthon vagy?! – kérdezte. – Olyan csendben járkálsz.
– Megijesztettél – mondta Ju Fu. – Láttam a papucsaidat, azt hittem, elmentél valahová. Történt valami?
– Nem. Mi történt volna?
– Tiszta a padló. Miért?
– Hát mert kitakarítottam – csodálkozott Zhé Shi.
Ju Fu még mindig guggolt a bakancsaival, onnan lentről nézte Zhé Shit, aki zokniban magasodott fölötte. Van kedved sétálni?, kérdezte, és most már Zhé Shi is ott guggolt mellette a csempén, hamarosan pedig mindkettejük árnyéka eltűnt a bejárati ajtó üveglapja mögött.

 

rájöttem hogy én élő lény vagyok.”
{öreg kapu – Ciprus}

 

Zhé Shi egy hűtő előtt guggol. A hűtő ajtaja tárva nyitva. Zhé Shi is akár egy nyitott ház. Egyik kezével a hűtő nyitott ajtaját fogja, a másikban egy ronggyal a peremét sikálja. Egyik térde a földet érinti, másik a hűtő sarkát. Áram persze nincs. A gép teljesen üres. A hűtőrácsok a kagyló fölött áznak néhány másik ronggyal, amellyel a belsőt kitörölte, és Zhé Shi azt mondja:
– Nem értem ezt az egészet, hogy kerülök én ide és mit csinálok ezzel a tárggyal.
Tudod, Ju Fu, rájöttem hogy én élő lény vagyok.
Ju Fu hatalmasat hahotázott, pedig egyáltalán nem tűnt viccesnek a dolog neki sem.

Most az erdőben azon töprengett, vajon túl kevésszer ölelte meg

– Olyan az egész, mint egy zsiráf nyaka. Nálam – mondta Zhé Shi. – Egyszer elmentem egy ökológus önkéntescsoportba. Tizenhat évesek voltunk ott, és egy listát adtak körbe, ismerkedésnek, hogy írjuk fel a jó pontjainkat és a hibáinkat. Félek ezektől a csoportoktól. Lehet egyáltalán kapcsolatot szervezni? Ha a szerelmet szervezik, kupleráj lesz belőle. Mi lesz abból, ha barátságokat szerveznek? Többnyire ilyeneket írtunk a jó pontokhoz: pontos, megbízható, tudok gyorsan futni, még ilyen is volt: segítek édesanyának, szeretem a testvéreimet… és a rossz pontoknál majdnem mindenki ezt írta: cigarettázom. Akik nem cigarettáztak, nem úszták meg ilyen könnyen. Mint például én. Kellett keresni valami más közismert és közelfogadott tényt. Mondd, Ju Fu, mi értelme van annak ha egy sereg másik ember tud valamilyen fogyatékosságodról? Ettől meggyógyulsz? Ettől jobb lesz?
– És mit írtál?
– Érdekel? Egészen mindegy, mert az egésznek, amit akkor írtam, semmi köze sincs hozzám. Azt akartam mondani, mit írnék ma. Ez sokkal érdekesebb, nem? legalább neked.
– Jó. Akkor mondd.
– A pozitívhoz, hogy könnyen és sokáig tudok egyedül és csendben lenni.
– Aha. És a negatív?
– A zsiráfnyak-jelenség. Hosszú vagyok.
– Ezt nem értem.
– Késnek a reakcióim.
– Mondj egy példát.
Zhé Shi megint belecsípett Ju Fuba.
– Tudod, van Dimitrij. Amikor legelőször megláttam, semmi de semmi nem jutott az eszembe róla. Legfeljebb az, hogy ha nem kellene együtt dolgoznunk, észre sem venném. Mondjuk júniusban láttam meg. De csak szeptemberben kezdtünk el együtt dolgozni. Nahát, szeptemberig eszembe se jutott Dimitrijről ez a gondolat, csak szeptemberben, amikor megint megláttam. Szeptemberben a júniusi reakció jött le. Az, hogy ez az ember nekem teljesen nulla. Eddig érthető?
– Érthető, van tovább is?
– Persze hogy van. A teljes szeptemberi hónapban Dimitrij nagyon kedves és előzékeny volt, most, utólag visszagondolva azt mondhatom, hogy teljes erejéből lapátolt a kettőnk munkáján, főleg hogy képesek legyünk megérteni egymást. Tények: Dimitrij kedves és előzékeny – és én észre sem veszem, nekem továbbra is nulla, vagyis én egész szeptemberben továbbra is a júniusi találkozásra válaszolok.
– Szóval nála szeptember van és nálad június?
– Pontosan!
– És? Van még tovább is?
– Van, hát nem tudod?
– Ha mondod…
– Hát már mondtam. Most láthatod: most, MOST-MOST-MOST, Dimitrijnek ez a szeptemberi előzékenysége számomra lapátolás, vagyis most, mindjárt öt év elteltével, jött meg a reakcióm szeptemberre és mindarra, ami történt. De mondom, mi volt akkor. Dimitrij október első hetében elutazott. Egy hét szünet, egy hét nincs Dimitrij, és nekem kezdett megjönni a reakcióm a szeptemberi kedvességre, csak a kedvességre, érted? Viszont Dimitrijnek is szünet és neki kezdett megjönni a reakciója arra, hogy én észre sem veszem. Mi történik folytatólagosan? Megjön Dimitrij és egyre elkeseredettebb, hogy nem lehet velem dolgozni. Én pedig egyre jobban belefeledkezem a kedvességeibe, amelyek éppen nincsenek, de nekem most jön meg a válasz-kedvesség. Dimitrij távolodik és én közeledem. Végül felteszi a kérdést: veled lehet együttműködni? és egyébként, akarsz valamit? és én még mindig szeptemberi kedvesség-reakciókban vagyok, egyszerűen nem tudok máshol lenni, ez a tehetetlenség törvénye. Ju Fu. Egyszer ki kell merüljön az egyik, a másikat csak azután tudom beengedni, de nem vész el, hanem ott áll valahol, kóvályog körülöttem. Akkor beengedem, ki tudja, mennyi időeltolódással, és itt vagyunk a zsiráf viccénél, aki nyuszikán akkor nevet, amikor az oroszlán már rég felfalta, mert a zsiráf nem nevetett a nyuszika viccén, amikor az épp elhangzott. Két évig csak kedvesség-reakcióm volt. Amikor kimerült, akkor két évig távolodási-reakcióm volt, mert Dimitrij közben távolodni kezdett. És csak a semmi-nem-történik-nek köszönhető, hogy végre egy rendes összkép-reakcióm is lett, mára. Egyszer azt kérdeztem Dimtrijtől: megölelhetlek? mire ő azt mondta, nem. Még mindig ez a reakcióm van. De neki akkor az én nem-veszlek-észre impulzusaimra volt reakciója és erre mondta: nem. Később viszont megjött a válasz a megölelhetlek?-re és azt gondolta, ennyi úgysem sok és azt mondta, igen. Most ha találkozunk, Dimitrij mindig megölel, mert sajnálja, hogy akkor nem ölelt meg. De nekem már nem kell az ölelése. Az én reakcióm arra hogy nem, most megérkezett.

 

„Egyszer ki kell merüljön az egyik, a másikat csak azután tudom beengedni”
mozaik – elkésett reakciókból {fenyőkéreg; Ciprus}

 

Zhé Shi észrevette, hogy Ju Fu a cseresznyefák kérgét nézi és abbahagyta.
Darabig szótlanul mendegéltek egymást mellett. Egyszercsak Ju Fu megszólalt.
– És miért vagy te ebben tehetetlen?
– Azért, mert kénytelen vagyok egy reakciót kiadni. Nem állíthatom meg. De sajnos nem jut el akkor hozzám, amikor éppen történik. És nem is annyi ideig tart a reakció, mint amennyi a történés. Látod, Dimitrij válasza egyetlen percig sem tartott és a reakcióm már több éve ugyanaz és még mindig nem merült ki.
Ju Fu szembefordult Zhé Shivel.
– És most? mi történik most? most milyen időben vagy? hányadik évben és kivel és hol és milyen napon?
Zhé Shi elpirult.
– Igyekszem itt lenni.
– És a mai nagytakarítás? Azt hittem, elmentél. Ez mire való reakció volt? Valami nincs rendben?
– Csak nem tudom, Ju Fu, érted? amikor épp itt vagyunk és épp ebben a pillanatban, nem tudom, ne kérdezz, fogalmam sincs, mi van. Arról, ami most van, fogalmam sincs, és egyszercsak megérkezik, mindig késve, két nap, tíz nap vagy száz év múlva, hogy ja, hát ez történt és ja, hát így éreztem magam. De ha most megkérded, hogy érzem magam, fogalmam sincs. Egyszer egy koldus jött velem szemben a főtéren és hasba rúgott, csak úgy a derült égből, nem fájt nagyon, továbbment és én csodálkoztam és tudod mi volt a legelső, ami eszembe jutott? hogy milyen vagány, hogy ez megtörténhet, hogy ilyen bizalma van hozzám és nem fél. És csak nem tudom hány nappal azután jutott eszembe, hogy akár félhettem is volna és hogy nem kéne engem hasba rúgni.

 

„egyszercsak megérkezik, mindig késve, két nap, tíz nap vagy száz év múlva, hogy ja, hát ez történt és ja, hát így éreztem magam”.
{Parton; Ciprus}

 

Ju Fu nem tudta, sírjon vagy nevessen, de inkább nevetett, azaz mosolygott.
– És most mit csináljak veled?
– Semmit, nem vagyok baba. Csak azt mondom, hogy a legtöbbször pillanatnyilag nem tudom, jó vagy nem jó. Csak utólag, néha nagyon utólag. És ha pillanatnyilag kérdezel, nagyon konfúz választ fogok adni. Egy másik pillanat reakcióját. Fordítottat. Ez a zsiráfnyak következménye. Ha valakit meg akarok ismerni, azzal kezdem, hogy jó messze elkerülöm. Ha társaságban el akarok kerülni egy embert, kedves és udvarias vagyok hozzá, mert ilyenkor semmit de semmit nem kap az igazi magamból. De ettől még azt hiszi, hogy abból kap és hogy érdekel. Egyszer azt mondtam valakinek, szeretem, és utólag rájöttem, zavaromban mondtam, mert abban a pillanatban nagyon hülyén éreztem magam vele és nem tudtam, mit mondjak épp. Hát az ellenkezőjét. Mindig az ellenkezőjét, természetesen. És amikor tényleg jól éreztem magam valakivel, akkor megengedhettem magamnak, hogy kimondjam a ki nem mondott és bennem levő reakciókat és elkezdtem üvölteni, csak úgy, és rúgtam a levegőbe a szélrózsa minden irányába. Ez Verni volt, azóta se mer a közelembe jönni. Azt hiszi, utálom, pedig nem neki szólt, nem neki szólt! Neki csak a felszabadultság szólt, az, hogy vele mertem és ez tkp. azt jelenti hogy bízom benne, hogy vele jól érzem magam. De hát honnan tudhatná? Az ötven magasrúgásból? Ezért utálom az olyan szervezüléseket, ahol első perctől a legintimebb kérdéseket teszik fel neked az ismerkedés ürügyén, mintha a válaszokból, mintha szavakból bármit is meg lehetne tudni. Van egy kedvenc regényíróm és kedvenc regényem és ropppant sajnálom, hogy nála is ugyanaz történik, ami nálam, hogy a milliomnyi szereplő közül egy, egyetlenegy van, aki szeret valakit és azt is veszi el, akit szeret. A főhős nem szereti azt, akit elvesz, és a másik főhős nem veszi el azt, akit szeret. Ez az egy normális ember pedig nem főszereplő, hanem még a regényben is kivétel. Valahol van ennek logikája. Annyira szereted, hogy félsz elrontani, és akkor még esélyt sem adsz az elrontásra azzal, hogy teljesen más irányba mész, egy másik emberhez, mert ezt nem ronthatod el, mivel egyáltalán nem neked szól. Hogy ne lépj félre inkább nem lépsz egyáltalán, hacsak nem a teljesen ellenkező irányba. Azokkal vagy, akikhez semmi közöd, mert ők igazából nem érdekelnek, nem bánthatnak meg és te sem őket. Velük biztosítva vagy, hogy nem történik semmi. De ha meglátod azt, akivel történhetne, aki neked szól, akkor máris remegnek az inaid, mert nagyonis lehetséges hogy a legkisebb mozdulatára is teljes lényeddel válaszolsz és az inaid átrendeződnek, a csontjaidat átalakítod, túl intenzív, intenzív, intenzív, Ju Fu, és nem bírom elviselni. Nekem már az asztallap is túl intenzív, amikor egyedül vagyok és amikor azzal vagyok, aki válaszol rám. Az életemben nem történik semmi, mert az egész túl intenzív, mert minden, ami körülöttem van, már egy esemény. Érted ezt?
Ju Fu eddigre már távolabb sétált Zhé Shitől és megint a kérgeket bámulta. Tavasz.

 

„Te, mondd, mi kellene ahhoz, hogy egyszer időben beszélj?”

 

Hozott egy csokor cseresznyeszárat a kezében. A virágszirmok már lehullottak róla.
– Tessék.
Zhé Shi elvette. Nem értette, hogy kerül ide ez a cseresznyeszár.
– Tudom, mondta Ju Fu, hogy talán hónapok múlva fogod megkapni. És talán még ezután hónapok múlva fogsz válaszolni rá. És én is, talán, ki tudja mikor kapom meg.
Zhé Shi hallgatott.
– Te – folytatta Ju Fu –, mondd, mi kellene ahhoz, hogy egyszer időben beszélj?
– Többet tudnék beszélni, ha többet hallgatnának.
– Én is?
– Most nem. Általában. Ha valaki beszélni kezd, akkor az első reakcióm rá, hogy ennek értelme legyen: értelmet adni annak, ami történik; és beszédnek értelmet adni csak úgy lehet, ha van valaki, aki hallgatja, és mivel rendszerint senki sincs, én kezdek el hallgatni. Aztán várom hogy az illető befejezze és nem fejezi be, mindig van valami mondanivalója. Egy idő után pedig megszólal és azt mondja: de te sosem mondasz semmit, és otthagy. Kerülöm a találkozásokat, mert jön és beszélni fog. Nekem elég csak az, hogy jön, hát nem elég, nem elég ez, nem több mindennél? „Jöttél”. Jöttél! A szavak lassan keletkeznek. Egyszeri használatosak. Nem tudom azt a szót, „kedd”, kétszer ugyanúgy használni. Úgyhogy ha már egyszer kimondtam, meg kell várjam, amíg egy másik kedd keletkezik. Ha egy emberrel találkozom, évek telnek el, amíg kialakul egy szó, egy igazán neki szóló, egyszeri, egyetlen szó. Veled is csak azért tudok beszélni, mert már nagyon régen, évmilliók óta együtt hallgatsz. Ezalatt volt időm. És te mindig hallgattál és mindig válaszoltál, így nem késtem el.
– Válszoltam?
– Igen, mint most is, néha visszhangszerűen, néha nem. Ha már válaszolsz, ha tényleg rám válaszolsz, akkor a reakció le van adva. Nem kell továbbfolytatnom, mert már megkaptad. Ha évekig mondok valamit, ugyanazt, az csak azért van, mert az az érzésem, még mindig nem értették meg és a tehetetlenség törvénye szerint addig mondom, amíg valahol megértik. A tehetetlenség törvénye… tudod, elrúgom a labdát és addig száll, amíg nem válaszol rá a levegő súrlódása, és a gravitáció és a föld ahol megtalálja a nyugalmi állapotot. Akkor már nem kell tovább szálljon, levezetődött. Ha válaszolsz akkor tudom, hogy levezetődött és akkor nincs több reakció. Nincs után-utólag csak most.
– Szóval elég, ha válaszolok?
– Elég.
– Most én is kérek valamit. Válaszolj most a cseresznyeszáramra! Válaszolj valamit, akármit.
Zhé Shi Ju Fu fülére tette a szárakat és mentek tovább.

 

Ha évekig mondok valamit, ugyanazt, az csak azért van, mert az az érzésem, még mindig nem értették meg és a tehetetlenség törvénye szerint addig mondom, amíg valahol megértik.
{kiegészítők – kézfogó}

 

(Illusztráció: Varga Borbála: az a kék – öreg kapu, Ciprus; mozaik elkésett reakciókból – fenyőkéreg, Ciprus; parton, Ciprus; kiegészítők – kézfogó)

Erdők Könyve – Tsih*

 

♈︎
már megint gyűjtünk.
mit gyűjtünk?

én mozgó is vagyok.
hogy legyen mit cipelni?

♈︎
károg egy holló
feketén kirepült földdarab

♈︎
konzerv az erdőszélen
a halra paprikás olajat öntöttek.
én továbböntöm és még a földnek se kell.

♈︎
tegnap levelet írtam magamnak.
ma válaszoltam rá.
ez egy jó módszer.
írhatok magamnak is.

 

♈︎
gyűléseznek
Az Egy Helyes Mód
igazhívői:

amíg ti elméleteztek
húszszor megcsináltam volna a két kezemmel

 

 

♈︎
milyen hosszan lehet megenni
egy szem mandulát?

 

♈︎
a fogmosás gyönyöre
a tiszta levegő

 

♈︎
nem varázsló vagyok
hanem a fordítottja: dezilluzionista.
nem a szavaidat hallom
hanem az energiát. kacagás.
és akkor is hallom ha nincs elmém

 

♈︎
áldott
„nem én vagyok az alkalom”
„nem?”

 

♈︎
végig partodon
üvöltöttem……delirium tremenseim
…….jaj te folyó
így is
nem eleget hajigáltunk beléd?!

 

 

♈︎
a tengerpart is unja már
a sok kötelező boldogságot

 

♈︎
tengerpart
kijösztök ide
boldognak lenni
ha elmentetek
lehetek én

 

* A Kasszipoeia csillaga: „Az Öv”.

(Illusztáció: Varga Borbála: Enipeus; Nézem a tüzet; Hét kő)