Keksz

Egy napon arra ébredtem,
hogy amit valóságnak képzeltem,
csupán ketté harapott keksz.
Nem tudtam, ebből mi lesz,
Isten csak egy fokhagymagerezd,
az angyalok mint porszemek,
hapci, hapci,
belefújtam őket egy zsebkendőbe,
és kidobtam,
Istenből főzeléket csináltam,
tányérba kimertem,
gyerekeknek adtam,
hadd nőjön bennük a hit.

Statiszta

Statiszta vagyok a
saját életemben,
bizonyos pontjaimon
megjelenek,
kilétem ismeretlen,
és nem is fontos
a történet szempontjából:
Hangulati elem vagyok csak,
akár a szín és
hanghatások.

Őz

Harmatcsepp pattan
Ágról ágra
Napfény tavaszban
Délutánra meleg lesz.

Valamit árnyékodban
hagytam, hagytam
ott azért, hogy
veled legyen.

Esthajnal halovány
hangon énekel,
a szürke égen
csak úgy mint régen
most is benne
téged láttalak.

Őz futott s amott
a síneken
a táj sűrű köd alatt
gyalogolt.

(Illusztráció: Linda Rauch: Moon Shine)

Hajnal

Még őriztem mosolyát a temetetlen holtnak,
mellettem elrohant az ősz,
apró macskaléptekkel láttam suhanni testét,
Élt, nevetett, és olyan édesen szeretett,
ahogy én is szerettem őt,
amikor egy óvatlan pillanatban lángra lobbant a kikelet,
s a nyári nap álmos ragyogással állt meg az ablak előtt.
Szeméből könnyek szálltak,
s én nem értettem, miért gyászolja a boldogságot,
miféle titkos jelet látott,
akit azon a gyönyörű hajnalon magával rántott
a másvilág.

Egy perc

Azon a délutánon máshol égett a nap,
Két világ közt robbant sosem volt életre a remény,
a gyilkos, az ősi, a cinkos, az égi,
S kézen fogva jártunk a csillagok között,
fejembe bezárva,
szénsötét szobákba, s néztem, ahogy öltözött
hófehér ruhába
az életem.
Láttam a végét, a hollót a sírokon,
Démon, a legszebb, a feketét gyászolom,
s gyászos, véres alkonyon,
megannyi színes vonalat festek majd
jéggel a szívembe,
a szénsötét szobákba, két világ közé,
S kézen fog majd a magány, az én örökkön
örökké hűséges társam,
De meghalnék ezerszer, hogy mosolyát
Lássam.
S, ha lehetne még egyszer, talán újra meghalnék
s úgy suhogna hatalmas szárnyam,
mint egykor annak a madárnak,
kire annyit és olyan sokat vártam,
Hol volt, hol nem volt, holló-fekete árnyam,
Démon, a
Legszebb, egy percét sem bántam.

(Illusztráció: Charles E. Burchfield: Nighthawks at Twilight)