26

Megszámlálhatatlan napok törött élű
utcaköveit hagytam magam után,
loholtam a nappalokban és az éjszakák
gőzös, párás embertelen végtelenjében,
azt kívántam bárcsak újra.., de mégis
túljutni nem kellett ösztönözni engem
sem szép szavakkal, sem öklével a mocskos,
önző, fáradt árnyak akaratának, mik
körülfontak, bárhová is léptem, ahová
kétszáz méterenként nem akartak
fénykörök oszlopok tetejéről, sem igazak sem
igaztól rettegők magukba zárni és várni
tőlem létük az egyetlen tökéletlen megigazulását.
….Hívtak a csillagok és a szél húzott csak
mindig más irányba kellett mennem,
nem érhettem oda hozzád, sem hozzá
azelőtt hogy hozzá vagy hozzád érhettem volna,
üvöltöttél, hogy nem tudod, ki vagyok
és én vissza rád, mert nem tudtam sohasem,
hiába fogtam a kezed és ők is nekem annyi időn át
csak az anyag volt ugyanaz, a nyelv, a
rendszer, a Platóni barlang, és fogalmunk
sem volt, mi zajlik, hogy mi van odakint
és én látni akartam, látni látni látni csak!
Kezemet húztad vissza és én nem tudtam
a tiédet vagy az enyémet vágjam le: össze-
tapadtak, levágtam az enyémet vágtam le,
nem tudtad, nem is akartam, nem akartam, hogy tudjad.
És azóta egyedül járok, nem félek attól hogy
te felejtesz el, inkább attól, hogy én valaha
magamat és téged is egyszer, Mózes mögött és előtt
is bezárul a tenger, és elnyelnek végleg
ezek a pokoltalan mennytelen soha véget nem érő napok.

Pannonhalma, 2020. 06. 25.

 

Nem akarok beszélni róla

Akik úgy szeretnek,
hogy közben máshoz kötik
Akik úgy szerettek,
hogy közben máshoz
…kötötték magukat,
És közben a szemembe néztek
és mosolyogtak, nevettek
Akik úgy szerettek,
akik úgy szeretnek
Kilöktek az ablakon
és aztán visszavittek,
azok, akik úgy szerettek,
és én leültem velük szemben
és újra csak önmagamat
adtam, nem tehettem róla,
akik úgy szerettek,
megfogtak és elengedtek,
és engem nem foghatsz
meg soha, ezt üvöltöm,
ezt üvöltöm minden éjszaka,
és nem felel rá senki sem
és nem felel rá senki sem.

Pannonhalma, 2021. 08. 05.

 

(Illusztráció: Colin Ju: Starry Night)