Kovács Róbert összes bejegyzése

Kovács Róbert vagyok, 29 éves. De ez nem minden. Annyira sokmindent mesélhetnék! Gyerekkoromat, kamaszkoromat, fiatal felnőttkorom nagy átváltozásait, kapcsolataimat, az élményeket, azok hullámvasútjait és komor, szép csillagközi, túlvilági utazásait, amik azzá tettek, aki ma vagyok. Sokmindent hosszasan és szívesen elmesélnék, önéletrajzot is írnék, de úgy érzem, hogy bizonyos értelemben ezt már megtettem, megteszem, de másként. Hiszen ott van benne minden írásaimban. Több mint tíz éve írok verseket. Bennük, ahogy formálódom, amilyen vagyok. Van vagy kétszáz darab. Ez volt a legutóbbi népszámlálás eredménye. Számon tartom őket. Ismerem őket, hiszen ők az én gyermekeim. Sosem akartam belőlük olyat nevelni, mint amilyenek általában az összes korukbeli gyerekek. Lettek rosszabb, jobban sikerült csemeték. Mindig hagytam, hogy az írói ösztön vezéreljen valahonnan lényem mélyéről. Persze voltak/vannak gyermekeim, akiket jobban megnevelek, de vannak, akiket hagyok olyannak lenni, amilyenek ők lenni akarnak. Gyermekeim vagy lényem különböző szeletkéinek, mint a hópelyheknek hasonmásai... Nem tudhatom. De mindegyik mesél valamit. Még számomra is olyan ívet rajzolnak ki az évek alatt egymást követő versek, amelyről fogalmam sem volt az alatt a folyamat alatt, amíg írtam őket. Valami újat mesélnek, amit mintha nem is én irányítanék. Néha megijeszt annak a gondolata, hogy a szövegek túlnőnek rajtam, és mintha csak szolga módjára vetném papírra a sugallatokat. Dehát mi van, ha az ember a költészet szolgája lesz? Ez talán mégsem olyan rossz sors. Kovács Róbert vagyok, 29 éves, de ez nem minden.

Az Ördög stációi…

 

Az Ördög stációi a sivár lakótelep panelei között Kelet-közép Európában 1990 után, de még azelőtt, hogy a World Trade Center végleg ledőlt volna, de már azután, hogy apa lett

 

I.

A bérlakások fürdőszobái mind ablaktalanok,
Bennük nyáridőben a zuhanyrózsából
verejték folyik, és az ember tisztaságot izzad.

Végül egy pontba összegyűlik mindaz,
Amit a napok egymásutánjaikban
ránk akasztanak, és mielőtt szembenézhetnénk
vele, az a kicsi örvény leszippantja
előlünk a megvilágosodás esélyét
odalent a kád alján, zuhanytálcáink unt
sarkában, ahová nem is nézünk oda,
pedig gyerekként milyen izgalmas volt
a lefolyó… igazi csoda,
vagy csak nekem kisfiúként,
vagy egyáltalán csak nekem…

 

II.

Vonzott, ahogy a gond elszáll,
ahogy a bűn folyton eltűnik a lefolyóban,
ott hagyva, ami számít,
az egyetlen következmény:
illat és tisztaság,
anya, apa öröme,
és alszunk szelíden, mint a macska, és
úgy kelünk fel, ha pirkad,
hogy már messze túl kilométerekre
a fényeshátú, sötét füves dombokon
járnak a mi puskagolyóink, akasztóköteleink,
miket az igaz erkölcs, jog és jellem
méltán vethetett ki rám mint gyermek.

Apró kis gyilkosok voltunk,
Álmaink a legszebbek,
S örültünk, ha örülni lehetett,
és mert lehetett, örültünk.

Ha felmész mostan a padlásra, s a padlót
felfeszíted, látni fogod, ami való,
Rettenetes, titkos tetteinket,
Csontok s furcsa szerszámok,
miket gyermek hagyott ott.

Mint annak idején, hogy mondtuk,
„Ki a titkot szerte viszi,
annak egy közülünk nyakát szegi,
Szeget verni kis kobakba,
nem rosszabb, mint korhadt fába…”

(Tudta jól, ki nyúlon, kutyán, házi macskán
egyszer-egyszer kipróbálta…)

Jobb, ha elmész, Édes Barát,
Öreg s fáradt vagyok én már,
Ne most szedd fel azt a padlást,
Megvár téged szeg és deszka,
S ugyan mit találnál ott,
mit másnak is elmondhatsz?
Leesel s meghalsz,
s nem tudom már tartani a kutyákat,
rád mennek mindjárt, ha dög leszel,
s nekem nem kell már a gond.

Ejj menj el, te bolond!
Ha megittad már vized vagy teád,
tudom, hogy mint mindenki más,
Te is bort akartál! (S jaj nem tudod,
kinek én bort adtam, az nem ivott mást azután,
többet már levegőt se kívánt,
Tele a padlás, tele a padlás!)

 

III.

Úgy öregen a lefolyót nézni is más,
Tudom, ha vége van:
Illat jő és megtisztulás,
S szelíden alvás, mint a macska,
S öröm, ha örülni lehet,
S mert lehet, örülni kell.

Messze már a vész,
Nem tudja átlépni a kis patakot,
Mely elválasztja egymástól az éjt és a napot,
Ha itt az est, bajt már ne keress,
Midőn a nap felkel, a baj már két
pataknyira van, s az új baj
folyton el-elakad,
mire megijednél, már
messze, messze, messze van,
S ekképpen, kisgyermek, néked
Semmi sem árthat.

 

IV.

Csintalan légy, s ha kell, állat,
Élj úgy, kinek soha senki sem árthat,
Érezd mindig jól magad,
Ne félj, ha eltaposnád örömmel embertársadat,
Legyen az férfi vagy nő,
Kislány vagy kisfiú,
Veled egy vagy éppen más nemű,
Nem számít már a kor sem,
Ezelőtt sem számított:
Hisz’ az erkölcs olyan, mint
az ecset és a festék, van,
hogy gyönyörködtesse a gyengét –
Őrizd meg mindig titkodat,
kislányom, kisfiam,
S ne hagyd, hogy bűntudattal
Néked valaha rosszat csináljanak!

A kedv az Első,
Aztán jön a mosoly,
Utána, mi élvezet,
csoki, torta, cukor,
Negyedikként a vér,
s minden, ami szép.
Ötödik: a kéj,
mert a majom fákon él.
Hatodik: a fájdalom,
mi akkor jó, ha te adod,
ha adod, hát élvezd ki,
tagadj le mindent,
hisz’ olyat nem csinál
se kislány, se kisfiú,
nincs is miért ölre menni.
Hetedik: a kényelem,
ebben találom meg igazán helyem,
Nyolcadik: a méz s a mámor,
hol egyik a másiktól lángol,
Kilencedik: a harc,
miben megölsz engem s magad,
majd utánunk csak egy hézag,
egy lyuk marad.

Tizedik: a feloldozás,
ezután minden úgy lesz, mint annak előtte,
s kezdheted élni, élni újra
folyton új lángokba burkolódzva gyönyörűn
istenektől kölcsönvett,
…………mind közül a legalantasabb,
…………s ezzel együtt is,
…………és ennek ellenére,
…………és ezáltal is csak egyre,

de emiatt semmiképp legfenségesebb,
soha meg nem fogható,
meg nem érinthető,
Magasztos és egyedüli,
Diadalmas és hatalmas,

Csodálatra ó joggal méltó Életed!

 

V.

„Édes fiam, édes lányom,
Már nyakamon újabb halálom,
Álmodjatok szépet,
mit csak álmodni tud
égi lény az Öröklétben!”

Mert végül egy pontba gyűlik össze mindaz,
S az a kicsi örvény,
Bennük nyáridőben,
Apró kis gyilkosok,
Örülni kell, örülni kell,
Ahogy a gond elszáll,
Csupa illat és tisztaság.

Budapest, 2026. 06. 23.

 

(Illusztráció: honeyrevenge222: Down the Drain Sticker)

Mindenség

 

Minden visszhangzik, torzul,
nincs bennem szeretet, csak harag,
Az önbecsülés hiánya
menekülés magam elől,
én irányítom hírhedt démonaimat.

Vajúdik a kor, illan, mozdul,
Átforgatták a tengereket így és úgy,
Ez az enyém, ez a tiéd – mondják,
De hol marad a Mindenség?

A szeretet tett, a közöny hiánya,
Lelkesülni kéne, kedvem olyan árva,
Szakítani el magadtól nem fogsz-e
soha, te, ki oly messze fent vagy?

Nézz rám, ugye nem látsz semmit idebenn,
Ugye elmúlt már az a nagy kövér csend?
Ugye nyílik még belőle rózsa vagy ibolya,
ugye lesz még ki lelkemnek rokona?

Hajnalban lehullik rólam esőköpenyem,
Egy kis tócsában száz év türelem,
Madárkák isznak belőle,
és a vadak felfutnak mind a domboldalakon,
Dél lesz, mire lelőnek – mondom,
és ők nem felelnek, tárul ki az ajtó,
belép egy asszony, haja bámulat,
néhány csókod ad:
látni véltem véle az angyalokat.

Pannonhalma, 2025. 10. 03.

 

(Illusztráció: Tatyana Lysenko: Tit washes in a puddle, Ukraine)

Lenni vagy nem lenni; Az emberszerep nehézségei

 

Lenni vagy nem lenni

Próbáltam mindig is hangja
lenni az elveszetteknek
azoknak akik mindig
csak kettest kaptak matematikából,
azoknak akik sosem találják helyüket
lehettem volna pszichológus
vagy pap, hogy megmondjam
a tutit hogy hogyan kell élni
pedig amúgy egyáltalán nem
kell élni, vagy nem úgy kell
élni ahogy mások kitalálták
ahogy a nagy közmegegyezés
mondja hogy úgy kell élni
és sírsz, hogy szorongsz bazdmeg
vagy nem is sírsz
hiszed hogy élsz pedig nem
mert te azt is megtanultad, hogy
mikor kell sírni, mikor szabad
de te ordítanál és rombolnál
de magadat rombolod ehelyett
a jó ügy érdekében
mert megtanultad
hogy a nagy közmegegyezés
mondja hogy kell élni
a Mindenki tudja mi jó neked
hajtsd le fejed
hajtsd e közös pokolnak malmát
és mosolyogj bazdmeg
de sírj ha a mosoly szemtelen(-nek
minősül a közmegegyezés által
úgy OBJEKTÍVE)

egy tanárom azt mondta,
hogy jó bölcsész lennék
ha lenne még egy-két évem
vagy két-három, nem tudom
de komolyan megijedtem
hogy rákot állapított meg nálam.

Bp. 2025. 05. 26.

 

Az emberszerep nehézségei

Egy csomó energiát fektetek
az álszenteskedésbe,
az álszerénységbe,
próbálok embert játszani,
de nem jön be senkinek,
nem tudom, hogy kell,
gyerekkorom óta ez van,
nem hisznek nekem,
pedig próbálok olyan lenni, mint ők,
de ők ezt valahogy
mindig jobban csinálják.

Bp. 2025. 05. 26.

 

(Illusztráció: Olga Sternyk: Pine tree, watercolor, 2024)

Helyzetrajz 13

 

Ideje lenne összetörni,
feladni mindent, amit
eddig összeszedtem.

Jó lenne kint feküdni,
és nézni, a felhők hogy robognak.

Intek egy régi jó barátnak,
aki meg sem áll, és
többé nem is jön vissza,
túlzok, visszajön,
mondjuk úgy egy hónap múlva.

De te itt vagy velem,
nem hagysz egyedül,
hálás vagyok neked ezért,
és mindenért, amit adsz nekem.

Melletted van a helyem,
én meg rohannék
egyedül el innen,
hogy kiszellőztessem a fejem,
hogy új érzésekkel töltekezzem.

Megijednél, szóval nem teszek ilyet,
de ez van…

A felhők sötétek, kavarognak,
a kék minden árnyalatában,
vannak világosak, sötétek,
a mama háza előtt fekszem a fűben
kint a kapu előtt,
jön a vihar, vagy valami olyan,
néhol furcsán zöldek, mint a méreg,
még mindig a felhőkről beszélek,
és úgy érzem, megérkeztem belül
valahol egy másik dimenzióban
oda, ahova már régen tartottam,
ahova olyan rég elindultam
egy hosszú-hosszú úton.

Meleg van, nyár és a nap süt
még valahogy át a sűrű fellegen
sugarait veti szerteszét.

Itt állsz mellettem és nem tudod,
sosem tudhatod, hogy
mi zajlik bennem,
és talán senki sem,
vagy néhányan sejtik
ezt meg én nem tudom,
de mégis mikor találkozol velük,
az olyan, hogy azt te is ismered.

Dombóvár, 2024. 08. 07.

 

(Illsuztráció: Charlotte Castillo: Storm Clouds over the Slough)

A cukorkirály álma; TÖRVÉNY

 

A cukorkirály álma

Citrombástya és epervár
földrengő haraggal
zendültek egymásra,
habtejszín ágyúik puffogtak,
duhogtak nem megállva
iszonyú kínok nyaldosták
felváltva nyelveikkel,
a falaknak borultak ízek
kéjes mámorába így estek egymásnak
citrombástya és epervár.

Citrombástya lángja fröccsenő málnatűz,
epervárból csoki ömlött
és marcipán keselyűk így szálltak le rája,
rettentő morajjal rágcsálva, roppantva
szét kemény karamellák és rizsdarabok,
mogyoró és konyakmeggy húsát,
vad háború volt, rettenetes, ördögi,
így harcolt a jobb hírért
epervár és citrombástya is
s mindüket az Nagy Száj nyelte el.

Pannonhalma, 2020. 07. 06.

 

TÖRVÉNY

A Vádló nem szólhat többé.

A Vádló igazsága valóság fölötti.

A Valóságfölötti elemészt.

A Kapukat zárva kell tartani.

A Homály mögött találod az Ellenséget.

A Kapukat zárva kell tartani.

A Vádló nem szólhat többé.

Pannonhalma, 2021. 04. 25.

 

(Illusztráció: tribaleyes01: What Evil Lurks Beyond This Gate)