A srác, akitől a karabinert kaptam, minden este edz. A sarokban van a matraca, alig lehet őt észrevenni. Ott nyomja a fekvőtámaszokat, harmincas szériában, azután nyújt, franciaspárgát is csinált már, végül a boulder falon mászik, elegáns mozdulattal nyúl a fogásokért, egyetlen ujját beakasztva húzza testét a magasba, mindezt félmeztelenül és vállig érő hajjal, de nem olyan sprőd hajjal, mint az enyém, mert az övé egészséges, vállig érő, enyhén hullámos és szőkésbarna, mindemellett kreol bőre van és hófehér foga, szálkás izomzata. Majdnem fejberúgom az alattam biztosító alacsony, piknikus testalkatú, prosztata problémákkal küzdő tesitanárt, a társamat, mert állandóan leesek a falról, teljesen elveszi az eszemet ez a mászó félisten, akinek nincsenek prosztata gondjai, sőt, a beülője kétoldalról közrefogja a csomagot, szép nagy csomag van a lába között, vajon mit tudhat, már megint leestem a fal kétharmadánál és azon kapom magamat, hogy nyalogatom a szám szélét. Ne azt a buzerátort bámuld folyton, és lábból told magad, ne mindent karizomból próbálj megoldani, törli meg homlokát a tesitanár, komolyan nem értem mi van veled, múlt héten sokkal nehezebb falat másztál.

Nem vagyok szerelmes, mondogatom magamban, különben is a tesitanárral kellene összejönni, aki most felüvölt fájdalmában, mert másodszorra rúgtam fejbe ereszkedéskor. A félisten a sarokban megereszt egy Tarzan kiáltást és röhög. Ezek szerint ismeri Tarzant, pedig jóval fiatalabb, körülbelül huszonöt, legfeljebb harminc lehet. Nem vagyok szerelmes. Nemcsak fiatalabb, szebb is, de még mennyire, hogy cseszné meg! Leveszem a mászócipőt, időközben visszajött a tesitanár, kanalat szorít a fejére nőtt puklira. Szegénykén látszik a kétségbeesés, hetek óta az összes programját a mászásaink köré szervezi, biztosítani is ő tanított meg, most a csomózást mutatja, hogy alulról dugjam a hurokba a kötelet, de ne úgy, fordítva, persze, hogy elrontom, mert a szemem sarkából a szép srácot pásztázom, aki rámkacsint. A csomóra kell koncentrálni, nagyon ügyes, dicsér meg a tesitanár, folyton dicséretet kapok, ha két lépést teszek felfelé a falon vagy átmászok egy visszahajláson, indokolatlanul jutalmaz és bíztat, hogy ügyes vagyok, felejtsem el a menopauzát és plusz kilókat, ne hasonlítgassam magamat az egyetemista csajokhoz, azok amúgy is túl soványak az ő ízléséhez. A tesitanár szerint a szép srác biztosan nárci, önmagára csinálja a tükörben, szerintem a tesitanár féltékeny, végre megtudta milyen érzés. Eddig az elöldeszkahátulléc csajokat bámulta alulról, amíg én másztam, fentről kellett lekiabálnom, hogy szíveskedjen végre rám is nézni, mert lejönnék, ha egy mód van rá.

Titokban elmegyek mászni, amikor a tesitanárt meccsre hívják, bírónak. Emailt írok a terem tulajdonosának, hogy biztosítson engem a társam távollétében. Az oktatónak mégis sürgős dolga akad, ott állok a teremben egyedül. A szépfiú most is eljött, meghajol a fal előtt, mint valami japán, mielőtt feltenné rá a lábát. Sintó vallású lehet, biztosan azért hajlong. Egy csimpánz ügyességével terem pár másodperc alatt tíz méter magasban. Teljesen lenyűgöz a gyorsasága. Próbálok úgy tekinteni rá, mint egy igazi majomra, hogy ne legyek belé szerelmes. Bizonytalanul lépek a boulder falhoz, és az alsó részével próbálkozom, feljebb menni nem merek, itt nincs kötélbiztosítás, és én nem tudok ügyesen ugrani. Biztosítsalak, kérdi hirtelen. Bólintok, felveszem a beülőt, bekenem a tenyerem folyékony magnéziával. A középnehéz pálya elé állok, hogy megmutassam, nem vagyok papírkutya. A zöldön mászol, ugye, kérdi. Összerezzenek. Eddig nem másztam színek szerint, hanem összevissza. Most nem lehet bénázni. Elképzelek egy zombitámadást és azt, hogy az életem árán kell rekordsebességgel feljutni, különben megesznek a nyálkás, kukacoktól hemzsegő félholtak. Menekülnék én a zombik elől, de akkor látom, hogy nem hoztam karabinert, fogalmam sincs hová akasztom a kötelet, ekkora lúzer nem lehetek. A szépfiú levesz egyet a csípője köré akasztott karabinerek közül, és átnyújta. Nincs mese, indulni kell. Hiába kentem vastagon a ziát, átizzad a tenyerem, csúszik az ujjam, a talpam begörcsöl a mászócipőben, mert a mászócipő olyan, mint a lábelkötés a tizedik századi Kínában, csak bájosan tipegve lehet benne járni és rohadtul fáj, de én tűrök és mászom, végig a zöldön, jó, egyszer-kétszer megkapaszkodva a kék és piros fogásokban, de ennyit csak szabad egy kezdőnek. A szépfiú egyáltalán nem tartja szorosan a kötelet, sőt, túlságosan laza, még jó, hogy nem estem le. Sikoltok, olyan gyorsan ereszt le föntről, mint egy megvadult lift. Felsegít a földről, ujja hegyével letörli az arcomra tapadt ziát. Egészen közel áll meg előttem, érzem a leheletét. Nem, az nem lehet, hogy beteljesüljön. Mit kezdjek vele? Eléggé hülyén néznénk ki együtt. Hátralépek és zavart mosollyal közlöm, hogy szaladok az öltözőbe, sietnem kell. Te tudod, veti utánam.

Legközelebb egy karabinerrel lep meg, csinos, rózsaszín masnit is kötött rá. A masni jobban illene az ő hajába, mint az enyémbe. Made in China, ez van a karabiner címkéjén. Sebaj! Jó lesz kulcstartónak.

Az egész azzal kezdődött, hogy betörtek hozzánk. Amikor megpillantottam a feldúlt lakást, rögtön megértettem a Tájkép csata után című festmény mélyebb hangulati-tartalmi üzenetrétegeit. Aki megélt már lakásfelforgatást, tudja, miről van szó, aki nem, az örüljön. Minden kellemetlenség ellenére, az a határozott érzésem támadt, hogy a betörő munkájában volt némi elegancia. Hogy miért gondolom ezt? A teraszajtón jött be, s az odatámasztott biciklit finoman az asztalhoz tolta, a téliesítéshez használt szivacshasábokat, melyek az ajtóbenyomáskor nyilván szanaszét csúsztak, milliméter pontosan visszarakta a radiátor mellé. Továbbá a laptopomat nem vitte el, csak félig lecsukta, azaz bukóra állította. Az is felmerült bennem, hogy bejelentkezett rajta, és írt a barátnőjének: szia, édes, megvan Bali, igazi balekokhoz törtem be, csók, Ricsi. Amikor a helyszínelővel örömittasan közöltem a munkaeszközöm mesébe illő megmenekülését, hivatalos hangon csak annyit közölt: asszonyom, az ön laptopja nem képvisel piaci értéket. Ez, mondjuk, nem esett valami jól. De amikor arra gondoltam, hogy a dolgok szerencsétlen együttállása miatt elég tetemes anyagi kárunk keletkezett, visszanyertem valamit, de nem tudnám megmondani, hogy pontosan mit. Egy biztos, nem az ellopott értékeket.

Jó-jó, csúnyán megkopasztottak bennünket, de hogyan tovább? Lázas mesterkeresésbe kezdtünk, lakatos, asztalos, kulcsos, riasztós. Feladtuk a rendelést és vártunk. Ami a lakatosunkat illeti, nagy örömmel ugyanakkor némi aggodalommal töltött el a bemutatkozó beszélgetésen elhangzott mondata: bennem igazán megbízhat, én a betörőktől tanultam a szakmát. Ezt mégis hogyan érti?, kérdeztem. És akkor elmondta. Álmomban, ha egyáltalán le mertem csukni a szemem arra az átkozott kis öt percre, láttam Budapestet felülről, mint egy nagy pókhálót, és egy villogó pont foszforeszkált a házunk helyén. Ez a tuti tipp. Ide törjetek be! Lázálmomban megjelent előttem a szárnyakat növesztő betörő, ahogy felszáll az ablakunkra, és pajszerrel aláfeszít. Aztán ott áll az ágyam mellett, és kéri a következő három havi fizetésemet. Természetesen egyben. Három az egyben. Ahogy a reklám mondja.

Bemennek mindenhova, ahova akarnak, mondja a biztosítós, aki őszinte sajnálatát fejezi ki.

Hogy miért? Nem szeretném leírni. Elég trauma volt szembesülni vele. Szóval betörnek nappal, betörnek este, betörnek éjjel. Robbantanak, reszelnek, feszítenek, pöckölnek, csavaroznak, kúsznak, másznak. Sőt hobbihorgász is akad közöttük, aki a beütött keskeny bejárati kisablakon át egy pecabottal lehorgássza az előszobai falról a kulcsot, és mint aki hazamegy, csak úgy lazán belép a lakásba. Egyszóval nem holmi hecke-ficki legénykékről van szó, ördögien kreatívak és pokolian ügyesek.

Tegnap tehetetlen dühömben egy rovott arcú és rovott múltúnak látszó, házunk előtt ücsörgő alakot pofátlanul elkezdtem követni. Ahogy kiléptem az utcaajtón, felugrott. Ahogy elindultam, jött utánam. Hirtelen megálltam. Úgy hozta a helyzet, hogy ő nem állhatott meg. Elém került. Na, gondoltam, eljött az én időm. Határozott léptekkel trappoltam utána. Tíz másodpercenként hátra fordult, és ahogy haladtunk, egyre idegesebb lett. Negyed órán át követtem. Egy óvodához értünk, ahova beslisszolt előlem.

Amíg elkészülnek a rácsok és egyéb járulékos elemek, sem állhatok tétlen. Először is kitaláltam a Lekvár 2000 nevű vagyonvédelmi projectemet. Ez tulajdonképpen nem kerül sokba, a régi lekvárokat és üres befőttes üvegeket a lehetséges behatolás helyszíneire helyeztem gúla alakban. Nagyon egyszerű és olcsó eljárás, csörömpölés esetén ugrunk.

A másik ötletem a Rendőrvarangy 2015 fantázianévre hallgató organikus kütyü. Ennél a dél-amerikai pacman béka passzív vadász nőstényét egy magyar varanggyal párosítva megszülethetne az a multinacionális mutáns, amelynek illusztris egyedeit kiéheztetve helyezném el a nyílászárók előtt. Ha jön a betörő, váladékot bocsájtanának ki magukból, ez szembe kerülve homályos látáshoz vezetne. Aztán kitátanák óriási szájukat, és következhetne az utolsó vacsora.