Egy újabb év eltelt, itt hagyta mindenfelé
gazdag maradványait: szőlőit, leveleit,

az otthagyott gyümölcsök nedvesen mállanak szét
az árnyékban, visszahúzódva

az idei nyár különleges
szigetéről, ez a Jelen, az a jelen már nincs sehol,

csak a talpunk alatt, bomlik
abban a fekete földalatti kastélyban,

ami az észlelhetetlen rejtélyeké – gyökerek és zárt magok
és a víz vándorlásai. Erre

próbálok emlékezni, amikor az idő mérése
fájdalmasan dörzsöl, például amikor az ősz

végül kitárul, szilajan, és mint mi,
maradni vágyva – hogyan él minden, változón

egyik élénk látomástól a másikig, örökké
ezeken az átmeneti legelőkön.

 

Enesey Diána fordítása

 

Haiku-jegyzet:

Bordó levelek
tépik szét az öröklét
látomásait.