Tűnődés
A napot lemossa az eső az égről.
A szél csapdossa az ajtómat.
Nézem az ablakból a diófát.
Amit eddig erősnek láttam,
most ringó zöld sebezhetőség.
Érzem a derekamon a láncaim.
Leoldom őket rendre,
de egyre több lesz.
A könnyeimtől nyikorognak a láncszemek,
sóhajaim közéjük szorultak.
Az éjszakai egyedüllét egy görbe tükör:
merülés és feloldozás.
Linearitás
Jó lenne egy lineáris fonalon haladni,
ahol az idő múlása fejlődést hoz.
Egy élet, amelyben
az alagút végi fény nem az elnyelő sötétség.
Egy olyan, ahol nincs visszaesés.
Egy olyan ideális út, amiben elindulunk egy batyu teherrel,
de rendre lerakjuk őket,
és a helyükre virágok nőnek.
Amiben keveset vágyakozunk,
sokszor kiteljesedünk.
Amelyben nem a posztmodern széttöredezettségét éljük,
hanem fogjuk a darabkáinkat,
és újjáépítjük magunkat.
Bár folyamatosan visszafele növekszünk.
(Illusztráció: Henri Rousseau: The Equatorial Jungle, 1909 )