Te kezedben
kódolva bennünk az angyalok röpte
a madaraké miért zuhanó repülésben
karöltve mikor átszalad rajtunk a szerető fény
nézd a földgöröngy egészen fiatal
nem érett még oda bokáig majd torokszorítóig fel
hogy kiokádja az emberi verejtéket
gyászének a kificamult jövő-verse
nyelvünk éget csóktalan
ropog szájamban szóparázs
mi másként mikor gályarabként
megértem a lefejezett múltat
borul ránk a szikra kő csillagtemető
hova lépjek ha nem önmagam felé
hozzád vissza – mond
Szókratész pohara még te kezedben
választanom kellett
ama tiltott gyümölcs
és a végső kezdet pohara között
álmodtam aztán szél lettünk benne homok
itt az emberek életreszólóan elakadnak
legszebb történeteinket itt hallom vissza
A kicsi szobában
néha nekünk pattog a kályhatűz lángja
kéken pirosan megmoccan az esti fényben
ahogy a kicsi szobában szemünk láttára táncát járja
mi asztalnál ülünk szelíden
szemeinkben régi álom finom bája
füstszag van – és bor és kenyérillat
fa roppan a kályhában
este van – téli este
jégvirágos ablakunkon mintha a hold beintene
(Illusztráció: Tatiana Graf: Where rocks meet the sand)