Az Ördög stációi a sivár lakótelep panelei között Kelet-közép Európában 1990 után, de még azelőtt, hogy a World Trade Center végleg ledőlt volna, de már azután, hogy apa lett

I.

A bérlakások fürdőszobái mind ablaktalanok,
Bennük nyáridőben a zuhanyrózsából
verejték folyik, és az ember tisztaságot izzad.

Végül egy pontba összegyűlik mindaz,
Amit a napok egymásutánjaikban
ránk akasztanak, és mielőtt szembenézhetnénk
vele, az a kicsi örvény leszippantja
előlünk a megvilágosodás esélyét
odalent a kád alján, zuhanytálcáink unt
sarkában, ahová nem is nézünk oda,
pedig gyerekként milyen izgalmas volt
a lefolyó… igazi csoda,
vagy csak nekem kisfiúként,
vagy egyáltalán csak nekem…

II.

Vonzott, ahogy a gond elszáll,
ahogy a bűn folyton eltűnik a lefolyóban,
ott hagyva, ami számít,
az egyetlen következmény:
illat és tisztaság,
anya, apa öröme,
és alszunk szelíden, mint a macska, és
úgy kelünk fel, ha pirkad,
hogy már messze túl kilométerekre
a fényeshátú, sötét füves dombokon
járnak a mi puskagolyóink, akasztóköteleink,
miket az igaz erkölcs, jog és jellem
méltán vethetett ki rám mint gyermek.

Apró kis gyilkosok voltunk,
Álmaink a legszebbek,
S örültünk, ha örülni lehetett,
és mert lehetett, örültünk.

Ha felmész mostan a padlásra, s a padlót
felfeszíted, látni fogod, ami való,
Rettenetes, titkos tetteinket,
Csontok s furcsa szerszámok,
miket gyermek hagyott ott.

Mint annak idején, hogy mondtuk,
„Ki a titkot szerte viszi,
annak egy közülünk nyakát szegi,
Szeget verni kis kobakba,
nem rosszabb, mint korhadt fába…”

(Tudta jól, ki nyúlon, kutyán, házi macskán
egyszer-egyszer kipróbálta…)

Jobb, ha elmész, Édes Barát,
Öreg s fáradt vagyok én már,
Ne most szedd fel azt a padlást,
Megvár téged szeg és deszka,
S ugyan mit találnál ott,
mit másnak is elmondhatsz?
Leesel s meghalsz,
s nem tudom már tartani a kutyákat,
rád mennek mindjárt, ha dög leszel,
s nekem nem kell már a gond.

Ejj menj el, te bolond!
Ha megittad már vized vagy teád,
tudom, hogy mint mindenki más,
Te is bort akartál! (S jaj nem tudod,
kinek én bort adtam, az nem ivott mást azután,
többet már levegőt se kívánt,
Tele a padlás, tele a padlás!)

III.

Úgy öregen a lefolyót nézni is más,
Tudom, ha vége van:
Illat jő és megtisztulás,
S szelíden alvás, mint a macska,
S öröm, ha örülni lehet,
S mert lehet, örülni kell.

Messze már a vész,
Nem tudja átlépni a kis patakot,
Mely elválasztja egymástól az éjt és a napot,
Ha itt az est, bajt már ne keress,
Midőn a nap felkel, a baj már két
pataknyira van, s az új baj
folyton el-elakad,
mire megijednél, már
messze, messze, messze van,
S ekképpen, kisgyermek, néked
Semmi sem árthat.

IV.

Csintalan légy, s ha kell, állat,
Élj úgy, kinek soha senki sem árthat,
Érezd mindig jól magad,
Ne félj, ha eltaposnád örömmel embertársadat,
Legyen az férfi vagy nő,
Kislány vagy kisfiú,
Veled egy vagy éppen más nemű,
Nem számít már a kor sem,
Ezelőtt sem számított:
Hisz’ az erkölcs olyan, mint
az ecset és a festék, van,
hogy gyönyörködtesse a gyengét –
Őrizd meg mindig titkodat,
kislányom, kisfiam,
S ne hagyd, hogy bűntudattal
Néked valaha rosszat csináljanak!

A kedv az Első,
Aztán jön a mosoly,
Utána, mi élvezet,
csoki, torta, cukor,
Negyedikként a vér,
s minden, ami szép.
Ötödik: a kéj,
mert a majom fákon él.
Hatodik: a fájdalom,
mi akkor jó, ha te adod,
ha adod, hát élvezd ki,
tagadj le mindent,
hisz’ olyat nem csinál
se kislány, se kisfiú,
nincs is miért ölre menni.
Hetedik: a kényelem,
ebben találom meg igazán helyem,
Nyolcadik: a méz s a mámor,
hol egyik a másiktól lángol,
Kilencedik: a harc,
miben megölsz engem s magad,
majd utánunk csak egy hézag,
egy lyuk marad.

Tizedik: a feloldozás,
ezután minden úgy lesz, mint annak előtte,
s kezdheted élni, élni újra
folyton új lángokba burkolódzva gyönyörűn
istenektől kölcsönvett,
…………mind közül a legalantasabb,
…………s ezzel együtt is,
…………és ennek ellenére,
…………és ezáltal is csak egyre,

de emiatt semmiképp legfenségesebb,
soha meg nem fogható,
meg nem érinthető,
Magasztos és egyedüli,
Diadalmas és hatalmas,

Csodálatra ó joggal méltó Életed!

V.

„Édes fiam, édes lányom,
Már nyakamon újabb halálom,
Álmodjatok szépet,
mit csak álmodni tud
égi lény az Öröklétben!”

Mert végül egy pontba gyűlik össze mindaz,
S az a kicsi örvény,
Bennük nyáridőben,
Apró kis gyilkosok,
Örülni kell, örülni kell,
Ahogy a gond elszáll,
Csupa illat és tisztaság.

Budapest, 2026. 06. 23.

(Illusztráció: honeyrevenge222: Down the Drain Sticker)