Minden egyes fűszál az igazságba kapaszkodik.
Bezáródik és átalakul és az emberek egymás arcába néznek. Kifordítják a kalapjukat, és átvágják a hasát. Évekkel azelőtt hang nélkül hívta, és érezte, hogy a helyén van. Rövid történelem a teremtés napján azokból a dolgokból. Később elkezdődött a hegy, és Zsófi. Egymás mellett az embertelen tájban. Még nincsenek emberek, mondta a kígyó, egyelőre Ádámnak meg Évának bele kellene egyeznie. Egymást kacajjal üldözik tovább. A történelem igazságait követve eljutott addig, pontosabban a zsebkendőjét zászlóként lobogtatva eljutott, jobban mondva belenyomódott a levegőbe, jobbra meg balra CSAVARGATTA A VONALAKAT, meg a köröket. Elvárható volt, többször vágott neki a hegynek. Kibontakozó szellemek jobbra meg balra. Körülöttünk, mondja, a levegő fénylik. A legjobb, ha egymásra gondolunk, mondja. Megtudta, hogy a lábnyomok közvetítenek. Nekiment, igaza volt, fellökte, sokáig állt ott.
Zongorajáték hallatszott, és betűket rajzolt. Értem a rajzait, mondja Zsófi, mert az maga a meztelenség. Én nem fogom beperelni magamat, mondom, és egy másik igazságra gondolok, nevezetesebbre, eltömíteni ezeket a csöveket, mert valakik lövöldöznek a másik kertből. Felülről látszik egy macska, átfekszik a kerítésen, a bajuszát bujja, meg a célpontokat, ahol a katonák magasra ugrálnak. Felülről az látszik, amit az országok még soha sem láttak. Egyik nap, mikor kitört a felkelés komolyan dolgoztak egymásnak háttal az őszies éjszakában. Felülről látszik a műsorfüzet, meg kell vizsgálni a hétköznapokat. Több száz egyedből áll, ennek ellenére rángatják őket. Hosszú, szőke hajú nők és férfiak darabokra vágva ülnek a gépkocsiban. Esznek, isznak, míg valami gázt sikerül fejleszteni szájjal és orral. Semmi olyat nem tapasztaltam, amit ne lehetne megírni, csak a kutyám jött ki átlátszó szürke tréningruhában.
Ez a legjobb mesterség a mennyországban. Ketten mellette, egy ellene. Nem mintha a szavakra kíváncsi volnék. Gépkocsiban ülnek, egyszerűek és világosak, nem hiszem, hogy érdemes vitatkozni velük. Ráborult az asztalra, azt hitte, hogy a szárazföldön van. (Most írsz, most vigyázz, hogy jól csináld! Pontatlan idézet.) Körülbelüli szavakat mondanak a hatalom csúcsán. Egy másik igazság agyonveri, most látott ilyet, harmatcseppek hullnak, amazok meg számolják a rivális jótéteményeket. Kíváncsi szavakat mond, ma amikor inkább ehetne. Csak úgy lement a közértbe körülményeskedni. Maga köré gyűjtött mondókákat, melyek a sáros homokban szaladgáltak.
Állatkísérletekről álmodunk. A tekintet csupa figyelmeztetés és intelem, eszembe jutnak a gömbök, és a tekintete mintha bőröndöt cipelne. A nők szemüvegesek, és a vitorlákat jobb felé hajtják. Egy kutya embernek öltözik, testté válik, kigombolkozik. Fájni kezd a feje, képes tüzes köveket hányni. Zsófi a szemöldökét dörzsölte. Józsikám bácsi lövöldözött, és Zsófi úgy gondolta, hogy most még veszélyesebb. A nők szemüvegesek, és ügyelnek a bajuszukra.
Zsófi Hamburgba megy és színházat alapít. A hosszú, sárga köpeny fizikailag feszül. Kisebb szünetek látszanak a szemében, éppen átalakul. Az emberek kínok között hajkurásszák a bombát. Zsófi bámulatos gyorsasággal kettesével rohan felfelé a lépcsőn. Szétnyílik a test, mint egy kocka, vagy szalmavirág.
A bonyolult természetfeletti jelenségek, olyanok, mint a lábatlan ember. Toporog, mintha egész életében azon igyekezett volna. Egy kopasz távozik, felbukkan egy másik, a hóban szétgurulnak a fogai. Ünnep meg sztrájk a nemzedékek életében. Sétálgatva kulcsfontosságú dolgokat énekel. Csereberél nagy dülöngéléssel és remegéssel, mint az öregek. Sok mérföldnyi folyosó a palotában. A kristálygömb is afféle táplálékkiegészítő. Akkor megkettőzi és négyzetre emeli, részletek nélkül, roppant különös, ahogy intézkedik. Bosszút kell állni az emberi képzelőerőn. Töltényt cserél, lámpát olt. Kényszerítés nélkül, az események mesterséges igazításával. A legmagasabb helyen voltak. Azt ette, amit akaratlanul sem tesz meg soha.
Az a kérdés, hogy mitől ilyen fehér ebben a kabátban? A szarvai, mint egy pálmalevél viszik magukkal az embert. Vér helyett a fehér szín a repeszdarabok színe. Szűkszavúak, kalimpálnak, döngetnek. Zsófi kering még néhány centimétert. Az iskola mögött, vagy néhány kilométerrel arrébb. Egyik déli-sarki útján egy torzonborz ember. A testmagasság ennyi meg ennyi, ez az, amit az ember önként vállal tettlegességig hajló becsületsértésként.
Ők azok, akik új ruhában is dolgoznak. Az akácok lefelé csorognak a dombon, furulyáztak, meg hárfáztak. A Duna parton valaki beleharapott Zsófiba, mert deréktól lefelé lány volt abban az értelemben, hogy a köpenye szabályosan és törvényesen követte a vonalakat. Az egész hely szőke, a haja a szemébe lóg. Egy kissrác keresztülhúzta az autóját az úton, és közben mellékszámításokat végzett. Egy buta rálépett, és a kisfiút verekedésre kényszerítette. Először jöttek a tankok, majd a lovas kocsik, végül a székely lovasok.
Először jöttek a féllábú gyalogosok. A tankokat felfújták, kidurrantak, repültek három lábon. A kezükben különféle állatok keze, meg füle. Akik a világűrben születtek, azok visszafordulhatnak. Arra számítottak, hogy a szemük elé tárják. (Gonosz kedvű manók a falka harcosai.) Olyan volt, hogy csakúgy ellenőrizte, kilyukasztotta mint egy villamosjegyet, csévélte, töretlenül könnyezett a szeme, hátha jó illatú útra tér. Sikerrel megalkotott utcácska a bolygók között. A tejúton apró lila költők. A házamat szemmel tartom, mondja Zsófi, talán felemelem. Nem állítottam valótlant, mondta, amikor azt mondtam, hogy az egész föld. Megpihentem annak a sornak a végén. Leállás, vesztesek hídja, sírgödrök a városban. Benyomulni a fénycsíkok közé repülőgéppel. Gondoskodni, táplálni, ápolni. Képzeljétek embernek az állatokat. A sok értelmű szöveget az arcára festette, és épített hozzá. Elvették azt, amit most tudott. A drónok beszéde, emberi beszéd. Elárulta, hogy a fényvisszaverődés alatt (miatt) az ember közömbös. Zsófi átlépi Józsikám bácsit, az oldalára billen, elszárad, gombolkozik. A sok drága, a sok temetésből visszamaradt ruha visszatér a temetőbe. Tudatomra ébredtem, mondta, felálltunk és elindultunk. Szarvasbogarak harcolnak. Az eltömődött utcán sok drága barátom és totálfélelem. Ezekben a történetekben Józsikám bácsi nem fog győzni. Az lehet, hogy felbukkan, még mindig olvas. Memóriáról memóriára. Letölti, megnézi, le kell lökni a Tajgetoszról, mondja. Mindig nézni, míg kikristályosodik benne.
A kalap közös, kakaós, zsíros, összefogunk benne, mondja. Fújható anyaggal töltik meg. Az ablakpárkány beleakad, lefelé húzza. Olyan, mint Józsikám bácsi dögcédulája. Egyre gyakrabban alkalmazott autonóm terület.
Éjfélig érnek oda, a forró, pettyes az út. Azt az álláspontot képviselik, hogy. Fogalmazzunk úgy, hogy tolókocsiban. Sírni és könyörögni, a gyerekek fellázadnak, elbújnak az autó mögé. Öröklött cukorbetegséggel, melynek itt már nincs jelentősége. Odaérünk, a templom ablakában tömjén. A kerekek érintkeznek, szikráznak, lesben állnak.
Illusztráció: Magén István – Görög színház)