Mindenemet összepakoltam, amire szükségem volt egy közepes méretű Samsonite utazótáskába. Izumi is hasonló mennyiséget hozott magával.

Mikor elrepültünk Egyiptom felett, elfogott az érzés, hogy valakivel véletlenül összecseréltem a csomagjaimat. Körülbelül milliónyi kék Samsonite utazótáska van szerte a világban. Talán megérkezünk Görögországba, kinyitom a táskámat, és másnak az összepakolt dolgait találom benne. Súlyos aggodalom uralkodott el rajtam. Ha ez az utazótáska elveszne, semmi sem kötne többet az életemhez, – csak Izumi. Hirtelen úgy éreztem, hogy szertefoszlik a létezésem. Ez volt a legfurcsább érzés, amit valaha átéltem. A repülőn ülő ember, már nem én vagyok. A lelkem véletlenül rácsatlakozott egy olyan hordozóra, aki véletlenül pont úgy néz ki, mint én. Teljes káosz töltötte el az elmémet. Vissza kell mennem Japánba és újra egyesülnöm az igazi testemmel. De itt voltam a repülőn, Egyiptom felett, és nem volt visszaút. A hús, amit átmenetileg éppen elfoglaltam úgy érződött, mintha gipszből készült volna. Ha megkarcoltam volna magamat, elkezdtek volna potyogni a darabjaim. Elkezdtem reszketni, magatehetetlenül, és képtelen voltam megállni. Tudtam, hogyha nem tudom megfékezni a rázkódást, a test, amiben éppen vagyok, kettéhasad, és porrá omlik össze. A gépen légkondicionáló működött, mégis elöntött a veríték. A pólóm a bőrömhöz ragadt. Borzalmas szagot éreztem magamon. Abban a pillanatban Izumi szorosan megfogta a kezemet, és szorosan átölelt. Nem szólt egy szót se, de tudta, hogy mit érzek. A remegés jó fél óráig tartott, – azt hittem, meghalok. Legszívesebben egy revolver csövét nyomtam volna a fülembe, és meghúztam volna a ravaszt, hogy a húsom és az elmém porrá váljon.

Miután a remegésnek vége lett, azonban, sokkal könnyebbnek éreztem magamat. Ellazítottam a merev vállaimat, és hagytam, hogy haladjak az árral. Mély álomba merültem, és mikor legközelebb magamhoz tértem, alattam már az Égei-tenger azúros vize hullámzott.

A legnagyobb probléma, amivel szembesültünk a szigeten, hogy nem volt mit csinálnunk. Nem dolgoztunk, nem voltak barátaink. A szigeten nem volt mozi vagy teniszpálya, se könyvek, amiket olvashattunk volna. Olyan nagy siettében hagytuk el Japánt, hogy elfelejtettem könyveket hozni magammal. Két regényt olvastam csak, amiket még a repülőtéren kezdtem el, Aiszkhülosz tragédiáiból egy-egy példányt, melyet még Izumi hozott magával. Mindkettőt elolvastam már kétszer. A turisták miatt a kikötői pavilonokban lehetett néhány angol nyelvű, puha fedelű könyvet kapni, de egyiken sem akadt meg a szemem. Az olvasás a szenvedélyem volt, és mindig úgy képzeltem el, hogyha egyszer rengeteg szabadidőm lesz, minden időmet olvasással töltöm majd. Ironikus, hogy mikor ott voltam, a világ összes idejét magamnak tudva, nem volt semmi olvasnivalóm.

Izumi elkezdett görögül tanulni. Hozott egy görög nyelvű szöveget, és csinált egy táblázatot az igealakokról, amit aztán magával hordott és hangosan citált, mintha varázsszavak lettek volna. Eljutott arra a pontra, amikor már tudott beszélgetni az eladókkal a tört görögjével, és a pincérekkel is, mikor elmentünk egy kávézóba, így végül szereztünk némi ismeretséget. Nehogy lefőzzön, én meg elkezdtem leporolni a franciatudásomat. Úgy véltem valamikor még hasznunkra lehet, de ezen a rongyos, kicsi szigeten egyszer sem találkoztam olyannal, aki értett volna franciául. A városban könnyen elboldogultunk angolul. Néhány öregember még beszélt németül vagy olaszul. De a francia teljesen használhatatlan volt.

Mivel nem volt mit tennünk, mindenfelé sétáltunk. Próbáltunk horgászni az kikötőben, de nem akadt a horgunkra semmi. Nem a halak száma, sokkal inkább a víz jelentett problémát. A halak látták a pecabotot és a horgász arcát is, aki megpróbálta kifogni őket. Elég hülye halnak kell lenned, hogy így is bekapd a horgot. Vettem egy vázlatfüzetet meg egy paletta vízfestéket a helyi boltban, és csavarogtam a szigeten lerajzolva a látképet és az embereket. Izumi leült mellém, nézte a festményeimet és a görög igealakokat memorizálta. A helyiek is gyakran odajöttek megnézni, ahogy rajzolok. Hogy elüssem az időt, portrékat készítettem nekik, ami nagy sikert aratott. Ha nekik adtam a képet, gyakran meghívtak egy sörre. Egyszer az egyik halász egy egész polipot adott nekünk.