„Szerelemről szó sincs. – magyaráztam. – Különleges kapcsolat, de teljesen más, mint ami hozzád fűz. Olyan, mint az éjszakák és a nappalok. Nem is vettél belőle észre az ég adta világon semmit, nem igaz? Ez is azt bizonyítja, hogy ez nem olyasmi, amire most gondolsz.”

De a feleségem nem hallgatott tovább. Megrázta az eset, és teljesen hideg lett, szó szerint egy szót se szólt hozzám onnantól kezdve. Másnap összepakolta a cuccait és hazament a szüleihez Chigasaikiba. A kisfiamat is magával vitte. Hívtam párszor, de soha nem ő volt a kagylónál, hanem az édesapja. „Nem akarjuk hallani a béna kifogásaidat. – figyelmeztetett – Szó se lehet róla, hogy visszaengedjem a lányomat egy olyan rohadékhoz, mint te!” Azt mondta, hogy már az elejétől kezdve tudta, hogy bukásra van ítélve a házasságunk, és végül is igaza lett.

A veszteség miatt kivettem pár szabadnapot és csak kétségbeesetten feküdtem az ágyban. Izumi felhívott. Ő is egyedül volt. Őt is elhagyta a férje, de előtte még jól elverte. Fogott egy ollót és összevagdosta az összes ruháját. A kabátjától kezdve a fehérneműiig, minden cafatokban hever. Fogalma sincs, hová ment azután.

– Kimerült vagyok. – mondta – Nem tudom, mit tegyek. Minden romokban, és soha többet nem lesz a régi. Soha többé nem jön vissza. – sírta a telefonban. Gimnáziumi szerelem volt az övék. Szerettem volna megvigasztalni, de mit is mondhattam volna?

– Menjünk el inni valamit. – javasolta végül.

Elmentünk Shibuyaba, és hajnalig ittunk egy éjszakai bárban. Én vodka-martinit, ő meg daiquirit. Elvesztettem a fonalat és nem tudtam mennyit is ittunk meg. A találkozásunk óta először, nem igen volt mit mondanunk a másiknak. Hajnalban ledolgoztuk az italokat egy kis sétával Harajuka felé, ahol megittunk egy kávét és megreggeliztünk a Denny’s-ben. Ekkor jött elő az ötlettel, hogy utazzunk Görögországba.

– Görögországba? – kérdeztem.

– Úgy se lenne jó, ha itt maradnánk Japánban. – mondta, és mélyen a szemembe nézett.

Emésztgettem a gondolatot az agyamban. Görögországba? A vodkaáztatta agyam nem tudta követni a gondolatmenetet.

– Mindig is szerettem volna Görögországba menni. – mondta – Ez volt az álmom. Oda akartam menni a mézesheteinkre, de nem tellett rá. Úgyhogy útra kelhetnénk – csak mi ketten! És csak éljünk ott, tudod, mindenféle kötöttségek nélkül. Ha Japánban maradnánk, az úgyis csak nyomasztana mindkettőnket, semmi jó nem sülhet ki belőle!

Engem különösebben nem érdekelt Görögország, de igazat kellett adnom neki. Kiszámoltuk mennyi pénzünk is van közösen. Neki két és fél millió jenje volt tartalékban, nekem nem több mint egy és fél millió. Négy millió jen együttvéve, az annyi, mint negyvenezer dollár.

– Negyvenezer dollárnak elégnek kell lennie pár évre Görögország vidéki részén. – mondta Izumi – Leárazva a repülőjegyek meglennének körülbelül négyezer dollárból. Így marad harminchatezer. Ha ezerrel számolunk egy hónapra, az elég három évig. Kettő és fél évig, ha biztosra akarunk menni. Mit szólsz? Menjünk! Majd később magától kialakul a többi.

Körülnéztem. A korareggeli Denny’s tele volt fiatal párokkal. Mi voltunk egyedül harmincon túl. És biztosan az egyetlen pár, aki azt tervezi, hogy leárazott jegyekkel Görögországba utazik egy borzalmasan sikerült kapcsolat után. Micsoda őrültség, gondoltam. Hosszú ideig bámultam a tenyeremre. Tényleg ez történt volna az életemmel?

– Rendben. – mondtam végül – Menjünk!

Másnap a munkában beadtam a felmondólevelemet. A főnököm hallotta a pletykákat, és úgy találta legjobbnak, ha előre meghatározhatatlan időre szabadságol engem. A kollégáim meglepődtek a hír hallatán, hogy ki akarok lépni, de egyikük se marasztalt túlságosan. Rájöttem, hogy kilépni egy munkahelyről nem is annyira nehéz, mint gondoltam. Ha eldöntötted, hogy otthagysz valamit, nagyon nehéz olyasmit találni, amit nem tudsz elhajítani végérvényesen. Sőt, szinte lehetetlen. Ha egyszer elhatároztad magadat, nincs olyan dolog, amitől ne szabadulhatnál meg. És ha elkezdted kiselejtezni a dolgaidat, egyszer csak azon kapod magad, hogy mindent ki akarsz dobni az életedből. Mint amikor elkártyázod az összes pénzedet, és eldöntöd, hogy a fene essen belé, felteszed mindenedet, ami még megmaradt. Fölösleges lenne a többibe kapaszkodni.