Lucius Tarquinius Priscus király utasítására eltűnt a szenny Róma utcáiról. A város polgárai derűsen, minden újra nyitott lélekkel léptek ki reggelente házuk ajtaján. Nem kellett tartaniuk attól, hogy lábuk emberi ürülékbe süllyed. Etruszk vízmérnökök csapolták le a dombok közötti mocsarat, és épült meg a Cloaca Maxima, a nagy szennycsatorna.
Tufakő-tömbökből, kötőanyag nélküli dongaboltozat nyugodott falain. Az első ismert fedett csatornarendszer, a hozzáillesztett utcai beömlőnyílásokkal nem csupán a szennyvizet fogadta magába, de elvezette az esővizet is. A város nem kívánatos szennyét az átfolyó patakok, a város fürdőiből, szökőkútjaiból leengedett vizek, a városi vízvezetékek természetes sodrása vitte a Tiberisbe, amely végül a tengerbe juttatta. Ahogy az ivóvízhálózatra, úgy erre is a módosabb rómaiak csatlakoztak rá. Bő tere nyílt a naponta hatalmas mennyiségben termelődő emberi fekáliától való megszabadulásnak. Nagymértékben járult hozzá a járványok megelőzéséhez.
A Cloaca Maxima a birodalom mindenhatóságát mindenek felett állóságát tükrözte. Azé a rend, aki a szennyet elvezeti.
Róma ad arra, hogy elvezesse. Kényszer- és közmunkások serege, a rabszolgaság politikailag korrekt elnevezése szerint, mossa tisztára csatornáit. Épül a fal, amely képes eltakarni és magába fogadni minden ürüléket, embertől, állattól és várostól egyaránt. A mocsok zárt rendszerben hömpölyög. A tiszta, rendezett város a nagyság jelképe.
Ámbár ez túlságosan is birodalmi szemlélet, így szólt a mester és felé fordulva, tanítványának nevezve őt, még hozzátette: Tudhatod, hogy a virágot nem te kapod és a köszöntőket sem hozzád írják majd. Homlokodat nem ékesíti babérkoszorú, nem vonulsz át csapataid élén a rólad elnevezett diadalív alatt. Csak a seprűt nyomják a kezedbe, hogy takaríts. Ez a feladatod. Naponta seperd fel Róma mocskát és szemetét. Ereszd rá a csatornák vizét. Tüntess el minden szennyet, tisztának lássák lakói.
A polgárok szeretnek rendben élni. Ez az ő kiváltságuk. Előjog, amely a születésüknél fogva jár nekik. Civitas Romana, a közösség tagja, akinek joga van. Szabad, teljes értékű ember. Rendelkezik szavazati joggal, szerződést és házasságot köthet. Adót fizet, és katonai szolgálatot teljesít. Hűséggel tartozik a városnak, amely felruházta őt mindezen jogokkal. A Városnak, amely vagyont és státuszt ad hűségéért. És viseletet. Jó minőségű fehér vászonból, bíborszegéllyel. A tógaviselés jogát, ami csak a szabad, római férfit, a polgárt illeti. Akit szeretnek. Akinek ruháját nem szennyezi be az utca mocska. Mert nincs az utcának mocska.
A tanítvány, aki a köz szolgálatára készült, mióta az eszét tudta, de lehet, hogy már az anyatejjel szívta magába ezt, örömmel tette magáévá a birodalmi szemléletet. Mást sem kívánt, mint hogy ne csak szíve, de gondolatai is ezt tükrözzék: Értelme van a birodalomnak. Pax Romana, Róma békéje. Bárki élhet vele. Bárki szabad római polgár. Aki génjeiben hordozza a szabadságot. A gének öröklődnek és csak ritkán emlékeznek.
Szabadnak és polgárnak születni kell. Nem akárkié a kiváltság. A békét meg kell kötni. Azé a béke, aki szerződik rá. Nem holmi pitiáner, haszonelvű béke. Évszázadok nyugalma az.
(Illusztráció: Jackson Pollock )