Címke: műfordítás

Maurice Sendak – Ahol a vadak várnak (részlet)

Max aznap éjjel, farkas öltönyében, egyik csínyt követte el

a másik után.

Az anyja rászólt: „Vad vagy, Max!”
mire ő azt felelte: „Max megesz!”
ám végül nem kapott vacsorára semmit, amit ehetett.
Azon a bizonyos éjszakán Max szobájában egy erdő nőtt

és nőtt

és nőtt

és addig nőtt, míg a plafonon csüngtek az indák,
és a szoba négy fala lett a négy égtáj,

és egy óceán hánykolódott ott hajóstól, csakis Max-nek,
amin útnak indult, nappalokon és éjszakákon át,

míg eltelt egynéhány hét,
és majdnem egy egész év,
míg megérkezett oda, ahol a vadak várták.

(…)

 

media-upload

Vinicius de Moraes: Karneváli szonett

Még itt dereng bennem a szerelem,
mint távoli viharos szenvedély.
Ha felszítom, végem van egészen,
ha kioltom, az életem mit ér?

Oly édesen keserű gyötrelem,
jaj, nélküle minden perc büntetés.
A féltékeny magára féltékeny,
s a csókok emléke csak szenvedés.

Így élünk csendesen. Te belőlem,
én belőled, míg telnek az évek.
És jön a végső búcsú, hisz minden

élet, minden szerelem így ér véget.
Te tudod, s én is tudom jól: ki elmegy,
az a másikat váltja meg.

(VAJDICS ANIKÓ fordítása)

vinicius-de-moraes

Cercamon: Lo plaing comenz iradamen

Kezdem siralmas énekem,
majd megszakad belé szivem.
Azt látni kínzó gyötrelem,
hogy Ifjuság tiporva lenn,
s Öröm helyén Gazság terem,
mert a poitou-i halott.

Dicsőség, hírnév elapadt,
mi tőle jött, mint áradat,
kit Bar földje is, jaj, sirat!
Itt élve rám nagy súly szakad.
Uram, e jó báródnak adj,
kegyes légy, Paradicsomot.

Ez Poitou gróf gyászdala:
Kiválóság volt ő maga,
Érdem, Nagylelkűség oda
– nincs többé vágyam élni ma.
Pokoltól vidd, Uram, tova!
Végül igazként távozott.

Szavam, dicső Úr, perre megy,
mert kit szerettem, elveszed.
Alkotta Ádámot kezed,
s most ezt Pokoltól mentve meg,
add, hogy ne égessék tüzek:
ne hulljon ránk kacaj, szitok.

Igaztalan e rossz világ,
gazdag s szegény nyakára hág.
El is ment, jaj, minden barát,
s nem vár reánk, csak koldulás.
De Ítéletkor, nem vitás,
elválnak jók és gonoszok.

Híres, nemes gascogne-i úr,
erőd, hatalmad lám kimúl,
s ez meggyötörhet komiszul.
Az Ifju-Nép is mind busul,
hisz nem lel senkit gyámolul.
Csak Alfonz úr vidámodott.

Norman és frank siránkozik,
s a király ontja könnyeit,
bár ő örökli földjeit,
melyek hatalmát növelik,
ám ha nem sír, zokon veszik.
Indul a mór ellen legott.

Örvend – habár gyász illenék –
Limousin s Angoulême-vidék.
Ha Isten adná, s élne még,
hódolna mind előtte rég.
Szabadultak, mert jött a vég,
s Aunis sem érez bánatot.

Igaz gyászdalt küld Cercamon
Eblo úrnak. Jaj, fájdalom,
ború ül egész Gascogne-on,
Spanyolföldön, Aragonon.
Szent Jakab, védje irgalom
az itt nyugvó zarándokot!

Rajnavölgyi Géza fordítása

 

 

 

 

Tim Burton: A robotfiú

Mr. és Mrs. Smithnek csodás életük volt,
a normális férj-feleség viszonyon nem esett folt.
Egy nap aztán jött az öröm hír,
Mrs. Smith anya lesz
és így Mr. Smith apa. Ez zsír!
Ám a magzattal nem volt minden remek.
A baba nem emberi lény,
inkább robotgyerek!
Testében nem folyik a vér
és nem volt meleg bőre sem,
hideg bádog borította őt kedvesen.
Fejében sok cső és huzal volt,
csak bámulva feküdt ott
nem volt élő, se holt.

Egyedül csak akkor mozgott az ajka,
ha egy hosszabbítón keresztül
őt bedugtad a falba.

Mr. Smith az orvost kérdőre vonta:
Mit művelt a fiammal?
Mihez is kezdhetnék e szép,
nagy kupac alumíniummal?

Az orvos gyengéden felelt:
“Mit mondani fogok
egy kissé fura lesz,
de nem maga az apja,
nem hasonlít ehhez a lényhez.
Néhány kérdés még felmerül,
a baba neme még nem sejthető,
de úgy hisszük, az apja
egy mikrohullámú sütő.”

A Smith-család élete, ím,
csupa viszály s  nyomor,
a kettejük gyűlöletét már
nem bírja a gyomor.
Hogyan is lehetne felfogni ésszel
a nő szexuális kapcsolatát
egy háztartási géppel?
Felnőtt lett a robotfiú,
de jól kicsesztek a szegénnyel,
gyakran összekeverik őt
egy szemetes edénnyel.

Puskás Vivienn fordítása

Fernando Pessoa (Ricardo Reis): Az álmodott gyönyör is létezik

Az álmodott gyönyör is létezik,
Azzá leszünk, amit elképzelünk,
Agyunk hiába lázad,
Másként hiába hinnénk.
Magamat nem a dolgokon, a sorson,
Más lényeken tűnődve építem.
Amennyit megteremtek,
Enyém csak az lehet.
Váratlanul ha beteljesedik majd,
Idegen lesz a Végzet. Nélküle
Teljesedem be mégis
Hibátlan, szűk körömben.

Takács Zsuzsa fordítása

Hitomaro tankái

A harminchat költőóriás 3. 

Hitomaro 3.

  1. Sok-sok éjen át
    reménykedem s várok rád,
    de te nem jössz el:
    nem is várok hát tovább –
    egyre inkább így érzek.[1]
  2. Szép kedvesem, oh,
    álomban borzolt hajad
    Szaruszavai
    tóban hínárfürtökként
    látnom mily nagy fájdalom![2]
  3. Mint sok-sok vitéz,
    avagy Udzsi folyóban
    halfogó gáton[3]
    hömpölygő hullámok: hogy
    hová jutunk, nem tudni

Fittler Áron fordításai

[1] Az ókori és középkori szerelmi, valamint házastársi kapcsolatokban mindig a férfi látogatta kedvesét, jelen tanka tehát szerepvers: Hitomaro a kedvesére (hiába) váró hölgy érzéseit énekli meg.

[2] Ezt a verset egy császár (nem tudni, melyik VII. Vagy VIII. századi császár) mellett szolgáló udvarhölgy tragikus története ihlette. Az udvarhölgy kezdetben a császár szeretője volt, ám az uralkodó hamar elhagyta, mire bánatában a Szaruszava-tóba (a mai Nara városban található) vetette magát. A történetet legelőször feldolgozó X. századi verses regény, a Jamatói történetek (Jamato monogatari, Yamato monogatari) szerint Hitomaro verse akkor keletkezett, amikor a császár, miután értesült az udvarhölgy haláláról, kilátogatott a Szaruszava-tóhoz, és alattvalóival (köztük Hitomaróval) együtt versekben siratta el a hölgyet.

[3] Adzsiro (ajiro). A folyóba levert karókra erősített bambuszrácsból vagy szákokból álló halfogó építmény. A Kiotó déli részén található Udzsi folyó egyik jellegzetessége, gyakran szerepel a klasszikus irodalomban.

[1] Az ókori és középkori szerelmi, valamint házastársi kapcsolatokban mindig a férfi látogatta kedvesét, jelen tanka tehát szerepvers: Hitomaro a kedvesére (hiába) váró hölgy érzéseit énekli meg.

[1] Ezt a verset egy császár (nem tudni, melyik VII. Vagy VIII. századi császár) mellett szolgáló udvarhölgy tragikus története ihlette. Az udvarhölgy kezdetben a császár szeretője volt, ám az uralkodó hamar elhagyta, mire bánatában a Szaruszava-tóba (a mai Nara városban található) vetette magát. A történetet legelőször feldolgozó X. századi verses regény, a Jamatói történetek (Jamato monogatari, Yamato monogatari) szerint Hitomaro verse akkor keletkezett, amikor a császár, miután értesült az udvarhölgy haláláról, kilátogatott a Szaruszava-tóhoz, és alattvalóival (köztük Hitomaróval) együtt versekben siratta el a hölgyet.

[1] Adzsiro (ajiro). A folyóba levert karókra erősített bambuszrácsból vagy szákokból álló halfogó építmény. A Kiotó déli részén található Udzsi folyó egyik jellegzetessége, gyakran szerepel a klasszikus irodalomban