Kezdem siralmas énekem,
majd megszakad belé szivem.
Azt látni kínzó gyötrelem,
hogy Ifjuság tiporva lenn,
s Öröm helyén Gazság terem,
mert a poitou-i halott.

Dicsőség, hírnév elapadt,
mi tőle jött, mint áradat,
kit Bar földje is, jaj, sirat!
Itt élve rám nagy súly szakad.
Uram, e jó báródnak adj,
kegyes légy, Paradicsomot.

Ez Poitou gróf gyászdala:
Kiválóság volt ő maga,
Érdem, Nagylelkűség oda
– nincs többé vágyam élni ma.
Pokoltól vidd, Uram, tova!
Végül igazként távozott.

Szavam, dicső Úr, perre megy,
mert kit szerettem, elveszed.
Alkotta Ádámot kezed,
s most ezt Pokoltól mentve meg,
add, hogy ne égessék tüzek:
ne hulljon ránk kacaj, szitok.

Igaztalan e rossz világ,
gazdag s szegény nyakára hág.
El is ment, jaj, minden barát,
s nem vár reánk, csak koldulás.
De Ítéletkor, nem vitás,
elválnak jók és gonoszok.

Híres, nemes gascogne-i úr,
erőd, hatalmad lám kimúl,
s ez meggyötörhet komiszul.
Az Ifju-Nép is mind busul,
hisz nem lel senkit gyámolul.
Csak Alfonz úr vidámodott.

Norman és frank siránkozik,
s a király ontja könnyeit,
bár ő örökli földjeit,
melyek hatalmát növelik,
ám ha nem sír, zokon veszik.
Indul a mór ellen legott.

Örvend – habár gyász illenék –
Limousin s Angoulême-vidék.
Ha Isten adná, s élne még,
hódolna mind előtte rég.
Szabadultak, mert jött a vég,
s Aunis sem érez bánatot.

Igaz gyászdalt küld Cercamon
Eblo úrnak. Jaj, fájdalom,
ború ül egész Gascogne-on,
Spanyolföldön, Aragonon.
Szent Jakab, védje irgalom
az itt nyugvó zarándokot!

Rajnavölgyi Géza fordítása