A Csógen nyolcadik évének (1035) ötödik hó tizenhatodikán, a főtanácsadó balfelőli miniszter (Fudzsivara no Jorimicsi) rezidenciáján rendezett költőverseny tankái (3.)

Ötödik Szegfű

Bal győztes                                                  a negyedik kerületi középtanácsos

9. Szegfű virága
   illatozik kertedben:
   nyomába nem ér
   bármely kína földjén szőtt
   drága szőttes takaró!

Jobb                                                               Emon

10. Udvarod szerte
    kínai tarka szőttest
    mi is szőhetne?
    Bizony, csak az örök nyár:
    szegfű virága lehet!

A Bizony csak az örök nyár rút, ezért vesztes.

Hatodik Kakukk

Bal győztes                                                    Emon

11. Mikor nem dalol,
    s mikor éjjel énekel
    kakukkmadárka,
    mindig várok rá: hogy is
    lehetne békés álmom?

Egy kissé jobb, ezért győztes.

Jobb                                                               Emon

12. Egész éjen át
    nem aludtam, vártam a
    kakukkmadárra,
    s most mégis egy dal után
    tovaszáll és meg nem áll!

Fittler Áron fordítása

A harminchat költőóriás 5. 

Curajuki 2.

14. Nyári éjjelen
    épp, hogy csak lepihennék,
    s mire a kakukk
    egyet szól, az égbolton
    világlik a virradat.[1]

15. Senki nem látta,
    mégis lehullottak mind:
    hegyek legmélyén
    őszi levelek, bizony,
    mint éjjel drága szőttes![2]

16. Cseresznyevirág
    hull, fák közt lengő szellő
    hideget nem hoz:
    egekben nem ismernek
    ily havat, mi itt esik!

17. Nem jön kedvesem,
    míg várom az ég alatt,
    nem telik el éj,
    hogy a végtelen messzi
    holdat búsan ne nézném!

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű irodalmi naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

Fittler Áron fordítása

[1] Az itt szereplő kakukk nem a nálunk ismert fajta, hanem a Cuculus poliocephalus nevű, éles hangú madár, amely a klasszikus japán költészetben a nyári éjjel egyik meghatározó természeti képe. Jelen vershez hasonlóan gyakran szerepel a rövid nyári éjszakák egyik motívumaként.

[2] A kínai Han-dinasztia Kr. e. II–I. századi történésze, Sima Qian munkájában, a Történelmi feljegyzésekben (Shǐjì) szereplő hasonlatot idézi Curajuki: Ha valaki nem tér haza szülőföldjére, miután meggazdagodott, olyan, mintha éjjel brokátköntösben járna. Jelen versben a senki által meg nem csodált őszi leveleket hasonlítja a költő az éjjel szintén nem látható brokátköntöshöz. A színes őszi leveleket továbbá ugyancsak gyakran hasonlítják brokáthoz (drága szőtteshez) a kínai és a japán költészetben.

Még itt dereng bennem a szerelem,
mint távoli viharos szenvedély.
Ha felszítom, végem van egészen,
ha kioltom, az életem mit ér?

Oly édesen keserű gyötrelem,
jaj, nélküle minden perc büntetés.
A féltékeny magára féltékeny,
s a csókok emléke csak szenvedés.

Így élünk csendesen. Te belőlem,
én belőled, míg telnek az évek.
És jön a végső búcsú, hisz minden

élet, minden szerelem így ér véget.
Te tudod, s én is tudom jól: ki elmegy,
az a másikat váltja meg.

(VAJDICS ANIKÓ fordítása)

Kezdem siralmas énekem,
majd megszakad belé szivem.
Azt látni kínzó gyötrelem,
hogy Ifjuság tiporva lenn,
s Öröm helyén Gazság terem,
mert a poitou-i halott.

Dicsőség, hírnév elapadt,
mi tőle jött, mint áradat,
kit Bar földje is, jaj, sirat!
Itt élve rám nagy súly szakad.
Uram, e jó báródnak adj,
kegyes légy, Paradicsomot.

Ez Poitou gróf gyászdala:
Kiválóság volt ő maga,
Érdem, Nagylelkűség oda
– nincs többé vágyam élni ma.
Pokoltól vidd, Uram, tova!
Végül igazként távozott.

Szavam, dicső Úr, perre megy,
mert kit szerettem, elveszed.
Alkotta Ádámot kezed,
s most ezt Pokoltól mentve meg,
add, hogy ne égessék tüzek:
ne hulljon ránk kacaj, szitok.

Igaztalan e rossz világ,
gazdag s szegény nyakára hág.
El is ment, jaj, minden barát,
s nem vár reánk, csak koldulás.
De Ítéletkor, nem vitás,
elválnak jók és gonoszok.

Híres, nemes gascogne-i úr,
erőd, hatalmad lám kimúl,
s ez meggyötörhet komiszul.
Az Ifju-Nép is mind busul,
hisz nem lel senkit gyámolul.
Csak Alfonz úr vidámodott.

Norman és frank siránkozik,
s a király ontja könnyeit,
bár ő örökli földjeit,
melyek hatalmát növelik,
ám ha nem sír, zokon veszik.
Indul a mór ellen legott.

Örvend – habár gyász illenék –
Limousin s Angoulême-vidék.
Ha Isten adná, s élne még,
hódolna mind előtte rég.
Szabadultak, mert jött a vég,
s Aunis sem érez bánatot.

Igaz gyászdalt küld Cercamon
Eblo úrnak. Jaj, fájdalom,
ború ül egész Gascogne-on,
Spanyolföldön, Aragonon.
Szent Jakab, védje irgalom
az itt nyugvó zarándokot!

Rajnavölgyi Géza fordítása