Micune 3.
- Gyönyörködjünk hát
mielőtt még átkelünk!
Színes levelek,
mint eső ha hullnak is,
patak vize nem árad.
- Szerelmem útja
merre tart, nem tudhatom.
Révbe sem ér tán.
Találkozásunk napja
lebeg csak szemem előtt.
- Aki egykoron
szedte s ültette[1] – nahát –
lám, hogy megvénült!
És milyen szálmagasra
nőtt közben e fenyőfa!
Fittler Áron fordításai
Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)
IX–X. század
Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.
(borítókép: a fordító felvétele)
[1] A Heian-kori arisztokrácia egyik újévi szokása volt, hogy az újév első patkány napján egy hosszú gyökerű fiatal fenyőfát visznek haza a hosszú élet reményében. Ezt otthon elültetik, tehát valószínű, hogy jelen versben is egy újévkor ültetett fenyőfáról lehet szó.