A harminchat költőóriás 10.
Isze 1.
- Zöld fűzfavessző:
tavaszi esőcseppek
csillognak rajta.
Mintha fonalra fűzött
gyöngyökben gyönyörködnék.
- Ezer évig él –
mondják a fenyőfáról,
ám megszámolni
annak kell, ki ültette,
s fejlődését vigyázza.[1]
- Hullik? Nem hullik?
Úgy megkérdezném tőlük:
messzi faluban,
kik virágokat néztek,
s hazafelé tartanak![2]
Fittler Áron fordításai
Isze (Ise)
A IX. század egyik legjelentősebb költőnője, udvarhölgynevét apja, Fudzsivara no Cugukage kormányzóságának helye, Isze tartomány (a mai Mie megye) után kapta. Uda császár felesége, Fudzsivara no Onsi (872–907) udvarában szolgál, később egy ideig Uda császár szeretője. Több költői versenyen is szerepelt, továbbá híresek a császári család lakosztályainak paravánjait díszítő paravándalai (bjóbuuta) is.
Borítókép: a fordító felvétele
[1] A fenyőfa – lévén örökzöld és hosszú életű – a hosszú élet egyik szimbóluma, így gyakran szerepel születésnapi gratulációként költött versekben, ahogyan Isze jelen verse is ilyen alkalomra készült.
[2] A cseresznyevirágzás kezdettől fogva a tavasz legfontosabb eseménye Japánban. A fővárostól távolabbi (de legalábbis azon kívüli) helyeken, különösen a hegyekben a cseresznyevirágok általában később nyílnak fővárosi társaiknál, így a fővárosiak ezek virágzását is figyelemmel kísérték, és elmentek megcsodálni őket. Isze ezen tankája egy festett paravánhoz készült, amelyen a tavaszi hegyekben kiránduló emberek képe látható.