Szabadság asszonyság kedvence

– Lógnak a mellei, nem?
– Minden nagy mellű nőnek lógnak a mellei. Én ezért szeretem a kicsit. Amúgy is a fenékre bukom. Az meg szép kerek.
– Igen, szép szív alakú. Istenem, előre hajol…
– Mi a szentséges szűzmáriát művelnek maguk, perverz idióták!
A két, izgalmukban még a lélegzetét is visszafojtó műszakis majd a falnak irányította a drónt ijedtében, ahogy a nyomozó kopogás nélkül lépett be az autóba. Hatalmas ember volt, magas is, széles is, izmos is, valószínűtlenül kicsinek tűnt a civil furgon képernyőkkel, lehallgató berendezésekkel, nyomkövetőkkel és helyzetmeghatározókkal telepakolt belső terében.
– Semmit, uram, csak az egyik drónunk valami gyanúsat észlelt és megálltuk, hogy…
– Tartsa meg a kifogásait a feleségének. S lásson végre munkához.
Mindkét műszakis feszült figyelemmel veselkedett neki a feladatnak. Bár tapasztalt pilóták voltak, az új, drága játékszerek mégiscsak más élményt jelentettek. A drónok, amiket vezettek egy kísérleti fázisban levő, csakis speciális egységek számára hozzáférhető sorozat legújabb modelljei voltak. Hangtalan, fém alkatrészeket nem tartalmazó, mágneses impulzusok ellen árnyékolt és áttetsző. A sötétben szinte lehetetlen észrevenni. Érzékelőik a legkomolyabb optikai nagyításra képes kamerából, infravörös kamerából és hőkamerából álltak. Ha ez nem volna elég, felszerelésük magukba foglalt egy katonai sokkolót és hét altató lövedéket tartalmazó kis légpisztolyt.
– Vigyázzanak a játékszerekkel. Ne feledjék, hogy csak maguk látják, és ha összetörik, életük végéig sem fizetik vissza az adósságuk.
Miközben a két műszakis feszült figyelemmel kormányozta a két repülőszerkezetet a térképen megjelölt helyek felé, Szeles nyomozó elektromos cigarettáját pöfékelte. Módfelett rühellte, de még egy hónapja sincs, hogy a kormány egyöntetűen betiltatta a dohánytermékek forgalmazását és használatát az országban. Hiába csepegtette bele a legmagasabb nikotintartalmú folyadékot, az elvonási tünetek csak kínozták.
– Főnök…
– Nem vagyok a főnöke, mindössze az akció vezetője.
– Akkor most a főnököm. Ha elmondaná, mit keresünk, könnyebb dolgunk volna.
– Maga csak kormányozza a gépet a megadott helyekre, hagyja a szenzorokat az éjjellátó üzemmódban és szóljon nekem, ha bármi szokatlant észlel.
Látszott, hogy nem elégítette ki a válasz, de ez Szelest nem érdekelte. Még az hiányzik, hogy minden kíváncsiskodó mitugrász titkosított információk birtokába jusson. Mert hiányzik a pánik az utcákról. Így sem volt egyszerű érvényt szerezni a kijárási tilalomnak, most tudódjon ki, hogy egy veszedelmes bűnbanda garázdálkodik a környéken? Azt már nem. De valamit mondania kell majd ezeknek is, főleg, ha látnak valamit.
– Ott! – mutatott a képernyőre a fiatalabbik.
Jól szemügyre vették a képernyőn jól kivehetően dülöngélő fiatalembert. Szeles legyintett:
– Egy nyavalyás senkiházi. Figyelmeztesd, hogy álljon meg és küldj rá egy rendőrautót. Ha menekülni próbál, lődd seggbe egy altatóval.
– Biztos? – csillant fel a szeme a parancs hallatán. – Nem kell elszámolnunk minden lövedékkel?
– A papírmunka az én dolgom, a parancs teljesítése a magáé. A rendőrség azonnali hatállyal kijárási tilalmat hirdetett, magára vessen, aki ezt nem tiszteli.
A pilóta örömmel teljesítette a parancsot. Felkapcsolta a drónon található pásztázó reflektort, s hangszóróján megállásra szólította fel a törvényszegőt, míg a rendfenntartó egységek a helyszínre érnek. Amaz megijedt és futni kezdett.
– Reméltem, hogy ezt teszed. – örvendezett a műszakis, célzott és lőtt.
Szeles halkan felnyögött a látványtól. Gyerekkorában látott állatfilmek jutottak eszébe, ahogy az altatóval elkábított vad még szalad néhány másodpercig, aztán megtántorodik, felborul, s egyensúlyérzékét elvesztve kapálózik, míg a szer ki nem fejti a hatását. Megszégyellte magát, hogy egy embert pontosan úgy terített le, mint egy chippelésre váró állatot, de most nem volt ideje az efféle morfondírozásra.
– Tovább. – adta ki a parancsot.
– Hú, az a rendőr drón majdnem nekem jött!
– Mondtam, hogy vigyázzon, maga idióta. A maga gépe nem érzékelhető sem az emberek, sem a szenzorok számára.
Morgott valamit a műszakis, hogy nem is olyan egyszerű egy láthatatlan drón mögül dolgozni. Szeles majdnem szemberöhögte. Mit tudnak ezek? Egyik még egyetemi hallgató, a másik sem több harmincnál. Mit tudnának ezek arról, hogy milyen lehet szemtől szembe állni a törvényszegőkkel, milyen lehet vállalni az arcukat, a hangjukat, milyen lehet valós fizikai veszélyben teljesíteni a feladatot, nem pedig azon rágódni, hogy ki kell-e fizetni egy önhibából tönkretett drónt.
Szeles nyomozó a katonaévei után a katonarendőrségnél vesztegette fiatalkorát, aztán mikor leszerelték nem találta helyét az egyszerű élet bárgyú langymelegében, s a rendőrség kötelékéhez csatlakozott. Tagja volt annak a vén rókákból álló különleges rohamalakulatnak, akiket még test a test ellen vetnek be. Már legalább húsz éve nem képeznek hasonló egységeket. Ha ők kihalnak, akkor csak az efféle töketlenek maradnak az igazságszolgáltatás korcs árnyékaként. Semmi sem igazi már, nemhogy a rendőr, de még a rohadt dohány sem!
– Szeles nyomozó, jelentést kaptunk két meghibásodott térfigyelő kameráról és egy lezuhant drónról. Mindhárom ugyanabban a körzetben.
– Egyik drón repüljön oda, a másik szálljon ötven méterrel fölötte és pásztázzon veszélyforrások után. Az alsó drón legyen folyamatos készültségben.
A két műszakis nem értette ezt a fene nagy elővigyázatosságot, de engedelmesen végrehajtották a parancsot. Nem sejtették, hogy Szeles nyomozó már rég óta az ügyön dolgozik, s bár szellemet üldözött, a szokásait már kiismerte.
Többször eltűnődött azon, hogy független polgárként kinek az oldalára állna. Az elmúlt néhány évtized azért húzós volt. Egy emberöltő alatt a szabadság teljes képe átformálódott. Online anonimitás? Lehetetlen. Már régen csak a személyi azonosítóval lehet csatlakozni a hálóra. Sajtószabadság? Meghalt a nyomtatott sajtóval. Igazából az, hogy minden létező négyzetcentimétert bekameráztak és repülő drónokkal pásztázzák az utcákat, lesnek be sikátorokba, s olykor a lakásokba, vagy az, hogy némely falra, ablakra, poloskákat telepítenek, az már csak a cseresznye a tortán. Bármennyire is hihetetlen, de ez már csak az utolsó simítás volt. Az emberek önmagukra csapták az ajtót, s boldogan éljeneztek, hogy most már biztonságban vannak.
– Főnök, egyik kamera a másik után kapcsol le! A rendőrségi drónok hullanak!
– Azonnal emelje ki onnan ezt a méregdrága kacatot! Foglaljon le egy tucat rendőrségi drónt és repítse be gömb alakzatban a kérdéses zónában. Maga pedig képernyőre az összes meghibásodott kamera felvételét, az utolsó öt percet. Valamelyik csak elkapott valamit, a szentségit!
De nem kapott. Mindenik berendezés a holtszögéből kapta a csapást, pedig a kamerák úgy vannak elhelyezve, hogy mindegyiket megfigyelés alatt tartsa legalább kettő. A felvételek alapján azt mondaná akárki, hogy a hálózaton keresztül kapcsolta le egy hacker. De nem. Mindegyikbe lövedék csapódott. A műszakisok tanácstalanok, mert semmit nem találnak. A lyuk ott van, a lövedék sehol. Ráadásul civilnél nincs fegyver. Egy sem. Ebben az országban amúgy sem volt sok, s még azt a keveset is összeszedték. Eszébe jutottak a tudósítások a zavargásokról, amikor a fegyverőrült paranoiás csürhe megindult. Saját maguk szolgáltatták az okot, amiért bevetették a katonaságot és bírósági végzéssel érkeztek minden házhoz. Sok ártatlan embert meghalt.
A sebtében elirányított tucatnyi rendőrségi drón gömb alakzatban repült körülbelül hét méterrel az utcák felett. Egyként mozogtak, s kamerájuk úgy állt, hogy tökéletesen lefedték a teret. Mindenik szög látható volt egy képernyőn és a központi kijelzős teljes körképet vágott össze a program.
– Bújj elő, akármi is vagy. – motyogta a nyomozó és úgy pöfékelte elektromos cigarettáját, mintha csak azon keresztül tudna levegőt venni.
Feszült figyelemmel bámulták a kijelzőket, kapkodták a fejüket, de semmi. Itt kell lennie valaminek, azok a kamerák nem durranhattak el maguktól!
– Vidd az új drónt ötven méterre a rendőrségi drónok fölé és pásztázd végig a terepet hőkamerával.
A fürge kis szerkezet pillanatok alatt elfoglalta helyzetét és hőkameráját maga alá irányította. Szeles felkiáltott tehetetlen dühében, ahogy meglátott húsz, lángként világító emberi alakot, ahogy az épületek mögött settenkedve készül megtámadni a rendőrségi drónokat.
– Tűnés onnan!
De már késő volt. A kamerákon egyszerre jelent egy-egy, a monokróm képernyőn alig kivehető alak, valamit meglengettek a kezükben és szinte egyszerre megszakadt az adás az összes gépezettel.
– Mi volt ez? – ámult az egyik műszakis.
– Parittyák. – mosolygott önkéntelenül Szeles. – Ez egy csapat huligán kölyök parittyákkal.
– De akkor miért nem találtunk lövedékeket?
Szeles visszajátszatta a hőkamerás felvételeket. Lelassítva jól látszott, ahogy egy fekete folt hagyja el a parittyákat és fúródik a drónokba.
– Jeget használnak lövedéknek. Elképesztő, egy ilyen utcai csürhe így megtáncoltasson!
Az egyik tönkrement drón kamerája még küldte a jelet. Úgy a nyomozó, mint a műszakisok szeme rászegeződött, ahogy megmozdult és egy fiatalember arcára irányult. Vonásai jól kivehetőek voltak a közeli felvételen, még törött orra és hegedt varrása a bal arcán is.
– Üdvözlöm a rendőrség kötelékét és ha van vér a pucájukban közzétenni ezt a felvételt, akkor a város lakóit is. Mi vagyunk a felelősök a rettegett terrorcselekedetekért. Nehéz idők nehéz döntésekhez vezetnek, s mi voltunk azok, kiknek nem volt vesztenivalójuk.
– Gyorsan, futtasd le az arcát az adatbázisban! – suttogta Szeles, mintha félne, nehogy meghallja valaki.
– Már kétszer megtettem. – vonta a vállát a törvényszolga. – Nincs benne a rendszerben. Ez az ember nem létezik.
– … és ezért nem tűrjük ezt tovább. Hallgassanak meg egy apró történetet. Hol volt, hol nem volt, valamikor régen volt Szabadság asszonynak egy kis Biztonsága. Nagyon szerette Biztonságot, mert megnyugtatta és felvidította. Minden nap megetette és megsétáltatta, hadd lássák a szomszédok, s hadd lásson a kedvence is. Aztán egy napon Szabadság asszony rájött, hogy Biztonság bizony nagyra nőtt és igencsak nehéz kordában tartani. De szerette kedvencét, aki immár követelőzővé is vált. Aztán… Biztonság hatalmas fenevaddá torzult és vad éhségében felfalta Szabadság asszonyt. Itt a vége, fuss el véle. Jó éjszakát.
A felvételen nem látszott tisztán, de a huligánok szószólója kezébe vett valamit és az égre célzott. Szeles későn ismerte fel az íjat.
– Vidd onnan azt a gépet… – Elkésett. A méregdrága katonai gép közvetítése megszűnt.
Kabátját lekapva a fogasról, hangosan káromkodva ugrott ki a kocsiból.
– Mert ülni fogok a seggemen, míg ezek kacsavadászt játszanak!
A két műszakis teljesen tanácstalanul bámult utána. A fiatalabbik észbe kapva elkezdte visszakormányozni az egyetlen, megmaradt katonai drónt a járműhöz. Ez húzos egy nap volt, s ha netán nyakába varrják a kárt, akkor egy még húzósabb élet vár rá. Félúton odaszólt a társának.
– Azért az a nő tényleg díszpéldány volt. Talán még otthon van. Gyere, lessük meg.

 

 

 

(Illusztráció: C. Jeltes)

Vélemény, hozzászólás?