Még itt dereng bennem a szerelem,
mint távoli viharos szenvedély.
Ha felszítom, végem van egészen,
ha kioltom, az életem mit ér?

Oly édesen keserű gyötrelem,
jaj, nélküle minden perc büntetés.
A féltékeny magára féltékeny,
s a csókok emléke csak szenvedés.

Így élünk csendesen. Te belőlem,
én belőled, míg telnek az évek.
És jön a végső búcsú, hisz minden

élet, minden szerelem így ér véget.
Te tudod, s én is tudom jól: ki elmegy,
az a másikat váltja meg.

(VAJDICS ANIKÓ fordítása)