egy férfi

Negyvenéves vagyok. Életem felét leéltem. Micsoda optimizmus!, lehet, többet is. Néhány korombeli ismerősöm már nem is él. A felgyorsult élet, a stressz… A gyors halál, vagy éppen a lassú, bárkit utolérhet. Azt gondoljuk, velünk nem történhet meg, aztán mégis. Ne bízd el magad, jobb félni, mint megijedni, és sorolhatnám még a hasonló közhelynek tűnő bölcsességeket, de nemhiába nevezik bölcsességnek, van benne valami… bölcs? Szóval minden megtörténhet, főként az, amiről azt gondolnánk, hogy á, velem az biztos nem!
Az utóbbi éveimért szeretnék hálát zengeni a Magasságosnak, a sorsnak vagy ahogy akarod. Most meg is teszem. Szép életem volt. Meg kell osztanom másokkal, hogy könnyítsek lelkemen, bevalljam tettemet, hogy dicsekedjem, megmutassam milyen teljesen és boldogan éltem. Te pedig tanulj belőle, tapasztalj és ítélkezz! Emberek vagyunk, szeretünk mások fölött ítélkezni, hát most rajta, kérlek rá. Ez voltam, és ez vagyok.

***

Megéltem a krisztusi kort, meg is haladtam. Nem búcsúzom, sőt, szándékozom még élni, jól élni. Remekül érzem magamat, sőt, úgy döntöttem, hogy férfikorom javában változtatok az életemen, jobbá teszem. Nem mondom, hogy az eddigi rossz volt, de elégedetlen vagyok, többre vágyom, és múlik az idő, a drága idő, amelyet visszaforgatni nem tudok.
Mondom, jól vagyok. Aktív. Sokat mozgok. Tornázom, edzek. Olykor focizom a haverokkal. Egészségesen táplálkozom. Figyelek a testemre. Jóképű vagyok, báris a visszajelzések ezt igazolják, bár én gyakran elégedetlen vagyok magammal, de… ez már az én problémám. Bevallom, hízeleg, ha dicsérnek, és kell, szükségem van a jó szóra, valahogy előrevisz.
Jó munkám van. Vállalkozó vagyok, saját magam ura, ezért nem függök másoktól, viszont a felelősség is nagyobb. De állok elébe. Jól veszem az akadályokat. Jó vagyok ebben. Bátornak és vakmerőnek tartom magamat. Olykor erre rá is fizetek. Megéri a kockázatot.

***

A feleségem jó asszony, jó háziasszony. Rendezi a gyerekeket, jó anya. Főz, mos, tisztán tarja a házunkat. Kilenc éve vettem el, mert… nem tudom, mért vettem el feleségül. Ez már többször felmerült bennem, aztán halványan valami dereng, de nem éppen meggyőző. Ott volt, hallgatott, azt tehettem vele, amit akarok. Csak bólintott, és fanyarul mosolygott, olykor. Ritkán nevet, inkább mosolyog. Talán nem is láttam még nagyot kacagni. Csak egy rebbenő mosoly, és ennyi. Néha olyan érzésem van, hogy ő az én negatív oldalam. Az én oldalbordámból készített negatívumom. Megpróbálom egyensúlyba hozni az életemet, ezért mókázom, és igyekszem vidám lenni.
Az arca nem tetszik, sosem tetszett. Fehér a bőre, még ha barnul is, akkor is áttűnik az a beteges piszkosfehér bőr. Sápadt az arca, és világoskék apró szeme úgy ül az orra két oldalán, mintha mindenki veséjébe akarna látni, mintha mások gondosan rejtegetett, titkos gondolatát szeretné megfejteni, és rettegés, megbotránkozás, prüdéria olvasható ki a szeméből. Olykor elfelejt pislantani, csak néz, és szinte zavar a tekintete. Szemöldöke szinte nincs is, és szempillája is csak közelről sárgállik, visszatükrözve haja kopott, fakósárga színét.
Vékony teste mint egy felkiáltójel figyelmeztet arra, hogy nem szereti a szexet, és az ember alá fekszik, ha az akarja, de neki ebben nincs semmi öröme. Csak meg akar felelni az elvárásnak, teljesíteni. Vékony, inas karjai megadják magukat, lábai ölelnek, ha kell, és mellei simogatásra készek, ha muszáj. Mintha az erotika és a szexualitás vele szemben, egy másik bolygón telepedtek volna meg, és vele kapcsolatban ez éppen nem jut eszembe. Minek vettem el? Kérdezek, és válaszolok is. Vonz ez a teljes alávetettsége, a megadás ezen foka. Azt csinálja, amit akarok. Úgy fekszik alám, ahogy én akarom. Megtesz mindent. Olyanná válik, amilyenné én szeretném. Kívánságaimat, parancsaimat magától értetődően megteszi, teljesíti. Olykor, ha az ellenkezik nézeteivel, kelletlenül teszi, de megteszi. Nekem, a férfinek, ez kell, ez kellett, gondoltam.

***

Imádom a gyerekeimet. Három gyerekem van. Én akartam őket. Mindet. Megszólnak sokan, beleszóltak, minek három. Kedves és tisztelt ítélkező olvasóm, én erre vágytam, és mintha mindegy lett volna kitől. Hogy gyerekzsivaj vegyen körül. Megvan. Háromat szült nekem az asszony. Pontosítok, háromat vettek ki belőle, mert nem tudott szülni. Még azt sem tudott önállóan. Ő csak feküdt, nem mozdult, és az orvos kiemelte a gyerekeket. Ez is rá vall.
Aztán szoptatott, etetett, főzött rájuk, tisztán tartotta őket. Most itt vannak velem. Mindegyik egészséges, szép. A legidősebbnek jó érzéke van a nyelvekhez. A középső cserfes és ügyes, nem tudni miben jó, mindenben egy kicsit. A legkisebb a sportokban kiváló. Imádom őket. Megteszek mindent értük.

***

Azon a napon, mikor először megpillantottam őt, a nőt, valami odavonzotta a tekintetemet, meg kellett szólítanom. Beszéltem ostobaságokat, ő pedig felületes válaszokkal elégített ki, nem volt ínyére a beszélgetés. S ez még jobban vonzott hozzá, meg akartam mutatni, hogy igenis én fontos vagyok.

***

A következő alkalom jobban sikerült. Egy tánc és más semmi… Hazáig dúdoltam ezt meg a többit. Hajnal volt, hazafelé tartottam. Az utcai lámpák vidáman hunyorogtak rám, mintha kacsintanának, ahogy most én a világra, boldog voltam, nagyon.

***

Azóta rá gondolok, a nőre. Ránéztem a feleségemre. Gyanakvó tekintet, gyengéd, szerető ölelés. Elfeledtetni nem tudta velem, csak enyhíteni a szenvedést. A lelkem vágyott rá. Hallani, érezni őt, csak a közelében lenni. A testi kontaktusra gondolni sem mertem, álom volt. Egy tánc, és más semmi… dúdoltam.

***

Tudtam, hogy csak vele lesz teljes az életem. Kell nekem minden, ő is. Ilyen vagyok. Akaratos, anyám mondta. Hetente láttam, közel laktunk egymáshoz, munkahelyünk is összekötött. Láttam, ahogy jött, ahogy ment, ahogy létezett. Mintha lebegne a föld felett néhány centivel, úgy haladt, gyorsan és könnyedén. Valahogy gyakran összefutottunk. Véletlen? Hah. Figyeltem, mikor találkozhatom vele. Csak úgy, megtervezve spontánul vagy spontánul megtervezve. Szóval, azért dolgoztam az ügyön, még ha néha feladtam is, és kerülni próbáltam. A családomra gondoltam, az árulásra. Lelkiismeret-furdalás is volt a dologban. Mint két béri vívó küzdöttek egymással Vágy és Hűség. Próbáltam minél jobban elfoglalni magamat, próbáltam sokat dolgozni, próbáltam nem gondolni rá. Isten látja, hogy igyekeztem.

***

Folyton érzem az illatát. Ha közel van, ha távol van, ha nem is tudom, hol van. Rágondolok, ha eszem, ha iszom, ha dolgozom, ha alszom, ha a feleségemmel vagyok… mindig. Látom a testét, követem a mozdulatait, hallom a nevetését, az illatát érzem körülöttem. Megengedtem, hogy megőrjítsen. Akarom, akarom, bármi áron. Más nem érdekel. Se asszony, se gyerekek. Csak ő kell. Változtam.

***

Ez fáj. Fáj, annyira kívánom a közelségét. Szeretkezni szeretnék vele, és aztán szexelni akarok vele, és aztán megdugni. Teste minden részét kívánom. Simogatnám lentről fölig, csokolnám fentről leig. Addig simogatnám, míg nem lesz teljesen nedves, és kész a befogadásra. Aztán csak a mozgás, az ütemes mozgás következne, hol lassabban, hol gyorsabban, a fejemben lévő melódiától függően, csak tánc és más semmi… Ezt szeretném vele, a nővel, aki ha mozog, a világ megáll. De nem tehetem, nem az enyém, és ez fáj, rohadtul fáj.

***

Vártam, tűrtem, szenvedtem. Feladtam mindent. Feladtam a családomat. Hazudtam és csaltam. Átkozott legyek. De megérte. Megkaptam őt, a nőt, akivel minden egyes mozdulatom egy. Csak ő járt a fejemben, vele éreztem, vele szenvedtem, vele voltam önmagam. Teljes életem lett tőle, éreztem. Szembeszálltam az egész világgal miatta. Mikor enyém lett, nem számított, mert a világ eltűnt, és csak ketten maradtunk. De… aztán…

***

Megcsaltam. Milyen irónikus, megcsaltam Őt a feleségemmel. Választottam. Gyerekem lesz, örülnöm kell, örülök is. Nem, boldog nem vagyok, ahhoz ő is kell. Az arca, a mosolya, a teste, a lebegő mozgása. Ha létezik szerelem, ez az.
Érzem magamon az illatát, most is. Mindig.

egy nő

Negyvenéves vagyok. Megéltem sok jót és rosszat. Hálával tartozom a sok szép emlékért, és átkozom istent a szenvedésért. Megkeseredtem. Gyűlölködöm. Pedig nem voltam én ilyen. Jó voltam, jó ember. Az utóbbi évek tették ezt velem. Borzalmas volt. Lassú kínhalál. Meghalt egy részem, meghalt a lelkem. Hallgasd meg, és adj igazat nekem! Állj mellém világ a szerencsétlenségemben! Igazold elrontott életem! Ítélkezz! Égesd és kövezd, aki megérdemli!

***

Férjhez mentem, és kihordtam három gyereket. Felneveltem őket, és még nevelem őket. Háziasszony vagyok. A dolgom, hogy főzzek, tisztán tartsam a házat, udvart, mossak, vasaljak, bevásároljak. A gyerekeimet rendezem. Ha van időm, foglalkozom is velük. A sok munka leette rólam a zsírt, sovány vagyok. A melleim a sok szoptatástól elfogytak. Nincs időm magammal törődni. Nincs időm mindig szépnek lenni. Sosincs időm szépnek lenni. Nincs időm magamnak vásárolni, se kedvem, nincs időm semmire, ami csak én vagyok. De nem panaszkodom. A férjem sikeres vállalkozó, jól keres. Megteremt mindent a számunkra. Én jó feleség és anya akarok lenni, ez a vágyam, és ezért mindent megteszek.

***

A férjem szerint nem foglalkozom eleget a gyerekekkel. Nem hallgatnak rám, szemtelenek, és a korukhoz képest már többet kellene tudniuk, és nem is önállóak. Igyekszem, ami tőlem telik. A férjem ajánlotta, hogyan osszam be jobban az időmet, mit mikor és hogyan csináljak, és akkor több mindent elvégezhetek. Igyekszem. Azt is mondta, hogy milyen ruhákban szeret engem látni, hogyan kellene a hajamat fésülnöm. Ezt is megteszem, bár engemet zavar a túl szűk ruhanemű, kihangsúlyozza csontos végtagjaimat, és nem előnyös, de megteszem. A hajamat is a kedve szerint hordom. Úgy viselkedem, úgy csinálok mindent, ahogy kívánja. Ez fontos nekem. És nem szégyellem.

***

Kilenc éve vagyunk házasok. Ajánlották őt nekem, hogy jó parti, szorgalmas, és nősülni akar. Figyeltem a társaságban, tetszett, megpróbáltam közelebb kerülni hozzá, de nem sok sikerrel. Teljesen más típusú nőkkel foglalkozott. Kedvelte a laza, vicces, harsány, belevaló, kihívó és kacér lányokat. Én nem vagyok ilyen. Csendes és szorgalmas, ez vagyok. És a fiúk sem kapkodtak értem. Mikor a tükörbe néztem, tetszettem magamnak. A bőröm fehér színe, testem vékonysága törékenynek mutatott. Világoskék szemem is kedvesen mosolygott vissza rám. Formás fenekem, vékony lábam, csinosnak tűnt. De mikor barátnőim mellém álltak, szinte eltűntem mellőlük. Megszűntem létezni. A tükör sem mutatott. Láttam az ő hatalmas nevetésüket, amint kibuggyant a vastag piros ajkakon. Mellettük az én vékony és vértelen szám eltörpült. A bőrük csillogott, a szemük villogott. Én sápadt voltam, és a szemem szinte nem is látszott a fejemből, fakónak és fénytelennek tűnt. Ilyen voltam, és ilyen lettem mellettük. De őt akartam. Szégyelltem, hogy mennyire akarom őt örökre. Segítséget kértem. Barátnőim segítettek. Mindent megtettek, hogy felfigyeljen rám. A társaság középpontjába helyeztek. Minden előnyös tulajdonságomra rájátszottak. Dicsértek és kedveltek előtte, hogy ő is ezt tegye.

***

Sikerült. Megszereztem őt, és odaadtam magamat. Előzőleg már eladtam a lelkemet az ördögnek, csakhogy megszerezhessem. Aztán meg a testemet neki, hogy tegyen vele, amit akar. Nem ellenkeztem soha. Alávetettem magamat, így működött a dolog, így megfelelt neki, és ha neki jó, nekem is. Megbocsátok neki, ha bánt, nem haragszom rá, megbocsátok neki mindig mindent. Féltékenyen szeretem, imádom a férjemet. Ha más nőkről beszél, feszül a szívem, félek. Ha másokkal flörtöl, reszketek.

***

Mind többet vár el tőlem. Nehezen megy, nehezen haladok az alkalmazkodásban. Közben rettegek, hogy elhagy. Tényleg igyekszem. Azt mondta, hogy elválik tőlem, ha nem változtatok a dolgokon. A gyerekek nálam maradhatnak, és ő elköltözik. Szomorú lettem. Nincs munkám, évek óta nem dolgoztam. Állást sem tudok kerseni. Hogy tartom el a gyerekeket, hogyan rendezem őket. Inkább nála legyenek, mondtam neki, és ezen meglepődött. Pedig én nem mondtam le róluk, csak tényleg nem tudnék velük egyedül. Lassú vagyok, nem oly ügyes, mint ő, kudarcot vallanék. Nem vagyok meg nélküle. Tudtam, hogy kellek a gyerekeknek, úgysem fog elhagyni. Igazam lett. Nem ment el. Valami más történt.

***

Másképpen kezdett viselkedni. Pozitívabb lett, vidámabb, otthon a hangulatot is kellemessé tette. Játszott a gyerekekkel, huncutkodott velem. Boldog volt, látszott rajta. Továbbra is sokat dolgozott, sokat voltam egyedül a gyerekekkel, de mikor éppen itthon volt, tökéletes férjként viselkedett, tökéletes apaként. A szexuális életünk jobbá vált. Elmondhatnám, hogy tényleg boldog életünk volt, de tudtam, hogy valami áll ez mögött. Faggattam. Próbáltam zsarolni. Nem sikerült semmit kiszednem belőle. Nem mertem túlzásba vinni a kíváncsiskodást. Nehogy bajt csináljak magamnak.

***

Egyik nap az autó egyik ülése másképpen állt. Azt mondta, vitt valamit. Aztán a hátsó ülés volt elmozdítva. Árut vitt, kaptam a választ. Sokáig kimaradt éjszaka, azt mondta a barátokkal volt. Elment csak úgy, és nem jött, mikor megérkezett, boldog volt. Tréfás és kedves. Éreztem, van valakije.

***

Nem tehettem ellene semmit. Elfogadtam. Egyszer azt mondtam neki, ha megcsalna, én megbocsátanék. Hát azt teszem. Megbocsátok és szeretek. Szeretem őt, a férjemet, a gyerekeim apját úgy, ahogy van, hibáival és rossz tulajdonságaival. Miket beszélek! Nincs is rossz tulajdonsága, csak én váltom ki belőle, miattam van baj.
Szeretem a gyerekeimet, mert tőle vannak.

***

A múltkor nagyon rossz volt. Összevesztünk és elment itthonról. Hajnalban jött. Tudtam, hogy nála volt, hogy hajnalig vele volt, hogy őt szerette, hogy őt simogatta, és őt ölelte. Elképzeltem, ahogy egybefolynak, ahogy a férjem egy másik nőt tesz magáévá. Tudtam, és nem tehettem ellene semmit, tűrnöm kellett. Mikor megérkezett, tusolt. Mepróbálta a látszatot fenntartani. Le akarta mosni magáról a nő illatát. Lehet, hogy sikerült is neki, de én mégis éreztem, a lelkemmel éreztem, hogy hol volt, kivel volt, mit csinált.

***

Még alázatosabb lettem. Kedves és odaadó. Csókoltam, amikor csak tudtam, és öleltem. Én kezdeményeztem a szexet, amit nem szoktam. Folyton kedveskedtem, és szeretgettem. Le akartam győzni a másikat. Legalábbis megpróbáltam. Elképzeltem, hogyan nézhet ki, milyen lehet a másik nő. Tudtam, hogy nem olyan, mint én, hogy más, olyan, amilyet ő mindig kívánt. Számtalanszor összeraktam, mint egy kirakós játékot. A faggatással megpróbáltam közelebb jutni a megoldáshoz, hogy újabb és újabb tényekkel pontosíthassam a puzzle-t a fejemben. Ki lehet, és milyen lehet, aki elvette őt tőlem és a gyerekeimtől? Miről beszélgethetnek, és mit mond el rólam? Ismerem-e vagy ismeretlen számomra a másik? Szinte belebolondultam a gondolataimba, a megválaszolatlan és mégis megválaszolt kétségeimbe. Osztoznom kellett a férjemen.

***

Visszakaptam az életemet. Újra teljes család vagyunk. Terhes vagyok, és majdnem elégedett is. De mikor hazajön, szomorú és csalódott, és olykor még ismeretlen illatot érzek rajta, és akkor ismét megváltozik, vidám a szeme. Csak ne tartanék úgy tőle, a másiktól.

a másik

Negyvenéves vagyok. Meg fogok halni, mint mindenki más. De előbb még valamit el kell érnem, be kell fejeznem, lezárnom, aztán. Egy virág nőtt a gyomromban, olykor gyarapodott, olykor meghúzta magát, mintha nem tudná, mit is akar, bizonytalan kis virág volt. Ott szunnyadt bennem. Megvolt mindene. Belőlem táplálkozott évekig. Hallgasd!

***

A férjem jó ember, igen, ezt mások is mondták. Van két gyerekem. Dolgozom. Karrier. Mikor ő megjelent az életemben, nem volt rá szükségem, gondoltam. Aztán múlt az idő. Nőtt a virág bennem, változott. Apró gyökerei jól megkapaszkodtak, valamiképpen jó volt neki ott, jól érezte magát a helyén. A dolgok is változni kezdtek.

***

A tánc. Fehér nadrágban és ciklámen színű blúzban voltam, emlékszem. Nem is figyeltem rá, senkire sem figyeltem, nem volt kedvem ott lenni, táncolni. Megfogta a kezem, a derekamra tette a másik kezét, forrónak éreztem mindkettőt, és ez a forróság szétáramlott a testemben. Akkor vettem észre őt. Ránéztem, az arcába néztem, úgy, hogy most láttam is. A testemben, az ereimben az üzenet futkosott, hogy jó, csak ennyi, hogy nagyon jó. Száz szempár szúrását éreztem, és nem törődhettem vele, nem hallgattam józan magamra, nem bírtam.

***

Az első táncunk a bőrömbe, az agyamba, a szerveimbe ívódott. Minden mozdulatát rögzítettem az érzékeimmel. A keze sütötte a bőrömet, a testem lázba öltözött. Furcsa volt, jó, idegen, jó, ijesztő, borzongató, jó, szégyellni való. A testem kivirágzott, szép voltam, az agyam letompult, a szívem pedig úgy pumpálta a vért, mint talán még soha. Boldog voltam, két percig nagyon. Aztán még akartam, és még, mint a drog, függővé tett, magához láncolt az illatával, azzal a forró erővel, amely belőle áradt, leigázott. És újra táncoltunk, és újra, és aztán, mint az evilági dolgok, ennek is vége szakadt. Felálltam és hazasiettem. Szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy nem akarok hazamenni, és hogy ezt mások is tudják, és mások előtt, előtte, de főleg magam előtt szégyelltem magam. Siettem, hajnal volt, hűvös május végi hajnal. Ezen a hajnalon jó lett volna sírni, vagy kiáltani, vagy valamibe belerúgni. Szomorú voltam. Akkor, azon a hajnalon valamit megéreztem. Hogy valami befejeződött az életemben, és valami új kezdődött. Nem voltam benne biztos, hogy jó vagy rossz, de csak rá gondoltam, és hogy most mi lesz. Lírai.

***

Többször összefutottam vele. Talán véletlenül. Beszélgetést provokált, és mindig megnevettetett. Éreztem, érdeklem. Örültem, ha látom. Vártam is a találkozást. Készültem rá. Az életem érdekesen, izgalmasan alakult. Nem tudtam, hogy ilyen is lehetek, csalódtam magamban, de hagytam, hagy vigyen az ár magával. A virág pedig ott lapult végig bennem, várta, mi lesz velünk, vele.

***

A második tánc. Vártam, kértem, kívántam a táncot, könyörögtem, ő megadta, tácolt velem, hosszan, szépen, érzékien, határozottan.

***

Kezdtem kivirulni. Mondhatom kezdtünk kivirulni mind a hárman: a férfi, én, na és a virág. Folyton nevettem, kacagtam, vidám voltam, kacér, szép és boldog. Kinyíltam, akárcsak a virágom a gyomromban.

***

Otthon megváltozott minden. Először a gyerek aludt velünk. Nem akartam a levegőt sem köztünk. Nem volt elég a veszekedés, a sérelmek, sértések, az elfordulás. Kellett, hogy a gyerek szaga köztünk legyen, hogy ne érezzem az övét. Volt, hogy viccelődőtt, élő fal!, mondta, volt, hogy mérgelődött, mért nem alszik a saját ágyában!, határozottan elutasítottam. Aztán a másik szoba több biztonságot nyújtott, a gyerekszobába költöztem. Nem mondtam ki, de tudhatta. Nem akartam vele lenni, mással táncoltam. Idegesen járkált, idegesen járkáltam. Kerülgettük egymást feszülten. Ha választhattam volna, inkább Zsófi lettem volna, mint Nelli, de nem tehettem. Iszonyú volt. Az ember vonza a sorsát, a valónk ellen nem tehetünk, nem sokat. Többé nem vétkezhetem magam ellen. A végtelenségig vívott harcok után végre elment. Mire elváltunk, mire egyedül maradtam, az egyéniségem szétmállott, nem tudtam, ki vagyok. Egyedül, ismét tisztán, szűzen. Hogy végre csak vele táncolhassak. A fejem zúgott a sok hangtól, nem kellene, a gyerek, mi a baj, miért, azt gondoltuk, rossz asszony, nem ezt ígérted… a lelkem elköltözött belőlem. Egy görcs maradt a helyén, amely csak akart, akart, akart, és ment az útján, a végzete felé. Csak tánc, és más semmi… Szegény… szegény… Az a valami, ami a bensőmet rágta, ette ki, maradt.

***

Vele táncoltam, csak vele, és ez elég volt, hogy érezzem, az enyém, kellek neki, és ilyenkor kevésbé voltam magányos, sőt, nem is voltam az. De újra és újra elment tőlem, hazament, ismét egyedül maradtam.

***

Pontosan emlékszem a helyszínre, a környezetre, a kavicsokra, a színekre, az illatokra, mikor azt mondta, terhes a felesége. A vér kifolyt a testemből, a füleim zúgni kezdtek, levegőt sem vettem, csak a szavai zengtek, megcsalt, terhes, nem igaz, lehetetlen, becsapott. Mintha mosolygott volna. Azt mondta engem szeret, engem akar, én vagyok a legjobb, aztán nem. Nem sírtam. Vannak dolgok, amelyek már túl vannak a síráson, ez olyan volt. Átkozódtam, azóta is. Vele táncolok, de minden megváltozott, nem bízom, és a sorsom bevégződött. Mint a kör, bezárult. Muszáj vele táncolnom, ő a legjobb, nekem, nem tudom őt legyőzni, kitolni magamból. Átkozódom, csendben. Belül pedig rohadok, a sok átok, gyűlölet eléget, felemészt. Óriásivá nőtte ki magát, már nem is virág, nem is valami, hanem én, én emésztem el magam. Egyedül maradtam, neki pedig megvan mindene. Becsapott, nem, becsaptam magam. Ostobaság a tánc, a szerelem, szenvedés, kín, vágyak szánalmas tobzódása, nem akarom, elég volt szeretni, az jó, kellemes, elviselhető. Lassan elégek. Jó lenne feladni, de a gyerekek. Megadtam magam, táncolok vele, míg bírom, míg tönkre nem megyek, míg tönkre nem teszem, míg nem lesz ő is ilyen vákuumszerű magányban. Bosszút állok, ha a maradék életembe kerül, akkor is. Találkozunk a pokolban!

Készült a 2016. évi Gion Nándor Szépirodalmi Pályázatra.
http://www.gionnandoremlekhaz.org/gion_novella2016_eredmenyhirdetes.html