Címke: műfordítás

Christian Morgenstern költeményei

A mérföldkő

(Der Meilenstein)

 

Őrzi sűrű rejtekével

mély vadon, s reá felírva

vándor lelked csillapítja:

huszonhárom kilométer.

 

Ezen írás furcsasága,

hogy nem létezik, ha nincsen

pillantás, mely rátekintsen,

szöveggé realizálva.

 

S e ponton fölvetheted:

vajh mi ő, ha sose látod?

Nincs szavunk rá. A világot

látó szem teremti meg.

 

 

 

 

Az egérfogó

(Die Mausefalle)

 

         I

 

Palmström lakásán szalonna

nincs; van egy egér azonban.

 

Megrendülve jajszavától

von Korf egy ketrecet ácsol,

 

s hegedűt kezébe adva

barátját ülteti abba.

 

Esticsillag gyúl az égen.

Palmström muzsikál az éjben.

 

És miközben ő zenél,

beandalog az egér.

 

Most mögötte, nagy titokban,

a ketrecnek zárja koppan.

 

Előtte, elszenderedve,

Palmström szótlan sziluettje.

 

         II

 

Von Korf másnap kora reggel

eme hasznos szerkezettel

 

megpakolja rakterét egy,

mondjuk, átlag stráfszekérnek,

 

azt egy izmos ló kivonja

messzi rengeteg vadonba,

 

s magánytól övezve mármost

kibocsátja ott a párost.

 

Az egér előszalad,

aztán Palmström is szabad.

 

Vígan élvezi az állat

légkörét az új hazának.

 

Palmström is örvend a végén,

Korffal együtt hazatérvén.

 

 

 

L’art pour l’art

(L’art pour l’art)

 

Egy megriadt verébfi rebbenése

Korfot műalkotásra lelkesíti,

mely pusztán arcjátékból, gesztusokból

áll össze. Jönnek műszerekkel,

hogy fölvegyék; de Korf „az alkotásról

nem tud”, már nem tud semmiféle műről

egy „izgatott verébbel kapcsolatban”.

 

 Havasi Attila fordításai

 

 

 

Arszenyij Tarkovszkij: A kézirat


                                               Anna Ahmatovának
 
A könyv elkészült, kitettem a pontot,
s nem kezdtem újra a kéziratot.
Soraim közt sorsom tüzet fogott,
míg lelkem másik héjba burkolózott.
 
Így tékozló fiú tépte a gyolcsot,
utak porát így s tenger-látta sót
a próféta áldott és átkozott,
s az angyalokkal birokra fogódzott.
 
Én vagyok az, akin sok század áll,
de nem magamért. Ember- és madár-
család legifjabb tagjaként enyémek
 
élők ünnepi énekei, zengek:  
címerpajzsa ősök becsületének,
s hű gyökerek szótárába rendet.
 
 
 
Botár Attila fordítása
 
 
 
         

 

 

Edward Lear: A Bagoly és a Cicó

A Bagoly a Cicóval tengerre szállt
    egy csudaszép borsózöld bárkán,
mit megraktak mézzel s egy nagy zacskó pénzzel,
    és siklott a sós habok árján.
A Bagoly egy dalt dúdolt – pengett gitárja –
    s a csillagos égboltra révedt:
“Ó szépséges Cicó! Ó Cicókám drága,
    én módfelett szeretlek téged,
        én téged,
        én téged,
    én módfelett szeretlek téged!”

“Ó kérlek, dalolj, te délceg Bagoly!” –
    szólt Cicó. – “Ó dalolj csak lágyan!
Már oly régen várom, hogy te légy a párom:
    csak gyûrû kell, s teljesül vágyam!” 
Eveztek hát egy esztendõn át,
    s hol a Piszkancsfák erdeje sûrû,
röffentés hallatszott: láttak egy Malacot,
    orrában volt egy szép gyûrû,
        egy gyûrû,
        egy gyûrû,
    az orrában volt egy szép gyûrû.

“E gyûrût – nem ingyen, de három fityingen,
    te jó Malac, megvesszük tõled!”
S hogy gyûrûre leltek, hát egybe is keltek,
    a Vadpulyka eskette õket.
És birsalmát ettek meg krumplikrokettet,
    mit vaskéssel szétdaraboltak,
és kart karba öltve táncoltak körbe,
    és nézték a partról a holdat,
        a holdat,
        a holdat,
    és nézték a partról a holdat.

                                                                                                                                  Havasi Attila fordítása

Dragan Velikić: Asztrahánprém

 

Ahogyan a háború poklából előkecmergett a belgrádi házak romjai közt, 1944 októberében Stanimir Delićet kényes feladattal bízták meg: felkutatta a néphatalom ellenségeit, és rövid úton eljárt a kapott parancs szerint. A polgárfejek aratásának kivételesen sikeres első hulláma után, amelyhez a testvéri vöröshadsereg tévedhetetlen detektorait hívhatták segítségül, olyan periódus következett, amely kifiomultabb megoldásokat követelt.

Bosszúra fenekedő házmesterek hazafias fellobbanásból leadták a gyanús elemek neveit, boszorkányosan váltogatva az árulás minéműségét. Noha a belgrádi polgárság második aratása a fejek számát tekintve nem vetekedhet az elsővel, elég alapos volt ahhoz, hogy csírájában elfojtsa ezt a kétes réteget.

Hamar kiderült, hogy Stanimirnak gyöngéje a kipúderezett fürdőközönség. Elöljárói kiegészítették a dossziéját néhány „zaftos részlettel”. Hogy a dolog még rosszabb legyen, az ifjú tisztecske románcba bonyolódott egy középkorú dámával, mi több, annak fiatalkorú fiát megpróbálta kivonni a szerémségi frontszolgálat alól. Felettese, Miladin Djurović őrnagy javaslatára Stanimir vezeklésül ráállt, hogy tartja magát egy jól kifundált, bár számára nem egészen világos akció tervéhez. Szeretőjét, Verát feljelentette kémkedésért. Villája pincéjében állítólag nagyértékű festményeket találtak, melyek egy rejtélyes németországi szállítmányhoz tartoznak. A fiát kiküldték a szerémségi frontra, és ott fapuskát nyomtak a kezébe. Egy nagy bajszú krajinai barátságosan hátba veregette mondván, puskát a háborúban nem ajándékba kap az ember, hanem szerez. Rohamhoz pedig elegendő a fapuska is.

Aznap éjjel belgrádi diákok osztagát indították el fapuskákkal az arcvonalba. A városi ifjak avatatlan kézzel, nagy gyorsan kiásott sekély lövészárkai nem sok fedezéket nyújtottak.

A hadi stratégia tótumfaktumai a Szerémség sík vidékét eszményi terepnek találták a belgrádi fiatalság megtizedeléséhez test test elleni küzdelemben a visszavonulófélben lévő ellenséggel. A szerémségi front elnyelte az egyetemisták és középiskolások alkotta óhatatlan ellenzéki szellemet, amely a háború után leleplezhette volna a partizánhatalom álnok játszmáit. Közrejátszottak más okok is. Rossznyelvek szerint a Jugoszlávia területén az ellenséggel vívott harcban elesettek számaránya eltörpült a testvérháborús leszámolásokban elpusztultak tekintélyes száma mellett. A szerémségi front valamelyest enyhített ezen az aránytalanságon.

Sok év után a túlélők meséi, amelyek családi összejöveteleken csak suttogva, bizalmas körben terjedtek, szürrealisztikus rémlátomásokra hajaztak. No persze a partizánok közt találtattak szürrealisták is.

Mielőtt Stanimirt áttették volna a rijekai házak árnyékai közé, aláírt néhány tanúvallomást, és Verának, a szeretőjének szökést ajánlott. Együtt utaztak el Rijekába.

A határőr golyója egy gondolattal azután érte a nőt, hogy a busásan megfizetett kalauz odabökött a kezével: az már ott Olaszország.

Pont került hát az ügyre, amelyet Djurović őrnagy vezetett, hibátlanul végrehajtva a Berlinből származó rejtélyes műkincsegyüttes lefoglalását, hamarosan elő is léptették alezredessé. E műveletben Vera asszony célzott meggyanúsítása csak a nyomravezetéshez kellett.

Stanimir pedig nyugdíjasfővel is kiaszott bőrén érezte a titkosszolgálat hatalmas szervezetének forgolódását, amelyben az ügynökök mind szeplőik által testvérek. Nem volt olyan fontos esemény Stanimir életében, hogy ne jutottak volna eszébe megszeppenten az éber kartotékosok. A levelet is, amelyben Nikola Obrovac pulai ügyvéd arról értesítette Markót, hogy megörökölte Josip Baldo minden ingó és ingatlan vagyonát, eme láthatatlan figyelők lehetséges húzásának tulajdonította.

Josip haláláról két héttel korábban értesültek, Marija táviratozott nekik. Nem mentek el a temetésre. Az elhunytnak nem voltak egyenes ági leszármazottjai. A testamentumba foglalt végakarata mindkettejüket nagyon meglepte.

Marko az öröklés hírét deus ex machinaként fogadta remetéskedésében. Négy nap múlva vonatra ült azzal az elhatározással, hogy Belgrádtól távol, Pula csendjében fejezi be regényét. Úgy gondolta, hogy Josip félretett pénze két-három gondtalan évre elegendő. Marko ifjúi lényében megint egyesült a két árnyék: a cselekvőé és a szemlélődőé. 

Meghan O’Rourke: Kemoterápia

Akár a kimúlt mókus a házunk előtt,

felhizlalt zsákmányként

véreztem egész éjjel. Mint az állat.

Délután édesanyám még teljesen jól volt.

Szerdára az egész tornácon éreztem a szagát.

Nehezemre esett odanézni.

Először a barna szemeire szálló legyet,

aztán az apró bordái között mászó egeret láttam,

később ami megmaradt belőle,

a szőrös álkapcsát és a nyúzott prémjét.

A roló árnyékában ülve iszogattam a gines limonádét

és vártam, akár a szomszéd macskája, mikor csaphat le

a kék szajkókra – mint minden anya.

Órákig eltartott köztük a lárma.

Tegnap éjjelre a csontok maradtak,

a szél könnyedén felkaphatta őket.

 

Nagypál István fordítása

Federico García Lorca Santiago-versei

Madrigál Santiago városának

 

Esik Santiagóban,

hullnak, szerelmem,

égből fehér kaméliák

napnál fényesebben.

 

Esik Santiagóban

éjszaka zuhog, s a

füvek és álmok ezüstje

a holdat bevonja.

 

Nézd a hajléktalan esőt

siránkozik kő- s üvegnek.

Az elveszett szélben nézd csak

árnyát s hamvát tengerednek.

 

Tengerednek árnya, hamva,

Santiago, napnál is messzebb.

Holnapunk vize elapadt,

remeg, a szívemben reszket.

 

HOLD-TÁNC  SANTIAGO FÖLÖTT 

 

Nézd, hátasán sápadt lovag!

Nézd testét, a meggyötörtet!

 

A hold, nem más, csak a hold!

A holtak birtokán csörtet.

 

Tört tagjain feketülnek

árnyék-szörnyek s falka-szörnyek.

 

Anya: a hold járja, táncol

a hold, s a sírlankák nőnek.

 

Kő-deresére ki pillant

kapujából álom-képnek?

 

Pára-zománc szemembe ha

ki néz: mélyére a ködnek.

 

A hold, egyedül, nem más

keríti sírral a földet.

 

Hagyj ágyamon aranyával

virágnak, ha  halál szöktet!

 

Anya: a hold a halmokon

ropja, holtaké e szöglet.

 

Lányom, jaj, fehér páraként

hív az ég, csal egyre följebb!

 

Nem a levegőég foszlat

holddal járják halmok, völgyek

 

Mi zúdul? milyen ökör bőg?

panaszosan mért pörölnek?

 

Anya: a tánc és a hold az:

cinteremben ejtőzőknek.

 

 

Ugye a hold? Ugye, a hold?

Rá rekettyés szirmot pörget,

s koronázva, lejtve járja

a hold a sírkerti földet.

 

                                                                                  Botár Attila fordításai

 

Ezek a műfordítások első helyezést értek el a Santiago de Composteláról rendezett “Para a Cidade”-pályázaton.