– Igazán furcsát álmodtál. De most szaladj be ozsonnázni. Már későre jár.

Évike fölugrott és futott, de egyre az járt az eszében, hogy milyen csodálatos álmot is álmodott.

***

Amikor Évike elszaladt, a nénje még sokáig ült ott. Tenyerébe hajtotta fejét, nézte a leáldozó napot s Évikére gondolt meg az ő csodálatos álmára, közben pedig ő maga is elkezdett álmodni. Először azt álmodta, hogy Évike kis kezével átölelte a térdét s csillogó szemével rátekint. Hallotta az édes hangját. Látta aztán, amint hátraveti fejét, hogy a szemébe csüngő makrancos hajtincset visszarázza. Talán elképzelte ezt s körötte az egész rét megelevenedett és benépesült azokkal a furcsa alakokkal, akikről kishuga álmodott.

Lábánál megzizzent a fű s a fehér Nyuszi surrant el, a közeli tóban a riadt Egér a hullámokat hadarva uszkált s hallotta, hogy cseng a pohár Április Bolondjának meg a Részeg Kefekötőnek soha véget nem érő dáridóján, hogy rikácsol a Király, aki szerencsétlen vendégei fejét leütteti, hogy prüszköl a disznópólyás a Hercegnő ölében, hogy csörömpölnek köröttük a tányérok meg a tálak, hogy vijjog a Griffmadár, hogy csikorog Gyík koma palavesszője és a zsákba dugott tengeri malacok visítása összeolvadt a boldogtalan Tengeri Herkentyű távoli zokogásával.

Így ült ott, szemét behúnyva és Tündérországban képzelte magát. De tudta, hogy csak a szemét kell fölnyitnia s minden újra unalmas valósággá szürkül. A fűzet csak a szellő zizegteti, a tó vizét csak a hajladozó nád borzolja, a poharak csengése pedig nem egyéb, mnt a bárányok csengetyűje, a Király rikácsolása a pásztorfiú hangja, aztán azt is tudta, hogy mihelyt föltekint, a pólyás prüszkölése, a Griffmadár vijjogása s minden különös zaj a közelben sürgő-forgó majorság zagyva lármájává lesz és a Tengeri Herkentyű fojtott zokogása csak a tehenek távoli bőgése.

Végül elképzelte, hogy kishúga felnő, férjhez megy, de asszony korában is olyan tiszta, hű gyermekszíve lesz, mint most. Akkor majd maga köré gyűjti a kisgyermekeket, mesél nekik sok furcsa mesét, talán elmondja ezt a régi mesét is Tündérországról s azok kíváncsian, csillogó szemmel hallgatják. Ő pedig átérzi egyűgyű bámulatukat, örömét leli egyűgyű örömükben, mert visszaemlékszik, milyen boldog volt egyszer nyáron, amikor még ő is gyermek volt.

 

                                                                        – Vége. –