Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. (Jn 19,33-34)
A víz borrá változtatását a kánai menyegzőn Rudolf Bultmann úgy értelmezte, mint az epifánia eseményét. 1 Mindez természetesen összefüggésben áll a német teológus azon feltevésével, miszerint az evangélium „csodaelbeszélései” egy különálló szövegkorpuszra – az úgynevezett szémeia-forrásra – vezethetőek vissza. Bultmann az evangélium írójának egyik megjegyzése alapján (Jn 20,30) arra következtetett, hogy Jézus egész működését e jelek ábrázolják a szövegben. 2 A szémeionok ezért nem feleltethetőek meg a szinoptikus evangéliumok csodatörténeteinek, mivel itt nem Jézus működésének egyszerű demonstrációjáról van szó, hanem egy olyan szimbolikus utalásról, amely az ige megtapasztalásának az eseményét is kifejezi. Bultmann szerint a szémeia és a rémata–logoi az evangélium szövegében kölcsönösen meghatározza egymást, mivel utóbbi hasonló módon nem értelmezhető csupán tanításként, mint ahogy az előbbi sem pusztán demonstráció, hanem szóbeli utalás: szimbólum. 3 Könnyen felismerhető, hogy az egyes szémeionok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az evangélium szövegének szerkezete szempontjából, mivel az őket követő viták gyakran éppen azt a kijelentést veszik alapul, amire e jelek utalnak. Bultmann ezzel kapcsolatban a szémeionok kettős értelméről beszél, amelyek a befogadás kríziszében egyszerre okozhatnak a hallgatóságban hitet és botránkozást (különös tekintettel az evangélium egész szövegén végighúzódó látás-vakság metaforikára). 4 A kánai menyegzőnek 5 különösen fontos szerepe van ebben a jelsorban, mivel az evangélium írója ezt az eseményt határozza meg a csodatévő jelenlétére való utalások kezdőpontjaként (Jn 2,11). 6 A textus szövege ennek ellenére mégsem tartozik a legkönnyebben értelmezhető szémeionok közé, mivel nehezen körvonalazható az a vitahelyzet, mely által a jelben ábrázolt epifánia lényege megragadhatóvá válna. 7
Bultmann a víz borrá változtatásának a történetét egyértelműen úgy értelmezi, mint a pogány Dionüszosz-kultuszból kölcsönvett elemet, amelyet az evangélium írója Jézusra alkalmazott. Ez a nézet nem csupán arra alapozható, hogy Jézus hasonló módon fedi fel isteni kilétét, mint Dionüszosz (s a hangsúly itt a hasonlón van, mivel Dionüszosz nem a vizet változtatja borrá, hanem az üres edények telnek meg csodálatos módon borral), 8 hanem az említett kapcsolat a két esemény datálásában is megmutatkozik, mivel a kánai menyegzőt az egyház az antik görög ünnep napjára tette (január 6.). 9 A menyegző dátuma azonban nem pusztán – valószínűleg apologetikus célzatból – Dionüszosz megjelenésének ünnepével esett egybe, hanem Keresztelő János színrelépésének napjával is. 10 A keresztyén tradíció tehát kezdetektől fogva egy időpontra tette a keresztelés, valamint a víz borrá változtatásának eseményét. Bultmann kommentárjában egy különálló lábjegyzetet szentel az ebből az összefüggésből adódó szimbolizációs problémák tisztázására, melyben arra mutat rá, hogy Jézus vére nem játszik szerepet az evangéliumban, mint ahogy véleménye szerint a történet eucharisztikus összefüggésekbe sem írható be. A különböző szimbolizációs eljárások ugyanis a bor speciális jelentésére utalnának a szövegben, ami pont Bultmann azon állításának mondana ellent, miszerint a kánai menyegzőn történt esemény Jézus egész küldetésére vonatkozna. 11 A víz borrá változtatása Bultmann értelmezésében Jézus dokszájával áll kapcsolatban, ami az Atya nevének kinyilatkoztatását jelenti. Ha áttételesen is, de Bultmann itt az azonosítás aktusára céloz, mivel az Atya kimondásával a kinyilatkoztató magát Fiúként azonosítja, és így önmagát határozza meg. A szöveg írója a szémeionokban megmutatkozó epifániákban tehát elsősorban az azonosítás aktusának problémáját viszi színre, melynek lényege gyakran a szémeionokat követő vitákban tárul fel.
Lábjegyzet:
- BULTMANN Rudolf, Das Evangelium des Johannes, Vandenhoeck & Ruprecht in Göttingen,1968, 83.1 ↩
- Bultmann tézise egy szémeia-forrásról természetesen több problémát is felvet. Amit ő igazából felismert az nem más, mint a csodaelbeszéléseknek a szinoptikus hagyományoktól eltérő alkalmazási módja, ebből azonban rögtön egy különálló forrásra következtetett.2 ↩
- BULTMANN Rudolf, Das Evangelium… i.m., 79.3 ↩
- BULTMANN Rudolf, Az Újszövetség teológiája, fordította Koczó Pál, Osiris Kiadó, Budapest, 1998, 314.4 ↩
- A történet műfaja ajándékozási csoda, amelyet Bolyki János Theissen nyomán a következő motívumokra oszt fel: 1-2. vers, hely és idő megjelölése, a szereplők felvonultatása, melyek közül egyik maga a csodatevő, 3-4.vers: a kettős feszültség kiábrázolása: elfogy a bor, és Jézus látszólag nem akar segíteni, 5-8. vers: a csoda előkészítése, 9-10. vers a csoda rejtett végbemenetele, és ennek demonstrálása 11. vers: záró kórus, a szerkesztő megjegyzése a csoda hatásáról. BOLYKI János, „Igaz tanúvallomás”: Kommentár János evangéliumához, Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 100 – 101.5 ↩
- BOLYKI János, „Igaz tanúvallomás”…, i.m., 100.6 ↩
- Ridderbos éppen arra mutat rá, hogy az evangélium megkülönböztető jegye, hogy a csodák ismételten összekapcsolódnak azokkal a beszédekkel, amelyek pont ezek értelmére fókuszálnak. A kánai menyegző esetében azonban nem áll rendelkezésre egy ilyen értelmező dialógus, ezért a szövegmagyarázók kénytelenek voltak a történet értelmét magából a csodából kikövetkeztetni (ezt igyekeztek megvalósítani a szöveg szimbolikus magyarázatai). RIDDERBOS Herman N., The Gospel According to John, A Theological Commentary, Wm. B. Eerdmans Publishing, 1997, 100, 101.7 ↩
- BOLYKI János, „Igaz tanúvallomás”…, i. m., 99.8 ↩
- Míg Bultmann koncepciója egyértelmű összefüggésként kezeli a dátum egyezését (BULTMANN Rudolf, Das Evangelium, i.m.,84.), addig később megpróbálták egyre inkább árnyalni ezt az egybeesést. Barrett szerint például lehetséges az átvétel, de úgy hogy mindez már egyértelműen zsidó kontextusban jelenik meg (a kővedrekben a rituális tisztálkodásra szánt víz található). Másrészt Barrett arra mutat rá, hogy az evangélista által szem előtt tartott lehetséges befogadóközönség szempontjából is (akik a hellenizmus által erősen befolyásolt zsidók) indokolt a két tradícióra való utalás. (BARRETT Charles Kingsley, Das Evangelium nach Johannes, Übersetzt aus dem Englischen von Haus Bald, Vandenhoeck&Ruprecht in Göttingen, 1990, 212.)9 ↩
- A dátummal kapcsolatban minden értelmezés sötétben tapogatózik, mivel – ahogy erre Ridderbos utal – csak a negyedik század második feléből van olyan információnk, amely a menyegző időpontjaként ezt a napot adná meg. RIDDERBOS, The Gospel…,i. m., 110.10 ↩
- BULTMANN, Das Evangelium…,i. m., 84.11 ↩
