HŰLT HELYEK

1.

Széllel táncoló ágak között
nem rakhatok fészket,
csak körözök szűntelen,
míg szárnyam le nem égeti
a sötétségből kizavart fény.

Nincsnek már mögöttem nyom-
keresők, mindenre elszánt vadászok,
csak egy villámlástól megrettent
Pegazuson száguld felém alteregóm;
a Rém.

2.

Kijelöltem a letesztelt helyet,
hol megvethetem a lábam,
s megfürödhetek az örök szerelmek
porában, ahol a kaszkadőr-zuhanásban
nem érzem az alkony életfogytiglani terhét.

Nincs már bennem hatalomvágy a birtok
megtartására, képedet is csak archívumban
nézem, s megfigyelőként elemzem,
miként kötöttem egykor magamhoz
tested gyökerét.

 

MEGKÖNNYEBBÜLÉS

Kikopott a zöld a térből,
mikor lefelé néztek a füvek,
s mikor láttam, hogy a szél
nem éri utol önmagát,
s az eső nem érzi, hogy vizes,
rögtön tudtam, a csillagok
is csak szemfényvesztés,
s a hegyek felnyúló csúcsain
nem szédülnek meg soha
az égre néző kövek.

S én, az ember, mikor
leugrottam az első fáról,
s belenyújtóztam a fénybe,
hálát adtam az Úrnak, hogy
nincs tériszonya az égnek,
s a viharkárok miatt sem kérnek
kompenzációt a tépett fellegek.

Most már akkor is tudom, hogy
milyen a világ, ha behunyom
a szemem, s úgy teszek, mint
akit nem érdekel, mennyire
látszat a teremtett valóság.

 

(Illusztráció: Sandyman)