Emily Dickinson (Villányi G. András tolmácsolásában)

I’m Nobody! Who are you? 288

Senki vagyok, ki vagy te?
–  Senki – lennél te is?
Párba állunk ketten így!
El ne áruld! Hírét keltik – hisz érted!

Mily sivár – lenni – Valaki!
Mily közönséges – egy Béka
Nevét hajtogatja– Júniusba’ végig –
Az álmélkodó Pocsolyának!

 

The Heart asks Pleasure – first – (536)

A Szív örömet kér – előbb –
És utóbb – Felmentést a Fájdalomból –
És utóbb – kevéske Balzsamot
Mi a sínylődéssel leszámol –

És utóbb – elmenni aludni –
És utóbb – ha ez volna
Inkvizítora óhaja
Szabadságát meghaláshoz –

 

This World is not Conclusion (501)

E Világ aligha a Zárszó
Mögötte áll egy másik Minta –
Mint muzsika Láthatatlan, –
Ám tény, akár a Hang –
Csalogat s megzavar –
Filozófiát – nem érti –
Talányán legvégül –
a Bölcsesség megfeneklik –
Tépelődő tudós találgatja –
Elnyerni Férfiak viselik
Nemzedékek csúfkodását
És lásd, a megfeszíttetést –
A Hit bicsaklik – kuncog és ugrat –
Elpirul, ha értik –
Bizonyság szalmaszálát megragadja –
Szélkakastól kérd Irányt –
Sor hókuszpókusz Pulpitusról –
Hömpölyget dörgő Hallelúját–
Nem nyugtatja a Fogat ópiát
Mely a lélekbe belerág –

 

‘Hope’ is the thing with feathers – (314)

„Remény” a tollas szerzet –
A lélekre rárepül –
És dalolja dallamát szavak nélkül –
És abba sose hagyja – sose –

És legédesebben – Orkánban – szól –
És fájó kell legyen a vihar –
Mi e Madárkát szégyenbe hozná
Mely melegen tart oly sokat –

Hallottam őt fagynak a földjén –
És a legfurcsább Tengeren –
Mégis – soha – bármi vészkor
Morzsányit se várt– tőlem el.


They shut me up in Prose— (445)

Prózába zártak engem –
Mint mikor még kislányt
Becsuktak egy szekrénybe –
Mert „csendben” szerettek –

Csendben! Kukucskáltak volna –
Hogy lássák Elmém – perdülését –
Zárhattak volna hazaárulásér’
Madarat – a puszta Csűrbe –

Gondolna bár ő csak egyet
S könnyeden akár Csillag
A Fogságra letekintne –
Kacagni – hisz Semmi lett az –


This was a Poet — It is That (448)

Ez volt a Költő – Ő, Ki
Csodás értést párol
A szokott Jelentésből –
Illatolajt oly végtelent

A hétköznapi fajból
Mi a Kapu előtt pusztult –
Tűnődhetünk, miért nem
Ragadtuk meg – előbb – Magunk

Képek Felmutatója –
A Költő – Ő az, ki –
Mintegy – Kifordítva – felruház
Szüntelen Nyomorunkkal

Osztályrész – számára ismeretlen –
Eloroznák – neki mi sem árt –
Magának – Önmaga – a Vagyona
S az Időn – kívül áll – [1]

 

Villányi G. András fordítása

 

eredetileg megjelent  a Műhely 2021/4. számában

 

 

 

 

 

[1] V.ö. Horatius: Exegi monumentum vagy Shakespeare: szonett LXXXI (VGA)

Visz magával; Átkos kövek között; Zúg a szél

 

Visz magával

Nem vagyok
Csak tűrök és szemlélek
Zajlik köröttem
……csak elszenvedem
Tennék de nem tudok
Futnék de nem bírok
Múlik köröttem
……és eltűnök
Őket mossa az idő
És engem visz magával

2023. 06. 21.

 

Átkos kövek között

Várok.
Hömpölyög az idő.
Lézengve bolyong.
Részegen átcsámpázik a végtelen.
Átkos kövek között szikrázó végtelen.

Folyik.
Szalad az áradat.
Szárnyalva ömlik.
Gátak nélkül tombolva rohan.
Átkos kövek között torkaszakadtából rohan.

Ébred.
Bontja vágyait.
Álmodva felkel.
Mélyből feltörő apró lágy illatok.
Átkos kövek között csillámló illatok.

Harcol.
Küzd eltökélten.
Tüzesen ostromol.
Várakat dönt porba egyetlen céljáért.
Átkos kövek között fenséges céljáért.

Örök.
Feltámad untalan.
Fényesen tündököl.
A mennyből mindig van irgalom.
Átkos kövek között kenyérnyi irgalom.

Fáradt.
Szunnyadó álmatag.
Éberen hallgat.
Világtól arany – sötétlő fénytelen.
Átkos kövek között fekete fénytelen.

Égett.
Sajgó horzsolás.
Alvadt vér elcsepeg.
Okozva rettentő kínokat.
Átkos kövek között kegyetlen kínokat.

Megcsalt.
Feledő emlék.
Remegve sirat.
Bajtársakhoz font zúzott bizalom.
Átkos kövek között hűtlen bizalom.

Megtört.
Lankadó félelem.
Szenvedve gyötör.
Sajtol lángok mögé romló szellemet.
Átkos kövek között bújó szellemet.

Bomlott.
Ordító képzelet.
Visítva csapkod.
Hangtalan fetreng és csöndben összerogy.
Átkos kövek között némán összerogy.

Őrült.
Haldokló vágyakat.
Tébolyból elmerül.
Könnyű szélben kiáltó rémület.
Átkos kövek között lehulló rémület.

Lélek.
Zuhanó súlytalan.
Nehezen elenged.
Magát fogja s rántja örvénylő semmibe.
Átkos kövek között örökös semmibe

2023. 06. 30.

 

Zúg a szél

Zúg a szél
Délibáb
Üresen hagyott sorokba színfolt cseppen

Néma szél
Forró út
Teleírt tömött sorokból emlék fakul

2023. 07. 19.

 

(Illusztráció: Tonja Opperman: Rock ‘n Roll Crown Fire)

Mi van, szivi?

Ahogy felpillantok a kijelzőre, a 33-mas buszhoz tizenegy perc van kiírva. Addig meg fogok fagyni. Egyik lábamról a másikra állok, hogy egy kis vér menjen a talpamba. Zolinak igaza volt. Nem kellett volna szoknyában jönnöm, de hát mégis csak karácsonyi csapatépítő volt. A farmer és a póló pedig a hétköznapokra való. Nem sokan vagyunk a megállóban, egy hajléktalan épp egy zsemlét majszol a fedett részen, a székeken keresztbe feküdve, láthatólag maga alá is vizelt, mert valamilyen sötétebb csík húzódik egészen az útig és irdatlan húgyszag van. A túloldalon egy rosszarcú fickó áll, aki folyamatosan bámul. Nyugodt vagyok, hisz a paprikaspray a táskám tetején van, pillanatok alatt elő tudom rántani, ha szükséges. De nem közeledik, nem szól csak bámul. Késő este van, lehet, hogy fáradt. Néz ki a fejéből, ahogyan én is teszem. A percek hosszan telnek, az esővel keveredett nyálkás szél teljesen összekócolja a hajamat, az orromat pedig folyton törölgetem, ilyen hidegben mindig rettentően folyik. Ahogy a zsebkendőre nézek kicsit meg is ijedek, azt hiszem, hogy az orrom vére eredt el megint, pedig csak a rúzst kentem el véletlen.
Közben megérkezett a busz. Gyorsan kapkodom elhalt végtagjaim a meleg járműre. A kabátom nem veszem le, sőt le sem ülök, néhány megálló és leszállok. A rosszarcú férfi is felszállt a buszra, bár ő hátul, de felém jön. Hamar elfordulok és menetiránnyal szemben állok, remélem csak leülni készül valahova. De nem. Lépéseit a busz zörgése sem nyomja el, egyre közelebb ér. Amint hallom, hogy megállt, a paprikasprayt markolászom a táskámban és egyre kijjebb húzom. A szívem a torkomban dobog.
– Kriszti? – szól egészen a tarkóm mögül egy hang.
– Azta picsa! – szalad ki a számon. Megfordulok és ahogy a jármű enyhe fénye megvilágítja az arcát, már látom, hogy nem is olyan ijesztő ez az ember, sőt egészen ismerős vonásokat vélek rajta felfedezni.
–  Szia! Ő… – hebegem, mert marhára nem tudom, hogy ki az, de azt hiszem, tudnom kéne, mert ő tudja, hogy én ki vagyok.
– Karcsi… emlékszel rám? Együtt jártunk harmadikig általánosban, csak lebuktam tőletek.
– Oh, hát tényleg! Hogy vagy? – a nagy izgalomtól közben megizzadt a tenyerem és a táskám helyett, a földre ejtem a sprayt. Felveszi nekem, közben vigyorog rám.
– Hát nem gondoltam, hogy azóta ilyen paprikás hangulatú nő lettél, anno elég halk szavú kiscsaj voltál. – nyújtja oda a védőeszközöm, és hamar a táskám mélyére csúsztatom.
– Ne haragudj, nagyon kellemetlen ez nekem. – röhögöm el magam.
– Csak nem gyakran járok haza ilyen későn, aztán a vőlegényem, pedig eléggé félt és hát ő adta ezt nekem.
– Semmi gáz. Na de hogy vagy? Mi a helyzet? Férjhez mész?
– Igen. Májusban lesz az esküvőnk. Minden rendben velem. Közgazdásznak tanultam tovább. Egy irodában dolgozom. Épp onnan jövök.
– Na! Ilyen sokáig tart a munka? Egyébként gratulálok!
– Ja, nem, dehogy. Karácsonyi vacsora volt. Jó hely, szokott lenni ilyen csapatépítő buli.
– Az szuper! Nem tudsz véletlen valami munkát? Az építőipar teljesen kihal télire. Munkanélkülin vagyok ilyenkor. Havat lapátolok, amikor meg nincs hó, valamit akkor is csináltatnak velünk, nehogy már pihenjen éjszaka az ember. Most épp az egyik csatornát küldtek kitisztítani, mert tele van levéllel, és szerintük reggelre nem lehet majd a járdán közlekedni az eső miatt.
– De egyébként lehet, hogy tudok ajánlani valamit. A vőlegényem öccsének építőipari cége van. De most le kell szállnom. Gyorsan mondd a számod és ha tud neked ajánlani valamit, összekötlek vele. – Felfirkantja egy cetlire a telefonszámát, alá hogy Karcsi és odanyújtja nekem. A busz megállt.
– Örülök, hogy találkoztunk!- búcsúzóul az arcomra nyom két puszit, amitől kissé zavarba is jövök, majd széles mosollyal minden jót kíván ő is.

Ahogy kilépek a busz ajtaján még mindig széles mosollyal, nagyon meglepődök, hisz Zoli áll előttem. Nem szokott kisétálni elém.
– Mi van, szivi? Nem engem vártál? Ki a fasz volt az a pasi? – üvölt rám és az arca eltorzul. Hirtelen megnémulok. Nem jön ki hang a torkomon, pedig semmi rosszat nem csináltam. Én jó voltam most.
– Süket vagy bazdmeg? Neked beszélek!
– Hát, aaa. Hát… – csuklik el a hangom. Kezdődik…
– Nekem ne hápogjál, hanem válaszoljál! – förmed rám egyre jobban, a szeme pedig kezd nem az övé lenni, ahogy lenni szokott. Ilyenkor félek tőle. Ilyenkor nem Zoli az.
– Kérlek, ne kiabálj itt! Kérlek, ne itt! Könyörgök! – zokogok, mert már a kabátomnál fogva rángat a ház felé. Szinte behajít az ajtón, amitől megbotlok és a földre esek. Nem csak én, hanem az egész ház remeg, ahogy az ajtót becsapja maga után. Felém jön, majd belerúg a combomba.
– Ki a fasz volt az? A szeretőd? Neked én már nem vagyok elég jó? – majd még egyszer belém rúg, de már feljebb, a nemi szervemen.
– Különben is hol voltál? Mit képzelsz te magadról, hogy éjszaka jársz haza, mint a szajhák?- Zokogok a fájdalomtól, vonaglok a földön. Nem kapok levegőt. Szorít a mellkasom. Meglátja a kezem mellett a kis papírcetlit, rajta a névvel. Látom, hogy veszi elő a telefonját.
– Ne Zoli, kérlek, ne. Egy volt osztálytársam az. – Ordítok, ahogy a számon kifér, utolsó szusszal, mert megint pánikrohamom van. Nem érdekli. Hallom, hogy tárcsázza, majd átmegy a hálószobába és magára zárja az ajtót, nehogy utánamenjek. Ha akarnék, se tudnék. Sajog alul mindenem. Pont ott rúgta meg a combomat, ahol múltkor megütötte. Tudja, hogy ott még mindig fáj.

 

 

A rakodópart alsó kövén; Vérnarancs és tölgymoha; Álompohár

 

A rakodópart alsó kövén

Petar Matović etűd 

Prozopopeia

Mennyi minden nincs
Kész. Uram, Isten,
Hol a pihenő a válságok között?
Megnyugtatja a kanapé bársonya
Egyetlen pillanatra, ahogy fekszik
Az ember. Milyen rég nem aludta ki
Magát a világ.
Bár nem kívánom a halált,
Jó volna elhagyni ezt a dimenziót.
Igaza van Petar Matovićnak.
A kandallóban bükkfa hasad ketté,
Akár az idő, a kontinens is.
Persze, a patinás szorongás szépnek tűnik,
A melankólia divatjából kilépünk rögtön,
Csak belekóstolunk a búfelejtő hurrikánba.
Ami a bikavér ízét illeti.
A metamorfózisok keresztezik egymást.
Kilökődik a vérbe egy kis boldogság-
Hormon az érzések agoráján.
A haszon, mint istenség,
Álmában fagylalt lesz.
Meggy és szőlő.
Kit érdekel a kánon, meg az utókor?
Kontextus és fenomén.[1]
A megfontoltság rítusai.[2]
Könyvek tematizálják a sorstalanságot?[3]
És minden csak mostanra igaz, holnapra
Aligha.
Brávó! A vers legalább megvan.

 

Vérnarancs és tölgymoha

Teremtés-pillanat

Kiömlik a fázós anyag.
Összehúzzák magukat az ánizsmenták.
A gyöngyvirágok mosolya a jácintokat birizgálja.
A frézia a fantáziát ébreszti.
A kankalinnak az árvácska bólintása jut.
Akármilyen gond aggaszt,
Megvigasztal a hajnali kert.
Elér Isten szava.
Az illatokban verssorok cikáznak.
Élek többé nem én.[4]
Aki utánam jött, előttem lett.[5]
Az Ige magjából bújt ki a lét-csíra.
Isten szájából származik az ég.
A felhő, a rét. Az ima.
S a szavakban ugrál a fény.
Atomok, gének, sejtek.
Íme, az ideális fenomén.

 

Álompohár

Égből kipottyant én

Soha nem szokott hiányozni
Aki vagyok
Most mégis úgy éreztem
Kicsit távolabb áll
Egy kellemes valaki
Égből kipottyant individuum
Vagy magból kikelt lelet
Valami ilyesmit ízlelek
Ha váratlanul álomba zuhan az egóm
Mintha ő volna a tesóm
Elmozdulás történik
Ugyanaz a festmény
Arc
De más a keret

 

[1] Marosán Bence Péter kötetének címe.
[2] Hévízi Ottó.
[3] Kertész Imrére utal.
[4] Galata 2. 20.
[5] Keresztelő János mondja Krisztusról. János ev. 1. 30.

 

(Illusztráció: AGASTACHE rugosa Purple Giant Hyssop (Korean mint))

Minamoto no Tosijori három verse az Arany levelek gyűjteményéből (Japán, 1126–1127)

[Az udzsi-i korábbi főminiszter[1] házában rendezett dalversenyen költötte a holdról.]

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Hegyek ormánál
felhőből szőtt köntösét
midőn leveti,
égbolt sötét vásznára
egyedül ül fel a hold.

(Őszi dalok, 194.)

 

 

Horikava visszavonult császár[2] idején, amikor a költők őfelsége elé járultak és válogattak a témák közül, az ezüstfüvet[3] választotta és egy arról szerzett verset ajánlott fel őfelségének.

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Fürjek hangja szól
Mano-öböl[4] környékén,
partmenti szélben
hullámzó ezüstfüvek
őszi alkonyi órán.

(Őszi dalok, 239.)

 

Amikor Tositada[5] házában többen tíz-tíz szerelmes verset költöttek, „hirtelen jön és nem marad itt” témában szerezte.

                                                           Minamoto no Tosijori

 

Epedés füve:[6]
levélcsúcsán megpihen
hófehér harmat…
hogyha csak egy cseppet jössz,
kezembe nem hull semmi.[7]

(Szerelmes dalok első kötete, 416.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Minamoto no Tosijori (源俊頼)

1055(?)–1129(?)

A XI–XII. század fordulójának egyik legjelentősebb költője és vakakritikusa. A hivatali előmenetelben nem szerzett magas pozíciót, az ezzel kapcsolatos érzéseit még egy százverses ciklusban is megörökítette. A vakaköltészet területén azonban annál nagyobb sikereket ért el: a XII. század kezdetétől az irodalmi élet egyik vezéregyénisége volt, költőként és bíraként is több költői versenyen részt vett. A kora politikai vezetője, Fudzsivara no Tadamicsi (藤原忠通) által rendezett vetélkedőkön különösen aktív volt költőként és bíraként egyaránt, egy alkalommal még a vele ellentétes nézeteket valló nagy riválisával, Fudzsivara no Mototosival (藤原基俊) közösen is értékelték a résztvevők költeményeit. Az ötödik császári rendeletre összeállított vakaantológia, az 1127-ben elkészült Arany levelek gyűjteménye (Kin’jó vakasú, 金葉和歌集) szerkesztője. Poétikai munkájából, a Tosijori poétikájából (Tosijori zuinó, 俊頼髄脳) és költői versenyek verseihez írt bírálataiból ismerjük költészetszemléletét és esztétikai felfogását. Ezek szerint Tosijori az olyan verseket tartotta jónak, amelyek fenségesek ugyan, mégis van bennük valami különleges, szokatlan. Saját vakáira is jellemző a rendhagyó kifejezésmód és a konvenciókkal való szakítás, illetve több olyan költeményét ismerjük, amelyben őszintén, kendőzetlenül kerülnek kifejezésre a lírai én érzései. Korai előfutára volt a vakaköltészet XII. század második felében kiteljesedő új stílusának, melyet a nyolcadik császári antológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) képvisel. Az Arany levelek gyűjteményétől kezdve több mint kétszáz költeménye szerepel császári vakaantológiákban.

Borítókép: „hullámzó ezüstfüvek őszi alkonyi órán” (a fordító felvétele)

[1] Fudzsivara no Jorimicsi (藤原頼通, 992–1074). 1027 és 1061 között régensként (szessó, 摂政) és főtanácsadóként (kanpaku, 関白) Japán tényleges politikai vezetője volt. Az akkori fővárostól, Heiankjótól délre lévő Udzsiban volt a rezidenciája, melyet 1052-ben Bjódó templom (Bjódóin, 平等院) néven buddhista templommá alakíttatott.

[2] Horikava in (堀河院), 1079–1107.

[3] Japánul szuszuki (薄), latin neve Miscanthus sinensis (ld. a borítóképen). Az ősz hét virágának egyike, gyakran ültetik dísznövényként.

[4] Mano no irie (真野入江). Japán legnagyobb tava, a Biva-tó Mano folyó torkolatánál lévő része. Dalpárna (utamakura, 歌枕), azaz olyan helynév, melyhez meghatározott asszociáció kötődik és azzal együtt szerepel a vakaköltészetben. A Mano-öblöt megéneklő versekre a legnagyobb hatást Minamoto no Tosijori itt közölt műve gyakorolta.

[5] Fudzsivara no Tositada (藤原俊忠, 1071–1123). Kora jelentős vakaköltője.

[6] Omoigusza (思草). Nem tudni, milyen fű vagy virág, már a XII. században is több növényt azonosítottak vele.

[7] Az első három sor bevezető (dzsokotoba, 序詞), amely az eredeti szövegben a a tama hangsorral kapcsolódik a vers további részéhez: a ritkán jelentésű tamatama (偶) szó magában foglalja a gyöngy jelentésű tama (玉) szót.

Charles Bukowski: 16 japcsi géppuskagolyó

Norman,
Jimmy,
Max odaveszett a második világháborúban,
míg én lestrapált bérházakban bujkáltam,
Philadelphiában és San
Franciscóban,
Mozartot és Bachot
hallgatva.
Mások másként boldogultak:
George küzdött a rossz
májával. Dale belehalt elvetélt
ambícióiba. Nicket szokásos, kegyetlen útján
rabolta el a rák.
Harry megnősült,
és 5 gyönyörű gyermekkel áldotta meg a sors..
Jimmynek igaza volt —
amikor megpróbálta visszahozni a bombázót
Angliába, kilőtt motorokkal.
Normannak is igaza
volt —
de három óra alatt belehalt
a 16 japcsi géppuskagolyóba.
Pedig mindnyájunknak igaza volt —
üldögélve képregényeket
nézegettünk,
meleg bort iddogáltunk, és
cigarettákat sodorgattunk.
Este hatra már vérünk tombolni kezdett,
és
arcunkra tapadó pókhálókon
sétáltunk át.
Igazunk volt.
Igazunk volt —
a hollókárogás, és a fáradt naplementék
víziói, és a megfáradt
emberek —
Haldokolni egy életen át tart, meghalni
semeddig
se.

Márkus László fordítása

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info