Úgy kell megdönteni (tengelyei mentén), hogy
beleláthass: nem a saját életemet élem
– visszanyitja egyik kezét a mester.
elmerül a samponos vízben.
horpadt combjai a kád belső falát súrolják.
idő: négy óra múlt. a fehér falra döbben a friss mész.
holnap – fürdőköpenyéből vizslat, kinéz –
szobor lesz ez is, gömbölyű esőcseppek tömbbé
visszamarják,¹´²´³ s a liftben,
csípőre szorított izmos karjába
fogózva dönti meg két bútorszállító. hogy elférjen.
az egyensúly belső falát súrolja. kimászik. kádból
a mester. szétfröccsen néhány csepp-darab
a szobron vastagon lerakódott fénysugár
ívén, s a hosszú ív alatt.
a szobor közben súlytalanul be-be alkonyul,
sűrűn összetapad ropogósra a térben –
hűlt helyem lesz a teste – ül a mester –
alkarja az ebédem.
¹a mozdulata, ahogy nem hajlik csak törik,
akár egy kiszáradt, forró szobanövény szára.
zöld márványtömbből felbukó lába
szorosan összezár. ha távolodom – úgy látom –
mégis elindulni készül.
a combjából kimeredő duzzadt izomköteg
szinte rándul. remegsz vagy rugalmas vagy
mint az ujjvégen falhoz nyomódó sejtek.
pedig csak az ajtórésen átömlő fény vonul
végig rajtad. indulni készülsz. sejted?
²alvás közben elvékonyul a szemhéj. s azt
látom közeledik, a befeszítetett függönyök
mögül az utcafront. homlokteréből a szobor.
egy későbbi időben, korra reggel, egy másmilyen
–lengőajtón túli– térben határozott pályát írsz
le, azt gondolod. akár a nyaki verőér a bőrből,
kidudorodik a földbe döngölt levelek közül
egy érdes, piros gázcső. pedig csak ezt követed,
s ha kettéágazik, bizonytalanul megállsz, mint
mikor gerendahídon szerelvény fut át, s a haladás
ütemtelenül változik. kitágul. egy pillanatra a tér.
s mikor lassulva átér:
rácsukódnak felpuhult, göngyölt levelekkel
a lombok.
³S-alakot ír le tested középvonala, mint a gyertya
lángja, egyre vékonyabb: megöregedtél. beléd
ülepszik a por, hosszú rétegekben, évgyűrűk
a fa törzsére.
kezdesz leválni rólam, mint a kéreg,
lelassulok én is, mint hidegben a méhek.
itt állhatott a parkban! – rád mutat egy elmenő. itt áll,
mondom én, apró tömbként befedve ismét. valami,
ami nagyon innen.
kezdesz leválni. mintha egy elrepedt vezetékből folyna szét
a hang a magnó és konnektor közötti térben.
