Jeltelen
Meddő,
porzó földutak.
Egy ember áll a tűző napon.
Hunyorogva nézi
a Teremtés határait –
túl éles a fény.
Túl nehéz.
Elindul
a lüktető nyárban:
lassan, ahogy a homok
a Bárány vérét,
fölissza
az ég.
Samsa/ra
Túl éles a fény.
Ezek a rovarszárnyak
nem az enyémek,
hová repülök?
(Illusztráció: David Friedman: Bright Morning – Koko Head)
irodalmi félreolvasások 26.
hungarikum lett a pármai kolostor
(a karikás ostor)
*
nehéz megmondani miről szólnak a legényeim
(regényeim)
*
fecskefalat kaptak a parti költők
(költőfalat a parti fecskék)
*
előbb költeményt adott majd gólpasszt
(kötényt)
*
Önkény István Könyvesbolt
(Örkény)
*
szelid őz mészárolta le a nyúllakomára készülő sólymot
(vérengző)
*
korábban gondolati lírának nevezte ezt a fajta költészetet a recepciós
(recepció)
*
ki viszi át a szereldét?
(szerelmet)
*
Kartell Vilmos
(Tell)
*
Érdes Anna
(Édes)
*
szövegekkel bizonyította izzadságszeretetét
(szabadságszeretetét)
*
Veri a szeretet a feleségét
(az ördög)
irodalmi félreolvasások 27.
szűr-realizmus
(szürrealizmus)
*
A hülyeség kalapácsa
(helység)
*
kulturális hegedűvonó
(hegemónia)
*
a megfelelő hidratálás csökkentheti a szövegelégtelenség kialakulását
(szívelégtelenség)
*
szenved-e olykor alkotói kompetenciában?
(impotenciában)
*
költött fegyver
(töltött)
*
a kiadó strandja előtt dedikált
(standja)
*
a kiadó standja előtt delirált
(dedikált)
*
faragott Karinthy Frigyes a körúton
(ballagott)
*
meghosszabbítja a kormány a honoráriumot
(hitelmoratóriumot)
*
szeretettel szöszöljük szerzőinket
(köszöntjük)
*
szívemben mint száz Dózsa György virul a halk remény
(rózsatő)
(Illusztráció: Amanda Gosse: Swallow in Flight)
Anyák és fiúk
Sosem engedted, hogy felüljek Kincsem hátára.
Csak csodáltalak az erdei lovaglásokkor,
ahogy elvágtattok a bükkfák alatt.
Gengszter sosem maradt le.
Hiába zavart, nem lett volna otthon hagyni szíved.
Rászóltál, ha csípkedni támadt kedve,
és közben gyönyörködtél az ötéves csikóban.
Csutakolás után a legelőn hagytad őket szürkületig.
Ekkor értettem meg igazán,
anyák és fiúk elválaszthatatlanok.
Évelő
Az álmosodó legelőn tanítod a füveket.
Hasra fekve súgod nekik a lovak nevét.
Mikor látogatni kezdtem a tanyát, azt hittem,
a ménes tagjai egyformák,
a fű szúr, a föld pedig süket.
Egyszer megkérdeztem egy fentőfüvet,
hogy találtok meg mindenhol?
Évelő vagy te is,
suttogta a föld.
Zsurlók, lovak, szerelmek
Egyszer elújságoltam neked,
a mezei zsurlók rámtaláltak a réten.
Azt mondtad, ügyes vagyok.
Tanulom a zsúrlókat, a lovakat, a szerelmet.
(Illusztráció: Rachael Koppendrayer: Dala Horse: To Run with Endurance)
A Mémrá tanítása
Az írás emberi alakja
A Tóra elkötelezett hívei elképzelhetetlennek tartották,
Hogy Istent emberhez hasonlítsa bárki
Sőt, az Örökkévaló bármilyen hasonlítgatása
Eleve halálos bűnként jött számításba, mert a hasonlat, mint eszköz,
Kvázi egyenlővé tenni valamit egy másik entitással.
Közös nevező alá hozni a szubsztanciát az esetlegessel?
Már azt engedte volna sejtetni, hogy a klasszifikálás egyfajta uralom-vétel,
Fölülkerekedés jele. Természetesen a Mindenható fölött nem uralkodhat senki,
Még egy metafora vagy egy elképzelés erejéig sem. Mégis, a Biblia írja,
Hogy az Úr, Jah/Adonáj a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket,
Tehát a tiltás erre nézve, látszólag, ellentmond a kinyilatkoztatásnak.
Isten megszülte a Messiást, kimondta, szavával hozta be a létezésbe.
A Vele egylényegű Fiút. Jézust. És testté lett Igeként szólt –
Aki végül az Újszövetségben megjelent testben és vérével váltott meg.
Az Isten képét, ikonját, az embert.
Végül azt a parancsot kapjuk, hogy legyünk szentek, mint Isten.
Tehát kezdjünk el hasonlítani Rá.
Az ellentmondás feloldása egyértelműen a Mémrá.
Az írásnak a bensőnkbe kell kerülnie, hogy természetünkké váljon.
S ez az örökkévaló Szellem által lehetséges.[1]
Szó nélküli alap
Inspiráció folyója
Megint a szubsztancia csinál kiutat. S a szellem meg lapozgatja az átírt forgatókönyvet. Átfogó, tendenciák: a helyreállítás és az elpilledés. Mintha szférák szállítanák az értékeszményt. Plasztikus bölcselet. Hemzsegnek benne a kurzív karakterek. És szerkeszti az életművét a lelet. Talált tárgy. Az alkotó fantázia az Úr lelkében nyugszik. Mintha egy szilárd jellem lakna a bekötött papírtömegben. A könyv szeme éjjel is nyitva van. Álomi szerviz, ami a meghalást tartóztatja fel. Íme: látomás és hatás. Mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Az üzenet, ami a műben hozzáférhető. A remény széttrancsírozott, de összerakható teste. az a szerencse, hogy ki vagyok választva. Ámen a hegyen lakik. A létezésen kívülről érkezik a megoldó képlet-élőlény. S az égből remek gondolatok hullnak. Egy összefüggés áll össze: pillanat. Mint aki mészárszékre vitetik, hallgat.
[1] Ruff Tibor, teológus ragyogó könyve alapján, Az Újszövetség és a Tóra. Jószöveg Műhely, Budapest, 2009.
(Illusztráció: Marcus Sherman: Sententia)
Szép világ
virágzó világ
mint illúzió éltet
gyilkos egy élet
Várok
a múlt egy átok
a jövőtől még félek
állok a ködben
Törés
ugorj a tóba
ha vékony jég borítja
akkor értesz majd
A reggel szava
szólít a hajnal
mert tudatni akarja
Ő is jégből van
Kertész
és most haldokló
virágok világában
kapálok gyomot
(Illusztráció: Mandy Disher: Ice Flower)
Kartonmagány
átázott kartonon ült az öreg
lyukas pokróc alól dugta ki a lábát
poros arcú nő lépett mögé
fogaikat egymásba vájták
megborzongtam
néha jó félni
Repedések
Barna tenyérrel integettünk a nyaralónak,
mielőtt beültünk a szürke Daewoo-ba
és elnyelt minket egy porfelhő.
Azon a nyáron temettem el először apámat.
A strand homokja úgy fogadta magába,
mint régi jó barátot. A hanton nem voltak repedések.
Órákig tartott a ceremónia, mégis éveken át ismételtük,
azt hiszem, azért, hogy mindketten készüljünk rá.
Csendben figyeltük egymást a végén, nem nyíltak
köztünk a szavak, de egyszerre lélegeztünk.
Néha fel tudom ismerni a mozdulataimban,
de sikeresen túléltem a nevét.
Már csak akkor riadok meg, ha látom megmozdulni a
földet, és a rések közt integető karokkal nyúl utánam
a kapkodva növő emlékezet.
Sarló és kalapács
Emlékszem, ahogy rohantam utána
záporeső mosta le vádlinkról a sarat,
miközben átvágtunk egy búzaföldön.
Már sajnálom, hogy nem volt a kezünkben sarló.
Nem tudtam learatni az egyetlen pillanatot,
amit apámmal töltöttem
és szép volt.
Tulajdonrész
A testek ölelésébe könnyen el lehet fáradni,
ahogy egyre feszíti a megígért szavak közti
távolságot a kihízott idő.
Lehajtott fejjel ülök a rám roskadó szürkületben,
miközben a neved ismételgetem és minden perccel
jobban értem, az örökké neked azokat a napokat
jelenti, amíg a tulajdonod voltam.
Elfáradtam a testek ölelésébe,
lelkek érintésére vágyom.
(Illusztráció: Vincent van Gogh: Rain, 1889)
