EGYNESÚLY(TALANSÁG)

Valaki leszögelte az árnyékodat,
jó fél méterrel felemelt a földtől,
s elrendelte, hogy ezután csak
úgy beleszaladjál a versbe,
ne érje a lábad a talajt, hintázz
csak Holle anyó karján, karcold
az égre zsoltáros prológusodat.

Valaki leláncolt, mert azt hitte,
lázadó Isten vagy, s nemcsak a tüzet
őrzöd, nem csak a fényt viszed
albatrosz szárnyadon, nemcsak
a gyönyör rózsáit szórod, hanem
te vagy a zátonyra futott Hajnal,
aki nem mer magasra nézni,
nem mer a Kertbe belépni, csak
lassan olvad az álom hajlatán,
mint egy túlhevített viaszvirág.

 

ÓDA A VÁLTOZÁSHOZ

Az anyag ösvényéről leléptem,
voltam hős, tanár és családanya,
félénk kislány levendula-fényben,
merész üzenetekben dadogás,
tiszta hang a napi merényletben.
Áldoztam a fekete mozdony előtt,
nem hagytam az időt rám omlani,
áthelyeztem a vágányzárakat,
átírtam a menetrendeket is,
Istentől kérdeztem a részletekben.

Most sem tudok szépen elnyugodni,
nem hagyom, hogy a fény elvirágozzék,
dolgozik bennem a pirománia,
s ha a szürke csöndben csalódottan
Földre bukik a meggyengült Nap,
ajkam időzített, robbanó töltetével
kioldom a megrekedt sugarakat.

A vers pedig újraíródik majd,
hogy olvashassák mind azok,
kik most nem értik a betűket,
nem látják jól a körvonalakat,
mert szemükben még nem
támadt fel az egykoron átlőtt madár.

 

(Illusztráció: Kiosea39: Climate Change Concept Image)