Kántor Zsolt összes bejegyzése

A memória visszavarrja a nappalt; Összeszőtt ég; Kőris, akantusz, kankalin

 

A memória visszavarrja a nappalt

(Beoltja a géneket a mondatba)

A szellem visszavarrja a reggelre a lelket.
Inspirált ásó ültet időtlen kertet.
S felocsúdik az örvendező döbbenet.
S az álmában talált óra egy táskában ketyeg.

Most alszom vagy fölkelek?
Még fél lábon áll a helyzet.
Bebocsátásra várnak új ötletek.
Egy lágy hangfoszlányt az ész elvet.

Keserédes a mosakodás.
Az intuitív dömping megáll.
A huzat egy muslicát a szappantartóba zár.
A lélek az időre sugarat bocsát.

Van értelme élni? Van világ.
Ne menj túl messze, ösztön! A jelszó hibás.
Jó íz a nyelvemen. Nugát.
Felejtés! Nagy neked ez a kabát.

 

Összeszőtt ég

Prizma

A patentek engedik el a csillagkupolát.
Megbomlik az összeszőtt ég.
Szertefoszlik az élvezet, marad a szeretet,
Mint érték.
Mintha a halogatást gondolkodásnak neveznék.
A túl-aggódás az alvást kockákra bontja.
Lenyelünk álmunkban egy lepkét.
Egy fürge lábjegyzet elsül közben.
A reflektálás tört csend.
Mire beérik az ötlet, éjjel lesz a könyvben.
Olyan a textus, mint egy kert. A levegő kint, a föld benn.
Ronggyá szaggatva tarka uszálya.

 

Kőris, akantusz, kankalin

Szegedy-Maszák Mihály emlékére

Aki világot alkot, az talál nyelvet.
Tekintetek által érintkeznek lelkek.
Ha születik még nyelv, az delikát legyen!
Cseng-bong benne majd a műgond. A rend.

Magának bárki teremthet kánont.
S egy maradandó apróság mindent átfon.
Mert ugyanaz a gondolkodásmód kínálja fel,
amivel az én  a szituációkra lel.

A nyelv a nyelvét megleli. Magát a dolgot lehelet övezi.
Legfeljebb kézzel-lábbal érteti meg magát.
Pantomim lesz a blues. Nem kabát.

A nyelv fogak között él, a száj világában.
Ahol nincs aggodalom. Hol a gyógyító szabály van.
A nagy gondolat kap formát az izzasztó szobában.

Az elmélkedés nem kímél. Utat tör a világban.
S a Logosz a szív asztalán egy laptop.
Manna. Vers. Mindent átfog.

 

(Illusztráció: Carol Stender: Summer Poppies)

Minden reggel a teremtés kezdete; Az írás partján; Nincs semmi, amit akarnunk kellene

 

Minden reggel a teremtés kezdete

Eső

Az olvasás olyan, mint az étkezés. Energiafölvétel. Gondolkodunk egy jóízűt este, reggel meg írni lesz kedvünk. Mert éjszaka újra megkívánjuk a mondást. Ha kialussza magát a férfiember, sok esetben szeretkezni is támad kedve, ezért az írás és az evés a szexuális élethez is hasonló. Sikerülhet egy írás este, ami után megnyaljuk a szánkat. De reggel ránézve megváltoztatjuk, mert nem tetszik. Fordítva viszont jobban sül el. Lefekszünk és elfelejtjük.

Hajnalban újra kezdjük, mert telítődünk anyaggal, mozog a természetünk, ha egészségesek vagyunk. És ha másnap még jobbnak látjuk, mint előző éjjel, akkor ott valami maradandó fog születni.

Az írás partján

Szöveghely-maghasadás, résnyi szótövek

Az intuíció könyve voltaképp egy kavics, aki lepkét játszik. Schönberg-mutáció. Szépiapor és kalcium foszforikum van benne. Plusz Tandori átmásolt rajzai a telefirkált tojásokról. Így lesz élő lélekké, szellemmé a papír. Egy majdnem üres határidőnapló. Jézus Krisztustól kapta. Ő már előre beleírt néhány Igét. Például ezt: a Szent Lélek forrása feltör a szövegből, amit írtál a szív alakú kagylóba. Szela. Esszéista mimóza. Testté lett széppróza.

Bár liliom hervadozik a pianínón, illata beköltözik a billentyűzetbe. És a könyvbe is. Érezni lehet, ahogy belőle van Adél, hogy jönnek ki a szirmok a dallamokból és ráfekszenek az idegeinkre. És betölti a gerincünk molekuláit a békesség.

Kék erek pulzálnak a szoba falán, mintha egy női csípő (cipő) lenne a tér síkjaira kiragasztva. Boris Vian orchideái a konyhából kiabálnak be, ahogy írom a szonettet. „Vigyetek be minket is a gyülekezetbe.”

Adél belélegzi, becézgeti őket. „Rezignáció és Melankólia! Maradjatok veszteg!”

 

Nincs semmi, amit akarnunk kellene,
Mert a hiányától szenvedünk

Renováljuk a beléptetést

Ami önmagában szótlan, azt beszéltetni akarjuk. S behívjuk a saját gondolkodásunkba a Szavainkkal. S a szöveg ajtó, kapu, kinyitjuk, amikor megszólalunk s leírunk. hogy Beletartozzunk abba, amit megértünk. A nyelv tehát nem egy elzárt, külön entitás, amit Előveszünk, s amire szükség esetén támaszkodhatunk. Hanem bennünk van gyermekkorunk Óta, velünk együtt gazdagodik, gondolkodik, ítél és elszámoltat, önismeretünk génkészlete, Amiben a közös és a magánmítoszok egybeforrnak. A nyelv táptalajából hajt ki a tradícióval Átszőtt káposztalevél, ami az individuum-tudat. Így hát történetiség van a bensőnkben, amit Szavak és mondatok organizmusa rejt. Ah! S mindenki felelős azért, mennyit tud meg önmagáról S a világról, abból, ami benne rejlik. A Biblia is tud erről. Valami van, régen ráadatott Nevezete. (Prédikátor 6. 10.) Ami volt, ugyanaz, ami ez után is lesz. Ami megtörténik, és lesz, ugyanaz, ami már volt. (Prédikátor 1. 9.) Istennel vagyok kapcsolatban. Elfelejtettem félni.

 

(Illusztráció: Helena Gold: White Orchid)

Az ölelkezés hardver-architektúrája; Karakterjegyek; Rothschild hegedűje

 

Az ölelkezés hardver-architektúrája

A Foucault-Derrida-Lacan csillagkép
(+ a Kittler csokitorta)

A költészet, mint híradástechnika.
Minden versgyár egyszemélyes profil.
A recepció mindvégig grabancán ragadja,
Mert a koncepció egy radír.
A szériák és léniák csillagkupolája alatt.
A térbe/révbe belerajzolt, óriás melegágy-smaragd.
Tesztoszteron-filológia. Adrenalin alap.
Gramofon, videó, írógép. Laptop.
A mindenáron rögzítés. Gravírozás körömmel
Szép hátadba, Adélka.
Megörökítés. Fegyverkezés az önmegértés határaiért.
Emlék-készítés. Vasdarabokból babér.
Csecsebecse. A gépbe belépő szellem.
Szimultaneitás
A Szent Lélek szingularitással felel rá
Döbbenetes entitás.
Impulzus és orgazmus. Illedelmesen kivár.

 

Karakterjegyek

Indíttatások

Gondolod vagy mondod.
Nem mindegy, mire használ
Téged a tudat és a száj.
Az ihlet is egy mű,
Eleve csinált. Generált
Áttétel. Kibuggyan, túlfolyik.
Leeszi a legszebb, legszentebb rendet.
Visszahátrál az eredet benned.
A szoba-káosz nyugtat meg,
S amint felfogod, mit kedvelsz.
A titkos örömmel megtelsz.
Interiorizált iróniád
Új hangoltságért kiált.
Oszcillál a szellem.
Csiganyomok a lenyalt nyelven.
Egy ablak képe, egy oázis rajza.
A boldogságba alvásként belevarrnak.

 

Rothschild hegedűje

Grekova szövegéhez

A takarítónő is lehet igaz barát.
Egy orosz pedagógus-amazon hű szomszédja.
Férjét zsebpénz nélkül hagyja nyaralni.
De képes Csehov novelláján meghatódni.
Amit a buzgó tanárnő felolvas.
A koporsókészítő kíméletlen a szemében.
Mert a felesége halála számára csak pénzügy.
Ráadásul nem emlékszik a fűzfa alatt játszó,
Szőke kislányára, aki jobb létre szenderült.
S egyetlen tárgy, amit szeret, az a hegedű.
Lelketlen a még lelketlenebb bírája.
De van egy pillanat, amikor érintést kap.
S az érzéketlenség burka megreped.
Venni akarna a férjének egy mozijegyet.
De a cselekvésig végül nem jut el.

A szellem mégis megpecsételi,
Amit az irodalom lehel.

 

(Illusztráció: Amanda Gosse: Alexandrite Gemstone Painting)

Nyelvek ostora elől rejtve; Lepaktálni az angyalokkal?; A fénysebesség álma

 

Nyelvek ostora elől rejtve[1]

A bűnös elme árnyékában a tiszta ész

Isten látja, amit gondolsz.
Veronika kendőjét leoldanád.
Kibontanád vörös haját.
Ajkaira illesztenéd a szád.
Becsukod a szemed.
Nincs tovább!
Van, amit nem lehet.
De mintha megtörténne a képzelet.
Maga a művelet. Befékez az eszed.
Várja majd, hogy kitakard, levedd.
S több ilyen csomag van, lepel alatt.
Halott terv, tiltott akarat.
Azután találsz másik izgalmat.
Vágyat. Elérhető tartalmat.
S illúziónak tűnik majd a megvalósítás.
Más ajkakon talál megnyugvást a szád.
Milyen más, amit gondoltál és tettél.
Az emlék emléke lett testté.

[1] Jób 5. 21.

 

Lepaktálni az angyalokkal?[2]

Morál és mátrix

A történet széttörik.
Remélni, eltűnik a bensőnkből
Az Isten formájú hiány. Vagy betölti Ő?
Karfiol alakú talány.
Megunhatatlan a hátralévő idő.
Nehogy elmulasszuk a pillanatot,
Amikor kihajt a rügy, a héjak közül.
Az édesvízi hold. A távoli világok
Összeszövője, összeollózója.
Az áldott.
Szakadások által komponál.
Ő, Aki perceket ültet be.
Hogy megjelenjen az új spóra,
Ami nem a mi teljesítményünk immár,
Hanem megengedés, menóra.
Beleszőve a szóba.
Minden annyira fénnyel teli,
Hogy nincs is szükség beszédre.[3]

[2] Anne Sexton címe, Fenyvesi Orsolya fordítása, 1749.
[3] Thomas Stangl: A 105-ös szoba halottai, Benkő Gitta fordítása, Alföld.

 

A fénysebesség álma

Amit a nyelv gondolni tud, az a beszéd

Fény kezdettől fogva van.
A dolgok előtt lett.
Az angyalok a tábortűznél
Istennel időztek.
Miért ülünk itt a sötétben?
Hiszen Nálam van, lefagyasztva
A világosság.
Miért ne adnám nektek?
Emberek, tenger, ország.
S a kerubok behozták
De olyan gyorsan történt minden.
Hogy nem vették észre: nincs csend.
Az apró, töredék zajokkal
Bejött a néma aggodalom: sok hal.
Nem lett igazzá, hogy a sötétség meghalt.
S ami rejtve működött korábban, most baj.
Isten kifürkészhetetlen, de megtart.
Lehet háború, járvány.
Szívünkben él a mennyei látvány.
Értünk jön. Akik várják.
Leszünk spirálból örökkévaló iránnyá.

 

(Illusztráció: Kim Boden: Through the fish school)

Rezignált hangszerek; Abszurd, szenzibilis; Forró esőcsepp, gén nélküli ecset

 

Rezignált hangszerek

Textúra

Egyszerre keletkező és pusztuló
Állomány? Inkább tartomány.
A nyelvnek felelgetek, amikor épp ébredezek.
Nincsenek felrakva az esztétikai ékszerek.
Még csak a pillanat van, egy történet végigreped.
Mint jég, ami olvadozni kezd.
S a lé, a felszín kristálytiszta lesz.
Addig még szemet csukhat, akit a fény ijeszt.
Mindvégig hit, a teljesítmény felett.
A felszín nem a nyelv, csak a közlés fecseg.
Van, amikor aljasság a sírás, hiszti a keserv.
Nyelv és tapasztalat ölre megy.
A beszélő teljesség az időből kimetsz.
Minden sejtben húr és hang rezeg.
Szaxofon és csembaló az emberi test

 

Abszurd, szenzibilis

Természet közeliség

Szerettem volna megtudni,
De egy élet is kevés hozzá,
Hogy miként válok énem alteregójává.
Saját megértésem foglyává,
Egy személlyé, aki olvassa önnön művét,
Szerettem volna felfogni a pillanatot, az átjárót,
Amikor megszületik ujjaim között a vers.
Agyi lebenyeim, sejtjeim és memóriám,
Emlékek, sejtelmek és képzelgések
Csészelevelei közül kipattan egy sor(s
Igen, egy zárójellel kezdődik a fogantatás.
Az ötlet, a motívum, a gondolatsor, a nyelv,
A keletkezés, a létrejöttből kibúvó, kihívó, kirívó
Piciny sarjadás, felsértés, felfeslés.
Ahogy összeforr jel és beszéd,
S a belső ágakból a kéz egy virágzó gallyat letép.
Kint megfordul a tartalom, a forma, az ész,
A norma, a tapasztalás, a hit, a tudás,
A múlt, a hagyomány egymásba forrnak.
És nem veszed észre, hogyan telt, itt a holnap.

 

Forró esőcsepp, gén nélküli ecset

Vető Orsolya Lia képeihez

Kertben hasalás, fűszálak bámulása.
Hangyák követése a kertbe.
Hullámok tektonikája egy üvegmedencében.
Átölel a talált manöken.
Mindig is a tempera-kastély része lehetett.
A rezignált hegedűhang vattacukor szerű folt.
Korall. Színátmenetes identitás.
Kézjegy, szignó és tücsök alakú ikonok.
Aposztrofálhatatlan, frissen facsart mintázat
A pohárba folyt, nettó időm.
Kis rostokat érez a nyelv.
A beszéd tulipánbimbói.
Az egysejtű hártya-palackok is játékba hozhatók
Nézés által. A szem egy kút, barlangba visz. Felfelé!
A felhők hasába. Majd a földbe.
Itatóspapír a befogadás. Tengerpart,
Szívja magába az életkedvet.
Majd ontja. Spriccelnek a kövek.
Épp attól boldog, hogy fókuszpont nélkül
Képzeli el a teret.
A mozdulat, a sötétben testté lesz.
Világgá kiáltja az álmosságot.

 

(Illusztráció: Svetlana Smirnova: View from the Depth)

Hangoltság: derű és románc; Csillámló zümmögés; Az elválasztottság összekapcsol

 

Hangoltság: derű és románc

Kiöntött, drága kenet a neved.
(Énekek éneke)

Nemes egyszerűség. Csendes nagyság.
Emlékeinket kemény táblában kiadják.
S kiugrik a könyvből az alaksejtelem.
Mintha ő találna ránk. Arkhé. Rekonstruált elem.
Szikes rónák, bércek, sötétlő morál.
Olyan szomorúak most az iskolák.
legyen inkább műhely, otthon, olvasás.
A művekből épült erudíció: lakályos lakás.
A föntről származó, működő életelv.
Hogy ismétlés a lét. Gondolkodni kell.
A szépség, mint anyagiság.
Már hogyne lenne belső lényege?
Az, ahogy az arc, a rúzs, a szempillák összhangja
A hajzuhatag míves épülete.
A meleg-barna szemgolyókkal hadban áll?
Reggelre egy fehér gerle leszáll.
S katedrálissá változik az asszonánc.
Szövetté lesznek a szöveg hajlékony rostjai.

 

Csillámló zümmögés

Szomjas ásványvíz

Az ihlet este formájúvá lesz, s az ég színeire bomlik.
Karaktereket spórol a figyelem. Lecsukódik a szem.
Tárnáiba fogadja az éveket a pupilla.
Majd újraírja, amit kihagyott a líra.
Dialógusba kezd a limerick a kankalinnal.
A megbonthatatlan idővel, mint narratív szövettel.
Egyetlen mondaton belül van benne a műhold és az égbolt.
Liftezik a szív, ha az antropocénről olvas –
Összeér, ami tegnap szétfolyt.
Mintha ikrek lennének a hétfő és a kedd.
Az ismétlések titka, hogy rendelkezzünk életkedvvel
Ellentét csomagolva ellentétbe. Mint gézbe bugyolált,
Képlékeny olvasat. S azon belül egy kisebb tároló edény.
Mintha egy meta-modern dilemma lapulna az esszé dobozkájában.
Belemártja tekintetét az összegyűrt árnyak festékanyagába.
„Hadarva ír, mint Rilke vagy Kafka.” Mellette magyarázó angyal.
Sebes körte, fonnyadt narancs, néhány szeder.
Nem is gondolta, hogy ide a papírboltos kislány jön el.
Benne van a kötetlenség, a szabadság.
Tehermentes lét. Jelenléte színtiszta ármány.
„A bölcsész járatlan ösvényeken jár.
A kitaposott utakon átvág.”
Mint aki minden férfi lelkén átlát.
Vörös hajában egy fehér rózsa.
S ott van előtte a pulton A szellem fenomenológiája.”
A tragikum eltűnik, s ott a derű, a románc.
Kagylót becéz a szingularitás.

 

Az elválasztottság összekapcsol

Tervvázlatok

Szintetikus eufória, poszt-digitális szürrealitás.
Menekülés a kitaláltba. A kapcsolatba kerülés,
Amiből hiányzik a mag: a találkozás.
Ez nem én-azonosság, csak nyers entitás.
Itt a papíreperfa kérge.[1]
A morál és a poszt-szubsztancia
Lágy genealógiája.
A szellem szürrealitása, plasztikussága.
Elevenítő ereje, a lélegző kontextus.
Most jön. Éppen a szomszédban tankol.
A nyelv és a tapasztalat.
Pézsma és avokádó –
Adrenalin parfüm. Júda oroszlánja
Belép a teremtett múltba.
Ő ad képességet, hogy gondolkodni
Tudjunk a világról.
Ebből lesz ama fluid prizma, amin keresztül
Prófécia érkezik.

 

[1] Hajós Eszter kifejezése

(Illusztráció: Uğur Ergül: Subconscious (2021))