Kántor Zsolt összes bejegyzése

Isten üveggolyói

 

A várakozást nem tudod megvárakoztatni.
Ott van a szobádban a szellem. Jó angyal.
Segíteni szeretne a kerub. Nem kentaur.
Minél inkább egyedüllétre vágynál.
Viszed magaddal. A jó apa melletted áll már.
Villanyvasutat. Matchboxot. Legót ad.
A lelked fiókjából kiveszi a vasalót.
Alkoholos filctollakkal rakja teli –

Közben titkos céduláid megleli.
Mire fölkelsz, megoldja bensőd nagy baját.
Hogy hinni tudj! Nem elektrosokk kell.
Hanem maga a mag. A vágy.
Édes altatás! Az ég ad identitást.
Új nyelvet tanulsz, amikor olyan lényekhez szólsz,
akiknek nincs nyelvük. Közben átköti génkészleted kötetét.
Az embereknek az égbe kerül a lelkük.
Majd a bőrödet áthúzza. Mintha egy selymes ágyneműt.
Így képzelem.  S odakészíti a Carver kötet mellé a fitt menüt.
Átírja az önelégültséget. Nem leszel többé epés.
Lesz az öncsalás helyén egy új arc.
A tettre kész.  S a kezeidre ráküldi az áldást. Hogy zenélj.
Borrá változtatja házasságod vizét. Fenntart, nem nyel el az éj.„Szívverésed ajtócsapódás.”  Délben pénzt hoz neked a postás.
Meg egy Igét. Vércseppek hullnak a szívedre. Mézes bibék.

 

(Illusztráció: Rafał Olbiński)

Élére állított szappan köldököd medrén

 

Szentírás az ajtó mögött

Évekig aszállyal küzdöttünk.
Nem volt mosoly. Se csók.
Majd hozzásodort Isten a sorsunkhoz
egy harmadik zsinórt.
Önmagát.
Utána jött az eső, az áldás.
Könnyebbé vált az alvás, az ágy.
Kinyílt az Ige ajtaja.
A kis szoba ajtaja mögött felfedeztem
a Bibliám.
Talán száz éve aludhatott, még apámtól származott.
Egyetlen nézésem elég volt.
Hogy rügy pattanjon ki a hozzánőtt imán.
Egy papír volt benne. Óhajok, vágyak listája.
Megnéztem.
Maga volt a szöveg a boldogság hiánya.
De olyasmi érzések voltak benne,
amikkel én is birkóztam.
Öröklés. Csuktam rá a fedelet.
S belealudtam a fejembe költözött dolgokba.
Majd közös fürdést javasoltál.
Megmostad a hátam.
S húsz év után felkapcsolt a bizsergés.
A jó illatú áram.

 

(Illusztráció: Rafał Olbiński: Hope)

A történeti távolság átugrása

 

A cselekedet megszólal

A sikeres olvasat
magának az olvasásnak a halálát jelenti.
Nem kell tovább keresni a magyarázatot.
Előáll a kulcsmozzanat.
Elméletileg minden az életért van.
Hogy a hit cselekedetei megszólaljanak.
Előírta receptre az Úr.
Mert a hit tettek nélkül olyan,
mint a test szellem nélkül.
Egy üres zsák.
Puszta forma. Ami vénül.
Minden tudás, ügyesség a létet tolja.
Be a bevásárlókocsit, a boltba!
S abba rakja az árut az ész.
A gyakorlat.
Koncentráció. Elhomályosult háttérrel.
Üvegben a méz.
A szöveg nyelven túli igazság-
értéke. Nedvdús bibék.

 

(Illusztráció: Chris Ofili)

A festékjavító golyójának kotyogása

 

A méz egyetlen cseppje, mint elgondolt örökkévalóság.
Isten pillanatnyilag egy hanghoz köthető.
Akcentusa oltár.
Ő a különbözőség, mint kikezdhetetlen okosság.
Nem engedi, hogy bölcsességét lenyúlják.

A jelentéssűrűség kihátrál, mint egy eltűnt korosztály.
A reggel írja a verset. A mondatokat fények mossák.
És tavirózsák bolyhaiból bontja ki magát.
Egy ölbe tett kéz mozdul be rá.

Valahol az alázat a legnagyobb szabadság. Akár.
Már-már szolgálat, hogy másnap szedi szét az ész.
Beviszi a kávét álmában és másolja az ég.

Felöltözi a pillanatot. Ami a fű alól kinőtt.
S éjszakára a könyvet behálózzák az erők.
A magány megérkezik, hogy kinyissa az időt.

S a történelmet későbbre halasztják.
Mint úgyis elkövetkezőt.

 

(Illusztráció: Whooli Chen: illustrations for Apple Today Tab)

A lélek tava

 

Egyre ugyanolyanabb a táj

(Márton László: Ottlik szonett)

 

A mi kedvünkért van? Egyáltalán bármi lehetséges
a mi kedvünkért nyáron?
A temetőből kifelé tartva egy kolléga búcsúztatása után.
Hogy ne lássák esendőségünk kitanult képmutatását.
Viccelődtünk.
Akár csak a katonaságnál, amikor reggeli tornára mentünk.
És lógni csak ködben lehetett.
Akkor néhányat az őrmester is elengedett.
Nyugodtan ácsorogtunk az alábocsátott ólomfüggöny alatt.
Ahogy Kornis Misi írta (hamarabb).
S ilyenkor kövekké fagynak a sarak.
Közel jönnek az éhes madarak.
Majd a tornaóra is elmarad.
Befagy a lélek tava.
Tél lesz. Tantermi feladat.

 

(Illusztráció: Piet Mondriaan: Vízparti fák)

Szépség: eszmény

 

A gomolyfelhő magát esőcseppnek képzeli

A levelek suttogva mormolják az igéket.
A toboz begurul: – Túl szakrális ez az ének!
Egy törzs a villámlástól megreccsen.
Az öreg fa kidől.
Siratja a tó csendben.
A parton halat eszik a sirály.
A szél a lombbal szóba áll.
S folyik a tudat! A világnagy párbeszéd.
Valami gonosz erő bűzlik. Hogy esne szét!
Nemcsak virágokból áll a nép.
De legalább szombatunk ne zúzza szét!
S beszippantja a hálaadást az ég.
Az elme álmos: elég!
S a fűben egy árny a csigaházra lép.

A kamrában megnyikordul a törött szekrény.
Bezárkózott a szépségeszmény.

 

(Illusztráció: Charley Harper: Mystery of the Missing Migrants, 1990)