Apokrif kocka

Az ihlet forrása

Most elkerülik a tudatalatti könyvtárt az álmok,
Csak akarat van és radikális eklektika,
Nincs idő, csak ásító porszemek.
Könnycseppkő-barlang, derűs elfojtások.
A betolakodó alkony. Igét hirdet.
Nem úgy adja a békét, ahogy a világ adja.
Nincs messze egyikünktől sem.
Az élet vizének tiszta folyója.
Felemelkedik belőle a trón. Limerick.
Filadelfia. A kisebbség.
Nem a nép szavazza meg. Az időtlen dönti el.
A fenyítés fénye. Érces, nyers akcentus.
Egy nyitott ajtót mutat meg a lombok között.
A béketűrésre intő beszédet. Oszloppá teszi.
A szívbe írt csíra. # + @ = &

A fény, a hang és az ujjak

Mintha a Dunába ömlene

Az égből a kéklő eső.
Mintha szégyent hozna ránk,
Ami nem vagyunk.
A szorongás rettenetes mélysége.
A hallgatás, a tudat-utak sztrádái
Összefutnak egyetlen csillagképben
A málnahabbal leöntött felhők fölött.
És nézed a hídról, miként hetvenkedik
A lassúság és a bölcsesség a víz tükrén.
Mintha anyánk testéből bújnánk éppen ki.
Egy vadonatúj prioritás szólít meg.
A Szentlélek tájai. Víz alatti klarinét.
Tűnődő csilingelés. Megérint
Egy figyelmen kívül hagyott szöveg.
Megjelenik az ágyában, mint intés.
S akkor keze ügyébe akad a sötétség,
Mint megnyílt kagyló. Hal alakú gyanta.
Marokerősítő gumikarika.

Elrejtett világegyetem

Meta-filológia

Álmában felkeltek a kötetek
A könyvespolcokról ugrottak bele a medencébe.
Az emlékekkel teli, tavaszi mezőn.
A Borges-könyvtest a vázában álló
Rózsaszirmokból harapott ki egy darabot
Hogy lepréselje az örökkévalóság
Történetét. Erudíciót csiszolt
Gesamtkunstwerk – mondta a Füst Milán-korpusz
Érezni akarta Jeruzsálem atmoszféráját
Az asztalon heverő tangóharmonika
És a hegedű regiszterein s húrjain keresztül
A Biblia lelke bement az ágyban fekvő
Tulajdonosba és megváltoztatta a gondolkodás-
Módját. Mire felkelt és kiment kávét inni,
Már tudta, hogy akinek van, annak adatik
És átvitt egy adag töltött káposztát
A szomszéd bácsinak, aki egyedül élt
Majd visszarepültek a művek a fészkükbe
És mintha semmi nem történt volna
Az ablakpárkányon megjelent
Egy könnyes szemű postagalamb (jaj!)
A szubsztancia megszülte az esszenciát
Az égből lefolyt jövő egy kicsi cseppje
Talán a boldogság vagy épp a horror
A tulajdonos odaült a számítógépéhez
És leírta: ma megnyílt számomra
Egy elrejtett világegyetem
Abban a percben berepült az ablakon
A leleményesség és ítélőképesség kék darazsa
Hizlalt lándzsa –

(Hirtelen csíkos templomformát véve föl.)

(Illusztráció: Laura Iverson: Rain at Dusk and Rushing River)

A Mémrá tanítása

Az írás emberi alakja

A Tóra elkötelezett hívei elképzelhetetlennek tartották,
Hogy Istent emberhez hasonlítsa bárki
Sőt, az Örökkévaló bármilyen hasonlítgatása
Eleve halálos bűnként jött számításba, mert a hasonlat, mint eszköz,
Kvázi egyenlővé tenni valamit egy másik entitással.
Közös nevező alá hozni a szubsztanciát az esetlegessel?
Már azt engedte volna sejtetni, hogy a klasszifikálás egyfajta uralom-vétel,
Fölülkerekedés jele. Természetesen a Mindenható fölött nem uralkodhat senki,
Még egy metafora vagy egy elképzelés erejéig sem. Mégis, a Biblia írja,
Hogy az Úr, Jah/Adonáj a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket,
Tehát a tiltás erre nézve, látszólag, ellentmond a kinyilatkoztatásnak.
Isten megszülte a Messiást, kimondta, szavával hozta be a létezésbe.
A Vele egylényegű Fiút. Jézust. És testté lett Igeként szólt –
Aki végül az Újszövetségben megjelent testben és vérével váltott meg.
Az Isten képét, ikonját, az embert.
Végül azt a parancsot kapjuk, hogy legyünk szentek, mint Isten.
Tehát kezdjünk el hasonlítani Rá.
Az ellentmondás feloldása egyértelműen a Mémrá.
Az írásnak a bensőnkbe kell kerülnie, hogy természetünkké váljon.
S ez az örökkévaló Szellem által lehetséges.[1]

Szó nélküli alap

Inspiráció folyója

Megint a szubsztancia csinál kiutat. S a szellem meg lapozgatja az átírt forgatókönyvet. Átfogó, tendenciák: a helyreállítás és az elpilledés. Mintha szférák szállítanák az értékeszményt. Plasztikus bölcselet. Hemzsegnek benne a kurzív karakterek. És szerkeszti az életművét a lelet. Talált tárgy. Az alkotó fantázia az Úr lelkében nyugszik. Mintha egy szilárd jellem lakna a bekötött papírtömegben. A könyv szeme éjjel is nyitva van. Álomi szerviz, ami a meghalást tartóztatja fel. Íme: látomás és hatás. Mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Az üzenet, ami a műben hozzáférhető. A remény széttrancsírozott, de összerakható teste. az a szerencse, hogy ki vagyok választva. Ámen a hegyen lakik. A létezésen kívülről érkezik a megoldó képlet-élőlény. S az égből remek gondolatok hullnak. Egy összefüggés áll össze: pillanat. Mint aki mészárszékre vitetik, hallgat.

[1] Ruff Tibor, teológus ragyogó könyve alapján, Az Újszövetség és a Tóra. Jószöveg Műhely,  Budapest, 2009.

(Illusztráció: Marcus Sherman: Sententia)

Föl-földobott kő

Mint egy gondolat-független aura-
Felhő. Megapixel –
Törvény és katarzis szekvenciái
Oktávok (este volt)
Keletkezés bezárás elválás összeérés
Konstans evidenciák
Még felkelés után is tart
Molekuláira bontja a nappal a bort
A fényt a nyelv
Prizma a poharat
Méhecskére borítva az asztalon
Csomolungma
Taktilis metafora
Formát idéző kéz hajnali akkordja
A medúza-alakú zongorán
A szabadság enyhe mámora
Violinkulcs a csipkeverőnő kontyában a csat
Spektroszkóp (Egy angyal sztetoszkópja: # és #.
Az én belemenekül egy szótárba
Olyan a széken a feleség merész harisnyája,
Mint egy megkívánás
A katica letojja az impresszumot
Mimózának érzi önnön nimbuszát
Majd kesztyűben emeli fel az ivóedényt
A legszebb pillanat, amikor lehajol meztelenül
A legalsó zoknis fiókhoz # és #,
Kizár –

(Illusztráció: Carlos Dugos: Morning Wine, 2009)

Peter Handke 80 báránya

Évek: pillanatok

Thomas Manntól jött, Cervantes génjei
Éltetik, Tolsztoj inspirálja naponta.
A lelke a pecsét, műgond a gondja.
A nyilvánosságot, mint csomagolást, kibontja.
Analizálni akarja a csillagos eget.
Várni, hogy megjelenik a neki szóló jel.
Megvárni a reggelt a verandán,
Ülni a kősziklán s a lankán.
Ahogy rászáll a margarétára az első méh.
Az est becsukódva zárja magába
Az ént, hogy boldoggá abálja.
Majd a hajnal kinyitja a kaput
Csupa Debussy, Chopin a tranzisztoros rádió.
A szorongás tűnik, és újra apokrif a rezignáció.

Dolog, álom és szavak

A jelölő visszahúzódása

Kulcsár- Szabó Zoltánnak

Mintha nem volna anyaga a szónak.
Se a nyelvnek, amiből vétetett.
Gőz és pára minden mondat.
Jelentés nélküli jel. Ékezet.
Csak játszunk a színekkel, illatokkal.
Mintha valamit teremtenénk.
Olyan magabiztos a nem tudás.
Ahogy elképzeli, hogy tartja az ént.
Pedig valami valóságos indult el felém,
És biztos voltam, hogy szeretni akart.
De csak egyre távolodott a part.
Engem meg a felhő magához emelt.
Ihletforrássá változott a hely.
Nem elnyelni, hanem megérteni akart.

Létezést talál a szó

Jelölés, kitapintás

Minden szó tartozik valamely dologhoz.
Ha nem dolog volna az, amihez hozzárendelhető,
Akkor gondolat. Vagy épp egy cselekedet lesz az.
Amire utalhat. Jelölés és közvetítés.
Ez a szavak munkavégzése.
Utalni valamire, ami e nélkül
A megjelölés nélkül némaságra
Volna ítélve. A szó mond valamit
A látható, tapintható világról.
Megállapítja, hogy létezést talált.
Talált lenni akarás. Rátapintás a pulzusra.
Az ujjbegy érzékeli, hogy ver a szív.
A szó lefogja ujjaival az adott akkordot
A nyelvnek, mint hangszernek a húrjain.
A gyantával bevont húr a megszólalás pulzusa.
Vérér a hang, ami a szívhez vezeti a lüktetést.
Ezek tehát az ujjbegyeknek kedves helyek.

(Illusztráció: Fiona Ross: Ocean-inspired paintings)

Áttetsző és vérbő szubsztancia

Értés, érték

Mert mi is, voltaképp az értékes, a szép?
Végrehajtott bekövetkezés.
A partitúra lesz játszadozó zenévé.
Felmérhetetlen kiszámíthatatlanság,
Félkész? Nem! A legérettebb, teljes lét.
Mély és üde – Friss, mint a május.
Oly lágy, áttetsző út, amint átjutsz.
Hiány és teliség egy pályán fut.
A fénysebességnél gyorsabban,
Bármily bonyolult, azonnal átlátjuk.
Az írás. A vers. A költészet.
Az olvasás válik művészetté.
Ahogy a szöveg lélekké és szellemmé.
Amiben vereséget szenved a nemlét.

Einstein és Pessoa dialóg

ABC

A növényi lét a fény, az eső
És az optimális hő kontextusában
Mint emberi bőrben a szemérem
Mindenben áthatolhatatlan szégyen
Elrejtett spórolás és elidegenedés
Az eggyé válásban esztétikum és szétesés
A fénysebességnél sebesebben
Nem észlelhető információ.
Istennek semmi nem lehetetlen.
Ő a megértés Ő a csók
Maga a figyelem is észlelésbe metsz.
Minden ajak és orr egy kereszt

Hacsak épp nem figyelünk oda.
Akkor a pillanat a képletből kilóg.
Mint az észrevétlenül leadott kilók.
A semmiből születik meg a csinosság.
Nem vesszük észre és adódik egy mennyország.
Mint jelek és érzések otthona.
Mint hárfa, oboa és lézerorgona.
Déja vu! Részecskévé omlik össze a szoba.
Például a vírusokkal teli, tavalyi év.
Ami hullámként ötvözve kétségbeesett kilét.
Lebomlik a szépség, mint sziromként
Felfeslő, bíbor bibék.
Ezt álmodja elmémet működtetve az éj.
Az ősi szorongás egy óda (#)
A relativitás vizébe sózva
Isten a hit hálójával partra vonja
A lét lassú, bombasztikus és lomha

(Illusztráció: Ashley Moffatt)

Kimaradás TD-vel

Eltávozásra megy az én

Az érkezési oldalon: unikális Indulás.
Önmagunk számára, az identitás
Mind-mind kimondja most magát,
Több alkat egyesül, mint mellény,
Bebújtatott nyakkendő, ing, tavaszi kabát.
Gombok, a csikófejű cipőhúzó, zsebben a Solenard
Pipadohány. Szűz szomorúfűz illatú zsák.
Mind előjön, mint kő, mint házak, mint fények,
Mint ágak! Van arisztokratikus alázat.
Azután a test, a korpusz, az arc, az emlék.
Csipetnyi bánat.
A Szpéró-lepkék. Zsebtükör. Hónalj-stift.
A mítosz persze korlátokat állít az idillnek.
S a pökhendi utókor, a túlélők rendre mellélőnek.
Csak a tomus marad. Az áll meg, ami meg van írva.
A fürdőkád szélén tartott, citromsárga szappantartót
Gondoltam a kiállítás első, élő tárgyává emelni.
Amiben az én-mintás mackó nyaklánca pihent olykor.
Mondta a kurátor, a jól értesült Magritte.
Egy krupié. S az álom egy hajón folytatódott.
Majd a lóversenypálya, Hamletre fogad, nagy tételben,
A Joe Lopicollo nevű nyomozó.
Berendezkedett a könyvkuckóban. (Maradj halott!)
Ebből ne engedj! Chiazmus, deixis. Testvérünk voltál és apánkká lettél.
(Petőfi) A klasszikus retorika egyszerre és transzmutációs
(Felcserélő) felfröccsenő mondatalakzat.
Majd jön a rámutatás terminusa. Szép, míves, irodalmi kaptafa.
Hardvererotika. Bocs, retorika, két fülbevalóval
Egy rózsaszínű, pici borítékban. Két piciny csiga, medúza vagy bodobács?
Föld, erdő, Isten. Szabó Lőrinc morzéja.
Majd Szép Ernő jázminja. Ottlik-bridzs Proust álmában.
Majd a becsomagolt vízpart.
Így élt TD. Így halt.

Apokrif kulcs

Megesett velük

Aki szeretetben marad, Istenben marad.
Mondta a javítások tamburmajorja. TD.
A díva és a koncertmester a büfé kocsiban
Pezsgőztek. A szerző kabátjába voltak
Belevarrva a meta-poétikus citátumok,
Hallani lehetett, hogy fickándoznak egy táskában,
S ahogy zúgnak a metonímiák. A zeugmák.
Oszcilláltak és felfénylettek. A szóközökből
Áradtak a fahéj-, és bodza illatok.
A szeretet kiűzi a félelmet. Minden általa lett.
A pillangó-mintás atlétatrikó meg egyenesen
Patinásnak tűnt. Ódon gránátalma-parfüm
Delejezte. A nagylábujja kinézett a zokni ablakán.
Na és? Megírja majd az És?
Nem találtak se tiltott gondolatokat,
Se rejtett mannát. Köszönés nélkül váltak
Köddé a drón-fejű harcsák. A kalauztáskáról
Lelógott egy szőke hajszál. Amikor a vonatfülkében
Az olvasók szemében kitágultak a pupillák,
Egy selymes, lágy paradigma ereszkedett
A lelkekre. Trillák. Az éden víziója Az élőbeszédet
Szinte teljesen elnyelte a hóhullás.
Haydn zenéje hallatszott. Erre ébredt a bőröndön
Elaludt korrektor. Eszter. Ölbe tett kezekkel tüsszentett.
Majd Mallarmét fogyasztott Rilkével és Baudelaire-rel.
A vonat megállt. Az idő leszállt. A pillanat ünnep lett.

Hanggúla

Kortyolás, pohár és ujjak

A vonó hegyével játszik
S a gyantaporfelhők hurrikánját
A szellem géniusza lélegzi ki.
Kiszabadítja magát, még reggel,
A konfigurációk végtelenéből.
A napsütés egy tökéletes szonett.
Kompendium, mondja a papagáj.
Az íróasztalon a bárány és a zsiráf
Bámulják a többi nippet.
A kanapé redői kibeszélik
Az ellenállhatatlan vágyat.
Inspiráció. Lánykori nevén: ihlet.
A szeretetben nincsen félelem.
Belépni a versbe. Nincs test.
Aranyló cérnán lóg a kilincsen
Egy elkékült tejfog.
Az ügyeletes angyal végre elfog.

(Illusztráció: Bric-a-Brac. 250 Large piece jigsaw by House of Puzzles)