A Dunszt szép erudíciója

KULTMAG

Metafilológia

Vannak exkluzív helyek diszkurzív terek
ez nem új keletű kísérlet, hogy legtöményebb
élményként hasson ránk Az üres tér
kristálytiszta élet # ámen. nyers és egyszerre szent
akcentus. parabolák és paradigmák világa
kulturalizáció. forma azaz érzéklet
nélküliként jön. hogy ne a nyelvi jellegre
helyeződjön a hangsúly # krisztusi vér
elfordulni egy kicsit az irodalom
belpolitikájától és hagyni. állni
ritkán reflektált raphszodosz
a szöveg csak köztes termék
a megértés létrejöttének, genealógiájának
egy pici szakasza
az alfabetikus önazonosság megrendül
lemond a végérvényesség deklarálásáról
a mondotton keresztül feltárja a ki nem mondottat
ez se sok. önmagát törlő fikció
a cipőfűző és az öngyújtó
a súlyzóval feltört zöld dió
miként múlik, ami megmarad
a fájdalom a szépségideál tojássárgájaként
aláfolyik mint privát
mert megérteni csak azt lehet
amiben van saját –
mert legmélyebben és legérvényesebben
az ember élménye az idő és a nyelv
az élet és a világ
bár nincs bennük rögtön
a múlt az előtörténet se a hagyomány
ez az olvasmánnyal szembeni magány
vannak távollétek, amelyek épp
hiányukon keresztül állnak szilárdan

Delikát aritmetika

Sok, de számba vehető megoldás

Erő kell ahhoz is, hogy viseljük a magányt.
Valami jó könyv. Bizalom a megértés iránt.
Hogy képesek leszünk mindvégig
Ébren tartani néhány rokonszenves axiómát.
Sőt, újraírni az eddigi princípiumokat.
Persze a végeredmény mindig ugyanaz.
Levendula, muskátli és moha illat.
A férfiaknak kötelező ilyen erdei atmoszférát
Árasztani, jobb szeretem a bodzát, a liliomot.
Az akácot vagy a fréziát.
Az illúzió szót töröljük a szótárból.
Két prímszám összege valóban páros lehet csak?
A Goldbach sejtés feldobja a napunkat.
Együtt bogarásszuk a négy színsejtést.
Majd te, mint esztéta, kimondod az ágyban,
Hogy ez a grammatika textuális síkja.
Szerintem meg sikamlós terep.
S a női táska titka, én vegyem ki onnan
A legfinomabb textúrájú hajpakolást.
Aposztrofálod is: regenerálja az alvás által
Szétbomlott frizurát.
Hajrá! Mindent az ágyban csinálsz.
Még a répát és a zöldséget is behozod
Egy porcelán tálban, a két párna között ülsz
És úgy hámozod a dolgokat.
A héjak, Istenem, a krumpli, meg a zeller,
A narancs meg a gránátalma. Kupleráj
Lesz a hálószoba. Profán oltár.
Szagok harca, illatok diadala.
Ennek a szombatnak van szellemisége.

Textúra arckrém

Estére feszes, ciklámen szirom

Jézus szívverése

Elillant ízű számat ujjbegyeddel nézed.
Emléke olvasásban másolódik.
Implicit klisé, empíria szól itt
Egy megtapasztalt nyelvhús, extrém idea.

Szubjektumként felfogott, szép lassulás.
Amiben élet-halál harc az írás.
Ez a saját élet elmélyítése:alkotódás
Gesztusértékű és mégsem megbecsült.

Telt keblű, öreg hordó a benső.
Nemcsak lélek, annál sokkal több: szellem.
Aranyló, puha mappa.

Jellem. Biográfia, életforma és íráspraxis
Álló pillanat és szösz-sötét.
Szirmok, bibék között: féltett ubiktivitás.[1]

[1] Mindenütt-ség. (Növényzet)

(Illusztráció: Jukka Bjorn: Dew on Moss)

Baudelaire Aphrodité kertjében

A habokban megbotló szél

A hallgatás szövete és a beszéd fonala.
Mondja a mámor krupiéja a dramaturgnak.
A tárgy a regény, ahogy szigetté teszi a nincs.
A történet, amely magába szívja a nyelvet.
Szinte egyetlen könyvoldalon belül
Egymásba szeretnek világok és tettek.
A katonaiskolában születik egy mítosz.
Mintha a civil világkép lenne az optimális.
A hangnem, a formák, a műfajok.
A messzeség fátylát a reggel rántja le.
Az akusztika nyers akcentussal árnyalja
A melankólia zenei alapszínét
Ami a szükségszerűség és az esetlegesség elegye.
Baudelaire keze megnyugszik Aphrodité ölében.

Voltaire és Kierkegaard

Slobodan Tišma emlékkönyvébe

K-Európa. Tükörszerűség, ahogy élnek.
Megint más, ahogy látnak.
A pillangónak nyelve van, pantomim-klaviatúrát épít.
S a lepke Voltaire szobrának az orrára száll.
Suttog a gyík, most illatok akkordjait ontja.
Édes nedve van az orchidea évgyűrűinek.
S vannak összement kavicsok, lila kősziklák
A felhőkbe csomagolt korongvatták. Lélek-meder,
Apró öltések, hímzés az emlékezeten.
Amit előszörre mond, azt is inkább emlékezi.
Időgyapjúba szőtt, testetlen fonal.
A szó, egy metszet. Taktilis üveglap
A benső virágos mezején. S a fény, az éj
Egybeforr a lét vizén. Kierkegaard mondja,
Vagy-vagy. Nincs harmadik út.
Szorongás vagy ismétlés?
Helyben járás vagy átjáró.
Jézus, Mallarmé. Baudelaire. Tisma.

Jézus és Nietzsche beszélget

Werkfilm

Nem lett volna ésszerűbb az Antikrisztust
Finomítani, árnyalni?
Egyes részek elismerőleg beszélnek Rólad.
Az egész nem ellened, hanem Érted született.
Az úgynevezett egyház farsangi jelmezt csinált
Az Ige legnemesebb szövetéből.
A szadduceusok még a feltámadásban sem hittek.
Latrok barlangjává tették a házat,
Ahonnan felszállt az ihlet.
Képtelenek a papok szellemben és igazságban imádni
A Mennyei Atyát, inkább a relikviákat és ereklyéket
Csókolgatják. Bálványimádók lettek a cinikusok.
A szarkofág nem váltja meg őket, se a templom.
Egyfajta fa- és rézistent kreáltak a szellem helyett.
Irigyek és lusták a presbiterek.
Még nem támasztottak fel sok halottat.
Mintha nem tudnák, milyen hatalommal bírnak
A Te Neved miatt. Miért tűröd?
Az egyház az én menyasszonyom. Még tökéletlen,
De várnom kell. A Szent Lélek, a Szellem
Végzi bennük a munkát.
Bárcsak adtál volna nekem is a Szellemből!
Egy várost legalább. Vagy egyetlen utcát.
Te választottad az okoskodást. A publicitást.
S a betű és a gnózis lett önkéntes börtönöd.
Bárcsak vissza lehetne forgatni az idő kerekét.
Nekem semmi nem lehetetlen.
Kelj fel, az óra csörög.

(Illusztráció: Paul Bond: Morpho)

A memória visszavarrja a nappalt

(Beoltja a géneket a mondatba)

A szellem visszavarrja a reggelre a lelket.
Inspirált ásó ültet időtlen kertet.
S felocsúdik az örvendező döbbenet.
S az álmában talált óra egy táskában ketyeg.

Most alszom vagy fölkelek?
Még fél lábon áll a helyzet.
Bebocsátásra várnak új ötletek.
Egy lágy hangfoszlányt az ész elvet.

Keserédes a mosakodás.
Az intuitív dömping megáll.
A huzat egy muslicát a szappantartóba zár.
A lélek az időre sugarat bocsát.

Van értelme élni? Van világ.
Ne menj túl messze, ösztön! A jelszó hibás.
Jó íz a nyelvemen. Nugát.
Felejtés! Nagy neked ez a kabát.

Összeszőtt ég

Prizma

A patentek engedik el a csillagkupolát.
Megbomlik az összeszőtt ég.
Szertefoszlik az élvezet, marad a szeretet,
Mint érték.
Mintha a halogatást gondolkodásnak neveznék.
A túl-aggódás az alvást kockákra bontja.
Lenyelünk álmunkban egy lepkét.
Egy fürge lábjegyzet elsül közben.
A reflektálás tört csend.
Mire beérik az ötlet, éjjel lesz a könyvben.
Olyan a textus, mint egy kert. A levegő kint, a föld benn.
Ronggyá szaggatva tarka uszálya.

Kőris, akantusz, kankalin

Szegedy-Maszák Mihály emlékére

Aki világot alkot, az talál nyelvet.
Tekintetek által érintkeznek lelkek.
Ha születik még nyelv, az delikát legyen!
Cseng-bong benne majd a műgond. A rend.

Magának bárki teremthet kánont.
S egy maradandó apróság mindent átfon.
Mert ugyanaz a gondolkodásmód kínálja fel,
amivel az én  a szituációkra lel.

A nyelv a nyelvét megleli. Magát a dolgot lehelet övezi.
Legfeljebb kézzel-lábbal érteti meg magát.
Pantomim lesz a blues. Nem kabát.

A nyelv fogak között él, a száj világában.
Ahol nincs aggodalom. Hol a gyógyító szabály van.
A nagy gondolat kap formát az izzasztó szobában.

Az elmélkedés nem kímél. Utat tör a világban.
S a Logosz a szív asztalán egy laptop.
Manna. Vers. Mindent átfog.

(Illusztráció: Carol Stender: Summer Poppies)

Minden reggel a teremtés kezdete

Eső

Az olvasás olyan, mint az étkezés. Energiafölvétel. Gondolkodunk egy jóízűt este, reggel meg írni lesz kedvünk. Mert éjszaka újra megkívánjuk a mondást. Ha kialussza magát a férfiember, sok esetben szeretkezni is támad kedve, ezért az írás és az evés a szexuális élethez is hasonló. Sikerülhet egy írás este, ami után megnyaljuk a szánkat. De reggel ránézve megváltoztatjuk, mert nem tetszik. Fordítva viszont jobban sül el. Lefekszünk és elfelejtjük.

Hajnalban újra kezdjük, mert telítődünk anyaggal, mozog a természetünk, ha egészségesek vagyunk. És ha másnap még jobbnak látjuk, mint előző éjjel, akkor ott valami maradandó fog születni.

Az írás partján

Szöveghely-maghasadás, résnyi szótövek

Az intuíció könyve voltaképp egy kavics, aki lepkét játszik. Schönberg-mutáció. Szépiapor és kalcium foszforikum van benne. Plusz Tandori átmásolt rajzai a telefirkált tojásokról. Így lesz élő lélekké, szellemmé a papír. Egy majdnem üres határidőnapló. Jézus Krisztustól kapta. Ő már előre beleírt néhány Igét. Például ezt: a Szent Lélek forrása feltör a szövegből, amit írtál a szív alakú kagylóba. Szela. Esszéista mimóza. Testté lett széppróza.

Bár liliom hervadozik a pianínón, illata beköltözik a billentyűzetbe. És a könyvbe is. Érezni lehet, ahogy belőle van Adél, hogy jönnek ki a szirmok a dallamokból és ráfekszenek az idegeinkre. És betölti a gerincünk molekuláit a békesség.

Kék erek pulzálnak a szoba falán, mintha egy női csípő (cipő) lenne a tér síkjaira kiragasztva. Boris Vian orchideái a konyhából kiabálnak be, ahogy írom a szonettet. „Vigyetek be minket is a gyülekezetbe.”

Adél belélegzi, becézgeti őket. „Rezignáció és Melankólia! Maradjatok veszteg!”

Nincs semmi, amit akarnunk kellene,
Mert a hiányától szenvedünk

Renováljuk a beléptetést

Ami önmagában szótlan, azt beszéltetni akarjuk. S behívjuk a saját gondolkodásunkba a Szavainkkal. S a szöveg ajtó, kapu, kinyitjuk, amikor megszólalunk s leírunk. hogy Beletartozzunk abba, amit megértünk. A nyelv tehát nem egy elzárt, külön entitás, amit Előveszünk, s amire szükség esetén támaszkodhatunk. Hanem bennünk van gyermekkorunk Óta, velünk együtt gazdagodik, gondolkodik, ítél és elszámoltat, önismeretünk génkészlete, Amiben a közös és a magánmítoszok egybeforrnak. A nyelv táptalajából hajt ki a tradícióval Átszőtt káposztalevél, ami az individuum-tudat. Így hát történetiség van a bensőnkben, amit Szavak és mondatok organizmusa rejt. Ah! S mindenki felelős azért, mennyit tud meg önmagáról S a világról, abból, ami benne rejlik. A Biblia is tud erről. Valami van, régen ráadatott Nevezete. (Prédikátor 6. 10.) Ami volt, ugyanaz, ami ez után is lesz. Ami megtörténik, és lesz, ugyanaz, ami már volt. (Prédikátor 1. 9.) Istennel vagyok kapcsolatban. Elfelejtettem félni.

(Illusztráció: Helena Gold: White Orchid)

Nyelvek ostora elől rejtve[1]

A bűnös elme árnyékában a tiszta ész

Isten látja, amit gondolsz.
Veronika kendőjét leoldanád.
Kibontanád vörös haját.
Ajkaira illesztenéd a szád.
Becsukod a szemed.
Nincs tovább!
Van, amit nem lehet.
De mintha megtörténne a képzelet.
Maga a művelet. Befékez az eszed.
Várja majd, hogy kitakard, levedd.
S több ilyen csomag van, lepel alatt.
Halott terv, tiltott akarat.
Azután találsz másik izgalmat.
Vágyat. Elérhető tartalmat.
S illúziónak tűnik majd a megvalósítás.
Más ajkakon talál megnyugvást a szád.
Milyen más, amit gondoltál és tettél.
Az emlék emléke lett testté.

[1] Jób 5. 21.

Lepaktálni az angyalokkal?[2]

Morál és mátrix

A történet széttörik.
Remélni, eltűnik a bensőnkből
Az Isten formájú hiány. Vagy betölti Ő?
Karfiol alakú talány.
Megunhatatlan a hátralévő idő.
Nehogy elmulasszuk a pillanatot,
Amikor kihajt a rügy, a héjak közül.
Az édesvízi hold. A távoli világok
Összeszövője, összeollózója.
Az áldott.
Szakadások által komponál.
Ő, Aki perceket ültet be.
Hogy megjelenjen az új spóra,
Ami nem a mi teljesítményünk immár,
Hanem megengedés, menóra.
Beleszőve a szóba.
Minden annyira fénnyel teli,
Hogy nincs is szükség beszédre.[3]

[2] Anne Sexton címe, Fenyvesi Orsolya fordítása, 1749.
[3] Thomas Stangl: A 105-ös szoba halottai, Benkő Gitta fordítása, Alföld.

A fénysebesség álma

Amit a nyelv gondolni tud, az a beszéd

Fény kezdettől fogva van.
A dolgok előtt lett.
Az angyalok a tábortűznél
Istennel időztek.
Miért ülünk itt a sötétben?
Hiszen Nálam van, lefagyasztva
A világosság.
Miért ne adnám nektek?
Emberek, tenger, ország.
S a kerubok behozták
De olyan gyorsan történt minden.
Hogy nem vették észre: nincs csend.
Az apró, töredék zajokkal
Bejött a néma aggodalom: sok hal.
Nem lett igazzá, hogy a sötétség meghalt.
S ami rejtve működött korábban, most baj.
Isten kifürkészhetetlen, de megtart.
Lehet háború, járvány.
Szívünkben él a mennyei látvány.
Értünk jön. Akik várják.
Leszünk spirálból örökkévaló iránnyá.

(Illusztráció: Kim Boden: Through the fish school)