Kántor Zsolt összes bejegyzése

Kierkegaard – grádicsok; A tó és a varrás

Kierkegaard – grádicsok

  

Itt van újra a lét, a reggel és a lélek.

Indul a nap, bár kicsit vontatott.

Ma is kijön ebből valami részlet.

Nem virtuális, nyomtatott.

 

A festékpatronban por formátumban cserélnek

eszmét a lehetséges mondatok.

Lehengerlik, elsimítják valahogy a fények.

Vagy ölükbe veszik angyalok.

 

Mert nyüzsög egy egész tenyészet.

Olajfák, őzek, tó, oltár, levél-nesz.

Szinte minden megvan. Az ész szelektál legott.

 

Mintha tojáshéjakon aludna. Unja a fészket.

Majd háborogva behajtja a mű-egészet.

Mint egy könyvet, elnyeli a polc.

 

 

 

A tó és a varrás

 

Amikor belegázolt a Genezáreti tóba,

otthon,  a falujában, éppen imádkoztak érte,

az égen felszakadt egy régebbi varrat. Kifordult egy felhő

a sarkon és dudált. A toronyban eldőlt egy létra.

A pulpitusra ráereszkedett egy pók.

A csigák összebújtak a füvek között, a templomkertben.

A lelkészek közül az egyik böjtöt kezdett érte.

S abban a minutumban, amikor megmártózott

a távoli ország legtisztább vizében, kinyílt egy ajtó,

s a feltorlódott pillanatok gyorsan kiszabadultak

a lefagyott időből. S elkezdett épülni egy város

a bordái alatt. Valaki hívta mobilon.

Hogy közölje vele, marad.

 

 

 

 


 

 

 

 

Benne élünk, mozgunk és vagyunk

Eleinte Epiktétosz szövi és írja

a nagy elbeszélést,

majd átadja a tűt és a cérnát

az  esőnek. A víz ceruzája a kő.

Az eső beleír egy édesvízi trillát

és megkéri a Holdat,

fesse aranyra a dal-foszlányokat.

Ariadné tiltakozik, ő inkább ezüstöt kérne.

Hogyne. Azt már nem!

A Hold dönt: az égbolt kékjébe mártja

a pennát és ráapplikálja

a felhők korongvattáit is a műre.

A Dialektika nevű bárány replikáz.

Kicsit napos, de mégis halszálkás

citromsárga illene bele. Méz és olaj.

Talán egy kis galamb gané.

Szövi bele Szókratész.

És kortyint 15 százalékos almalét.

Kollázs kell, azt szereti a nép.