Baudelaire Aphrodité kertjében

A habokban megbotló szél

A hallgatás szövete és a beszéd fonala.
Mondja a mámor krupiéja a dramaturgnak.
A tárgy a regény, ahogy szigetté teszi a nincs.
A történet, amely magába szívja a nyelvet.
Szinte egyetlen könyvoldalon belül
Egymásba szeretnek világok és tettek.
A katonaiskolában születik egy mítosz.
Mintha a civil világkép lenne az optimális.
A hangnem, a formák, a műfajok.
A messzeség fátylát a reggel rántja le.
Az akusztika nyers akcentussal árnyalja
A melankólia zenei alapszínét
Ami a szükségszerűség és az esetlegesség elegye.
Baudelaire keze megnyugszik Aphrodité ölében.

 

Voltaire és Kierkegaard

Slobodan Tišma emlékkönyvébe

K-Európa. Tükörszerűség, ahogy élnek.
Megint más, ahogy látnak.
A pillangónak nyelve van, pantomim-klaviatúrát épít.
S a lepke Voltaire szobrának az orrára száll.
Suttog a gyík, most illatok akkordjait ontja.
Édes nedve van az orchidea évgyűrűinek.
S vannak összement kavicsok, lila kősziklák
A felhőkbe csomagolt korongvatták. Lélek-meder,
Apró öltések, hímzés az emlékezeten.
Amit előszörre mond, azt is inkább emlékezi.
Időgyapjúba szőtt, testetlen fonal.
A szó, egy metszet. Taktilis üveglap
A benső virágos mezején. S a fény, az éj
Egybeforr a lét vizén. Kierkegaard mondja,
Vagy-vagy. Nincs harmadik út.
Szorongás vagy ismétlés?
Helyben járás vagy átjáró.
Jézus, Mallarmé. Baudelaire. Tisma.

 

Jézus és Nietzsche beszélget

Werkfilm

Nem lett volna ésszerűbb az Antikrisztust
Finomítani, árnyalni?
Egyes részek elismerőleg beszélnek Rólad.
Az egész nem ellened, hanem Érted született.
Az úgynevezett egyház farsangi jelmezt csinált
Az Ige legnemesebb szövetéből.
A szadduceusok még a feltámadásban sem hittek.
Latrok barlangjává tették a házat,
Ahonnan felszállt az ihlet.
Képtelenek a papok szellemben és igazságban imádni
A Mennyei Atyát, inkább a relikviákat és ereklyéket
Csókolgatják. Bálványimádók lettek a cinikusok.
A szarkofág nem váltja meg őket, se a templom.
Egyfajta fa- és rézistent kreáltak a szellem helyett.
Irigyek és lusták a presbiterek.
Még nem támasztottak fel sok halottat.
Mintha nem tudnák, milyen hatalommal bírnak
A Te Neved miatt. Miért tűröd?
Az egyház az én menyasszonyom. Még tökéletlen,
De várnom kell. A Szent Lélek, a Szellem
Végzi bennük a munkát.
Bárcsak adtál volna nekem is a Szellemből!
Egy várost legalább. Vagy egyetlen utcát.
Te választottad az okoskodást. A publicitást.
S a betű és a gnózis lett önkéntes börtönöd.
Bárcsak vissza lehetne forgatni az idő kerekét.
Nekem semmi nem lehetetlen.
Kelj fel, az óra csörög.

 

(Illusztráció: Paul Bond: Morpho)