Kimaradás TD-vel
Eltávozásra megy az én
Az érkezési oldalon: unikális Indulás.
Önmagunk számára, az identitás
Mind-mind kimondja most magát,
Több alkat egyesül, mint mellény,
Bebújtatott nyakkendő, ing, tavaszi kabát.
Gombok, a csikófejű cipőhúzó, zsebben a Solenard
Pipadohány. Szűz szomorúfűz illatú zsák.
Mind előjön, mint kő, mint házak, mint fények,
Mint ágak! Van arisztokratikus alázat.
Azután a test, a korpusz, az arc, az emlék.
Csipetnyi bánat.
A Szpéró-lepkék. Zsebtükör. Hónalj-stift.
A mítosz persze korlátokat állít az idillnek.
S a pökhendi utókor, a túlélők rendre mellélőnek.
Csak a tomus marad. Az áll meg, ami meg van írva.
A fürdőkád szélén tartott, citromsárga szappantartót
Gondoltam a kiállítás első, élő tárgyává emelni.
Amiben az én-mintás mackó nyaklánca pihent olykor.
Mondta a kurátor, a jól értesült Magritte.
Egy krupié. S az álom egy hajón folytatódott.
Majd a lóversenypálya, Hamletre fogad, nagy tételben,
A Joe Lopicollo nevű nyomozó.
Berendezkedett a könyvkuckóban. (Maradj halott!)
Ebből ne engedj! Chiazmus, deixis. Testvérünk voltál és apánkká lettél.
(Petőfi) A klasszikus retorika egyszerre és transzmutációs
(Felcserélő) felfröccsenő mondatalakzat.
Majd jön a rámutatás terminusa. Szép, míves, irodalmi kaptafa.
Hardvererotika. Bocs, retorika, két fülbevalóval
Egy rózsaszínű, pici borítékban. Két piciny csiga, medúza vagy bodobács?
Föld, erdő, Isten. Szabó Lőrinc morzéja.
Majd Szép Ernő jázminja. Ottlik-bridzs Proust álmában.
Majd a becsomagolt vízpart.
Így élt TD. Így halt.
Apokrif kulcs
Megesett velük
Aki szeretetben marad, Istenben marad.
Mondta a javítások tamburmajorja. TD.
A díva és a koncertmester a büfé kocsiban
Pezsgőztek. A szerző kabátjába voltak
Belevarrva a meta-poétikus citátumok,
Hallani lehetett, hogy fickándoznak egy táskában,
S ahogy zúgnak a metonímiák. A zeugmák.
Oszcilláltak és felfénylettek. A szóközökből
Áradtak a fahéj-, és bodza illatok.
A szeretet kiűzi a félelmet. Minden általa lett.
A pillangó-mintás atlétatrikó meg egyenesen
Patinásnak tűnt. Ódon gránátalma-parfüm
Delejezte. A nagylábujja kinézett a zokni ablakán.
Na és? Megírja majd az És?
Nem találtak se tiltott gondolatokat,
Se rejtett mannát. Köszönés nélkül váltak
Köddé a drón-fejű harcsák. A kalauztáskáról
Lelógott egy szőke hajszál. Amikor a vonatfülkében
Az olvasók szemében kitágultak a pupillák,
Egy selymes, lágy paradigma ereszkedett
A lelkekre. Trillák. Az éden víziója Az élőbeszédet
Szinte teljesen elnyelte a hóhullás.
Haydn zenéje hallatszott. Erre ébredt a bőröndön
Elaludt korrektor. Eszter. Ölbe tett kezekkel tüsszentett.
Majd Mallarmét fogyasztott Rilkével és Baudelaire-rel.
A vonat megállt. Az idő leszállt. A pillanat ünnep lett.
Hanggúla
Kortyolás, pohár és ujjak
A vonó hegyével játszik
S a gyantaporfelhők hurrikánját
A szellem géniusza lélegzi ki.
Kiszabadítja magát, még reggel,
A konfigurációk végtelenéből.
A napsütés egy tökéletes szonett.
Kompendium, mondja a papagáj.
Az íróasztalon a bárány és a zsiráf
Bámulják a többi nippet.
A kanapé redői kibeszélik
Az ellenállhatatlan vágyat.
Inspiráció. Lánykori nevén: ihlet.
A szeretetben nincsen félelem.
Belépni a versbe. Nincs test.
Aranyló cérnán lóg a kilincsen
Egy elkékült tejfog.
Az ügyeletes angyal végre elfog.
(Illusztráció: Bric-a-Brac. 250 Large piece jigsaw by House of Puzzles)