A világegyetem pulzusa

A semmi gallyain

Az ég csarnokai. Határ Győző
Gyémánt és gyanta hegedűi.
Szentkuthy öblös, kankalinos vázái –
Bordó brácsái és kék gordonkái.
Boris Vian csíkos koktélzongorája.
Klimt csúszásgátlós fürdőszoba szőnyegén,
Amin a Csók című mű sugároz erőt.

Picasso szingularitás-amőbája.
Ahol vulkánok, hegyek a vállak,
S a folyók izmos karok.
Épp egy gólemet alkotnak, gyúrnak.
Vigyáznak, hogy ne folyjon a szemekből bánat.
Ragyogó géniuszai a világnak.
Már tevékenyen dolgoznak odaát, várnak.
Mi lesz a sorsa a jelként tisztelt anatómiának?
Egyidejűséget és/vagy párhuzamosságokat szőnek.
A központozás nélküli időknek.
Dióhéjakként úsznak a szókészletek.
Mint felhőkbe csomagolt karénekek.
S lefeslik a piperepolcokról a lépték.
Szublimációjából feltámad a szellemi mélység.
Ha begombolkozik állig az ég.
Lesz-e annyira szerteágazó a fény?
Hogy nyilvánvalóvá lesz az isteni kilét.

 

Bekötött szemű jog, felhőben

Mérleggel a kezében

Egy hús-rés, ami elnyeli a fényt.
Majd ki is bocsátja. Apokrif szingularitás.
Nemzeti kokárda. Festmény-sziget. Illatos ábra.
A múzeum legjobbja. Vitrinbe zárva.
Gedichte. A vagyonőr kísér a tárló sarkáig.
Közben odaszól neki a nyár.
Vigyázz! Keress munkahelyet.
Mert bezár a gyár.
Valaki a körből kilépett, köszöni szépen.
Feltámadt voltaképp. A génben.
Másfajta nyelv ez. Amit a nonszensz kitalál.
Tanítás. Meg tiltás. Evidencia-út. Spirál.
Élmény, ami egyfajta szabadság.
Nem szorongás. Hideg okosság.
A legbölcsebb tett. Vérontás.
Ebből él a világ, az ország.
A skanzen kapujában a Jog áll.
A bekötött szemű angyal, kezében mérleg.
A galaktikák s gombok Istenének szalutál.

 

Nem euklideszi kilét

A nyelv elbocsátása[1]

Az ABC beszél, nem a száj.
Nem az intuitív értelem, nem a racionalitás.
Hanem a szemek, A test.
Amit látok, azzal élvezek.
Nem könny, nem az ínycsiklandozó íz
A palackokban, a csokipapír alatt.
Maga a boldogsághormon-magja.
A szublimáció kettéhasad.
S a látványt észlelem, ahogy képződik.
Keletkezik, ömlik egy dadogó porszem.
Ha nélküled, akkor sehogy sem
Történik. Ez nem puszta szó, ami nincs –
A mondat a papírt összegyűri.
Ehető színekkel van érzékeltetve a kínja.
Belegyömöszöli a hangsúlyt a síkba,
Ami egyébként felejthetetlen ráma s keret.
Ha nem tenné semmissé a képzelet,
Amit a valóságból racionálissá tett.
Csipetnyi sóhajt, elgondolást.
Egy másik agyból befolyt tartozás.
Ekként szaporodik a profit oltárán
A tényeknél nehezebb ábránd.

Kiköltözteti a látványt. Inkább egy hárfát hallgat.
A gramofon illatokat pingál a falra.
A hangszóróból kibúvó rezonanciát.
A sarkot, ahol megbújt egy gregorián.
Az ágyat, aminek a fejtámlája fölött a jel.
A vitrinben egy csomag kártya, átgumizva.
Emlékrekonstrukciót lehel.
Egy eltört hegedűvonó. Biciklipumpa. Menóra.
Kiviszi a tűnődő merengést a kitaláción túlra.
Megfogja a kurzorral a dolgokat és áthelyezi a jövőbe.
A lámpa alatt egy ceruza, kettétörve.

 

[1] Mintamondatok Kulcsár Szabó Ernő Esterházy könyvéhez

(Illusztráció: Amanda Horvath: Summer Dreams, 2022)