Csontváry 170

 

Magányos cédrus

A pasztellszínek íze és hangja

A patikus géniusza
A kontaminációk koordinátái között
Volt kénytelen kibomlani.
Mint egy hókristály-orchidea.
Gordonka és hárfa. Lángra lobbant este.
A szimultaneitás vezette.
München és az energia.
A tekintély és a tartózkodás a szesztől.
Mosztar és Taormina vöröse
A legszebb piros, ami valaha lángolt
A hidak alatt folydogáló tükör felszínén.
Akár a szublimált gondolkodás.
A sárgába megágyazott bordó sűrű vére.
Elnyelt minden melankóliát és rezignációt –
Hogy az ég kékje voltaképpen a folyók énje?
Mint a felhők közé emelkedő tények.
A szárny nélküli szaxofon dala,
Reneszánsz ének.
Élteti a néző szépség-igénye.
Mint behajtott könyvlapok: a teljes élet.
A tenger fölé kiterjesztett erény, ítélet.
Hideg, de üde morál. Angyali kagylók s lények.
A táj, mint összeszőtt fények.
Lila bogár. Gránit impresszionizmus.
Zöld kerub, lombkorona-lélek.
S mire a Nap-út közelebb érne,
Tél lesz.
S végül ecsettel rajzolt gregoriánt
A Vezúv őzikéje.

 

(Illusztráció: Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus)

Vélemény, hozzászólás?