A feleségemmel lassan harmincöt éve élünk együtt. Elmondhatom, hogy bensőségesen kiismertük egymást. Közös felfogást alakítottunk ki az életről, beletörődtünk a másik egykor még bosszantónak tűnő szokásaiba. Ha egyikünket például hányinger vagy hasmenés gyötörte egy háromnapos pörkölt elfogyasztása után, az undor volt az utolsó, ami a másik fejében megfordulhatott. Röviden szólva megszoktuk egymást. Ezért sem érintett annyira hirtelenül, amikor a feleségemnek egyik napról a másikra szarvai nőttek. Szarvak bővebben… →

„Sosem a szőr mennyisége dönti el, hogy mi állat, vagy állatias.”
(részlet James Francis Leathersock Fekete kakasok című drámájából)

Joe Macombal becsületes néger volt. Hétfőtől szombatig farönköket úsztatott le a Mississippin, napi egy dollár tizenhat centért. Egyáltalán nem volt veszélytelen munka, de a főnöke, Chester Sullivan, folyton azt hajtogatta, hogy ennyi pénz egy négernek több, mint elég.

Joe egy jazz bár feletti egyszobás lakásban élt a Notre Dame utcában. Hébe-hóba ő is trombitált a bárban, hogy szerény fizetését megtoldja egy kicsivel. Nem volt ügyetlen, de a virtuóztól messze járt. James Francis Leathersock: Joe Macombal bővebben… →

Alig múlt dél. Ida, a takarítónő, aki heti háromszor jár hozzánk, épp most ment el. Az utóbbi időben mogorvább a szokottnál, mintha köszönni is elfelejtett volna. Le se tagadhatná: utálja az olyan dologtalan felső középosztálybeli feleségeket, mint én. Irigy.

A gangról beáradó napsütésben szállingóznak a porszemek. Kinyitom az ablakot, behunyom a szemem, és pár pillanatig csak fürdetem az arcomat a fényben. Úgy vártam már erre, pláne az elmúlt hetek őrülete után.

Március végén kezdődött. Lackó estére belázasodott, másnapra Katus is beteg lett. Ervin volt a következő, aki ágynak dőlt, én pedig mindent megtettem: Algopyrin, borogatás, vitaminok, mindent, csak kórházba ne kerüljenek! És egyik reggel már én is alig bírtam kinyitni a szemem: fejfájás, láz és az a szörnyű köhögés, mintha ki akarna szakadni a tüdőm…

Bele se akarok még egyszer gondolni. Iszonyú volt. De szerencsére már a múlté. Viszont Ervint és a gyerekeket nagyon megviselte. Biztosan poszt-covid depresszió. Hetek óta csak bolyonganak a lakásban, mint valami kísértetek. Szinte észre se vesznek. Lackó olykor-olykor rám néz, aztán sírva fakad. Néha Katus is. Erre megjelenik Ervin. Sápadt, nyúzott és elgyötörten kérleli a gyerekeket: hallgassanak már el, mert nem bírja tovább. Én hiába kérdezem, mi a baj, nem válaszol egyikük sem.

Közben az ablakon kipillantva látom, hogy két emelettel lejjebb valaki épp nagyban pakol. Ebben a hatalmas belvárosi házban alig lakik rajtunk kívül néhány ember. Nagyrészt kihalt irodák, bérlőkre váró üres lakások vannak, meg egy idős házaspár az elsőn, így rögtön kiszúrtam az ismeretlent. Ahogy elnézem, ilyen öko-lány lehet: harmincas, nem sminkel, tuti csalánlével mos hajat meg ecettel öblíti a ruháit.

Nekem minimum egy szájfény és egy szempillaspirál kell ahhoz is, hogy levigyem a szemetet.

Apropó szemét, Ida már megint elfelejtette levinni. Szerencsére van lift, nem kell gyalogolnom. A földszinten, kilépve a fülkéből kinyitom az udvari szeméttároló ajtaját, és a „természetes” lány az első, akit meglátok. Tényleg nem sminkel, de a haja gyönyörű, dús, hullámos. Biztosan jógaoktató vagy ilyesmi, olyan kellemesen feszes és egyben van. Épp a szelektívbe rakosgatja a műanyagot, amikor belépek én is.

– Hello – fordul meg széles mosollyal.

– Hello – kissé zavarban vagyok, ő meg csak néz rám. – Mi az?

– Te itt dolgozol? – nagyon furcsa arcot vághatok. – Tudod, olyan üres ez a ház, alig látni embereket. Esténként néha beleborzongok, hogy mennyire egyedül vagyok. Még szoknom kell.

– Azért megvannak az előnyei is – próbálok visszamosolyogni. – Ami azt illeti, itt lakom.

– Tényleg? De jó! És hol?

– Az ötödiken, a lifttel szemben – mondom. Egész nap itthon vagyok, lehetetlen, hogy még nem láttál. Furamód egy kis dühöt érzek. Most meg milyen bamba képet vág! – Miért?

– Á, csak azt hittem, ott az az apuka lakik a két gyerekével. Egy kisfiú meg egy kislány… De akkor még nem ismerem eléggé a házat – árnyékba borul az arca, mert felhők úsztak be a nap elé. Épp ki akarom javítani: dehogyis téved, csak éppen annak a két gyereknek van egy anyja is. Én. De máris folytatja. – Hallottam, mi történt. Szörnyű! Elveszíteni a feleségét ilyen hirtelen… Hogy lehet ezt kibírni? Ráadásul ott a két kicsi… Arra gondoltam, felajánlom a segítségemet. Szívesen főznék valamit, vagy ilyesmi. Szerinted?

Mit is mondhatnék erre? Ha akarnám, se jönne most ki hang a torkomon. Nem akarok emlékezni. Csak nézek a lányra meredten, és tudom, az arcomra valami tömény borzadály ült ki, nem embernek való. A mellkasomat furcsán szorítja valami; érzem, ahogy elönti a szememet a forró könny.

Hirtelen egy napsugár bújik elő valahonnan. Felnézek, és látom: kitisztult az ég. A közelben megkondul egy harang, és megtöri az ólmos, sűrű csöndet. Negyed egy van. Kidobom a szemetet. Az elemeket a külön gyűjtőbe kellene. Nem érdekel. Ahogy ez a fura lány sem. A vak is látja, hogy tiszta bolond és sületlenségeket beszél.

– Egy bitang gyerek éppen rézdrót és ilyesfélék után kutat az egyik eldugott sarokban. Nem látja senki, olyan kifinomult ügyességgel rejtőzködik. Már harmadik napja tanulmányozta a bejutást a szemétlerakóba, míg nem talált egy jókora hézagot a drótrácson, és már csak jobban szét kellett ollóznia egy kölcsönkért drótvágóval és szétfeszítenie.

– Kissé hideg van a sötétben.

– Idővel minden rothadásnak indul. Ennek is eljött az ideje.

–
– Katt.
– Éppen átfért.
– Műanyagtasakok határolnak el élő és élettelen anyagokat egymástól, bennük rothadó titkok fejlődnek.

– Alrendszerek.

– Íjjjjjjjjjjjjjjjjjj.

– Itt valami gennyes folyadék folyik valahova.
– Esztétikus.
– Szün.
– A szél ma flegma.

– Megtalálta, amit keresett!
– A fiú körülbelül 9 évesnek látszott a testsúlyából ítélve, noha erős csontozatúnak tűnt, mégis nyurga, ilyen felemás, magasságra pont jó. Fekete haj. Térdig érő terepnadrág, lezser felső, mely mellzsebes, fehér tornazsák, már piszkos, csíkos zokni, amely speciálisan bokazokni, így tehát csak egy centire lóg ki cipője felsőszintjétől.
–   Mindenféle holmi a tornazsákban.
– Egy nagyon régi analóg fényképezőgép a tornazsákban.
– Az apjáé volt. Vagy nagyapjáé. Esetleg a…
……………………………….. – Egy elő nem hívott fénykép

……..– Aktaszerű. Formanyomtatvány.
– Elégedett mosollyal nyugtázta a műveletet.
– Viszont ideje menni!

– A lenyugvó Nap pompázatos sugárvetületei és a fiú közötti kölcsönhatás sziluett-darabot szült, amely távolodó mozgásával fokozatosan eltűnni kezdett vagy mi.

– Fénydarab.
– ÁÉúáéáé-íáúűő-áő-ü. Ez, így. Vergődik.

– Piros, narancssárga, fekete.

– Nem látták. Azóta se tudnak róla.

– Az éjjeli őr most engedi el a kutyát.
– Rákerült a lakat a fémkapura.
– Szétszéledtek.
– Tágulás.
– Holnap új nap.
– Monoton.
– Pentaton
–Repeta.
– Az.

…………………………………………..Most felnőttbeszédek

– Ki az?

– 1. § E törvény célja

1. a) az emberi egészség védelme, a természeti és az épített környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása a hulladékgazdálkodás eszközeivel;
2. b) a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése érdekében a hulladékkeletkezés megelőzése (a természettől elsajátított anyag minél teljesebb felhasználása, hosszú élettartamú és újrahasználható termékek kialakítása), a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a fogyasztás-termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása. …

   – Továbbá:

   – A hazai hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét az elmúlt években egy erőteljes átalakulás jellemezte. Ezt az átalakulást a tágabb környezetből meghatározzák a globális gazdasági válság alatt lassuló európai gazdasági környezet, illetve a fenntarthatóság elvei mentén megfogalmazott új fejlesztéspolitikai irányelvek, amelyek egy új, környezettudatosabb, anyag- és energiatakarékosabb „magas forráshatékonysági szinttel működő, európai újrafeldolgozó társadalom” megteremtését vizionálják. Mindez segíti az élhetőbb, egészségesebb környezet megteremtését.”
   Az úgy komoly

   – Sok sikert!
   – Toljad neki.
   – Én támogatom!
   – Kamon

– Ahogy a tiszta formák is rothadnak, az a legtöbb esetben irónikus. Azaz nem minden esetben.

– Mindenkinek van egy szemétdombja. Az enyém te lettél.

–  Jó éjszakát!

– Jó éjt, én fekszem.

–  Én is.

–  Én még fennmaradok egy kicsit, olvasok ezt-azt.

(…)

∞ Úlfur Eldjárn: Þið munið eftir Mjallhvíti és Hvenær dóstu fyrst? (Yfirvofandi, 2009)

Leesett a Nap. Várták, hogy visszaessen. Nem esett. Elindultak megkeresni. Keresték a Napot. Mentek, ha jött valaki, megkérdezték, hol a Nap. Fönt. Hol a Nap. Fönt. És így. A Nap nem kereste őket. Nem esett vissza. Hol a Nap. Ha jött valaki, várták, mondja a Napot. Nem mondta. Elindultak, vissza. Nézték az ablakból az eget. Hol a Nap. Bent?

Várták a Napot. Elindultak a fürdőszobába, a hálószobába, a nappaliba, a konyhába. Keresték a Napot a fiókokban, a szekrényekben, az ágy alatt, a legfelső polcon. A gitártokban. A gitár belsejében. A lámpaburában. Az izzóban. Könyvek lapjai között. Olvasták egy könyvben, Nap, de az nem a Nap volt. Meg kis betűvel is írták.

Leesett a Nap. Nézték a Napot az ablakból, hogy leesett-e, leesett volt. Leírták valahová, Nap, nagybetűvel. Elolvasták. Felolvasták egymásnak, Nap. Nem a Nap volt. Kinyitottak egy könyvet a Napról, tele volt rajzolva meg írva a Nappal. Nézték, olvasták. Magyarázták, értelmezték. Hol a Nap, kérdezték a könyvtől. Fönt. De nem.

Egyre sötétebb és sötétebb lett, ahogy keresték a Napot. Felkapcsolták a villanyokat. A lámpafényben sem a Nap volt. Írtak egy könyvet a Napról, reggelig. Felkelt a leesett Nap. Estig olvasták. Szép könyv lett a Napról, de nem a Nap volt, csak betűk, amiket becsuktak a könyvbe, a könyvet a polcra. A szekrényt is becsukták.

Leültek a gitárhoz, az egyik játszott, a másik. A zenében sem a Nap volt. A Napról írt és a nappal írt dalokban sem. Hol a Nap. Elindultak megkeresni. Mentek és mentek, ha valaki jött, figyelték, látja-e a Napot, de nem tudták, látja-e, mert ők nem. Hol a Nap, kérdezték, fönt, hol, fönt, hol. De a leesett Nap leesve volt. Fönt nincsenek leesett Napok.

Várták a Napot. A Nap nem várta őket, lement. Ültek a lement Nap alatt, benéztek egy ablakon. Kinéztek az ablakon, akik bent voltak. Hol a Nap. Lent. Majd holnap fent. De már holnap volt. Napok óta holnap van. Valakik kinéztek egy másik ház ablakán. Benéztek rájuk. Ők nem mondták a Napot. Most Hold van. Nézték a Holdat.

De nem volt Hold. Leesett a Hold? Várták, visszaessen. Nem esett. Elindultak megkeresni. Keresték a Holdat. Mentek, ha jött valaki, megkérdezték, hol a Hold. Fönt. Hol a Hold. Fönt. És így. Vagyishogy nem sokan voltak kint. Bent vannak. Benéztek egy ablakon. Ajtón nem tudnak benézni. Bemenjünk? De a bentek kívülről be vannak zárva.

Ültek a háznak az ablaka alatt és várták, kinyissák. Bent kinyitottak egy könyvet a Holdról. Hallották, hogy a Holdról olvasnak egymásnak. Reggelig. Vagyishogy reggelig hallották. Azután a Napról hallották, de leesett Nap és Hold van, azokról meg nincsenek könyvek. Elindultak, megkeressék a bentjük, de nem láttak be az ablakokon.

Nem voltak jó kulcsaik. Nem tudtak benézni az ajtón. Nem voltak emberek kint. A leesett Nap nem adott fényt, a leesett Hold nem adott fényt. Nem volt fényük. A kicsi csillagok a földön legelésztek. Üresek voltak a hátizsákjaik. Üresek a lámpáik. Nem volt a zsebükben piszok. Nem voltak gitárjaik. Egy se. Üresek voltak a kulcsaik. Nem volt leesett Napjuk.

Nem voltak holnapjaik, de akkor milyen nap van. Üresek voltak a fények. Üres a Nap. Nem voltak csomagjaik. Nem voltak valakik, akik jönnek. Nem volt menésük, nem mentek. Hol a hol. Nem voltak kérdéseik. Keresték volna a kérdőjeleket, mert azok olyan fizikai dolgok, biztos meg lehet fogni a kampójuk, de nem volt elindulásuk. Próbáltak elindulni. Nem volt próbájuk.

Kenyérért fognak koldulni az úton? Kérdezte egy valaki, aki nem volt. Nem voltak kenyereik, valóban. Üres volt a kenyérfiókjuk, a kenyérzsebük, a kenyérablakuk. De annak a valakinek se volt egy kenyere se, aki nem volt. Nem tudták, mit csináljanak, de nem volt nem tudjákuk. Hol a Nap, ott, ahol a Hold, hol a Hold, ott, ahol a bent, hol a bent. Kint? Ki zárta be a bentjüket?

És az egyik kulcs akkor kinyitotta az ajtót. Bement az egyik, bent volt. Bement a másik, bent volt. De az egymás nem jött. Egyik, másik, egyik-másik. Az egyiknek három ablaka volt a nappaliban, a másiknak négy. Az egyiknek sárga rongyszőnyege volt az előszobában, a másiknak türkizkék. Az egyiknek kerek étkezőasztala volt, a másiknak ovális.

Az egyiknek nyitott könyv nézelődött fölfelé az asztalán, a másiknak csukott, önmagát olvasó. Az egyiknek madármintás ágyneműje volt, a másiknak felhős eges. Az egyiknek a fürdőszobában volt a vécéje, a másiknak külön. Az egyiknek amarilliszei és pillekosborai voltak, a másiknak ökörszív és datolyaparadicsom palántái.

Az egyiknek Úlfur Eldjárn szólt a teraszon, a másiknak Dinnyés József. Az egyiknek a füzetébe kígyókat és tüskéket rajzolt egy ötéves kislány, a másiknak Kundera-idézetek és néhány zen koan volt a parafatábláján. Az egyiknek templomra nézett a konyhaablaka, a másiknak egy másik, távoli ablakra.

Az egyiknek litván sutartinė szövegek és kották voltak a mappájában, a másiknak egy szanszkrit mantra a hűtőszekrényén. Hol az egymás? Néztek ki az ablakaikon, néztek be a könyveikbe. Néztek be az ablakaikba, néztek ki a vörösfenyők tobozaiból. Néztek és néztek. Üres volt a nézésük, nem volt? Üres volt az egymásuk. Nem volt. Egy egymásuk se.

És az ajtót bezárták. És a kulcs kifelé már nem volt kulcs.

2017. 10. 01. 7: 35–2018. 03. 29. 6: 37: 42–2018. 03. 31. 6: 06: 36

(Illusztráció: Freydoon Rassouli: Soul’s Journey)

– Eee… nézd csak!
– Mit?

– Én meg nem nézem
– Kit érdekel.                              hagyjál békét
– Hát jó. legyen úgy               ahogy na e

– Beesteledni látszik az égboltozat, valaki zsebre teszi a Napot.

– Sok fity-firitty kezd ficánkolni fenn, csillag alakú Izék meg Szatellitek, különös alakzatokban.
– Formaalkotáshoz

– Ne higgy neki!

– Ez a te dolgod.

– Egyre inkább esteledik.
– Repetitív-tétova módon a felhők peremfelületein felemás sugárnyalábok halnak el, lassan sötét, sőt, már sötét van.

– A világossághoz bináris kapcsoló: az a gomb, igen. Ne, ne azt… azt. Úgy. Igen. Várj. De, most jó. Nem. Kifogyott. Várj. Most próbáld. Most jó. Nem. Francba. Elromlott.               Segítsek?

– Csak Ki-Be / neeeem, nem így, rosszul csinálod.

– Műanyag gombok.
– Értelmetlen.
– Igen… tudom-tudom.
– Billentyű

– Aá

– A rohadt életbe

– Ejj de pelyvás a levegő CO CO
– Jajj de kényelmetlenül érzem magam most így, ahogy.

– Bolygók imbolyognak, akár a gombolyag.
– Micsoda véletlen.
– Ch.

– A csillagok fényt bocsájtanak ki, igen.

– Olyan kesze-kusza az egész. Vagy ilyen húzd meg ereszd meg a dolog.
–  Rendetlen.

– Szemét
– Az egész egy nagy börtön! Rácsok!
– A ló túlsó oldala

– A csillagképek, mint anyajegyek, szétterülnek a tervezőasztalon.

– Szemét
– Sötét.
– De hát… de… na most…
– Pszt.
– Naaa.

– Befejezték feketén a munkások a munkát a szeméttelepen. Egy köpcös úr állítja le ebben a pillanatban a markológépet, nem tologat és nem egyenget ma már több dombot ide-oda. Valami 8 órás szórakozást dúdol magában, félhangosan. A mellékbódé felé tart, ahol már söröznek páran. Tízperces rövid csapatépítés ez. A főnök veszi ilyenkor egy tálcával a napi adagot. Elkényezteti a társaságot. Muszáj.
– Egyre sötétedik.
– Az ellentétes irányból is érkezik valaki. Éppen a gumiégetést hagyja abba, amúgy is allergiás reakciókat vált ki nála a sűrű füst orrlyukain való átszűrése, az inger köpettávolításra készteti.
– Titokban az összes munkatársát lefikázza.
– Tócsa
– Tájkép. Csendélet.
– A szél feltámadt, és haragosa a térnek. Szatyrokat futtat, melynek fülei beleakadnak egy rozsdás Rottweiler-láncba és egy hipós üvegbe.
– Rongy
– Az összes egy…
– A feltúrt földön a kajamaradékok romlott elegye penész-kolóniákat hozott a világra, melyek életet adnak megannyi további élőlénynek.
– Egyfajta teremtés.

– Sac per

– Egy fémkábel gubancolódott rá egy magányos bicikliküllőre.
– Egy bizonyos baktériumtípus a fogkrémet bontja le.
– Egy halom hasított fa.

(…)