A férfi egy hatalmas, üres úton találta magát. Tétován körülnézett. Az út két széle sejtelmes sötétségbe burkolózott, előre és hátra halvány, fehér fény csillant a végtelenben. Csend volt és üresség. A férfi teljesen egyedül érezte magát.

– Jó napot! – szólt valaki hirtelen a közelből.

A férfi döbbenten fordult a reszelős hang irányába. Egy nagyon sovány, nagyon magas alak állt mellette. Hosszú, sötét kabát alatt sötét öltönyt és sötét inget viselt. Beesett arcán vékony, szürke bőr feszült. Kopasz fejét régimódi kalap takarta. Arccsontjai erősen kiugrottak, fekete szemei mélyen ültek a gödrükben.

– Üdvözlöm – biccentett lassan a férfi. Újra végigfuttatta a szemét a képtelenül szikár testen, és az arról lelógó elegáns, de mégis hátborzongató ruhadarabokon. Nyelt egyet, és azt kérdezte: – Ki maga? A Kísérő bővebben… →

Régi közhely, miszerint a pénz, a jólét ritkán boldogít. Bizonyíték erre az a háborút követő néhány év, amit kisfiúként éltem át egy romániai faluban. Helyesebben most romániai, mert akkor, a második bécsi döntés révén, Magyarországhoz tartozott.

Kajántót ugyanaz jellemezte, mint a többi falut akkoriban: düledező kunyhók, elhanyagolt szántóföldek, hiányzott a villany, út, pénz. A parasztok mezítláb jártak, egyik-másik rongyokban. Rádió, mozi nem létezett. Ezt pótolták a fonók, a tengerihántás és egyéb népi „rendezvény”, ahol szájról szájra szállt a dal, a fiatalok mókáztak, az idősebbek meséltek, és… Folytassam? Boldog voltam, így mezítláb és szegényen. Bolond Irén bővebben… →

Az Elbphilharmonie-ba siettem próbára, amikor apám hívott. Lipcséből kapott üzenetet, valaki talált egy viola da gambát az örökölt háza padlásán. Háromszáz évre saccolják a korát. A lábam nem vitt tovább, leültem egy padra és apámra figyeltem. Odaküldte a hangszer-restaurátor barátját, aki szerint jóval nehezebb a hangszer, mint a korabeli gambák voltak. Elviszi a műhelyébe és szétszedi. Nincs túl jó állapotban, de ha sikerül…

Nem! – kiáltottam fel. – Várjon, odamegyek. Foszlányok bővebben… →

                       az első nap

(1.A zseniálisan háromszínű zászlók széltében, hosszában, az ígéretek)

fölött, az átkozott utálatosságok fölött, a helyzetünk kedvező, mondogatták. Kiszökött, hozzá nőtt, ismerte, illeszkednek egymás mellé. Az ebéd után közös asztaltársaságot az utolsó pillanatban elfújta, a hajában BABÉRLEVÉL, ő dönt a jövő felett. Ez nem katekizmus, válaszolja az ügyész kérdéseire. Elsősorban a lázadás, a félelem halmazállapota. A kimondhatatlan, a bemutatni nem akaró. Úgy hírlik, teljesen mindegy, (ki rúgja) nélkülözhetetlen cselekvés, történelmileg nélkülözve. MegHALtak, belehervadtak a fagyos októberbe. A térben a tánc, másnap nem jártak a villamosok, EMBERTÁRSAI létrehozták a forradalmat. Köszönet azoknak, akik az elsajátítás igényével. Oratórium forradalomra bővebben… →

Leszakadt az ég. Lilla és Csende kontúrtalan alakja haladt előre az esőben. A betonra érkező kövér cseppek fullasztó páraként emelkedtek a levegőbe.

– Fussunk be a kúriába – unszolta Lilla barátnőjét.

– De be van zárva a kapuja – visszakozott Csende.

– Csak félsz a pókhálóktól, meg a horrorháztól.

– Ne nevezd így – borzongott meg a vékony lány.

– Te találtad ki. Pókon meg denevéren kívül nincs ott más. Hogy akarsz így biológus lenni?

– Még nem tudom biztosan, hogy az legyek-e.

Lilla kisöpörte az arcába tapadt lila tincseit.

– Nincs mitől félned, üres a ház, a Balcsin nincsenek csövesek. Menjünk már, így is bőrig áztunk! Ködrévész bővebben… →

Az újságíró kíváncsian nyitott a szűk szuterénbe. Nyirkos hideg és szívszorító nyomor fogadta. A falak füstösek és repedezettek voltak. Közvetlenül az ajtó mellett rozsdás vaskályha bóbiskolt, pár lépésre tőle ágy, amolyan priccsféle recsegett a nyomorék öreg alatt.

– Ballay Zénó vagyok – mutatkozott be a publicista – a helybeli lap egyik riportere. Szeretnék Béla bácsiról, így hívják, ugye, szóval szeretnék írni egy cikket – tért egyenesen a tárgyra. – Mondja el, hogy él, miben szenved hiányt…!

Egy pillanatra torkára forrt a szó, pedig az öreg meg se mukkant, éppen csak hogy felült, s a hírlapíró szemébe nézett. Béla bácsi tarisznyája bővebben… →