A villamos lassan begördül az iskola előtti megállóba, végre megszabadul utasainak felétől, nem terhelik tovább lármás diákok és agyonhajszolt tanárok. Fanni gondterhelten lép le a peronra, megoldatlan számtanpéldák nyomasztják már kora reggel. Mögötte a szerelvény rácsörren egyet a sínen tanyázó varjakra, amik urbánus közönnyel odébb ugranak egyet, épp csak annyit, hogy a jármű el ne gázolja őket, és tovább szedegetik a sínek köré hullott ételt, a villamos ezalatt könnyedén odébb siklik.

Odabent Fanni felrohan a harmadikra, még gyorsan beugrik a WC-be, ahol a mosdókagylók előtti placcot végzősök foglalják el, serényen sminkelnek, a klozettnél rövid, térdszorítós sor ácsorog, a sarokban pedig egy szürke évfolyamtársa küzd az ablakkal, nehezen nyílik, biztosan szellőztetni akar, nem csoda, ebben a mosdóban mindig áporodott bűz telepszik a lányokra, meg lehet fulladni. Fanni miután végzett a dolgával, szalad is az osztály felé, még pont van hat és fél perce, hogy lemásolja Jankáról a 13/d-t, amibe előző este belealudt. Oda-vissza bővebben… →

A lábfejem

A lábfejem szép arányos. Cipőméretem 38-as, de a bal pár milliméterrel hosszabb, mint a jobb. Lábujjaim a kisujjtól a nagyujjig szép növekvő sorrendben követik egymást, nincs ormótlanul előrenyúló láb-mutatóujj, ahogy a legtöbb embernek. Az enyémek tisztességesen, szabályosan állnak egy megbízható lábujj tornasorban. A körmök rajtuk kerekdedek, szófogadók, egyedüli hiba a nagylábujjam körmén esik. Ez itt nem akar olyan szépen viselkedni, mint a lábfejem többi tájegysége, ez itt egy makacs kis különc. Egy lázadó köröm. Ő úgy döntött, nem a természetes útján növekszik előre felé (életem végéig mutatva a helyes irányt), mint a többi rendes köröm.

Nem, ez itt az ég felé tör, szemtelenül felkunkorodik. Ha az egész testem megfeszül is, hogy a rendes irányba haladjon, ezt a körmöt akkor sem érdekli. Voltak gyenge próbálkozásaim, hogy mindenféle vágó eszközökkel móresre tanítsam, és különböző metsző, nyeső technikákkal irányváltásra bírjam, de ezek a próbálkozások mind hiúnak bizonyultak. Ilyenkor lekezelőn felnéznek és azt üzenik: minket akarsz helyre nyírni? Tehetetlen vagyok az öntörvényű nagylábujjkörmökkel szemben, amik csakazértis felfelé nőnek, semmi hatásom nincs rájuk. Talán így mutatják azt a bizonyos helyes irányt? Öntestkép 1-3. bővebben… →

UUUUUUHHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁÁHHÁÁÁÁÁÁÁ

UUUUUUHHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁÁHHÁÁÁÁÁÁÁ

Mi a franc ez odakint? – veszi a kabátját, felkapja a doboz cigarettát az íróasztalról és rányit az erkélyre. Metsző hideg csapja meg lakásmelegben puhára főtt arcát, a december határozottan betoppant.

UUUOOOOHHHÁÁÁÁÁHHHÁÁÁHHHÁÁÁÁ

Harmadszor is felhangzik a társasház számtalan erkélyének egyikéről a hangos, sátáni kacaj. Vagyis a sátáninak tűnni akaró kacaj, merthogy a kiáltás forrása valójában egészen gyermekded. A hang nagy koncentrációval igyekszik öblös és gonosz lenni.

A férfi idegesen sóhajt, majd kipattintja öngyújtóját és felparázslik a dohány vége. Szétnéz a korlát felett, beszív, a szembe lakásokat pásztázza, kifúj, aztán a következő álnoknak szánt nevetés (ÁÁÁÁÁHHHÁÁÁÁHHÁÁÁÁÁÁ!) lerántja tekintetét balfelé. A szemközti oldalon, fél emelettel lejjebb, ötéves forma fiúcska áll a szűk balkonon, és zavartalanul folytatja az üvöltést. Minden egyes kiáltásnál egyre inkább beleéli magát egy képzeletbeli gonosz bőrébe. A kisfiú elvetemültnek szánt kacagása betölti a társasház belső udvarát. Csendes falka bővebben… →

– Na és Zsolti, mi a helyzet a munkában? Nagy még a hajtás? – Zsoltot barátja kérdezi a vacsora asztal túloldaláról.

– Hahh, ne is mondd, úgy hajtják őket odabent, mint a marhákat. – Dóri nyelve gyorsabban pörög, mialatt Zsolt levegőt vesz, hogy válaszoljon, barátnője már mondja is méltatlankodva. – Szinte alig látom, van, hogy csak este 9-kor ér haza, borzasztó. Ugye mackó, hogy nyúznak téged?

Zsolt szelíden bólogat, és végigsimít Dóri hátán. Vacsora asztalnál ülnek, velük szemben Zsolt barátja Gergő, és friss párja, Noémi bújnak össze két székről egymás felé húzva. A divatos étterem teraszán fiatal párok vacsoráznak, a sportosan elegáns, jóllakni készülő testeken a város éjjeli fényei cikáznak szabálytalanul. Gergő tekintete most visszatalál Zsoltéra, akinek arcán épp egy emeletes turistabusz fényszórója hajt keresztül, és tovább érdeklődik.

– A legutóbbi kiküldetés hogy ment?

Zsolt ismét szóra nyitná száját, de párja lépéselőnyben van, ő be sem csukta: Megesznek bővebben… →

Hetek óta nem kíván semmit. Minek is kívánná, hiszen már alig érzi az ízeket. De most a hentes pultja előtt ácsorogva összefut a szájában az öreges nyál a nyers csirkemáj láttán.
-Lilikém, legyen ma máj!
Lánya gyanakvón nézi, végül bólint, és kér egy hentes-maroknyi májat az eladótól. A puha vörös párnákon apró szívek himbálóznak, miközben a hentes nejlonzacskóba teszi őket. Máj bővebben… →

-Ki jön be helyettesíteni?
-Nem tudom, csak ne az Angi néni! Istenem, csak ne ő, akkor tuti matekozunk. Egy hajcsár ez az Angi néni.
Az osztály ajtaja hirtelen becsapódik, nem a szél viszi be, hanem Miklós bácsi, aki teátrálisan belép, az ajtóban jelentőségteljesen megáll, majd nagy levegőt vesz, mintha épp a kulisszák mögül készülne előpenderülni a tanári színpadra, s egy könnyed bariton szólóra rázendíteni. Döngő léptekkel a tanári asztalhoz lép, hogy minden kisdiák lássa: a főszereplő megérkezett és csendet kér. Porban bővebben… →