Bagó Tünde összes bejegyzése

Tíz évig dolgozott egy helyi újságnál (Vésztői Újság) főszerkesztőként, kilenc éve írja az Élet sója blogot (www.eletsoja.hu), s három éve írt egy útikönyvet a Bodeni-tóról, amely élménykönyv fotókkal. Gyermekkora óta vonzzák a történetek, amelyhez társul szegődött a történelem iránti szeretet és az utazási vágy. Pár éve ír novellákat, és egy történelmi regénysorozaton is dolgozik. Írói tanfolyamokat végez, jelenleg Lackfi János kreatív írás tanfolyamán vesz részt és Nádasi Krisztina írói iskolájába is jár. Több novellája jelent meg az Előretolt Helyőrség, az ÚjNautilus és Librarius irodalmi lapokban, a Szófa ÚjHang rovatában és az Arnolfini Kantin oldalán, valamint az Irodalmi Rádió antológiájában. Szerzői oldala: https://bagotunde.com/

Bosszú apám Marlboro öngyújtójával

Anyukám azt mondta, a Magyar Szocialista Népköztársaságban nincsenek hajléktalanok. Dezső szerint a Ligetben van egy.

Nem hiszek neki, még akkor sem, ha ő a legjobb barátom.

Dezső a legidősebb az osztályban, ő már kétszer volt negyedikes. Igazi farmerben jár, azt mondja, a bátyja hozta neki Pestről. Jóval magasabb nálam és erősebb is, hazafelé néha viszi a táskámat, reggel elém jön, hogy megvédjen a nyolcadikos fiúktól.

A hajléktalant akkor sem hiszem el neki. Bosszú apám Marlboro öngyújtójával bővebben…

Foszlányok

Az Elbphilharmonie-ba siettem próbára, amikor apám hívott. Lipcséből kapott üzenetet, valaki talált egy viola da gambát az örökölt háza padlásán. Háromszáz évre saccolják a korát. A lábam nem vitt tovább, leültem egy padra és apámra figyeltem. Odaküldte a hangszer-restaurátor barátját, aki szerint jóval nehezebb a hangszer, mint a korabeli gambák voltak. Elviszi a műhelyébe és szétszedi. Nincs túl jó állapotban, de ha sikerül…

Nem! – kiáltottam fel. – Várjon, odamegyek. Foszlányok bővebben…

A verkli

 

Hallgatom a bot kattogását, miközben megkerülöm a háztömböt.

– Nem unod még? – kiált le Katinka lányom az ötödikről. Rázom a fejem és rovom tovább a köröket.

Minden reggel körbevándorolom a békásmegyeri panelunkat. Nem ide indulok, de itt kötök ki.

Nyár

A lépcsőházban még olyan terveim vannak, mint a Duna-part vagy a Lupa-tó, de a panelok elnyelik a vágyat, s marad a megszokás.

A tizenötezer-hatszázadik lépés után megállok Sanyi boltja előtt. Várnom kell, mert két nyugdíjas tanakodik a kifli és a kakaós csiga fölött. Talán én is ehetnék ma kakaós csigát.

– A szokásost? – kérdezi Sanyi. A verkli bővebben…

Ronako

Drága Testvérem!

Jó hírekről számolhatok be neked. A csapatommal sikerült véghez vinnünk a tervet. Talán te is érzékelted, hogy pár hétig rólam szóltak csak a hírek, még rád sem figyeltek. Kérlek, ezért ne neheztelj rám, nem a te hírnevedet akartam kisebbíteni. Nem mondom, jólesett, hogy mindenhol a saját nevem köszönt vissza. Én voltam a híroldalak sztárja, a Facebook és az Instagram császára, s még a Twitter is az én nevemet csiripelte egész nap. Most megértettem, mit akartál mondani akkor, amikor a sikerről beszéltél. Ez mámorító, drága testvérem, de a fiúk nélkül nem ment volna. Ha ők nincsenek, akkor még a laborból sem jutottam volna ki, persze nélkülem meg ők nem értek volna el semmit, de ezért vagyunk egy csapat. Ronako bővebben…

Egyenruha

 

Anyám postás a szülőfalujában. Az a fajta alföldi falu, ahová a kispiros vonat sem közlekedik. Bár nekünk van autónk, egy Mini Cooper. Nem illik ebbe a porfészekbe, ahogy anyám nevezi a faluját, de miután apám elment, csak ez az autó maradt nekünk. Ezt nem adjuk el, ha egyszer eszünk egy nap sem – közölte velem két kátyú között, amikor Opához, a nagyapámhoz költöztünk. Anyámat kirúgták, vagy ahogy Opa mondja, megunta azt a sok ide-oda röpködést. A Malévnál volt, s amikor az megszűnt, mivel elmúlt negyven, már egyik légitársaság sem vette át. Apámé sem, ő német, s pilóta a Lufthansánál. Lelépett az anyám kolléganőjével. Stewardessek között ez gyakran megesik, nyugtatgatott engem anyám.

A posta is egyenruhás cég, s itt is mindig menni kell, hol Rózsikának jött egy csomag a gyerekeitől külföldről, hol az öreg Feri kapott fizetési felszólítást, vagy egyszerűen csak a Lidl-újságot kell kihordani. Zöld egyenruhája van. Szerintem a kék szebb volt, s valahogy abban anyám magasabbnak és soványabbnak tűnt. Szoknyásat kért, mert a selyemharisnyákról, amelyeken hátul, középen csík fut, nem hajlandó lemondani, ahogy a Mini Cooperről sem. Opa szerint télen majd ráfanyalodik a nadrágra. Szeles alföldi falu ez, Viharsarok, nem Pest. Egyenruha bővebben…