– A reptéri kávézók unalmasak, én fel akarom dobni valami igazán egyedivel a mienket, s ebben te lehetsz a legjobb partner.
Péter már vagy két napja hívogatta a húgát, s próbálta meggyőzni, hogy csak hallgassa meg az ötletét. Sára – ahogyan a legtöbb újságíró – éppen a határidők fogságában vergődött, így nap nap után lerázta a bátyját, de érezte, hogy ma már nem teheti meg újra.
A férfi egy fej nélküli, zöld papírbábuval érkezett hozzá.
– Ez leszel te. A kávézóm zöldtündére, aki megírja a vendégek történetét, miután eladott nekik egy különleges kávét.
– Megőrültél, Péter? Nem vagyok barista.
– Az nem, de tudod, hogy mit szeretnek az emberek. Emlékszel? Gyermekkorunkban senki nem tudott megverni a „Mit választ a vendég?” játékban Viktor bácsink éttermében. Ez sem lesz más, és még jó történeteket is kapsz. Mire van szüksége egy újságírónak? Sztorikra, drága húgom, jó sztorikra. Én majd főzöm a kávét hozzá.
Néhány nap múlva Sára azon kapta magát, hogy egy abszintzöld, deréktól bővülő ruhában ült Péter reptéri kávézójának fekete pultja mellett. Az asztalon egy smaragdzöld notesz hevert előtte, kezében pedig egy fekete Watermann tollat forgatott.
Nézte az embereket. A reptéri zöldtündér bővebben… →