Az Elbphilharmonie-ba siettem próbára, amikor apám hívott. Lipcséből kapott üzenetet, valaki talált egy viola da gambát az örökölt háza padlásán. Háromszáz évre saccolják a korát. A lábam nem vitt tovább, leültem egy padra és apámra figyeltem. Odaküldte a hangszer-restaurátor barátját, aki szerint jóval nehezebb a hangszer, mint a korabeli gambák voltak. Elviszi a műhelyébe és szétszedi. Nincs túl jó állapotban, de ha sikerül…

Nem! – kiáltottam fel. – Várjon, odamegyek.

Évek óta várok egy ilyen hangszerre, ott kell lennem az első perctől fogva. Késő este érkeztem meg Lipcsébe, apám barátja még aznap éjjel elkezdte szétszedni a hangszert. Papírfecnik, levelek, iratok hullottak a lábam elé, amikor óvatosan leemeltük a sík hátlapot.

„Wildenberg kisasszony soha nem tanul meg gambán játszani, de én nem adom fel.”

„Olyan nehéz vagy, mint egy hordó sör.”

„Bárcsak játszhatnék rajtad.”

„Konrad úrnak készítettem e hangszert. F. mester, 1578, Dijon.”

„Wildenberg kisasszony ma a keresztnevemen szólított.”

„Egyszer az enyém leszel, szépségem.”

„Nem hagyom, hogy eltörjenek, mint Franz hegedűjét.”

„Bocsáss meg, hogy zálogba adlak.” (Aláírás) Konrad

„Nem érinthetlek meg, de hallom a játékod.”

„Isten bizony nem cipellek tovább.”

„Elad még nekem az az öreg zsidó zenész, szépségem.”

„Wildenberg kisasszony ma megérintette a …” (elmosódott írás)

„Felvidítottad a gettót. Már nem akarnak összetörni.”

„Visszanyertelek, soha többet nem zálogosítalak el, ígérem. K.”

„Vitt volna el az ördög, amikor elvállaltam ezt a hangszerszállítást. Azt sem tudom, milyen hangszer ez.”

„Megvonták a heti béremet, mert hozzád értem.”

„Leszidtam Wildenberg kisasszonyt a c-moll miatt. Bánt. Veszek neki marcipánt.”

„Apám keze nyomán dolgoztam. Ifjabb F. mester, 1623, Dijon.”

„Két kiló krumplit és egy vekni kenyeret kínált érted a gettó vízszállítója.”

„Még soha nem érintettem ilyen szépséges hangszert. Nincs az a heti bér, amit oda ne adnék ezért az érzésért.”

„Mi lenne, ha kis kerekeket raknék rád? Húzni könnyebb lenne, mint a hátamon cipelni.”

„Nem maradsz ott örökre, szerzek pénzt, s elhozlak, ígérem.”

„Azt hiszem, Wildenberg kisasszony nem szereti a marcipánt.”

„Éhes vagyok.”

„Jó újra együtt, meghívtak az udvari zenekarba, gazdagok leszünk, ígérem.”

„Fél kiló kenyeret akart adni érted az egyik őr. Ellenálltam a gyomromnak.”

„Ma játszottam rajtad. Nem vették észre.”

„Szerzek egy szamarat. Szamár vagyok magam is, hogy gyalog viszlek Dijonból Lipcsébe.”

„Mit keresek én Wildenbergéknél?”

„Nem látok jól az éhségtől.”

„Visszaszerzem a munkám és érted jövök, ígérem.”

„Nincs is pénzem szamárra.”

„Találtam egy sufnit a kémény mellett a gettó szélén álló régi iskolaépület padlásán, de félek, hogy nem lesz erőm odacipelni. Két napja semmit nem ettem.”

„Vigye csak el Fuchs úr Wildenberg kisasszonyt abba a vándorszínházba.”

„Pénzre van szükségem, bocsáss meg, de az életem múlik rajta, nem ígérhetek már semmit.”

„Wildenberg kisasszony ma igent mondott Fuchs úrnak.”

„Elbocsájtottak.”

„Ég áldjon, elmegyek, elvisznek, nem vihetlek magammal, örülök, hogy a sufniig el tudtalak vonszolni.”

„Tudtam, hogy végül az enyém leszel, szépségem, maradj még itt pár napot, visszajövök érted.”

Borítókép forrása: Link.