– A felesége is hasznára lehet a Harmadik Birodalomnak, dr. Neumann. 

Lukas megszorította a rozoga faszék karfáját, amely helyette is hangosan felnyögött. Szúrt a szeme, ahogy a szigorú állítást neki szegező hadnagyra nézett. A délutáni nap sugarai akadály nélkül törtek be a singeni Villa Wälzhofer ablakán. A kis irodában pillanatok alatt fullasztó meleg lett. 

– Minden bizonnyal – válaszolta, és közben oldalra fordította a fejét, hogy kitérjen az ablaküvegen megtörő, szemét elvakító, színes fény elől.

– A Birodalomnak és önöknek is hasznára válnának a gyermekek, dr. Neumann.

A fiatal hadnagy felállt, kilépett az íróasztal mögül, és egy röpke pillanatra megbicsaklott az egyik lába.

– Azok a nyomorult ruszkik – simított végig a combján a férfi –, eltaláltak Sztálingrádnál. Két helyen is befúródott golyó, de eszem ágában sem volt ottragadni a fagyos földön. Jöjjön, üljünk át oda! – mutatott az iroda szürke fala mellett álló két bőrfotelre. – Szeretném önnek felolvasni az öcsém levelét.

Széthajtogatott egy szakadt, koszos papírt, majd lassan, egyes szavakat erőteljesen hangsúlyozva felolvasott néhány sort:

– „Akkor már két és fél napja nem aludtam semmit, egyfolytában operáltunk dr. Kleinnal. Tizenkét lábat és hét kezet amputáltunk. Két embernek varrtam be a hasát. Kifordultak a beleik. Dr. Klein szerint mégsem temethetjük el őket úgy… Mindig borzalmas hideg van. Alig tudom mozgatni az ujjaimat. Legalább a lábam nem fázik, annyi itt a vér, hogy rácsorog és melegíti.” – A férfi letette a levelet a két fotel között álló, kerek barna asztalra. Ránézett Lukasra, és közölte: – Egyetértünk abban, dr. Neumann, hogy a békés hátországban sokkal többet kell tennünk a Birodalomért, ha szeretnénk felérni a fronton harcoló németek hősiességéhez?

Ára lesz, ennek biztosan ára lesz – kattogtak Lukas agyában a stuttgarti főnöke szavai. Dr. Hars nem örült annak, hogy eljön, s óva intette ettől az igazgatói állástól, de előtte csak a vidék biztonsága lebegett. Féltette Ellát, s miután a nő elvesztette a munkáját, Lukas úgy érezte, jót tesz majd neki a környezetváltozás. A Birodalom talán megelégszik az orvosi munkájával, s nem kell politizálnia. Egyik lábát átvetette a másikon, kihúzta magát, és válaszul bólintott a hadnagynak.

– Ezt a levelet nem adhatom át az öcsém feleségének, úgy gondoljuk, nincs szükség arra, hogy felkavarjuk a család életét. – A hadnagy hátrasimította szőkésbarna haját, várt pár másodpercet, majd folytatta. – Ugye, nem járt még a fronton, doktor úr? Á, persze hogy nem. Hiszen önnek papírja van arról, hogy itt, a hátországban nélkülözhetetlen Németország számára. – A tiszt váratlanul felpattant, az íróasztalhoz lépett, és becsukta az ott heverő aktát.

Az új kórházigazgató aktáját.

Lukas is felállt, figyelte a férfi mozdulatait, aki láthatóan visszafogta az indulatait. A teste támadásra készült, de megfékezte ott belül valami, talán a kötelességtudat, vagy némi otthonról hozott tisztelet.

– Jó munkát önnek itt Singenben, dr. Neumann, és ne feledkezzen el a megállapodásunkról! Számítok önre. A Birodalom érdekében. 

Lukas gyors és határozott lépésekkel távozott az irodából, de a villa kapujában gyengeség fogta el. Megtámaszkodott a kőoszlopban, miközben Ella mindig sugárzó életszeretetére gondolt.