Az öcsém lepattintja az asztal szélén a kólásüveg kupakját, az megpördül a terítékek fölött és a tányérom mellett landol. Önt a poharába. Ricsi combja megfeszül a rajta pihenő kezeim alatt. A hetveneurós skót whiskyben, amit a nagyapámnak hoztunk, csak úgy pezseg a kóla, kis híján kifut nagyanyám fehér damasztabroszára. Visszanyomom Ricsi emelkedő combját. 

Csendben marad. 

Nagyapám becipel egy rekesz Borsodit, leteszi az öcsém mellé, megkerüli az asztalt és mellém ül. Érzem a ruhájából áradó levendula illatát. A nyári szünetek délutáni horkolásának illata ez. Ebéd után bevonultunk a belső szobába, ő elnyúlt a rekamién, nekem a fotelben csinált vánkost. A mese felénél elnyomott bennünket a szekrényekből kiszökő levendulaillat. 

Eszter aranyszínű üveggel hajol át az asztal fölött anyámhoz, s közben már fújja is a legújabb, csak neki kevert parfümöt. Sokszínű virágoskert veszi üldözőbe nagyapám levendulaillatát.

Ekkor belép nagyanyám, kezében az ünnepi étkészlet porcelántáljával és a benne gőzölgő tyúkhúslevessel. 

Cérnametélttel csináltam, ahogy szereted, mondja az öcsémnek, aki elveszi tőle a tálat és a fehér terítős asztal közepére helyezi, majd Eszterre pillant: ez a húsleves, nem a te löttyöd.

Aranyló zsírszigetek úsznak a tyúk szárnyától a combjáig. Összefut a számban a nyál, de lenyelem. Ricsi szigorú szemekkel pillant rám. 

Én is tudom, hogy epehólyag-gyulladás után nem ehetek ilyet. 

A tyúkhúsleves gyógyszer, mondja nagyanyám, hozzak neked egy teát, kérdezi nagyapám mellettem. Bólintok és a teafilterpapír-gyűjteményemre gondolok. A tartóját együtt készítettük nagyapám katonai ládája fedeléből. Napokig babráltuk az istálló melletti műhelyben.

Az öcsém hangosan szívja fel a kanálból a menekülő levestészta egy részét, a szökevények bordó ingjére zsírcseppeket csapnak, ahogy a tányérban landolnak. 

Ezért szeretem jobban a csigatésztát. 

Ebéd után indultok is vissza Pestre, kérdezi Eszter, sajnálkozást erőltetve az arcára. Ricsi válaszol helyettem is. Kár, nyávog a sógornőm, átjöhetnétek, most vettünk egy új kávégépet. Ja, mert kisírtad, vág közbe az öcsém. Ricsi szeme felcsillan, s bárgyú módon azt hiszi, hogy a milyen kávét isztok kérdésre a sógornőm majd baristákat is elbűvölő, kimondhatatlan nevű ültetvényről származó kávébabbal áll elő. 

Cappuccinót, lelkendezik Eszter. Mondom, hogy Ricsi naiv.

Az öcsém telefonja a régi Nokiák csengőhangján hasít bele az ebédbe. Fel sem áll az asztaltól, csak nagyanyám büszke tekintete és simogató keze kíséretében osztja az egyik műhelyvezetőjét, hogy nehogy már mindent neki kelljen megoldani. A szemem sarkából látom, ahogy anyám, jó tanítónő módjára, integet neki, kint telefonáljon, de nagyanyám az asztalnál marasztalja. 

Ő adta a pénzt az öcsém első műhelyére, az eladott kiscsirkékből és a tojásból éveken át dugdosta a kredencbe az aprót. A második műhelyre már a közösből vett el. Aztán az öcsém tönkrement. 

Nagyanyám másodszor szed levest neki. A cérnametélt csúszik-mászik a merőkanálon. 

A harmadik műhelyre minden pénzüket odaadta, azt is, amit nagyapám nekem szánt. 

Ez még a tied, mondja nagyanyám az öcsémnek, és a tyúk szárnyát a levesmerőbe tereli. Megremeg a keze, a szárny lendületet vesz és belezuhan az öcsém tányérjába. Nagyapám fehér inge és az én fekete topom marad csak tiszta, a többieket beborítja a tyúk zsírja.

Nagyanyám kartonruháján a virágok szétfolynak a zsírtengerben, ráncos kezében egy vászonszalvétával kedvenc unokája bordó ingét törölgeti.

Hagyd már abba, rivall rá az öcsém, és felpattan. Az asztal körül senki nem szólal meg. Ő tovább ordít.

Elegem van belőletek.

Mi történik itt, kérdezi az ajtóból a húgom. Mindannyian rámeredünk. Neki nem terítettünk, nem hisz az anyák napjában.

Te tényleg elköltöztél Majsára, kérdezi az öcsénket. Eszter felugrik és kirohan, a veranda ablakai megremegnek, amikor becsapja a legkisebb helyiség ajtaját. Öcsém a kocsikulcsért nyúl és köszönés nélkül otthagy bennünket. Nagyanyám megfogja a porcelántálat és zokogva kicsoszog a konyhába. 

 

A borítókép forrása: Link.