Josh Sorenson

Jóslat

Emma hangos beszélgetés közepette vonult be a barátaival a játékterembe. Már megjártak egy két kocsmát előtte, és jó pár szál cigin is túl voltak mire elértek idáig. Az a kevés fiatal, akik ilyen késői órában még a játékteremben tartózkodtak, hamar szétszéledtek az alkoholtól és dohánytól bűzlő hangos társaság közeledtére. Így Emmáék szabadon kipróbálhatták azt a gépet, amelyiket szerették volna, ám sörmámorban úszó agyukkal nehezen tudtak összpontosítani, és a legtöbb játékban kudarcot vallottak. Hamar rá is untak a dologra és már éppen távozni készültek, mikor a társaság egyik fiú tagja felfedezett egy poros gépet a leghátsó sarokban. Egy rozsdás masina volt, alul egy tenyérnyi lyukkal, felül pedig egy ördögi démoni pofával. A szájából egy szövegbuborék szállt ki, amiben egyetlen kérdés lebegett. Van elég bátorságod hozzá, hogy megtudd a végzeted? A részeg fiataloknak azonnal megtetszett a jövendőmondó gépezet, és vadul kotorászni kezdtek a zsebükben zsetonok után. Legtöbbjük már mindet eljátszotta, ám Emma táskája mélyén talált egy kósza zsetont, amit a többiek hangos biztatására be is dobott a gép oldalán lévő lyukba. Majd a tenyerét bedugta a nyílásba, ahogy az ördögi pofa szájából megkérdőjelezhető hangok kezdtek előtörni. A jelenet felettébb szórakoztatónak hatott, vörös fény világította meg Emma tenyerét és egy apró cetli csusszant ki a gép oldalából. A társaság egyik tagja azonnal elkapta és hangosan röhögve próbálta felolvasni rajta az írást, ám a betűk táncot jártak a szeme előtt. Jó pár kézen végigment a papír mire Emma kezébe jutott, aki tisztán és hangosan kimondta a rajta szereplő egyetlen szót. Szívroham.

-Csak ennyi?? Ez így iszonyú unalmas!- kiáltott fel csalódottan. Zsebre vágta a haszontalan cetlit és mire kiértek a parkolóba el is feledkezett a létezéséről. Az este további része csak halványan maradt meg az emlékezetében, de valahogy sikerült visszakeverednie egyetemi koli szobájába. Az alkoholmennyiség annyira kiütötte, hogy másnap csak késő délután tért magához, akkor sem nagyon tudott még gondolkodni sem az iszonytató fejfájástól. Szédelegve kászálódott ki az ágyából, a fürdőszobája felé botladozva, de a második lépés után összecsuklott, a mellkasába nyilalló éles fájdalomtól.  Az egész nem tartott tovább, mint egy perc, de ez is elég volt, hogy halálra ijessze Emmát. Pánikolva kotorászott a zsebében a telefonja után, miután már újra tudott levegőt venni. A kezébe akadt egy apró cetli, amire azonnal ráismert amint kihúzta a zsebéből. Halványan rémlett neki a tegnap esti esemény hogy a játékteremben egy buta géptől megkérdezte mi lesz a jövője. Meredten bámulta azt az egy szót a papíron, a fekete betűk a retinájába égtek. Hiába próbálta felfogni úgy mint egy buta játékot, mégsem tudta kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy mi van ha gépnek igaza volt? Nem hitte el komolyan, hogy egy játékgép tényleg megjósolhatja a jövőt számára, azt viszont be kellett látnia, hogy a mostani életmódja nem garantálja, hogy megéri a boldog öregkort.

 A félelem bekúszott a mindennapjaiba, arra kényszerítve, hogy leszokjon a dohányzásról és az egészségtelen ételekről. A kis papírt már mindenhova magával vitte emlékeztetőül, hogy milyen jövőt próbál elkerülni. Az esti kocsmába járást lassan felváltotta a rendszeres testmozgás és egy kiegyensúlyozott alvási rend. A szemeszter végére érzékelni kezdte a változásokat magán, mind az alakján, mind az erőnlétén. Sokkal könnyebben tudott összpontosítani az órákon, és kiegyensúlyozottabb is volt mindennapjaiban. Viccesnek találta, hogy mindezt azért érte el, mert egyszer véletlen betévedtek részegen egy játékterembe.

 A kis cetli egyre többször maradt otthon, hiszen nem volt már rá szüksége. Már nem is emlékezett rá hogy hova tette, amíg meg nem találta a futónadrágja zsebében, mikor megállt, hogy kifújja magát. Mosolyogva olvasta el azt az egy szót, amit annyiszor mondogatott magának az elmúlt hónapokban, majd egy laza mozdulattal a mellette lévő szemetesbe dobta. Már nem lesz rá szüksége, megcáfolta a jóslatot. Ismét laza kocogásba kezdett, igyekezvén gyorsítani a tempón, hogy minél hamarabb visszaérjen a kollégiumba. Valószínű, hogy ez volt az oka, amiért nem vette észre a közeledő kamiont, amikor lelépett a járdáról. A hatalmas járgány lassítás nélkül hajtott át rajta, Emma azonnal meghalt a kerekek alatt. Ahogyan a sofőr is, akinek szívrohama volt.

Vélemény, hozzászólás?