Maradtam tükör-emlék
“Ami a legjobb bennünk, az úgyis mindig kimondatlan marad, önnön mélyében pihen, mint a gyöngy a tenger fenekén.” (Friedrich Hölderlin: Hüperión)
égi fény
csillagpor lehettem volna
rég
szívedben béke remegő pipacs
feltámadás fényes
ég
verejtéktől ragadt vén rög alatt
fekszem a földön
hanyatt
hogy régen partra vetődtem vagy
csak kidobtak akár egy
halat
meg nem tudhatom
én – a tarka üledék öntudat
falat
szerelmet hirdettem – adni szép új reményt
így lettem s maradtam tükör-emlék
alak
régi-új oltáron tiszta szikra köztes ék
kacat.
Lepkebáb-remény
jó lett volna tudni
mit akarsz még nekem mondani –
átölelem képzeletben vállad
nyakadba csókolok – ó szelíd álmok
jobb volt régebb – hajtogatod
eltitkolod minden vágyad
sólyomként suhannak el mellettünk
értékes percek ahogy tükörben is látod
utólag milyen okos az ember
csöndes lepkebáb-remény fekete
pedig belül az utazókoffer találkozásra készen
szerencse voltunk s lettünk minden más szertartás élén
(Illusztráció: Willson Lau: Poppy Flower)