Kovács Gergely összes bejegyzése

1977-ben Debrecenben született. Általános iskolai tanulmányait a Debreceni Tanítóképző Gyakorló Iskolájában kezdte, majd a Csokonai Gimnáziumban folytatta. Diplomát a Debreceni Egyetem Tanítóképzőjében szerzett 2000-ben, majd később elvégezte a Bálint György Újságíró Akadémia újságíró szakát. 2002-től 2007-ig a debreceni Csokonai Színház kórusában hivatásos énekesként dolgozott. 1999-től tagja volt a debreceni Kuckó Művésztanya színtársulatának, akikkel számos népszínművet vittek színpadra, illetve filmeket is készítettek, melyek közül négyet is bemutattak a Magyar Filmszemlén. 1999 és 2003 között billentyűse volt a Shutdown nevű rockzenekarnak, akikkel rendszeresen koncerteztek Debrecenben és vidékén. Dalszerzőként saját dalait is előadta pár alkalommal. 2005-ben lett a derecskei Fiatal Alkotók Közösségének tagja, film és zenekritikái megjelentek a FakTúra kulturális folyóiratban. 2007-ben Budapestre költözött, ahol egyik népszerű napilap internetes rovatát szerkesztette. 2009-től külföldön él. Anglia, Skócia, Olaszország és Wales után 2017 tavaszától Dublinban telepedett le. 2015-ben kezdett el novellákat írni. 2017-ben a színjátszáshoz is sikerült visszatérnie, a dublini Magyar-Ír Színházban játszik.

Fogadó a Lassú Hajnalhoz

 

– Én nem akarom ezt megint.

– Én sem.

– Ne engedj el, kérlek!

Még akkor is képtelenségnek tűnt kibontakozni az ölelésből, amikor a hajnal fénye elválasztotta egymástól az eget és a földet. Nemcsak mert egyikünk se akarta először elengedni a másikat. Már a puszta gondolatra is ólmos fáradtság áradt szét a tagjaimban, és tudtam, hogy ő is így érez. Máskülönben mit kerestünk volna ezen a helyen. Arcom szorosan nyomtam az övéhez; nem akartam más levegőt szívni, csak amit a dús haja megszelídített. Már nem is éreztem a tenyerét a hátamon, mintha eggyé olvadt volna a testemmel. Szívünk lelassult, egyet az övé vert, egyet az enyém, akár egy távoli templom ikerharangjai. Fogadó a Lassú Hajnalhoz bővebben…

Ezüst szegély

   

– Felhő – mutat az ég felé – mögötte van a napocska – és belefeledkezik a látványba. Hatalmas, szürke esőfelhő bitorolja egymagában a délutáni égboltot, karimája élesen, ezüstösen ragyog, ahogy a nap a hátát masszírozza. Léna megbabonázva mered a fényébe, nagyon tetszik neki, aztán felém sandít, jutalma nem marad el: nahát, milyen okos kislány vagy! Mosolyogva teszi a többi dicséret mellé, és már egy reklámszatyrot tanulmányoz önfeledten, de hazafelé fel-felpillant, ott van-e még az égen. Úttesthez közeledünk, az egyik kezét én fogom, a másikat a húgom. Átellenben játszótér. Négy óra van, márciusi kora nyár, hazafelé tartunk a bölcsődéből. Kellemes, szűrt fényt ömlik szét az utcán, meleg van, pulóver is elég lett volna.

Zsibbad a szám, rájövök, hogy félórája szünet nélkül mosolygok – mindig ez van, ha az unokahúgommal vagyok. Áldott állapot. Kisimult arcom akkor gyűrődik megint ráncokba, mikor Léna eltűnik a mászóvár gyerekzsivajában. Anyja minden mozdulatát figyeli, fejben lép helyette is, ahogy a kicsi a lábait rakosgatja ügyesen. Leülök a padra szélen, érzem, ahogy kiszippant valami ebből a békéből. A felhőre pillantok, széle most tompábban fénylik, már nem Léna szemével nézem. Csak egy nagy rakás ormótlan vízpára, ami lecövekelt a nap előtt. Bántóan közönséges darab, híján minden titokzatosságnak, vihar előtti szívdobbanásnak. Nem is értem, mit rondít bele a makulátlan kékségbe, egy ostoba félreértés, makacs szennyeződés az utolsó napomon. Az utolsó délutánon – itthon. Ezüst szegély bővebben…

Szépítkezés

 

Lehajtotta a laptop fedelét és megborzongott. Egyedül volt a lakásában, egy újpesti panel kilencedik emeletén. Meggondolta magát és újra bekapcsolta a gépet. A verseskötetet a kezében tartotta, de nem akarta addig kinyitni, míg meg nem látja a kezdőképernyőt az őszi avarral. Aztán belelapozott és Radnótinál állapodott meg. Megköszörülte a hangját, arcizmait megnyújtva némán végigmondta az összes magánhangzót, aztán gondosan artikulálva olvasni kezdett: „a mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok…

Itt abbahagyta, mert úgy érezte, hogy ő ordít, nem a csend. Elborzadt saját hangjától és attól, amit csinál. Végül mégis eljutott a vers háromnegyedéig, akkor jött rá, hogy értelmetlen az egész. Aligha fog ezen az estén irodalmi stílusban megnyilvánulni, hacsak nem akarja, hogy a lány az első percben elmeneküljön. Pedig milyen szép is lenne, ha ez az Andi nevű olyannak bizonyulna, akiért megjárná a lélek hosszát

Próza kell ide, nem valószínű, hogy rímeket kell faragnia az első randin. Vagy bármikor máskor. Levette Marquezt a polcról, és felütötte egy tetszőleges oldalon. „Egyszerre több nőt is lehet szeretni és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy hogy egyiküket sem csalja meg.”  Szépítkezés bővebben…

Legyen

 

Nagykifli vagyok. Ideje volt már. Kezdtem megbékülni a magánnyal, és onnan már egy merő iszap az út visszafelé. De észrevettek. A kiskifli. Most itt szuszog, néha horkant, grimaszol álmában. Csak az ébenfekete haját látom, elbújok benne, belélegzem. Még egy kicsit ne mozduljunk. Ébredezik, kibújik kiskifli burkából, hanyatt fordul. Szeme csukva, mosolyog. Elégedettnek tűnik. Elégedettek vagyunk. Jézusom…

– Jó reggelt – nyammogja álomittasan. Ennyire szép nőm még sose volt. Gabrielle egyetlen testi hibája egy húszforintos nagyságú anyajegy a belső combján. Mikor közelítek hozzá, sopánkodik miatta, én pedig csókolom a helyet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Teste az akrobatáé, mint egy felhúzott íj, teljes igénybevételre termett. Hegymászás, kötélugrás, tenisz, tánc és persze szerelem, hosszú órákon át. Huszonhárom éves, és, ahonnan én nézem, a világ egyetlen nagy vörös szőnyeg előtte. Az én testem ötven múlt, nagyjából arra jó, hogy egy pohár bor mellett az íróasztalomnál ücsörögjek és a naplómat körmöljem. Egy-egy esti séta, kéthavonta egy kis kocogás, hogy hős is legyek néha. A bungee-jumping nem nekem való. Legyen bővebben…

Bíbor póráz

 

Arra gondolsz, hogy lassan indulnod kéne, mikor a vörös szalvéta alatt a tányérodon alakzatba rendeződnek a morzsák. Kedvetlenül fordítod el a fejed a párás ablak felé, amely mögött formátlan foltok úsznak fel és alá. Odanyúlsz, hogy letöröld az üveget, de abban a pillanatban nem jár arra senki. Tudod, hogy nem maradt sok időd, a tünetek hamarabb jelentkeztek a megszokottnál. Zsibbad a feneked, ahogy feltápászkodsz, nem emlékszel pontosan, mióta ültél egy helyben, ahogy arra sem, mikor ürült ki a kávézó.

Ujjaidról víz csorog a padlóra, először cseppekben, majd vékony sugárban. Zsebre teszed a kezed, és elindulsz, mielőtt elolvadnál. A pincért kutatod, de épp valahol máshol jár. Eszedbe jut, hogy már fizettél, az érméid csörgése még visszhangzik a helyiségben. A kávéfőző gőzében muslicák fuldokolnak, a szürke mosogatóvízből halfejek bámulnak utánad szemrehányóan. Nem érted miért, te csak egy cappuccino-t ittál. Bíbor póráz bővebben…

Mindenestül

 

Megindul a nyálam, ahogy a fogaim közt a számba csordul az alma leve. Kiakadt állkapcsom tompán sajog, korog a gyomrom, pedig tegnap alaposan bevacsoráztam. Szellő kerekedik, kigyúlnak a fények. Jó lenne, ha meg tudnék fordulni, hogy lássam, ott áll-e mögöttem a nő, aki talán szeretett egykor, de hiába is erőlködnék ekkora testtel. Csoda-e? Hiszen még itt is csak zabálok. Homlokomon végigpereg az első izzadságcsepp, ami voltaképp érthető, erősen koncentrálnom kell, hogy kitaláljam, hogyan kerültem ide, és hogyan fogok kijutni innét. De csak arra bírok gondolni, milyen ironikus, hogy ott kezdek olvadni, ahol a legkevesebb a zsírom. Egy újabb csepp a hátam közepét csiklandozza. Vajon elpárolog-e, mielőtt el tudna rejtőzni a farpofáim között? Olyan ismerős a helyzet valahonnan, nem de-ja-vu ez, inkább csak a primér érzelmeim bukkannak rá ugyanarra a hullámhosszra, amivel az egész elkezdődött.

Ugyanígy izzadtam aznap is, mikor először találkoztam a nővel, aki most alighanem a pucér fenekemmel néz farkasszemet. Akkor az volt a kérdés, levegyem-e a zakómat, vagy se. Ha magamon hagyom, megfővök a saját levemben a vacsora végére, ha leveszem, nyomban láthatóvá válik a gerincem mentén lefutó és a hónom alatt felgyűlt verejték. Az első megoldás mellett döntöttem, és egy tízes csomag papír zsebkendőt elhasználtam, mire Schrader Katalin megérkezett. Mindenestül bővebben…